Esti Budapest, 1955. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1955-01-28 / 23. szám
Mit jelent a fogyasztónak a felszabadulási verseny Felkerestünk néhány üzemet, hogy megkérdezzük: milyen eredményeket jelentett náluk a felszabadulási verseny, milyen és mennyi terven felül előállított közszükségleti cikkben öltött testet a dolgozók alkotó munkaikedve, lelkesedése, amivel a felszabadulás tizedik évfordulójának méltó megünneplésére készülnek. 20 ezer méter textil A TEXTILFESTŐGYÁRBAN ez évben csak január 6-án kezdődött a munka, az előző napokban javították a gépeket, tisztították a kazánokat. A dolgozók 89 százaléka tett felajánlást. Helyesen gondoskodnak a gyárban a verseny jó nyilvánosságáról, nagyrészt ennek is köszönhető, hogy a gyár dolgozói január első két dekádjában terven felül 20 ezer méter textilt készítettek ki elsőrendű minőségben. A versenyben Schők Gyula és Sarkadi Róbert brigádjai járnak az élen. Intarziás dohányzóasztalok, könyvállványok A BUDAPESTI MINŐSÉGI BÚTORGYÁRBAN Máté Béla műszaki vezető kezdeményezé-csere hulladékanyagból külön- ,leges formáulájú kisbútorokat zsank állítanak elő a terven felül. Tetszetős kivitelű, intarziával díszített dohányzóasztalok, szép könyvállványok várnak már kiszállításra az üzem raktárában. Ez évben többezer darab ilyen kisbútort adnak át a kereskedelemnek, 450 hálóing, 720 fiúing A SZIKLA KISIPARI TERMELŐSZÖVETKEZETBEN ingeket állítanak elő. A termelés a verseny kezdetéhez viszonyítva, .„Napi 50—80 darabbal emelkedett. I /•//** //* A felszabaduló L// Z/yj-si verseny eddigi szakaszában 450-nel több hálóinget és 720-szal több fiúinget gyártottak. Példát mutat a versenyben Varró Lajosné sztahanovista 225 és Torma Lajosné 224 százalékos eredményével. Babaing, pólya, pelenka ZET jogos büszkeséggel újságolta: naponta 8—12 darabbal emelkedett egyes termelvényeik száma. Januárban eddig 160-nal több babainget, 200-zal több pólyát, 240-nel több pelenkát állítottak elő. Perényi Zoltánná, Kassai Mihályiné, Farkas Lajosné, Spitz Mártonná termel a legjobban. Egy vagon félsertés, 182 mázsa hús A HÚSIPAR 1,5 százalékkal túlszárnyalta január 20-ig esedékes tervét. A legjobb eredményt a Ferencvárosi Húsipari Vállalat dolgozói érték el, ebben az időszakban terven felül 182,8 mázsa húst szállítottak ki. A Kispesti Húsipari Vállalat 116 százalékra tett eleget előírásának. Az üzem többek között a Mirelité Mélyhűtő Vállalatnak egy vagon félsertést, a Budapesti Konzervgyárnak pedig másfél vagon marhahúst csontozott ki terven felül. Férfiöltöny, női hosszúnadrág okat ad át AZ ÚJ OTTHON KTSZ férfiöltönyöket, női hosszúnadrág kereskedelemnek. A felszabadulási verseny megkezdése előtt naponta 76 ruha volt a termelés, a versenyben több is sikerült ezt A mérleg: teralkalommal 85-re emelni.ven felül 40 férfiöltöny és 40 női hosszúnadrág. Kályhacső, szeneskanna tétlenül teljesíteni akarják vál- látásukat, hogy — bár most már vastagabb anyagból állít j ják elő a füstcsövet, mégis — 15 ezerrel több füstcsövet gyártanak. Kertész Ferencné, Nagy Józsefné és Raffai Éva a fel-szabadulási versenyben napponta 400 darabbal több szén- kannát fest. A felszabadulási versenyben tett vállalásaiknak megfelelően a gyár dolgozói az eddiginél jóval több zsebkészt akarnak előállítani, ugyanakkor a kések minőségének toívábbi nagyfokú megjavítására is törekszenek. A FÜSTCSŐ- ÉS TÜZELÉSIESZKÖZGYÁR füstcsőgyártó részlegében Legény Ilona brigádjainak tagjai a megelőző 3000 helyett ma már naponta 4200 füstcsövet készítenek, volt már 4500-as, kiemelkedő eredményük is. Feljelentéseket ismertettünk néhány üzemből. Csak egy kis rész, sokezer budapesti és tegyük hozzá: a szerte az országban működő további sokezer üzem, gyár