Esti Budapest, 1953. október (2. évfolyam, 230-256. szám)
1953-10-15 / 242. szám
! Egyes jámborlelkűek azt képzelik, hogy a francia kormány fölötte áll az osztályérdekeknek, az osztályharc pedig bizonyos Karl Marx ördögi találmánya csupán. Egy kis jóakarattal mindenki civilizált békében és bőségben élhetne tehát ebben a kedves, jó, öreg kapitalista rendszerben, amelyet egyébként ezek a jámborlelkűek nem akarnak olyan csúnyán nevezni; miért is kell lealacsonyodni ahhoz a szóhoz, mikor „vállalkozási szabadság” és „liberális rendszer" annyival szebben és olyan jólnevelten hangzik? Az augusztusi sztrájkok története és következményeik megmutatják a jámborlelkűeknek, miről van szó. Mind nagyon örültek, amikor a CFTC és a Force Ouvrière — a keresztény szakszervezeti központ és a szociáldemokrata szakszervezeti központ — nyíltan elárulva a munkásosztály akcióegységben folyó nagyszerű mozgalmát, győzelemről kiabált, mert a kormány megígérte: összehívja a kollektív szerződések főbizottságát. A CGT — a cselekvési egység érdekében — ugyancsak kiadta az utasítást a munka felvételére. „Lássuk csak — mondták a jámborlelkűek — íme, egy észszerű tett: a főbizottság összeül és részrehajlás nélkül határoz... Éljen a demokrácia, a szabadság, a liberalizmus, a felszabadulás és a felszabadítás!” ! Ami viszont az igazságot illeti, olyan égbekiáltó volt az úgynevezett „keresztények” és úgynevezett „szocialisták” árulása, hogy tízezrekre tehető tagjaik száma, akik elhagyva a CFTC-t és a FO-t, a CGT-hez csatlakoztak. Állítólag a CFTC egyik vezetője, megrémülve a sztrájkok kiterjedésétől, kijelentette: „Annyi baj legyen, legfeljebb megdöglik tőle a CFTC.. íme: beteljesedőben, amit mondott. Pedig akkor a CFTC még csak „mártíriumának” kezdetén volt... A kollektív szerződések főbizottsága megtartotta ülését. Tagai között van a három szakszervezeti központ, különböző egyesületek, a kormány, s a főnökök. Ez utóbbiak rendkívül rosszkedvűek voltak, úgy, hogy egyikük ki is jelentette: „Ha majd én elnökölök ebben a bizottságban, magukat mind a pokolba küldöm.” S azt a bizonyos piszkolódó hangot használta, amelyet az előkelő világ a francia munkásoknak tulajdonít. De hiába volt minden: a főbizottság a főnökök és a kormány szerencsétlenségére és ellenére, megszavazta a munkabérek általános emelését. A főnökök abba még csak beleegyeztek volna, hogy azok közül, akiket kizsákmányolnak, a legnyomorultabbaknak megadják ugyanazt az alamizsnát, amelyet a kormány juttatott az állami alkalmazottak legnyomorultabbjainak, de azt már sehogyan sem akarták elviselni, hogy felemeljék azt a minimális munkabért, amely alapjául szolgál az összes munkabéreknek. Hiszen egy ilyen intézkedés magában hordja vagy a részvények értékének általános csökkenését — és azt nem, inkább egy atombombát uraim! — vagy pedig az árak általános emelkedését. Ez utóbbi esetben viszont a frank nem ér már valami sokat, sőt rövidesen semmit nem ér és akkor kezdődnek újra a sztrájkok. Mégis, a jámborlelkűek örültek: „Hiába csak’ szép dolog ez — mondták — a szabadság, a liberalizmus stb. Nézzük csak: a többség elhatározza a munkabérek emelését, nos, nem bölcsebb dolog-e ez, mint odaállni verekedni, mint odaállni öthatmillió számra sztrájkolni?" Annál is inkább örültek, mert a radikális párt kongresszusa büszkén „szocialista”, sőt „baloldali” kongresszusnak kiáltotta ki magát. No dehát! Valaki ezenfelül még felvetette a „tőke-munka egyesülésének" jelszavát, a jelszó, amely már csak azért is „szocialista” és „baloldali”, mert már De Gaulle tábornok is hangoztatta, ő viszont Franco tábornoktól vette át. „Na látjátok! — mondták a jámborlelkűek — a szabadság, a liberalizmus stb.. Csakhogy akármilyen zseni volt is Karl Marx, éppoly