Erdélyi Helikon, 1943 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1943-07-01 / 7. szám

428 Művészeti Szemle színpadra. Éppen ezért: helyzet- és jellemkomikummal átszőtt vígjátékai, szeretetreméltó alakjaiknak ábrándozásaival, csalódásaival és egymásra­­találásaival , nevettető csattanóikkal, hibátlan fordulataikkal, vagy logikusan előkészített gördülékeny változásaikkal együtt akaratlanul és észrevétlenül áttörik egyéni voltukat és mementókká válnak. Sugaras és hiteles korrajzokká. A fentebb leírtak vázlatos igazolására, mintegy kézenfekvő példának kívánkozik a kolozsvári Nemzeti Színház közelmúltbeli műsordarabja, Kisfaludy talán legérettebb vígjátéka, a Csalódások. A jobbra-balra elka­nyarodó, de — pár kivételével — önmagukba visszatérő cselekmények láncolatában a tizenkilencedik­ századeleji, békével bélelt és fonák kór­tüneteket rejtő vidéki magyar élet egyéni alakjai: a szerelem lángjában vergődő fiatalok, a nehézkes falusi gavallér, a külföldön kószáló főúr, stb., egy központi hős köré csoportosulnak s a bonyodalmak pazar­ színű sokaságában jutnak el a gordiuszi csomó kibogozásáig, a játék céljainak beteljesüléséig. A megszokott eszközökkel teremtett helyzetekbe zavar­talan lélekelemzés iktatódik s ezzel az alakok ott járnak a vigjátékíró számára legnehezebben fellelhető aranyközépúton: a helyzetek­ adta — s sokszor oly merev — komikumot maradéktalanul nemesítik meg a lélek tiszta derűjével. A humor dús hímzésű köntösében pedig kibontakozik a sugaras és hiteles korrajz. A Nemzeti Színház a Csalódásokat Galamb Sándor átdolgozásában mutatta be. Az átírás kétségtelenül használt a darabnak. Még elevenebbé és színesebbé tette s pillanatra sem kanyarodott el szellemétől. A szöve­gen semmi »modern könnyítést« nem alkalmazott s a szereplőkre nem erő­szakolt korszerűtlen megnyilvánulásokat. Az énekes-táncos-betétekkel és zenei­ aláfestésekkel határozottan növelte az egységes hatást. — A sikeres előadásért elsősorban Tompa Miklóst illeti elismerés. Mint már a Csalóka szivárvány és a Fösvény jól kidolgozott rendezésével, úgy most is bizony­ságot tett rendezői elhivatottságáról. Az egyes jelenetek és legapróbb részletek beállításán és megoldásán mindenre kiterjedő figyelme és lelki­­ismeretes munkája érzett. Külön érdeme, hogy a darab buffó-stílus felé hajló mozzanatait nem engedte átsiklani az operett olcsó és »hatásos« meg­oldásokkal gazdag területére. Az együttes — néhány tagjától eltekintve — becsületére váló játékot nyújtott. A teljesítmények legelején Lantos Béla alakítása áll. Beszédéből — legalább is ez alkalommal! — eltűnt az annyit szemére­ vetett pátosz. Mozdulatai egyszerűek és helyénvalók voltak, szerep­ szabta hideg fölénnyel kendőzött szerelmi hevülése nem lendült végletekbe. Nemes, egyéni légkört teremtett maga körül, ami a színész­ voltát elfelejtő embert hozta közelebb a közönséghez. PAPP JÓZSEF Felelős kiadó és szerkesztő: KOVÁCS LÁSZLÓ

Next