Erdélyi Híradó, 1830. január - június (1-52. szám)

1830-01-02 / 1. szám

Columbia Dec. 7-dikén jött Londonba tudó­sítás­áról, hogy Columbiában a’ lázza­­dás újjra kiütött a’ mostani országlás el­len.— Szörnyű türedelemmel kell bírni Bolivárnak. Cordova Gen. Hirdetményt botsátott­ ki sept. vége­ felé Bolivár ellen, melyben az ezt úgy bélyegezi­ meg, mint Al-Directort és a’ Köztársaság’ kegyet­len Urát, és felidézi hazafijait, hogy az úgy­nevezett Szabadító’ jármát ráznák­­le nyakokról. A’ Cordova Gen. főszállá­sa Antioquiában volt akkor, egy, a’ he­­gyek­ közt fekvő, és a’ tengerparttól, va­lamint Bogotától is, 200 (angl.) mér­­földnyire fekvő városban. Bolivár ugyan, mikor ez az ujj szélvész ellene feltáma­­dott, Guayaquilben volt, a­­hol a­ Pe­ru és Columbia között készülő békekö­téssel foglalatoskodott, de Montilla Gén, a­ki Carthagénában vezérkedett, mind­járt elindította Cordova ellen az oda ren­delhető , mintegy 500 emberből álló, kato­náit,-oct. 5-dikén, némely részét a­ főidőn, a' többit, vízen. Maga vezérlette azokat, és nyomban akart után nők indulni. Nem egyformán vélekednek a­ Cordova5 pró­batételek kimeneteléről: némellyek sze­rént, nem állhatna ő egy pillantatig is ellent, mivel ő­­sak 2­ -5 száz katonának parancsolna. Mások ellenben, mintha e­­lőre látnák, hogy a­ lázzadás mindennel­­köz fog lenni. Mihelyt a5 Cordova5 revo­­lutiójáról Bogotában tudósítást vettek , parancsolatot bocsátott­ ki a5 Hadminis­­ter a pártütő Cordova ’s ölcse, Salva­dore, és sógora' megfogattatása eránt, mely utolsó, a’Departement 5 Gouverneur­­je. A’ felkelők, Antioquiából Medellin­ felé nyomúltak ,’s ezt a’ Helységet elfoglalták. Mexico Ugy­ látszik a Santa Anna sept. 19-dikei hivatali tudósításából, hogy ez a’ Gén, tsak 48 órai várakozást engedett a’ Spanyoloknak gondolkozásra, mely­nek lefolyása után semmi reménységjek nem lehet többé a’ kegyelemhez. Az üt­közet­­alatt szörnyű mendörgés támadt, a’ Mexicóiak rendeit elborította az ár­víz, és némely sereg veszedelemben is forgott. De a­ nehéz­ idő elmúlván, csak­­ugyan elvett Santa-Anna egy bástyát; a Spanyolok felütötték a5 fejér zászlót s megadták magokat a5 már eszaért felté­telek alatt. A’ Mexicóiak 5 vesztesége, hol­takban, volt 127, sebességben 151, a Spanyolokéi pedig 104 hólt és 96 sebes. Ugy látszik , a’ Santa-Anna’ keze­ alatt, volt már akkor 9000 ember, a’ még ak­kor meg nem érkezett tartogatott sere­gen kivűl, Bustamente’ vezérlése alatt.— A’ Globe azt mondja: 55A’ Galathea el­­indúlásakor Veracruzból, oct. 9-dikén, az a’hír futamodott­ el hogy Santa-Annát mexicói Tsászárnak hirdetnék­ ki. Nagybritannia Dublinből jelentik, hogy O’Connel’ előbbi barátjai közzül, nevezetesen : Shiel, O’Gorman, Lawlesz, O’Gorman-Mahon és mások, kik őket mind egész tűzzel se­gítették elő míg még az emancipatio­ for­gott a’ szőnyeges asztalon , ottölte és ki­vált’ az ő’ újj szándékától — egy anti- Union-Eggyesület’ fellázításában —elvál­­tak, és egyedül magát botsátották most a’ maga’ útján járni. Azornban , az O­­Connel’ planumához adtak mások mago­kat, és az ő’ felszóllítása 70 alá­írást szerzett már neki, úgy hogy, az Eggye­­sület valóságos formálódásán kételkedni, többé nem lehet, mert előbb azt nyi­­latkoztatta­ ki O’Connel­lr, hogy ő az Eggyesűletet mindjárt megállapítottnak vallja, mihelyt csak 40 azt kedvellőket talál. — A’ dublini kereskedők között , tsak egy sints, a’ ki azt a’ próbatételt

Next