Erdélyi Hirlap, 1923. december (7. évfolyam, 1683-1703. szám)
1923-12-01 / 1683. szám
évfolyam. 1683. amim Arm 2 lek ^ ^»EROEIA ^ Romána Megjelenik hétfő és az ünnepeket követő ezelőtt Előfizetés: évente 180, «, évre 210,U évre W »apók kivételével naponta. — Szerkesztő- ARADI HÍRLAP í Mra 40 lei külföldre a duplája. Számonként tég és kiadóhivatal ^Irada Metiana (volt _ frucurettiben 50 b.-val több. Ausztriába 2000 oKEorrag-utca) 1. - telefonszámok:97 és 173. Politikai és közgazdasági napilap Csehszlovákiában 1 cb,Jugoszláviában 2 dinár A tejet hűségesen, hamisítatlanul, valutakrízisektől, agrárpolitikától függetlenül leadja a fejős tehén, amint az ismeretlen természeti parancs rendelte neki. Talán vidlámaibban és bőségesebben tenné, ha öntudatában megfordulhatna az a magaszitos gondolat, hogy a tej elsősorban a gyermekek áldott nektára, a beteg ember gyógyító balzsama, az öreg kor biztosítója, ha ugyan Mecsnkoffnak igaza van, hogy a tejtermékek élethatár kiigazító munkát végeznek. Óh, de az ember másként cselekszik, mint amire a tehén öntudatlan jósága inti. Megfosztja a tejet természetes varázsától és meghamisítja a tápláló erejét, nagytömegűt kereskedelmicikké gyalázza meg, kapitalista üzérkedéssé alacsonyítja le. így lesz a patyolatszínü nemes italból közönséges árucikk, olyan, mint a selyemrongy, mindegy, ha kinek, egy folyónak vagy nemes tisztaságú leánynak ritkára került is legyen. A termelő úgy okoskodik, ha a valutát szabad és lehet vizezni, miért ne tehetné ő ugyanezt a tejjel; hat áremelést csinál az a gyönyörűséges kulturtevékenység, amit közgazdaságnak neveznek, miért ne emelje ő is a tej árát 2—3 lejel egyszerre egyik napról a másikra, különösabb ok nélkül. Megtanulta azt a régi gazdasági tantételt, hogy ki kell használni minden konjunktúrát, a legsivárabb pénzügyi önzéssel. Már pedig a konjunktúra az, hogy az agrárreform megölvén a nagy gazdaságok tehenészetét, a tej tömege megcsappant és áruhiány esetén magától értetődően emelni szokás az árakat. Konjunktúra az, hogy az árucikk minősége nem is olyan fontos dolog már, miért ne lehetne az olajsüirűségű tejet nagyobb tömegre felhígítani. Konjunktúra az, hogy miikor a pénz értéke emelkedik, akkor drágítani kell, hiszen ki tudja megakadályozni, hogy az a fehér lőre, amit tejnek csúfolnak, ne legyen 2—3 tejes értékesebb holnap, mint ma volt? Az a rend, törvényszerűség és becsület, ami a nehéz életet azelőtt tűrhető egyensúlyban tartotta, immár véglegesen a múlté. Ki törődik a gyermekek, az öregek, a betegek, a világpolitikától tönkretett rétegek érdekeivel ? A termelés és pénz beszél, a karaván pedig lemarad. Abban a körülményben, hogy Aradon a tej ára minden idók nélkül, a Leu újabb felvirágzása korában egyik napról a másikra, nem banikkal, nem luval, hanem leiekkel -egyszerre felszökik, forradalmi törekvés, megbódult szélsőség nyilatkozik meg. A falu kizsákmányoló, szívtelen hadjárata ez nem a várossal, nem a módosabb elemmel szemben, hanem a társadalmilag megingott rétegek ellen, legyilkolása a gyermekek, betegek és öregek ártatlan tömegeinek. Jelzője annak a gyors munkának, mely az agrárreform szükségességét és célszerűségét hibákkal rótta meg, mely nem gondolt arra, hogy a politikai érdeken túl, a parasztság osztályérdekén túl más, legalább is egyenlő jelentőségű szociális érdekeik vannak. Következménye annak az, általános