Esti Budapest, 1955. október (4. évfolyam, 231-256. szám)
1955-10-14 / 242. szám
Szállj, szép emlékezet Szállj, szép emlékezet. .. Repülj át egy évszázadot, s az azóta lepergett esztendők porrétege alól emeld ki azokat az emlékeket, amelyek oly kedvesek a szívnek. Hová lett Petőfi? Ki látta utoljára? Meghalt-e a segesvári ütközetben, hadifogságba került-e, vagy itthon bújdosott? Bármennyire az a valóság, hogy Petőfi Sándor a segesvári ütközetben hősi halált halt, a tudomány bármennyire is minden kétséget kizáróan pontot tett az előbbi kérdésekre, a nép lelkében örök nosztalgiával élnek a Petőfi-legendák, amelyek arról szólnak: a szabadságharc után bujdosó költőt hol, merre látták, egy nemzet rajongásával körülfont alakja hogyan vált misztikus tulajdonságú garabonciássá. A Kossuth-adó október 11- én, délután erről a témáról sugárzott „Szállj, szép emlékezet!“ címmel rendkívül tanulságos és megkapó műsort. A hangjátékot Dienes András írta, az ízléses, jó rendezés pedig Basa György munkáját dicséri. Az adás summája az volt, hogy gyűjtsük a Petőfiről szóló, többé-kevésbé hiteles, emlékeket, illetve legendákat. A Rádió ügyesen, szórakoztatóan és tanulságosan körítette ezt a mondanivalót, olyannyira, hogy az ötvenperces műsort szinte rövidnek éreztük. A „Szállj, szép emlékezet“-hez hasonlóan, reméljük, még több olyan műsorszámot hallhatunk, amely mind témájánál fogva, mind az előadás színvonalát illetően emlékezetes irodalmi élményt jelent a hallgatóknak. Kossuth rádió 8.10: Zenekari hangverseny. — 9.20: A hazug csíz, meg az igazságszerető harkály. Makszim Gorkij elbeszélése. — 9.40: Gyermekzere. — 10.10: Orgonaszólók. — 10.30: Országjáró kis Cinke. — 11.00: Részletek Smetana: Az eladott menyasszony című operájából. — 11.30: Vacsora. — 12.10: Klasszikus francia operettek. — 13.00: Szovjet népek dalaiból. — 14.15: Úttörő-híradó. — 14.40: Könnyű zene. — 15.10: Heti zenés kalendárium. — 16.00: Most légy okos, Domokos! Ifjúsági fejtörő. — 17.10: Válaszolunk hallgatóinknak. — 17.30: Egy falu — egy nóta. — 18.00: A szolnoki csomópont. Riport. — 18.20: Kodálykórusok. — 18.40: Az ifjúság hullámhosszán. — 19.00: Ismertetjük ma esti műsorunkat. — 19.02: A Rádió Világszínháza. Figaro házassága. — 20.20: A Figaro házassága című vígjáték folytatása. — 21.23: Tánczene. — 22.25: „Európa hangversenytermeiből.” — 23.35: Ifj. Magyari Imre és zenekara játszik. — 0.10: Burka Sándor tárogatózik. — 0.22: Himnusz. Petőfi rádió 14.00: Operarészletek. — 15.00: Szórakoztató zene. — 16.00: Polgár —Kerekes, Déryné — filmzene. — 16.30: Népi muzsika hangszerszólókkal. — 16.50: Kórusok. — 17.20: Mesélő muzsika. — 17.40: A DISZ Petőfi-iskolák évnyitójára. Előadás. — 17.50: Kadosa, II. vonósnégyes. — 18.20: Szlovák bányászok az 1848 —49-es szabadságharcban. — 18.40: Húsz perc vidámság. Hangi. — 18.00: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 19.30: Tengeri hántás. — 19.55: Tánczene. — 20.20: Sporthíradó. — 20.40: Pia Tassinari és Miklós Garni énekel. — 21.00: Népzene. — 21.40: Új idők dobosa. — 22.00: Jó éjszakát... Hangi. NKTiílul! 