kevéssé találta fel ez osztályharcot, mint Pasteur nem találta fel a veszettség baktériumát, sem pedig Kolumbusz Kristóf Amerikát. Mindezek a dolgok léteztek anélkül, hogy feltalálták volna őket. És a jámborlelkűek elragadtatása, gyorsan szétoszlott. Az első figyelmeztetés az volt, hogy a radikális párt kongres- szusa bármilyen „szocialista” és „baloldali” is volt, egy, a sztrájkjog korlátozásáról szóló javaslat megszavazásával végződött. A kollektív szerződések főbizottsága szavazásának következményei még szembetűnőbbek voltak. Hivatalos körökben is észrevették, hogy végeredményben ennek a bizottságnak csak véleményezési joga volt, a kormány viszont és a főnökök azzal a joggal rendelkeztek, hogy szépen elodázzák a főbizottság határozatait, így aztán még a legjámborabblelkűek sem tudták nem látni: e bizottság határozataira fütyülni — egyet jelent a munkásosztály megvetésével, bevallása annak a ténynek, hogy a köztársaság nem más, mint a főnökök kormánya. Mert tegyük fel, ha, — mint ez általában történni szokott —, a szakadár szakszervezeteik néhány képviselője a kormánnyal és a főnökökkel szavazott volna ez utóbbiak győzelme esetén, —■ várjon kijelentette volna-e a kormány. Ennek semmi jelentősége nincs, ez legfeljebb egy vélemény... Nem. A kormány sajtója minden bizonnyal oldalaikon keresztül rikoltozta volna, a többség határozata értelmében, a törvény értelmében, stb. is várjon minden megoldja-e még csak időlegesen is Franciaország szociális problémáit? Természetesen nem. A postások, vasutasok, bányászok akcióbizottságai új harcokat készítenek elő. Már beszélnek, írnak róla mindenfelé, hogy a „kommunisták randevút adtak októberre a kormánynak”.. Csakhogy, mint minden, az antikommunizmus is lassan elkopik és ma már egyre inkább nevetséges kommunistának nevezni egy mozgalmat, amely hatmillió dolgozót foglal magában. Tudvalevő, hogy egész Franciaországban tizenkétmillió van s ebből — a hivatalos adatok szerint — ötmilliónak a munkabérét a sztrájk után a kormány „abnormálisan alacsonynak” állapította meg. Hülyének nézik a franciákat azok, akik feltételezik róluk, hogy nem értették meg ezt a számítást: a keresztény és szocialista szakszervezetek vezetői azzal az ürüggyel, hogy a kormány megígérte nekik a kollektív szerződések főbizottságának összehívását, hátbatámadják a sztrájkot; a főbizottság összeül, a kormány viszont kijelenti, hogy fütyül a határozataira. A munkásosztály egységének megbontói pedig tovább segítik a kormányt, hogy egy, a sztrájkjogot korlátozó törvényjavaslatot terjesszen be. Lehet-e azt gondolni, ebben az esetben tehát félrevezették a francia munkásokat? Nem. Nem kétséges, hogy ezt a sztrájkot, a legnagyszerűbbet 1936 óta, az árulás szakította félbe. De az árulókat leleplezték és mint a lapok is elismerik, a kormány nem jutott előbbre: minden fel van függesztve, semmi nincs rendezve; a kormányt még egységesebben gyűlölik, a kormányellenes egységfront megacélozódott és ami a legfontosabb. Franciaország jelenkori történelmében első ízben: a munkások elégedetlenségéhez csatlakozik a parasztok elégedetlensége, a munkástüntetésekhez a paraszttüntetések. Október 6-án végre, a legutóbbi manőverezések ellenére, összeült a parlament, amelynek megnyitását illegálisan késleltették. Senki nem táplált túlzott illúziókat a szocialista és katolikus képviselők magatartását illetően. Mégis helytelen volna lebecsülni az augusztusi lecke fontosságát. Ezeknek az uraknak még mindig piros tele a fejük és szívdobogásuk van. A harc folyik tovább. 