eltorzulásnak, mélységes elvonulásnak, mely az egész állami, társadalmi és gazdasági életet jellemzi. A drága, jó tej a természet gyönyörű füvének, virágának fehérbe átfordított áldása, szociális gyilok lett, mely versenyt pusztít az ördöngösség mesterséges találmányaival, Jorga Miklóst ünnepelték a liberálisok. Dodoió a parlamenti ülés vezéresőnokának. — Megkapják illetményeiket a csatolt területek nyugdíjasai. (Bucuresti, november 30. Saját tud.: A kamara ülésén napirend előtt Leohte Moldoveanu szólalt fel és kijelentette, hogy a Lupu által tegnap említett brailai földosztási szabálytalanságok nem felelnek meg a valóságnak. Lupu dr. a jugoszláv-mmán kulturális kérdésekben lefolyt tárgyalások eredményéről kér felvilágosítást, amelyre Braham Vintila jelentette ki, hogy a tárgyalások a legbékésebb szellemben folytak, és a kormány csak úgy cselekedhetik, ahogyan azt az ország érdekei kívánják. Lupu dr. kijelenti, hogy nincs megelégedve a pénzügyminiszter válaszával, mert az semmit sem mond, másrészt a román delegáció tagjaitól más információt kapott. Garbiceanu, a román delegáció vezetője kijelenti, hogy két kérdés kivételével a tárgyalások eredménnyel fejeződtek be, a tárgyalások félbeszakadása nem jelenti a két kormány felfogásának eltávolodását. Braham Vintila a kereskedők külföldi adósságainak rendezése tárgyában, továbbá a csatolt területek nyugdíjasai részére folyósítandó előleg ügyében kér felhatalmazást. A mai ülés vezérszónoka Jorga Miklós volt. Jorga beszéde elején kifejti a parlamentarizmus lényegét. Hosszabb előadást tart azoknak a képviselőknek, akik a havont előtt nem voltak tagjai a parlamentnek és megemlíti, hogy soha a háború előtt nem volt annyira elkeseredett az ellenzék és a kormány küzdelme, mint most. Személyek és vélemények lekicsinyítése folyik és talán ő egyedül respektálja a kamarában mindenki véleményét, mert az a maga respektálása. Már hetek óta tart a felirati vita, melynek meghosszabbításához a kormány is hozzájárult, vajjon nem azért-e, mert nem készült el a parlament elé terjesztett javaslatokkal, amelyeket a trón beszédbe foglalt. Az agrárreform bírálatánál kérdi, hogy nem lett volna-e helyesebb a nagybirtokok felosztása és a mai agrárreform között középutat választanomért a mai formában véghezvitt rendszer nem vall be a gyakorlatban. 1913. óta készül az ország az agrár-reformra, amelyet 1919-ben a liberális párt nem készített kellőképpen elő és ez a rendkívüli nagy nemzeti probléma nem is oldódott meg megfelelő módon. Egész országrészek évszázados jogait vette el az agrárreform, így többek között Moldovaiban a határmenti erdőket, amelyek a lakosságnak egyedüli megélhetési forrásai voltak. Visszapillant a háború előtti kor közigazgatására és azzal szemben a mait elítéli. Az összes eddigi kormányok elhanyagolták a tanügyi kérdést és súlyos anyagi válságba juttatták a tanítóságot, amelytől lelkiismeretes munkát követelnek, holott a tanítóság nyomorog. Felhívja a parlament tagjait,mentsék meg a román kultúrát. Jorga beszéde után az elnök szünetet rendelt el, amely alatt kínos incidens játszódott le a kamara folyosóján. Jorga beszédében ugyanis több ízben támadta Georgescu Filipescut, aki azelőtt a Jorga-párt tagja volt. Filipescu a szünet alatt Jorgához lépett és felelősségre vonta kijelentéseiért és a keletkezett szóváltás alatt Jorgát súlyos inzultus érte. Mikor