18 VJBPJPM Kossuth rádió 9.00: Indulók. — 9.15: Úttörő-híradó. — 10.10: Jó munkáért — szép muzsikét! — 11.00: Lányok, asszonyok ... — 11.15: Larsson: Pastoral-szvit. — 11.30: A Magyar Rádió fúvós-kamaraegyüttese játszik. — 11.49: Zelk Zoltán verseiből. — 12.10: Magyar tájak dalai. — 13.00: Hangszerszólók. — 13.30: Részletek Nádor Baba vásár és 1955. október 17-23-ig Oscar Straus Legénybúcsú című operettjéből. — 14.15: Hangverseny gyermekeknek. — 15.10: Zenekari muzsika. — 16.00: A pincekulcsocska. — 15.40: Német és olasz madrigálok. — 17.10: Válaszolunk hallgatóinknak. — 17.30: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.00: Mielőtt a lakó beköltözik . . . Riportműsor. — 18.20: Megérett a szőlő. Magyar népdalok. — 18.55: Pillantás a nagyvilágba. — 19.00: Ismertetjük ma esti műsorunkat. — 19.02: A róka ördöge. — 19.42: A Magyar Rádió énekkarának hangversenye. — 20.20: Bartók összes zongoraművei. XXI. — 20.50: A világirodalom humora: A kakas, avagy Mikullosz álma. — 21.21: Tánczene. — 22.15: Magyar népi muzsika. — 23.00: Előadóművészeink hangversenye. — 0.10: Szeremlei népdalok. — 0.22: Himnusz. fedőfi rádió 14.00: Népek zenéje. — 15.00: Szórakoztató zene. — 16.00: Külföldi és magyar népi zenekarok hangversenye. — 17.02: Szecsődy Irén énekel. — 17.30: Új vízierőművek a Szovjetunió térképén. — 17.45: Halló, itt Varsó! A Lengyel Rádió tánczenekara játszik. — 18.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 19.00: Puccini: Turandot. Opera három felvonásban. — 21.10: A Pjatnyickij-együttes műsorából. Orosz népdalok. — 21.35: Suha Balogh József és zenekara játszik. — 22.00: Zenekari hangverseny. Kiwi- Kossuth rádió 8.10: Operarészletek. — 9.20: A madárvonulás rejtélye. — 9.40: Daltanulás — 10.10: Muszorgszkij leveleiből. — 10.30: Mély kútba tekintek ... — 11.00: Kórushangverseny. — 11.30: Akik nem illenek össze. — 12.10: Tánczene. — 13.00: Álomszép téli éjjel. Dallos Sándor elbeszélése. — 13.20: Népdalcsokor a „Rozmaring” és „Viola” című gyűjteményből. — 14.15: Úttörő-híradó. — 14.40: Barbara Sypniewska énekel. — 15.10: Egy kis tengerész kalandjai. — 15.50: Zenekari hangverseny. — 16.40: Válaszolunk hallgatóinknak. — 17.10: Régi magyar muzsika. — 17.45: Nemzetközi kérdések. — 18.00: Közös dolgainkról... — 18.15: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.45: A virágzó mezőgazdaság útján. — 19.15: Ismertetjük ma esti műsorunkat. — 19.17: Jó munkáért — szép muzsikát. — 20.20: Szivárvány. Zenés, irodalmi tarkaest. — 21.20: A közétkeztetésről ... — 21.25. színházak műsora. Operaház: Anyegin (operai négyessorozat IV. és kombinált IV. és XI. bérlet 1. sz., 7). — Az Operaház Erkel Színháza: A kérők (4 bérlet 2. sz., 7). — Nemzeti Színház: Othello (fél 7). — Katona József Színház: Pygmalion (7). — A Magyar Néphadsereg Színháza: A néma levente (7). — József Attila Színház, Nagymama (7). — József Attila Színház vendégjátéka a Dallos Ida Kultúrotthonban (XI. Fehérvári út 47).: Nem élhetek muzsikaszó nélkül (7) a pestlőrinci Rózsa Ferenc Kultúrotthonban (XVIII. Városház u. 10.). Nászutazás (7). — Madách Színház: Romeo és Júlia (7). — Madách Színház Kamaraszínháza: Egy pohár víz (7). — Petőfi Színház: Szépek szépe (7). — Jókai Színház: Fenn az ernyő, nincsen kas (7). — Fővárosi Operettszínház: Szabadság, szerelem (7). — Blaha Lujza Színház: Balkezes bajnok (7). — Zeneakadémia: Bartók kamaraest 3. előadás (8). — Bartók-terem: Wagner: Parsifal 3. bérleti előadás (6). — Vidám Színpad: Könnyű pesti sértés (7). — Budapest Varieté: Tótágas (8). — Kamara Varieté: Humor a napirenden (6, fél 9). — Állami Bábszínház: Misi mókus újabb kalandjai (3, 5). Szigorúan bizalmas (fél 8). — Fővárosi Nagycirkusz: A Varsó Cirkusz vendégjátéka (4. 8). MOZIK MŰSORA: 1955. október 14. KÜLÖNÖS ISMERTETŐJEL: URANIA (Rákóczi út 21.) f4, h6, 8. SZABADSÁG (Bartók Béla út 64.) fl0, fl2, h2, 4, n7, f9 SZIKRA (Lenin krt 120.) fl0, fl2, h2, 4, n7, f9. DÓZSA (Róbert Károly krt. 59.) 4, n7. f9, MUNKÁS (Kápolna u. 3/b.) f4. h6. 8. FELSZABADULÁS (Flórián tér 3.) f4. h6. 8. — LÉHA ASSZONY: DUNA (Fürst Sándor u. 7.) f5. h7. 9. MÁJUS 1. (Mártírok útja 55.) 4, n7. f9, PUSKIN (Kossuth Lajos u. 18.) csak délelőtt 9. 11. n2. — ISKOLAKERÜLŐ: MŰVÉSZ (Lenin krt. 88.) 9. 11. 12, 4. n7. f9. VÖRÖSMARTY (Üllői út 4.) prol. f4, h6, 8. — GÁZOLÁS: PUSKIN (Kossuth Lajos u. 18.) 5. hétre prol. f4, h6, 8, TOLDI (Bajcsy-Zsilinszky út 36.) f4. h6, 8 VÖRÖS CSILLAG (Lenin krt. 45.) 5. hétre prol. f5, h7, 9. — HONGKONGBÓL ÉRKEZETT: VÖRÖSMARTY (Üllői út 4.) csak délelőtt f10 f 12 f2. — ÖZÖNVÍZ ELŐTT:16 éven felülieknek: CORVIN (Kisfaludy köz) 3. hétre prol. 3. h6. f9. KOSSUTH (Váci út 14.) 3. hétre prol. f4. n7. 9. UGOCSA (Ugocsa u. 10.) 3. h6. f9. — RÁKOSI MÁTYÁS KULTURHÁZ (József Attila tér 4.) n6, 3. — KUTYAFEJŰEK: ZUGLÓI (Angol u. 26.) f4. h6, 8. — Magyar híradó, Anyagi gondok, Elster fürdő, Világhíradó: HÍRADÓ (Lenin krt. 13.) reggel 9-től este 11-ig folytatólag. — Romeo és Júlia: BÁSTYA (Lenin krt. 8.) 4. hétre prof. 5. 7. 9 DIADAL (Krisztina krt. 155.) 4. n7, f9, REGE (Rege u. 15.) f6, f8. — Békében élni: ADY (Tanács krt. 3.) f4, h6, 8. TANÁCS (Szent István körút 10.) 3. hétre prolongálva: 10, 12, n3, f5, h7. 9 — Hegyekből jöttek: SPORT (Thököly út 56.) 