Esti Budapest, 1954. december (3. évfolyam, 284-309. szám)
1954-12-17 / 298. szám
PÉNTEK, 1954 DECEMBER 17. &BUBMST PARTELET Számontartjuk dolgozóink kívánságát Válasz az Esti Budapest körkérdésére A Központi Vezetőség októberi határozata figyelmeztetett bennünket, hogy ismét a régi ösvényen járunk,hogy munkánkba hiba csúszott tavaly június óta: elfeledkeztünk arról, hogy a terv teljesítése, az önköltség csökkentése, a termelékenység növelése elválaszthatatlan a dolgozók mindennapos problémáinak megoldásától. Meg voltunk győződve arról, hogy dolgozóinkat is kizárólag a termelés eredményei érdeklik, hiszen egyre többen mondták népnevelőinknek: „minek ide sok beszéd, adjanak anyagot és teljesítjük a tervet". Később, amikor több időt töltöttünk a dolgozók között, amikor talmiságot. Mi igyekszünk megértetni ezekkel az elvtársakkal, hogy ha rendszeresen törődik valaki egy új dolgozóval, megismerteti, megszeretteti vele a gyárat és munkásainkat — ez is közösségi munka. Megbízatásnak számít az is, ha egy kiváló dolgozót arra kérünk, segítse gyakorlatian társát, tanítsa meg egyszerűbben dolgozni. Érdekeltebbé akarjuk tenni ezután dolgozóinkat a sztahanovista címek odaítélésében. A legközelebbi sztahanovista jelöléseket kiírjuk a műhelyben a termelési értekezletek előtt. Mondják el a dolgozók: méltó-e az illető a sztahanovista címre. Bizonyos, ha bármelyik dolgozónak lesz mondanivalója a jelöltekről, eljön a termelési értekezletre, s megmondja ... Mert azt nagyon megnézik a mi dolgozóink, hogy kiket tüntetnek ki sztahanovista jelvénnyel. Eddig is előfordult, hogy nem értettek egyet a jelöléssel, de nem tartották fontosnak, hogy erről beszéljenek. A választási agitáció során tapasztaltuk, hogy a mi népnevelőink ki mernek állni, de csak akkor, ha jól tájékozottak, ha semmilyen kérdés nem hozhatja zavarba őket. Elhatároztuk, hogy minden értekezlet előtt, amelyen alapszervezeti vezetőségi tagok, pártmunkások vesznek részt, rövid tájékoztatót tartunk a legfontosabb kül- és belpolitikai eseményekről. Most az évi terv teljesítésére és a jövő év feladataira, valamint üzemünk felszabadulásának tizedik évfordulójára készítjük fel népnevelőinket. A legutóbbi népnevelő értekezleteken, már a műhelyegységek vezetői tartottak előadást a tervteljesítés helyzetéről, s már gyűjtik az adatokat arról. személyesen beszélgettünk párttagokkal és pártonkívüliekkel láttuk, hogy dolgozóinknak nemcsak a termelésre van gondjuk, száz és száz probléma foglalkoztatja őket. Megtudtuk, hogy Fehérvári Péter gyermekét a lakásától messze lévő iskolába akarják helyezni, hogy Zsidi Jánosnét az 523-as műhely dolgozóját ki akarják tenni lakásából, hogy a szerszámkészítők állandóan nyitott ajtó mellett dolgoznak. Ilyen és ehhez hasonló gondok nagyon elkeserítették a mi dolgozóinkat, s nem is tudtak gondosan dolgozni. Láttuk, hogy nem elég csak egyszerűen vigasztalni, vagy ígérni: intézkedni kell, méghozzá hamarosan. S rövid idő alatt számtalan kicsinek látszó, de jelentős ügyet intéztünk el a szakszervezeti bizottság útján. Zsidi Jánosné a régi lakásban lakik, Fehérvári Péter is megnyugodott, mert gyermeke továbbra is a Simor utcai iskolában tanulhat és a szerszámkészítő műhely dolgozói meleg ruhátkaptak. S miközben saját dolgaik felől