közül, mégis — ahogyan mondják — mint csepp vízben a tenger élete — úgy tükröződik ezekből a jelentésekből, milyen módon segíti elő a 3 verseny, hogy több és jobb árucikket vásárolhassunk, még szebb és jobb legyen az élet. A BABAKELENGYE KIS»♦♦♦♦♦♦♦♦« IPARI TERMELŐSZÖVETKEHolnap ünnepli a II. kerület 75 és 76-os körzete felszabadulása tizedik évfordulóját. Az Olvasólámpa halvány fényt vet az asszony arcára. Lencz Ernőné, a 76-os körzet tanácstagja, elmerülten lapozgat egy könyvben. Időnkint néhány sort ír egy papírlapra, majd leteszi a ceruzát. Sokáig magába merülten, ölbeejtett kézzel ül. Agyában keringenek, forognak a gondolatok ... A minap találkozott Franczozónéval, akit a Frankel Leó útról ismert és Skrapek Edittel, aki felajánlotta, ha valami gépelés vagy más egyéb kell, csak szóljon neki. Mondta a lánynak: — Jaj de jó, hogy találkoztunk, Editkém! Mit szólna hozzá, ha rendeznénk egy műsoros ismerkedési estet — elvégre ez a körzet olyan legyen, mint egy kis család, nem igaz . É s megünnepelnénk a felszabadulás évfordulóját... — Nagyon jó, Lenczné elvtársnő, én is segítek... Azután Mihályfinénak, a Lajos utcai iskola igazgatónőjének is szólt. Az mozgósította az úttörők parancsnokát, a tánctanárnőt s máris kerekedett a műsor. A Zsigmond téren meg összefutott egy idősebb, szemüveges nénivel. Megismerte. A Kiss Ági nagymamája. Néhány szó s máris kitűnt: a kislány most tíz éves, a felszabadulás gyermeke. Eltanuló, helyes, értelmes gyerek, ő majd szóval... Szóval ... így kezdődött. Most tíz éve ... Hogy elrepült az idő. Mintha csak tegnap lett volna, úgy emlékezik azokra az eseményekre. A Lajos utca 33. számú ház, amelyben akkor lakott, 19 belövést kapott. Szinte maga is csodálja, egyáltalán hogy maradt életben... A ház valamennyi lakója a pincében volt, ő pedig egész idő alatt csak akkor ment le a pincébe, ha valami ennivalót vitt az ottlévőknek. Egyszerűen nem is költözhetett le, mert... a lakásán rejtegetett egy kis fiatalasszonyt, Farkas Györgynét, aki megszökött a nyilasok karmaiból. Mit ért akkor egy ember élete ... Még moccanni sem mert a szobában a fiatalasszony, nehogy valaki is sejtse, hogy a házban tartózkodik. Ám hiába volt minden óvatosság. Egyik nap beállított hozzájuk egy fiatalember, levelet hozott. Az volt a levélben: fizessen azonnal 1000 pengőt a levél átadójának, különben őt magát is elviszik. Tudják, hogy kit rejteget a lakásán... A másik szobában volt az üldözött asszony, ő pedig szemrebbenés nélkül kijelentette, hogy nincs nála senki s egy fityinget sem fizet, mert nincs pénze. Tudta, a nyilas pribékek mindenre elszánt gazfickók s a házban is van áruló. Milyen egyszerűnek tűnik ma már, hogy nővére bundájában kiszöktette Farkasnét s néhány napra másutt helyezte el, nehogy rábukkanjanak. A nyilasok és a németek körül eközben egyre szűkült a kör. Hatalmas acélgyűrű fogta át a várost. A nyilasok és a németek olyanok voltak, mint a sarokba szorított patkányok. Az utcák teljesen elnéptelenedtek. Sokan már szinte fásultan várták, mikor következik a vég. Csoda tudja, ő valahogy nem félt. Tésztát gyúrt odafent, hogy a pincében lévőknek legyen élelem, golyózáporban vízért, kenyérért ment a másik utcába. Már csak úgy emlegették, hogy Lenczné, a „ház hőse“. Egyszer azonban maga is megrettent. Éppen főzéshez készülődött, amikor iszonyatos dörrenés rázta meg a házat. Egy lövedék éppen a mellette lévő lakásba csapódott be. Ripityára hasogatott mindent. Erzsi, a lánya sírva kérte: KÉSZÜLŐDÉS — Anyukám, gyere le Te is a pincébe! ... Elhatározta, csakugyan lemegy, de alábbhagyott a lövöldözés. Pár napig csendes volt az idő, puskalövést sem igen hallott. Többen, akik hetek óta a pincében voltak, felmerészkedtek