4, n7, f9. VERSENY (Pataki István tér 14.) f6, h8. MÓRICZ ZSIGMOND KULTÚROTTHON (Jókai u. 2.) n6 f8 — Gróf Monte Christo I. rész: BETHLEN (Bethlen Gábor tér 3.) 2, 4, n7, 19. — Gróf Monte Christo II. rész: CSOKONAI (Népszínház u. 13.) 10. 12, 2, 4, 6, 8. — Telepesek: BÁSTYA (Lenin krt. 8.) prof. csak délelőtt 11, 13. — Ma este minden véget ér: TÁTRA (Üllői út 63.) 14. 16, 8. — NYOMDAIPARI SZAKSZERVEZET KULTUROTTHONA (Kölcsey u. 2.) 6.n9. — Sztálingrádi csata I —II. rész: GORKIJ (Akácfa u. 4.) 5. hétre prof. 5 cm. — Állami áruház: GORKIJ (Akácfa u. 4.) 8 óra (orosz nyelven). — Veszélyes ösvényen: (kisérőműsor: Illé is sportol) HAZÁM (Vác- út 150.) 4, n7 f9. PETŐFI (Pongrácz u. 9.) 16, h8. — Hintónjáró szerelem: BÁNYÁSZ (József krt. 63.) A terem fl0, f 12, h2, 4, n7, f9. — Félelem bére: (16 éven felülieknek) ELŐRE (Delej u. 41.) f5, f8. — Hirosima gyermekei: (16 éven felülieknek) BEM (Mártírok útja 5/b.) prof. 4, n7, f9. MARX (Landler Jenő u. 39.) h4, 6, n9. — Boldogság madara: MÁTRA (Lenin krt. 39.) 3. hétre prof. 10, 12. 2. 4. 6. 8. — Pármai kolostor 1. rész: (kisérőműsor: Böske) JÓZSEF ATTILA (Kálvária tér 7.) 14, 16. 8. — Mühlenbergi ördög: ÓBUDA (Selmeci út 14.) 4, 17. 19. — Titokzatos Afrika (16 éven felülieknek, kisérőműsor: Játsszunk együtt és Dámák) BEM (Mártírok útja 5/b.) prof. csak délelőtt 10, 12, 2. AKADÉMIA (Üllői út 101.) f4. h6, 8. — Tengerparti találkozás: (kisérőműsor: Böske) ÉVA (Erzsébet kirné útja 36/b.) f4. h6, 8. — Északi Robinsonok: BÉKE (Mautner Sándor u. 48.) 4. 6 8. VASVÁRI (Kerepesi út 44.) h4. h6, 8. — Tigrisszelídítő: HONVÉD (Rákóczi út 82.) prol. fii. f1. f3. f5, f7, f9. ÁRPÁD (Kerepesi út 146.) n6. f8. — Első számú közellenség: (16 éven felülieknek) IPOLY (Hegedűs Gyula u. 65.) 4, n7, f9. — Ed Martin, a pincérfiú: KULTUR (Kinizsi u. 28.) f4, h6, 8. — Kaméliás hölgy: (16 éven felüleknek) NAP (Népszínház u. 31.) f4, h6. 8. — Nagy kísértés: OTTHON (Beniczky u. 3—5.) f4, h6. 8. — Papa, mama, ö, meg én: TINÓDI (Nagymező u. 8.) f4, h6. 8. — Nyári valcer: ÚJLAKI (Bécsi út 69.) f4, h6. 8. — Hajnal a Nyeman felett: BÁNYÁSZ (József krt. 63.) f4, h6. 8. ÚJ SZÉNSAVAS ÜDÍTŐITÁL! eredeti vitamindús gyümölcsökből MALM MEGGY SZEDER SOM OTROMÍZIT szőm* GYÖNGYE A Kőbányai Sör- és Malátagyár minőségi gyártmányai! Kapható: budapesti vendéglátóipari, Utasellátó üzemekben, Csemege- és KÖZÉRT-boltokban, büfékben, eszpresszókban és a vasúti őtszolgálatnál. PMI III .............. .. ................. .......... ' ' ----------------------------------- * ÁLLANDÓ HÉTKÖZNAPI MŰSORSZÁMOK: Kossuth rádió: 4.30: Hírek, Időjárásjelentés. — 4.32 — 8.00: Reggeli zenés műsor a munkába induló dolgozóknak. — közben: 4.59: Időjelzés. — 5.59: Időjelzés, hírek. — 6.30: Színházak és mozik műsora. — 7.00: A Szabad Nép vezércikke. Hírek. Időjárásjelentés. — 7.45: Reggeli naptár. — 10.00: Lapszemle. — 12.