2 A legújabb brit guyanai események (Folytatás az 1. oldalról.) Több szakszervezet elhatároza, hogy a jövő héten a parlament munkájárnak újrakezdésekor titakozó delegációt küld az alsóházba. Clegget, a „Daily Worker” című lap tudósítóját Brit-Guyanába érkezésekor a rendőrség feltartóztatta és visszaküldte Angliába. A „Daily Worker” szerkesztője levelet intézett Lyttelton gyarmatügyi miniszterhez, amelyben tiltakozik a hatóságoknak Cleggel szembeni eljárása ellen. A levél rámutat, hogy ugyanakkor a többi angol, valamint számos amerikai lapnak megengedték, hogy elküldje tudósítóját Brit-Guyanába. az angol kormány a főkormányzás útján gyarmati fennhatóságot gyakorol a brit-guyanai kormány felett a szakszervezetek kötelező elismerése. A nép nyílt szemekkel szavazott a legutóbbi választásokon. Az angol kormány eljárása ennélfogva a választójog szabad gyakorlásának, a demokrácia alapjának a megtagadása. A Népi Haladó Párt az önrendelkezési jogért küzdő összes osztályok tágkörű, demokratikus szövetsége. Várjon azt kell-e mondani a népnek: „Igen, szavazhattok, de nincs jogotok baloldali pártra szavazni”? Ez az alapvető kérdés. Mihelyt korlátozzák a szavazás jogát, a demokrácia alapjai rendülnek meg. Minden demokratikusan gondolkodó embernek a brit guyanai haladó mozgalom védelmére kell sietnie, hogy megőrizzük a demokráciát és a civilizációt. Brit-Guyana eltávolított miniszterelnökének távirata a ,,Daily Worker"-hez LONDON, október 15. (MTI) Jagan, Brit-Guyan® erőszakkal eltávolított miniszterelnöke táviratot intézett a „Daily Worker”-hez, amelyben többek között a következőket közölte: — Az állítólagos kommunista összeesküvés puszta ürügy a haladó mozgalom eltiprására. Ha lenne összeesküvés, miért nem emelnek vádat ellenünk? — A kormányzó és hivatalno-kai jól tudták, hogy számos ha-ladó intézkedést szándékoztunk törvénybe iktatni, amilyen pél■ idául a földreform, a kettős kor- mányzás megszüntetése. (A kettős kormányzás azt jelenti, hogy Ho Si Minh üdvözlőtávirata a patetlaói ellenállási kormány elnökéhez PEKING, október 15. (Új-Kína) Ho Si Minh, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnöke Patet-Lao függetlensége kikiáltásának és a patetlaói ellenállási kormány megalakításának 8. évfordulója alkalmából táviratban üdvözölte Szujanvongot, a patetlaói ellenállási kormány elnökét — jelentette október 12-én a „Vietnami Tájékoztató Iroda’’. „Patet-Lao hadserege és népe ” - hangzik a távirat — az ellenállási kormány vezetésével az ország területének nagy részét felszabadította. Most megszilárdítja nemzeti egységét és folytatja bátor harcát a francia gyarmatosítók és lakásaik ellen. Biztos vagyok benne , — fejeződik be a távirat —, hogy a vietnam-pateilaói-khmeri szövetségben szorosan egyesült pateilaói, vietnami és khmeri nép teljes győzelmet arat a közös ellenség ellen, szabadságáért és függetlenségéért vívott igazságos harcában.” Eisenhower fogadta Messerschmiüet WASHINGTON, október 15. (MTI) A DPA jelenti Washingtonból, hogy Eisenhower október 14-én fogadta Messerschmittet, a hírhedt náci repülőgyárost és több más nyugatnémet repülőszakértőt is. Népszerencsétlenségek nyugaton RIVERSIDE, október 15. Az amerikai légierő egy „B— 47”-es mintájú, „négymotoros lökhajtásos bombázója bezuhant és felrobbant, röviden azután, hogy a kalifornitai Riverside közelében lévő légitámaszpontról kedden este felszállott — jelenti az „AP”. A bombázó háromfőnyi személyzete életét vesztette. A Sabena belga repülőtársaság utasszállító repülőgépe — mint g. Reuter jelenti — szerdán, délután, röviddel a frankfurti repülőtérről történt felszállása után lezuhant. A gép négyfőnyi személyzete és 40 utas meghalt. A repülőgép zuhanás közben kigyulladt. CSÜTÖRTÖK, 1953 OKTÓBER IS. A Csepeli Papírgyár könyvtárában A magyar papír egyik szülőhelyén járunk, a Csepeli Papírgyárban. Ott, ahová óriási hasábokban érkezik a fa, nagy bálákban a szalma, azután sívítógépek, maró, erős lúgok