egy kicsit, levegőzni. Csak Bánfi Márta ... ő nem akart feljönni. Mintha csak érezte volna... Gyönyörű szőke lány volt, 19 éves. Kedves, bájos teremtés. Szerette az egész ház. Néhány nappal előbb, karácsonykor volt az eljegyzése. Csend volt s feljött a pincéből. Ott ültek a konyhában, az asztalnál. Az apa, az anya és a lány. Beszélgettek. A lány apja éppen szólni akart valamit, amikor rettenetes erejű robbanás hallatszott. Porfüst lepte el a konyhát. S a következő pillanatban rémületes sikoly hasított a levegőbe. A szülők dermedten néztek maguk elé. Szólni, mozdulni sem tudtak jó ideig. Milyen kegyetlen, kiszámíthatatlan néha a sors... A lánynak, szülei szeme láttára a bal kezét és a bal lábát letépte a lövedék, alig tartotta valami. A lány eszméletén volt s azt kérte: — Apukám ... a balkezemről húzd le ... a gyűrűt... tedd át a másikra... A háború... Ki tudná leírni azt a borzasztó érzést, ami eltöltötte a szülőket. Bevitték egyetlen gyermeküket a kórházba. Az egész ház lestevárta a hírt: mi van a fiatal menyasszonnyal, a kis szőke Mártával. Életben marad-e? Olyan hatalmas golyózápor zúdult a környékre, hogy mozdulni sem mertek az emberek S a Lajos utca 33. számú ház lakói egyszer csak azt vették észre, hogy■ Lenczné eltűnt... Nem szólt senkinek. Indult a kórházba. Lecsapott egy bomba. Hullott a tégla, cseréptörmelék, csapkodtak a repeszdarabok. Azt hitte, sohasem éri el a kórházat. Örökkévalóságnak tűnt, amikor szinte bebukott a kórház kapuján. Megdöbbenés ült az orvosok arcán. Ilyen golyózáporban az utcára merészkedni... Alig akarták elhinni, hogy egy lakó csupán a házból s se nem az édesanyja, még csak nem is rokona, hanem csak afféle ismerőse a szerencsétlen lánynak. A kicsi Marti... Nem érhette meg a békére, az ünnepre való készülődést... Hátradőlt a széken. Sóhajt. A kis olvasólámpa fénye ezüsttel hinti be a haját. A kék szemek kissé fátyolosak. Ő is azt hitte akkor, hogy sohasem lesz már vége ... Valamennyien ott pusztulnak. S egyik éjszaka, 1945 január 29-én, megtörték a németek és a nyilas csoportok ellenállását... A Nagyszombat utcától a Kavics utcáig valamennyi házból kiűzték aznap éjjel a fasisztákat. Reggel 6 órakor látták meg az első szovjet katonát. A kapitányuk mosolygósarcú, barnahajú, harminc év körüli fiatal tiszt volt. A fiatal szovjet tisztet nagyon szerették a házban. Vidáman búcsúzott mindig, amikor elment a házból a frontvonalra. S egyszer hiába várták. Nem tért többé vissza ... Két könnyesszemű szovjet katona hozta a hírt, hogy kapitányuk a Kamaraerdőnél, a harcokban hősi halált halt... Mennyi emlék... Fájó és kedves is ... Amikor például a lakótömb felszabadult, aznap reggel hét óra tájban kopogtattak az ajtón. A meglepetéstől csaknem gyökeret eresztett a lába. Csak annyit tudott mondani: — Gyuri, hát Maga... hogy kerül ide...? Az ajtóban álló férfi ugyanis, annak a fiatalasszonynak, akit a lakásán rejtegetett — a férje volt... A felszabadító szovjet csapatokkal együtt jött. Azt a boldogságot... A háború hosszú időre elszakította egymástól s már a béke első órájában megtalálták egymást. Fáradtan simított végig a homlokán. Erzsi, a lánya gyakran zsörtölődött, hogy ne dolgozzon annyit, ne vállaljon mindent magára. De hát ő szeret valamit tenni az emberekért. Hiszen van még tennivaló ... Ő különösen jól tudja, házkezelő. Már sokmindent rendbehoztak a kerületben, de még sok-sok erőfeszítés kell ahhoz, hogy a háború nyomait végkép eltüntessék a házakról. A Lukács utca 6-ban a múlt évben felépítették azt a két emeletet, amelyet letépett a bombázás. Ugyancsak az utca másik részén, a 33. számú házat is rendbehozzák. A Darázs utca 1-ben néhány hét múlva már működik a lift amelyet elpusztítottak a