az elnök az ülést újra megnyitotta, Jorga bejelentette a kamarának, hogy Filipescu azonnali elégtételt kért tőle és védelmet kér a kamarától azon eljárásért, hogy képviselő őt másutt, mint a kamara ülésén, felelősségre vonja szavaiért. Jorga e bejelentése után hatalmas mérvű tüntetés keletkezett a liberális párton. A liberális képviselők a padokra felugrálva, percekig ünnepelték az ellenzéki vezért. Mikor a taps kissé lecsillapodott, Orleanu elnök javasolta, hogy az ünnepélyes ovációt örökítsék meg jegyzőkönyvileg. Az ülés délután két órakor ért véget A bar-zongorás írta: Vajda Ernő. Maestro, játszd nekem Puccinit. — Mindjárt kis nősténykém, csak előbb kis Kupié zenét csinálok. Most játszom Aidát, kétszer egymásután nem szabad operát játszanom, tiltja a szerződés. Lebujban vagyunk. A zongorista közelében ültem, a fényes «lebúj »-ban. A furcsa társalgásra figyeltem oda. — Ali, ezek a nők — mondotta affektált unalommal a zongorista, amikor észrevette, hogy figyelem. — Élni se hagynak. Milyen szép volna a világ nélkülük ! — És milyen üres ez a baj — jegyeztem meg. A zongorista nevetett és belevágott a hangszerébe. Ördögien ügyesen játszotta a gyalázatos, léha kis nótákat. Az a nő, aki Puccinit akarta hallani, visszaült gavallérjához, egy lehetetlen hosszú, csúf amerikaihoz. A nő maga szép volt, beteg, hiszterika, minden mozdulatán látszott, de minden mozdulata izgató volt, mert az, a szabóremek, amely testet ledts is, nem is úgy emelte ki a szépségeit, hogy a legkisebb mozdulása csak még többet árult el abból, amit legfeljebb sejtetni szabad csak. És ilyen volt az egész társaság. Arikoholtok, náluknál is romodtabb úri asszonyok, gazdag léhűtők és jellemitlen pénzharácsolók, külsőre is furcsák, ijesztőek, mohó száluak. A bor a legdrágább szórakozóhelye volt az éjjeli világnak, ártatlan kis korty ital többe került itt, mint másutt egész menü és a borravalóból élő személyzetnek nagyobb jövedelem jutott eten, mint más, szolidabb helyen mágiának a gazdának. Selyempárnás karosszékekben ültünk, ciklámen-illatot permetezett a miniatür-szökőkút, a kis terem szélén meghúzódó, nemi sok — nyolc-tíz — páholy előfüggönye pedig, ha a záróra végletei összehúzódott, “ez azt jelentette, hogy súlyos ezreseket fog végül kiosztani a benne szórakozó gavallér, aki vagy mából volt, vagy börtönre érett svillák. Az érdekes hely legérdekesebb személye a zongorista volt, művész, legalább is annak indult, de bohémsége és a rengeteg kereset, amit csak így és ilyen helyen lehet megszerezni, lehúzták. A tudása, a technikája azonban itt sem romlott, művész maradt itt is, csakhogy az egyik percben klasszikust játszott és a keövetkező percben átmenet nélkül, Erger-Beígért. A léha társaság imádta, olyan tapsokat kapott néha, mint a hangverseny-pódiumok királyai, ő pedig bee vetett a sikerébe, magát gúnyolta ki vagy így altatta el művészi önérzetét. Zongorája mellett kis asztalon tányér volt... Az is igaz, hogy a tányérban éjszakánkint roppant pénz gyűlt egybe. Szánalommal néztem finom ujjait, amint a léha, üres melódiákat kalapálta ki valami különös közvetlenséggel a zongoráján. Nem lehetett még negyven éves, érdekes, művészfeje volt és az öltözékében is finom volt minden. A selyeminge nem volt hivalkodó, egyetlen ékszere, egy brilliánsgyürü, vagyont ért... Érdekes ember volt. Muszáj volt nézni. Gyönyörűség volt hallgatni,