feloldják és kádak, medencék, gépek során át vándorolva, egyszeresük megszületik a papír. Finom színes selyem papíríveket ont az egyik gép, erős csomagoló a másik, hófehér nyomtatvány- és Todapapírt a harmadik. Mióta itt jártam, azóta, ha papír kerül kezembe, mindig eszembe villan, talán ez is éppen a Csepeli Papírgyárban készült... Ha úgy vesszük, igen prózai dolog a papír, zizegő limlom, amellyel minden percben találkozunk. De ha úgy vesszük — költészet és papír, tudomány és papír, haladó, nagy eszmék elterjedése és papír, ezek elválaszthatatlanok. Ha fenyőfa lennék, nem arról álmodoznék, hogy egy téli napon csecsebecsékkel díszítve gyermekek öröme legyek. Nem. Arra vágyakoznék, hogy rostjaimból papírt készítsenek, azután pedig könyv Legyen belőlem. Könyv, amely egy halhatatlan író nagyszerű gondolatait tolmácsolja olvasóinak. Könyv, amelyet szeretnek, amelyet ronggyá olvasnak és ha ezután zúzdába kerülök, újra csak könyv formájában szeretnék újjászületni. .Talán azoknak a könyveknek a papírja is jórészt a Csepeli Papírgyárban készült, amelyek a papírgyár könyvtárának polcain helyet foglalnak. Az emeletes, nagy gyári épületek közt földszintes kis ház ajtaján piros tábla mutatja: „Üzemi könyvtár”. Belül — mint ahogyan a könyvtárakban lenni szokott — könyvállványok, olvasóasztalkák folyóiratokkal, kis házikiállítás az újdonságokból és kartonos ladikokkal körülbástyázva ott ül asztalánál Bácskai elvtárs, a könyvtáros. Egész nap szabad ide e bejárás és jönnek is dolgozók reggeltől estig. Legnagyobb azonban a forgalom ebédidő alatt. Ilyenkor szinte egymás kezébe adják a kilincset a látogatók. Tizenkettőkor kezdődik az ebédidő. Legelső déli látogatóként megjelenik Zsigmond Ede, a központi gépjavítóműhely adminisztrációjának vezetője. — A Csillagban részletet olvastam Illés Béla „Honfoglalás"-ából és kedvet kaptam a könyvhöz. Megkaphatnám? — kérdi és tekintetével végigfut a polcok során. — Persze, hogy megkaphatja! — mondja Bácskai elvtárs, s az egyik hátsó sorból előhúzza a kért könyvet. — De nincs előjegyezve másnak? — kérdi egy kis aggodalommal hargjában Zsigmond elvtárs. Aztán megnyugszik, hogy ez a „veszély” sem fenyegeti, s már indul is kifelé, hóna alatt a „megkívánt” könyvvel. Kellemes útitársat keresni jött be Kabát Zoltán, a cellulózegyárból. Naponta kétszer teszi meg az utat Rákospalota és Csepel közt. Megszokta már, hogy a hosszú úton könyvvel szórakozzék. Magyar író könyvét választja ki, amely a bauxitbányászok életéről, munkájáról szól. Igen otthonosan mozgó olvasók is érkeznek, mint például az őszhajú Búzás bácsi, vagy Here Lajos, akiknek már sok oszlopban teleírt olvasókartonja mutatja: gyakori vendégek itt. Ők már egyenesen a polcokhoz sietnek, s a maguk kénye-kedvére válogatnak. — A Krokodilért jöttem — állt be Burlovis János, aki mindig elviszi egy-két napra a híres szovjet vicc az újonnan érkezett számát. Bácskai elvtárs tartóztatja, kéri, fordítsa le egyik-másik tréfát, mert ő nem tud oroszul és nagyon kíváncsi rájuk. A hosszú fiatalember nem kéreti magát, könnyedén fordítani kezd. Mind köréje sereglenek, akik éppen a könyvtárban vannak és együtt derülnek a hallottakon. Majd új és új olvasók jönnek. Az „Új ember kovácsa"-t kéri egy fiatalember. Bognár Istvánné általános iskolás gyermekének Teknős Péter „Ezerszínű kincs” című könyvét viszi magával, s az ajtóból visszaszól, hogy jövő hétre a „Timur...”