belövések. Úgy szeretné, szinte egyik napról a másikra, letörölni a kedves budai házakról a háborús sebeket. De hiába, mindenhez idő kell. Nehéz, igaz a házkezelő munkája, ő azonban nem panaszkodik. Szeretik az emberek, méltányolják a törekvéseit. Már egy éve az ő birtokában van a jó munkáért járó vándorzászló ... Éjfél fele jár. Feláll az asztaltól. Jólesően nyújtózik egyet. Szeretne egy nappal idősebb lenni. Csak jól sikerülne már, amúgy szíve szerint, a felszabadulási ünnepség ... Feláll az asztaltól, aztán lábujjhegyen az ajtóhoz lép. Csöppnyit kinyitja. A gyönge fény a kis résen át a gyermekágyra hull. Péter, az unokája, a hathónapos emberek békés, nyugodt álmát aluszsza. A gyerek párnás kis kacsái, szokás szerint, a szája sarkaiban pihennek. Megnyugodva csukja be az ajtót. Kattan a kis olvasólámpa. Az ezüstöshajú, ünnepre készülő asszony nyugovóra tért. Balczer Elemér Budapesten már több üzemben megtartották az ünnepélyes békeesteket és megválasztották a küldötteket a kerületi béketalálkozókra. Az I. számú Autójavító dolgozói és a Rézhengerművek dolgozói a XIII. kerületi béketalálkozóra választották meg a küldötteket. A Gábor Áron Vasöntöde és Gépgyárban fogják megválasztani azokat a dolgozókat, akik a február 5-i békeesten, a VIII. kerületi béketalálkozón képviselik az üzemet. A Budapesti Ruhagyárban „Emlékezzünk“-mozgalom indult. A békebizottság díszes lapokat oszt ki a dolgozók között. Ezekre a lapokra ráírják a háborúval kapcsolatos élményeket és azt, hogy miért tiltakoznak az atomháború ellen. Az RM békebizottságai és a szakszervezet február 21- től 28-ig tizennyolc gyáregységben békehetet tartanak. A békebizottság zászlót ad annak az üzemegységnek, amely a legméltóbban készül a találkozzóra. A Kontakta Villamosszerelési Anyagok Gyárában kis- gyűléseken ismertették a Béke- Világtanács felhívását. A János-kórházban 27 béke- bizottság működik. A kisgyűlések előadói között ott találjuk a kórház híres professzorait és orvosait. Azokat a gyerekeket, akik a békekongresszus heteiben születnek, anyjukkal együtt lefényképezik és a pólyákra, békegalambot hímeznek. _____. — Előkészületek a békekongresszusra A MAGYAR KOMMUNISTA PÁRT ELSŐ NAGYGYŰLÉSE BUDAPESTEN 1945 január 28. Ma tíz esztendeje ... A szovjet csapatok Budán még hősi harcokat vívtak a fasiszta bandák ellen. A budai lakosok a pincék mélyén várták a felszabadulást... —De Pest már életrekelt! Január 28-án a Magyar Színházban nagy tömeg gyűlt össze, hogy résztvegyen a Magyar Kommunista Párt első nagygyűlésén. A színházban ünnepi hangulat uralkodott. A jelenlevők érezték, hogy jelentős történelmi esemény részesei, tudták, hogy életükben most új szakasz kezdődik. Erre utalt Gerő Ernő elvtárs, aki ismertette a kommunista párt programját. „Budapest romokban hever, de kezdünk felemelkedni és összegyűltünk, hogy a romokból új életet teremtsünk. Most a harc új korszaka kezdődik számunkra, a demokratikus Magyarország felépítéséért... Nyitva áll az út előttünk, hogy a demokratikus népek családjában helyet kapjunk, de becsülettel kell megfelelnünk a feltételeiknek..." Ismertette a párt legközelebbi célkitűzéseit. Belpolitikai téren legfontosabb feladatként jelölte meg a népi demokrácia létrehozását, amelynek „legfontosabb alapfeltétele egy széleskörű, gyökeres földreform". A párt programja fő feladatként a demokratikus erők összefogását, a munkásegység, a szakszervezeti egység megteremtését tűzte ki. „Ennek megteremtéséhez pedig — mondotta — az első téglákat a magyar munkásság erős forradalmi pártja, a Magyar Kommunista Párt dolgozói rakják le..." A párt külpolitikai irányvonalául, a szomszédos népekkel — elsősorban a felszabadító Szovjetunióval — való baráti együttműködést