Erdélyi Helikon, 1944 (17. évfolyam, 1-7. szám)

1944-03-01 / 3. szám

TOMPA LÁSZLÓNÁL — EGY RÖPKE LÁTOGATÁS, TÖRTÉNETE — Bajban is telik az idő, s a költő hatvan éves lett. Ha a szökőév játéka szerint „szökő költők“ is volnának, ő bizo­nyára ilyen lett volna, hogy kiugorja ezt a nevezetes évszámot. Eb­ben az esetben talán még ma is kevesen tudnék, hogy a negyedszá­zados „bajviharban“ milyen verseket írt a költő; s talán az sem lett volna nyilvánvaló, hogy a költő Székelyudvarhelyen él, ahol egy új Kőmíves Kelemen gyanánt életét és „komor vágyait“ versekbe fa­lazta be. Hatvan éves lett, s e bűvös évszám őszi fényében versei meg­indulnak a nemzet szíve felé, csak éppen maga a költő marad tovább is Udvarhelyen. Gondolom, békétlen sors ez, de az igazi költőnek a sorsa is olyan, mint egy költemény: kegyetlenül szép. S hatalma van a vágyak fölött. Néha már én is érzem ezt a hatalmat, mely a bölcsőből sarjad s amely a keresztfát is a bölcsőhöz közel akarja valahol felütni. Ha nem kegyelmez, talán magam is hamarosan hazamegyek, hogy ott éljek, majdnem azon a rögön, ahol a költő. Mert valójában szomszé­dosok vgyunk mi ketten, mivel Farkaslaka, ahol születtem s nőttem, csak tizenkét kilométerre fekszik Udvarhely városától. Igaz, hogy ezt nem kelle vala megmondanom, hatvan éves korom előtt, dehát hozzátartozik e rövid megemlékezéshez, melyben arra szeretnék va­lahogy rávillantani, hogy tulajdonképpen milyen is a valóságban a valóságos költő. Otthon jártamban sokszor meglátogattam őt. Lehetőleg mindig, amikor otthon jártam. Ez nyáron volt, ez a látogatásom, amiről most beszélek. Még a kisebbségi „bajvihar“ idején. Immár napok óta otthon ültem a falu­ban. Már mindenkit láttam, akit akartam, meghallgattam a pana­szokat, szemlét tartottam a családi gyermek­sereg fölött, bejártam az emlékező helyeket s gondolkoztam a régi fák alatt. — No — mondtam magamban akkor, — holnap meglátogatom Udvarhelyen a költőt. Falun sokat és komótosan készülődik mindenre az ember. Nagy búcsúzkodás kezdődött már este s néztük a csillagokat s a hold ud­varát, hogy lesz-e jó idő holnap. Isten valóban kedvezett, mert tiszta nyári napra ébredtem fel. Üdítő volt és harmatos, éppen arra való, hogy költőt látogasson az ember. A szerencse abban is megmutat­kozott, hogy egy cigány házára jegyet is kaptam az autóbuszban.

Next