- t jegyezteti elő. Diderot, Jókai, Jack London, Nexo egy-egy műve vándorol el, s a frissen visszahozott könyvek rögtön, „kéz alatt elkelnek”. Nagyfalusi Jánosné, a tervosztály dolgozója egész könyvoszlopot cipel magával. Legfelül a legkedvesebb, a régen megígért, ,tíz egyszer egytől az integrálig". Számára izgalmasabb olvasmány lesz ez bármilyen regénynél, mert igen kedveli a számok világát. Pontosan két óra, mikor véget ér az ebédidő. Bácskai elvtárs összeszámolja, hogy a két óra alatt 22 olvasó járt a könyvtárban és 43 könyvet vitt el. Magukkal vitték a könyvet, amely már életszükségletté vált számukra. A könyvet magukkal vitték és újra munkához láttak az aprítógépeknél, a hatalmas kazánoknál, a zakatoló papírgépeknél, hogy minél több legyen a papír, s hogy egyre több és több dolgozó kezébe jusson el a könyv: a jóbarát. Kis Erzsébet Budapesti kultúrotthonvezetők értekezlete Ma délelőtt a X. kerületi Pataki István-kultúrotthonban a budapesti kultúrotthonok vezetői tapasztalatcsere-értekezletre jöttek össze. Az értekezlet célja az volt, hogy az elmúlt negyedév munkájáról beszámoljanak a vezetők és ismertessék azokat a módszereket, amelyekkel jelentős eredményeket értek el. Számosan fölszólaltak ezen az értekezleten, s elmondották, milyen munkát végeznek és a művészeti munkát hogyan kívánják a jövőben még színvonalasabbá tenni. Szó volt továbbá még arról is, hogy a kultúrotthonok látogatottságai a jövőben hogyan és milyen módszerekkel kívánják fokozni. Széket akartam vásárolni, tehát elmentem a Bútorértékesítő Vállalat Baross utca és Szentkirályi utca sarkán lévő fiókjába. A vásárlás simán ment. Néhány percnyi válogatás után megvettem négy darab 79 forintos fényezett széket. Spárgával, csomagolópapírral jól be volt bugyolálva,ami azt mutatja: itt is tudják, hogy csalóka az őszi idő és vigyáznak, hogy a széknek ne essen baja. A székeket hazavittem, kicsomagoltam, megnéztem és a fene megette... Kettő nyugodtan állt a lábán, de kettő erősen imbolygott. Majd le isültem a meglepetéstől. Mintha az egyiknek az első jobb és a hátsó bal, a másiknak a hátsó jobb és az első bal lába lenne rövidebb. Hm... Talán a parkett nem egyenes? Ám akárhová raktam a székeket, sehol sem álltak meg mozdulatlanul. A biztonság okáért vízmértéket kértem a házfelügyelőtől, majd pontosabb mérőeszközök hiányában, körzővel, „sublerrel" és logarléccel felfegyverkezve megállapítottamnem a parkett görbe, hanem egyikmásik székláb rövidebb. A készítői bizonyára azt gondolták, hogy az ujjunk sem egyforma. Éppen a széklábak legyenek? Vasárnap a Szabad Népben ugyan olvastam Berták János, a Bútoripari Igazgatóság vezetőjének nyilatkozatát. Többi között ezeket mondja- Sokat bosszankodtak a dolgozók a székek rossz minősége miatt. (Mi az, hogy bosszankodtak? Bosszankodunk!) Most ezen is segítünk —folytatja Berták elvtárs — az eddigi egy helyett két csavarral erősítjük meg a hátsó lábakat, így a székek sokkal tartósabbak lesznek. A támlát nem csavarral, hanem a két székláb közé szerelt, úgynevezett csapószerkezettel erősítjük fel” Ennyit mondott a székekről, de az én székem illetékes lábai ettől nem lettek hosszabbak. Különben lehet, hogy a csapószerkezettel ezt is kiküszöbölik majd a többi székeknél, de amilyen peches vagyok, a legközelebbi székvételnél bizonyosan olyat találnék vásárolni, amelyik becsapószerkezettel készült... Hiába, ha egyszer az embernek nincs szerencséje. Lódenkabátot is az árleszállítás előtt három nappal vettem. Szóval jelenleg az a helyzet, hogy a két szék dacosan ott áll a szoba sarkában. Eddig minden vendégem jobb ülő alkalmatosságnak találta még a fotell karfáját is, mígnem az egyik a karfával együtt egyszerre csak a padlón találta magát. Ez az esemény a két sarokba állított széknek és Gyurkának, nyolcéves unokaöcsémnek nagyon tetszett, én azonban kényszeredetten kértem bocsánatot a székeim nevében. A „lábfájós", bicegő, billegő székeket jobb híján kineveztem hintaszékeknek, a baj csak az, hogy n*m elég kényelmesek és kicsi a ..kilengésük”. Zrufkó Zoltán, a Fővárosi Csatornázási Művek dolgozója.