kérdeztük dolgozóinkat, ők lassanként a közösség dolgára terelték a szót: mi történik a nagyvilágban, hogyan valósulhat meg a termesztőség a mezőgazdaságban, milyen lesz az ellátás. Mi igyekeztünk dolgozóink kérdéseire gyors, kielégítő választ adni. A figyelmesség, a rendszeres törődés és a segítés valósággal „lekötelezte“ dolgozóinkat, gondosabban és alaposabban dolgoztak és sokan kértek társadalmi munkát. Legmerészebb számításainkat is felülmúlta az a lelkesedés, ahogyan a tanácsválasztási munkában helytálltak dolgozóink. 700—800 vagongyári dolgozó magyarázta rendszeresen a VIIl. kerületi lakosoknak az új tanácsaik jelentőségét. Most azon fáradozunk, hogy ezt az aktivitást az üzemben állandósítsuk. A tanácsválasztást megelőző taggyűléseinkre meghívott pártonkívüli dolgozók felajánlották segítségüket. Most párt- és tömegszervezeteinken a sor, hogy a felajánlott segítséget elfogadják. Gondot okoz, hogy például szakszervezeti akitivistáink társadalmi munkán valami nagy dolgot értelmeznek, vezető tisztséget, vagy legalábbis szakszervezeti ki Paksi halászcsarda nyílik az egykori Budai Kispipa helyén Hetek óta serény építkezési munka folyik a Mártírok útja 14. számú földszintes házban, amelyben valamikor a régi Buda egyik legkedveltebb kiskocsmája — a Budai Kispipa — volt. A Budai Kispipa parázson sült húsairól és jófajta somlai boráról volt nevezetes. Később divatos vacsorázóhellyé alakították át, ami az egykori kis zöldvendéglő „halálát“ jelentette. Évekkel ezelőtt megszűnt s az utóbbi időben — raktárnak használták. A Budai Kispipa helyén most ismét vendéglő nyílik. Szorgos munkáskezek dolgoznak a helyiségekben, a frissen festett falaik közé már szállítják a berendezést s a bejárat felett esténként felvillan a kék neonfény próbavilágítása, amely elárulja, hogy az egykori Budai Kispipa helyén megnyílik a Paksi Halászcsárda. A paksi „Vörös Csillag“ Halászati Termelőszövetkezetnek eddig az újpesti Árpád úton volt halászcsárdája. Onnan költözik be a közeljövőben a budai oldalra s itt készül majd a pajzsi halászok által fogott hálákból a tüzes halászlé, az ízes halpaprikás s a finom rántottból. Állunk a hegyoldalban, a tájat néznénk, de tejfehér reggeli köd állja útját a tekintetnek. Egyszercsak mégis elszakad a földtől a köd s mint a színházi függöny, lassan gördül fölfelé. A decemberi nap bágyadt sugarai megcsillannak a Sajó vizén. A szénosztályozó ablakai ragyogni kezdenek és százszorosan verik vissza a fényt. Percek alatt kiszélesedik a látóhatár s mint valami varázslat, ott áll előttünk a hatalmas, csaknem tíz kilométer hosszan elhúzódó építkezés. Mellette az egykor külön álló három kis falu: Berente, Sajókazinc és Barcika házai lapulnak a szelíden aláereszkedő hegyek aljában. Tíz esztendővel ezelőtt talán éppen itt állt meg néhány pillanatra egy szovjet harcos, hogy végigfuttassa szemét a soha nem látott tájon. Kihalt falut, elnéptelenedett házakat, letarolt, sárba fulladt szántóföldeket láthatott a völgyben, más semmit. Egyetlen nagyobb épület magasodott csupán a kis parasztházak fölé: a barcikai erőmű. De az is milyen állapotban! Ablakai sötéten ásítoztak, ki-be járt rajtuk a hideg decemberi szél. Néhány órával előbb egyszerre hullott ki belőlük az üveg, amikor a menekülő németek