jelölte meg a beszámoló. A nagygyűlés részvevői hatalmas lelkesedéssel, tettrekészen fogadták a párt programját. A nagygyűlés kifejezte, hogy a fasiszta iga alól felszabadult magyar nép a Magyar Kommunista Párt vezetésével — amely most már nyíltan megjelent a politikai porondon —, megtette az első lépést az új élet felé. Erős Emma Buomst Az MDP Budapesti Pártbizottságának és Budapest Főváros Tanácsának lapja fiók csak tudják Az új esztendő beköszöntéseikor rendszerint derűlátó nyilatkozatokat mondanak még azok az államférfiak is, akiknek erre kevés okuk van. Valahogy így tett Eisenhower elnök is, amidőn az amerikai kongresszushoz intézett 6400 szavas üzenetében egyebek között kijelentette azt is, hogy az 1954-es esztendő „történelmünk legvirágzóbb éveinek egyike“. Az 1954-es esztendő tehát az Egyesült Államok egyik „legvirágzóbb éve“ volt. Nézzük meg, mit mond ezzel kapcsolatban egy polgári hetilap, mit állapít meg erről a „virágzó esztendőről“? A La tribune des Nations burzsoá lap egyik cikkírója, Michel O'Hara írja: Az Egyesült Államokban „a válságtünetek az egész 1954-es év során tovább éleződtek. Az ipari termelés mutatószáma jelentékenyen alatta van az 1953-ban elért legnagyobb teljesítménynek. A termelési eszközök gyártásában mutatkozik meg legvilágosabban a csökkenés. A hanyatlás érinti a vasipart, a szénipart és a gépgyártóipart. A fogyasztási cikkeket előállító iparágaikban viszonylagos szilárdság tapasztalható, de meglátjuk, hogy ez a hitel rovására történik, ugyanis az amerikaiak adóssága erősen megnövekedett. A munkanélküliek száma növekszik, még a hivatalos kimutatásaik szerint is. A farmerek jövedelme is csökken. Ha a kormány nem vásárolná fel hadimegrendelések formájában a nemzeti termelés negyedrészét, akkor a válság teljes borzalmasságában mutatkoznék.“ Gestapo Algírban .seddről szerdára virradó éjjel a francia miniszteritanács az észak-afrikai kérdésekről tárgyalt. Mindössze ennyit tartalmazott a hivatalos tájékoztató, s ebből nem derült ki az, hogyan tartják fenn a francia gyarmatosítók észak-afrikai uralmukat. Pedig érdemes volna, hogy a francia minisztertanács végre foglalkozzék például az algíri rendőrség — enyhén szólva — középkori módszereivel. A France Observateur című polgári hetilapban Claude Bourdet tollából beszámoló jelent meg ezekről a vérlázító módszerekről, íme: „Egész sereg egybehangzó és hitelt érdemlő vallomás van arról, hogy a jelenlegi tombolás megismétlődése, sőt túlhaladása az 1950—1951-es terrornak. Kedvelt módszer a vízzel való felpuffasztás, elektromos áram vezetése a szájba vagy a vérerekbe. Ezenkívül kedvelik a foglyok kiéheztetését is. De nem takarékoskodnak az ökölcsapásokkal és a rugdosással, valamint az úgynevezett ,,karóbahúzással“ sem... Egész Algírban vadul tombol az elnyomás. Ezt az elnyomást még az sem igazolná, hogy csak a terroristáik ellen vennék igénybe. Az algíri terroristák — akikről a gyarmatosak újsága mindenféle képtelenséget hord össze — ellenállók, akik honfitársaikért küzdenek ugyanúgy, ahogyan a mi ellenállóink értünk harcoltak. De még, ha a leggyalázatosabb bűnözők lennének is, a rendőrségi kínvallatás akkor is undorító és francia állampolgár csak arcpirulva gondolhat erre.“ A felelősség mindezekért — írja a cikkíró — Mendes- France-é és Mitterrand belügyminiszteré. Ezzelkapcsolatban nem árt emlékezetükbe idézni, hogy Mendes-France 1954 június 17-én, a parlamentben elmondott programbeszédében kijelentette: szükséges, hogy Észak-Afrika ne váljék tűzfészekké, s hogy Észak-Afrikában megvalósítsák a megígért reformokat. Furcsa szótára lehet a francia miniszterelnöknek. A „reform“ szó egyenlő benne a foglyok kiéheztetésével, ökölcsapásokkal, karóbahúzással...