esztelen dühükben a vasútat és a közeli Sajó-hidat felrobbantották. Az erőműnél is megtették az előkészületeket a robbantásra. Az épület négy sarkát alá is ásták, de tönkretételére nem került sor. A munkások egy régebbi parancsra az üzemet már jóval előbb részben megbénították, csuppán egyetlen turbinát járattak. Ez látta el a környékbeli bányákat és falvakat legszükségesebb árammal, amíg szét nem lőtték valamennyi vezetéküket. A leszerelt gépeket azonban soha nem vitték át a határon, mint ahogy a németek hitték, hanem azok a közeli királdi bányában várták, hogy régi helyükre visszakerüljenek. Állunk a hegyoldalban, nézzük az elébünk táruló tájat és felelevenednek az emlékek. Mindenki tud valami történetet azokból az időkből. Az egyik ember arról beszél, hogy a németek összeterelték egy helyre a falu lábasjószágait s egyik éjszaka, mielőtt még elhajthatták azokat, valaki úgy szétugrasztotta, hogy ahányan voltak, annyi felé szaladtak. Káromkodtak a németek, mint a jégeső, de az állatokat már nem tudták újra összeszedni. — Az jó hecc volt — mondogatják, s nevetnek. — A végét járták már akkor a németek a nagy dicsőségüknek — mondja Szabó Antal a berentei erőműtől. — Kapták az áldást a földön is, meg a levegőből is. Hiába bújtak akárhová, mindenütt rájuk akadtak. Itt, Berentén túl is volt nekik egy jól elrejtett repülőterük, onnan szálldostak fel naponta. De nem sokáig. Egyszer a szovjet gépek egészen odáig üldözték őket s attól kezdve percnyi nyugtuk sem volt többet. A csöndes délelőtti beszélgetésből állítgatom össze Kazincbarcika felszabadulásának történetét. Egyik ember a másik szavába ölti a maga mondanivalóját s elbeszéléseikből megelevenednek előttem a tíz év előtti események. Szinte látom, amint Sajószentpéter felől szovjet tankok dübörögnek az országúton a falu felé. Gránátok szaggatják a földet, le-lecsapódnak a német utóvédek lövészárkaiba, tépdesik a sajóparti fűzfák csupasz ágait. De a Bükk hegyeiből, Alacska és Herbólya felől is jönnek a felszabadító második ukrán front katonái. Miskolcnál nyílt szét az óriási harapófogó, s december 12-én Kazincbarcikánál szétfeszíthetetlenül összecsukódott A beszorult ellenség nem menekülhetett ki onnan. A messzi múltból szovjet katonák emlékeit, neveit idézgetik. Vina ezredest, Bulajov főhadnagyot és a többieket. Az első találkozásokat, amikor a falu lakói kibújtak a hegyoldalba vájt pincékből, előjöttek a bányák sötét vágataiból és a kihalt faluban újra megindult az élet. Odahallatszott ugyan még az ágyúk dörgése, sőt még a gépfegyverek kattogása is, de a front mégis minden órával messzebb húzódott tőlük. A házakban megindult az élet, de az erőmű bénultan állt a falu szélén. A víz- és gőzcsövek mind befagytak. A felrobbantott híd leszakadt roncsai a vízszállító csövet a Sajóban, használhatatlanná tették. A víztorony is megsérült, s a vezetékek a földön feküdtek. Szénre is szükség lett volna, de a sínek mindenütt felszaggatva és sehol a környéken egy vasúti kocsi. A bányászok sem tudtak termelni. Leálltak a villanyszivattyúk és a munkahelyeket elárasztotta a víz. Hogyan lehet megbirkózni ennyi nehézséggel? Bizony, nem könnyű feladat, de nem lehetetlen. Vina ezredes mondotta ezt néhány órával azután, hogy a faluból kikergették a fasisztákat. — Én találkoztam vele először — meséli Pandula István. — Az igazgatót kereste. Mondtam neki, hogy nincs, elment nyugatra. Megkérdezte, ki vagyok. Mondtam, hogy művezetőhelyettes. No, akkor sürgősen állítsak össze munkaprogramot, hogy mennyi emberre, s milyen anyagokra van szükségem és lássunk neki a munkának. Alig egy hét múlva ismét felbúgott a gépteremben a turbina. Volt már áram, bekapcsolhatták a szivattyúkat. Sikerült megmentenünk a bányákat, S Vina ezredes éppen úgy örült neki, mint mi. Ha Vina ezredes és társai most járnának erte, ugyancsak elcsodálkoznának. Bizonyosan nem ismernének rá a tájra. Berente és Kazincbarcika azóta várossá egyesült, s a kukoricaföldek helyén, a felszántott tarlókon alig néhány esztendő alatt gyárak, üzemek sora épült. Fölszabadult az ország, s fölszabadult a nép alkotóereje. Várost épít magának az egykori pusztaság helyén. S hogy ma a hegyoldalon állva egy más, gazdagabb tájban gyönyörködhetünk, mint tíz esztendővel ezelőtt, az azoknak a névtelen szovjet harcosoknak is az érdemük, akik itt, ezen a földön vérüket ontották. Mindegyre erre gondolok, ahogy az élettel teli, nyüzsgő vidéket nézem. Tankok helyett lánctalpas ekszkavátorok, árokásó gépek dübörögnek ott alant. A lövészárkokat is betemették, s helyettük mély, egyenes árkok húzódnak üzemtől üzemig. A különböző csővezetékek ágyai ezek. Nincs messze az idő, amikor a kis földszintes parasztházakban a téglából rakott tűzhelyek helyén kigyullad a gáz, s az udvarokon csak, mint emlék marad meg a régi kerekeskút. Ez is harc. Nem olyan véres küzdelem, mint a tíz év előtti, nem az országunkat feldúló fasisztákat kell megsemmisítenünk, csupán az újtól való idegenkedést kell legyőznünk. De, aki ismeri ennek az építkezésnek a történetét, az tudja, hogy ez sem kis feladat. Mennyi küzdelembe került, amíg a gyár ellen morgolódó parasztok belátták, hogy a Hosszútágon épülő műtrágyagyár az ő érdeküket szolgálja. Négy esztendővel ezelőtt, amikor megkérdezték, ki akar a házába gázt és vízcsapot, egész Berentén egyetlen család sem jelentkezett. Ha a szüleinknek jó volt így, nekünk is megteszi — mondogatták. Talán nem is nagyon bíztak benne, hogy ez lehetséges. Azt se hitték addig, amíg az első falak ki nem nőttek a földből, hogy néhány év múlva itt, a csöndes Sajómenti völgyben lesz az ország egyik legnagyobb ipari központja. Akkor nem hitték, ma meg már büszkék rá, s azt szeretnék, ha még gyorsabb lenne az építkezés üteme. Lent még sár borítja az utakat, gödrökön és téglahegyeken bukdácsolnak át az emberek, de a békeváros lakói már a jövendő parkok helyét mutogatják a látogatóknak. Még néhány hónap, s a Vegyiművekből kifut az első műtrágyaszállítmány. A szénosztályozó gépei a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóján már megindultak, s az erőműben is készülődnek az első turbina megforgatására. Egy ország életében milyen rövid idő tíz esztendő! S a kazincbarcikai építkezések is bizonyítják, mekkora utat tehet meg egy nép néhány év alatt is, ha szabad. Mint egy hatalmas emlékmű, úgy áll ott a kanyargós Sajó völgyében épülő békeművünk a szovjet katonák dicsőségét s népünk alkotó erejét hirdetve. László Gyula NAGYSZERŰ EMLÉKMŰ A Bőségesen lesz alma karácsony előtt a budapesti üzletekben A Budapesti Csemegekereskedelmi Vállalat 50 vagon elsőosztályú, téli nemes almát tárol a Maglódi úti és a Tóth Kálmán utcai hűtőházakban. Az ünnepekre 8 kilogrammos csomagolásban, külön rekeszekben is árusítanak majd almát. Ezenkívül nyolc-kilenc vagon körtét is hoz forgalomba a vállalat. Almából és körtéből a szükségletnek megfelelő mennyiséget szállítanak majd a fővárosi csemegeboltokba. A Zöldség-Gyümölcs Kiskereskedelmi Vállalat is felkészült, a karácsonyi forgalomra: húsz vagon almát tárol a hűtőházakban és a Nagyvásár-telepen. Ezenkívül Görögországból és Olaszországból 8 vagon citrom is érkezett, amelyet az almával együtt, a jövő héttől árusítanak a vállalat üzleteiben. KÖZÉRT-üzletekben a jövő héttől kezdve szintén árusítanak jó minőségű nyírségi almát. A KÖZÉRT-boltokon keresztül 10—15 vagon alma jut majd a fogyasztókhoz. A karácsonyi ünnepekre tehát mindenki bőségesen válogathat a különböző almafajtákban. hogyan szépült tíz év alatt a gyár s benne dolgozóink élete. Csak fel kell menni a 11-ik emeletre, s lenézni a magasból: látni, mint épült a gyár. Elhanyagolt, megfeketedett tetők már csak itt-ott láthatók, zömében új, világos épületek sorakoznak, mintegy jelezvén, hogy a legtöbb üzemrész újjáépült ... Bármerre járunk az üzemben, azt tapasztaljuk, hogy már nem Klein Francia gyár gazdája, hogy nálunk a becsületes munkások és műszakiak merész tervei, elgondolásai valósulnak meg, olyan embereké, mint Gerencsér József mérnök, Simon János főtechnológus és a többiek. S lépten-nyomon találunk emlékeztetőt a felszabadító Szovjetunióra: solle szovjet gép kíméli a mi dolgozóink erejét, számos mérnökünk szerezte tudását szovjet egyetemeken, legtöbb sztahanovistánk a kiváló szovjet dolgozók munkamódszerével emelt nap nap után teljesítményét. Forr, pezseg az élet a mi gyárunkban. Úgy érezzük megtalálta egymást pártszervezetünk és a dolgozók. Azt szeretnénk, ha ezután sem veszítenénk el egymást. Mindig számontartjuk dolgozóink kívánságait, s ellenőrizzük azok megvalósulását, hiszen így számíthatunk továbbra is bizalmukra és segítségükre. Elmondta: Dózsa Tihamér, a Ganz Vagongyár pártbizottságának titkára. A tudomány a mezőgazdaságért .Az Állattenyésztési Kutató Intézet az állattenyésztés problémáinak tudományos vizsgálatával, elméleti és gyakorlati módszereinek kidolgozásával foglalkozik. Ennek, a mezőgazdaság fejlesztésében nagyjelentőségű munkának egy része az intézet állatélettani és takarmányozási osztályának feladata. 1 * 3 ? Dr. Remenár Géza kutató 5 nitrogénmeghatározás készüléknél folytat kutatásokat. ☆ Dr. Madai László kutató itl egysejtű lények tenyésztésével kísérletezik. ☆ Hétfőtől a melegfürdők fürdőosztályai hétköznap este 8 óráig tartanak nyitva A fővárosi fürdőikben tapasztalható esti zsúfoltság mérsékléséért és a fürdőforgalom egyenletesebb elosztásáért december 20-tól, hétfőtől az összes melegfürdők fürdőosztályait hétköznapokon egyöntetűen este 8 óráig kell üzemeltetni. A pénztárak zárási időpontja este 7 óra. A vasárnapi záróra, valamint az uszodák, a Szabadság-strand és a Pezsgőfürdő zárórái változatlanok. Az Imre-, a Király-, a Lukács-török, az Újpesti, az Erzsébet és a Kürt utcai, valamint a Dandár utcai fürdők — a többi fürdőhöz hasonlóan — hétköznapokon este 8 óráig lesznek nyitva. 3