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 14.00: Időjárás- és vízállásjelentés. — 17.00: Hírek. — 22.00: Hírek. Sport. — 24.00: Hírek. — Petőfi rádió: 344 m-es középhullám. — 6.30: Jó reggelt, gyerekek! — 6.40: Torna. — 6.50: Szórakoztató zene. — 7.10: Azonos a Kossuth rádió műsorával. — 10.00: Hírek. — 11.30: Műsorzárás. — 23.00: Műsorzárás. A BARÁTI RÁDIÓK MAGYAR ADÁSAI: Moszkva minden nap . — 7.30: a 25, 81 és 41 m-en; 18 — 18.30: a 49 m-en, hétfőn és pénteken még 16 — 16.30 is a 40 m-en. Uzsgorod 9 és 17.30 a 337.1 m. Besztercebánya, Pozsony II., Kassa II.: hétköznap 6.15 — 6.30, 14 — 14.10. 17.20 — 18, a 427.9 m-en. Román rádió hétköznap 5.40 — 6. 261. 397 m; 14.15—14.45: 261. 397 m; 18.15—18.40: 261. 397. 1935 m (szombaton csak 261 és 1935 m), 20.30 — 21.15: 261 m; vasárnap 7 — 7.20: 261, 397 m; 12.20 — 13: 261, 397 m; 18 — 19: 261, 397 m; 20.30 — 21.15: 261 m. A BARÁTI RÁDIÓK HOL Moszkva I.: 17.34 m, 1935 m, nappal 31, 25. 19 m, este 50 és 41 méteren. Moszkva II.: 1500 m, 547.4 m, 25, 41 és 50 méteren. Moszkva III.: 344 m és 49 m, Lvov 320.9 m, Minszk 1068 m, Kisinyev 300.6 m, Kiev: 1435 m, Odessza: 256.6 m, Uzsgorod 331.1 m, Praha I.: 1102.9 m, Bratislava: 273.5 m, Banska Bystrica: 427.9 m, Kosice 243.5 m, Praha II.: 4.70.° m r-i u ^«ti * 351.3 m, Warszawa I.: 1322 m, Warszawa II.: 367 méter, Szófia I.: 352.7 m. Szófia II.: 506 m, Berlin 375 m. - - — 1 —————------------a Rátonyi Róbert énekel, a Magyar Rádió tánczenekara játszik. — 22.15: Tíz perc külpolitika. — 22.25: A Magyar Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. — 23.15: Szerenád-est. — 0.10: Csárdások. — 0.22: Himnusz. Petőfi rádió 14.00: Művészlemezek. — 14.40: A Moszkvai Rádió esztrádzenekara játszik. — 15.20: Magyar filmzene. — 16.25: A „snurkirály”. — 16.40: Kóczé Gyula és zenekara játszik. — 17.20: Mi újság a tudomány és technika világában? Tudományos híradó. — 17.40: Csajkovszkij: Trio. — 18.30: Orosz nyelvtanfolyam haladóknak. — 18.50: Operettrészletek. — 19.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 20.00: Romantikus szerzők kórusművei. — 20.20: Sporthíradó. — 20.40: Operarészletek. — 21.20: Orvosi tanácsok: Mi okozza az influenzát és hogyan védekezzünk ellene? — 21.30: Régi földön, új élet. — 22.00: „A nyárra emlékezünk’’. — 22.30: Ez hát a szerelem ... Hangi. HR 20 Kossuth rádió 8.10: Zenekari hangverseny. — 9.20: Mi az, ami nincs a világon? Orosz népmese. — 9.40: A Tóth Kálmán utcai Általános Leányiskola énekkara énekel. — 10.10: A balassagyarmati népi zenekar játszik. — 10.50: Szimfonikus táncok. — 11.30: A felesleges ember. — 12.10: Orosz operarészletek. — 13.00: Hangszerszólók. — 13.20: Részletek Jacobi: Leányvásár című operettjéből. — 14.15: A Rádió Gyermekújság műsora a kisiskolásoknak. — 15.10: Orosz népzene. — 15.25: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 15.55: Fúvószenekari hangverseny. — 16.20: Irodalmi játék. — 16.40: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.10: Válaszolunk hallgatóinknak. — 17.25: Egy falu — egy nóta. — 17.55: Pillantás a nagyvilágba. — 18.00: A bíróság tárgyalja... Riportműsor egy törvényszéki tárgyalóteremből. — 18.20: Részletek Leo Fall Pompadour és Sidney Jones Gésák című operettjéből. — 19.00: Ismertetjük ma esti műsorunkat. — 19.02: Ifjú Figyelő. A nők megbecsülése. — 19.30: Tánczene. — 20.20: Részletek Mozart Don Juan című operájából. — 21.00: Szülőknek — nevelésről. Hogyan tanuljon a gyermek? — 21.20: Vidám szólisták hangversenye. — 22.15: Rácz Béla és zenekara játszik. — 22.45: Kantáta az újra megtalált Franciaországról. — 23.00: Éji zene. — 0.10: Magyar népdalok. — 0.22: Himnusz. Petőfi rádió 14.00: Zenekari muzsika. — 14.40: Népzene. — 15.20: Kamarazene. — 16.00: A cirkuszban... — 16.30: Zeneszerzői arcképek. Liszt. — 17.25: Sporthíradó. — 17.45: Jó segítőtárs a tanulásban. — 18.00: Beethoven kamaraművei. IX. — 19.00: Közvetítés a Nemzeti Színházból. Az anya. Színmű négy felvonásban. — 21.50: Vidám kórusok. — 22.20: Szabó Ferenc: Emlékeztető — szvit. író 21 feáftM Kossuth rádió 8.10: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 9.00: Dalok. — 9.20: Találósdi. — 10.10: Hegedűmuzsika. — 10.30: Mesemondó kis tarisznya. — 10.50: Az Okos Mackó. — 11.00: Lányok, asszonyok... — 11.20: Filmzene. — 11.30: Mai magyar operákból. — 12.10: Rácz Zsiga és zenekara játszik. — 12.35: Úttörő-híradó. — 13.00: Tánczene. — 14.15: Távoli népek zenéjéből. — 14.40: Nemes Katalin zongorázik. — 15.10: Beszélgetés két szovjet íróval. — 15.25: Operettkettősök. — 16.00: Orosz nyelvtanfolyam kezdőknek. — 16.20: Elkészülni... Vigyázz... Rajt! Fiatalok sporthíradója. — 16.40: Magyar kamarazene. — 17.10: A Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság. — 17.30: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.00: Színházi körséta. Riportműsor. — 18.15: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 18.50: A magyar televízió műhelyében. Riport. — 19.00: Ismertetjük ma esti műsorunkat. — 19.02: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. — 19.15: Jó munkáért — szép muzsikát! — 20.20. ..Európa hangversenytermeiből.” — 21.40: Sporthíradó. — 22.15: Tíz perc külpolitika. — 22.25: Tánczene. A Szovjet Rádió esztrádzenekara játszik. — 22.50: Tüzek. — 23.05: Éji zene. — 0.10: Népzene. — 0.22: Himnusz. Petőfi rádió 14.00: Operarészletek. — 14.50: Népi zene, népi tánc. — 15.30: Brahms: Eszdur szonáta mélyhegedűre és zongorára. Op. 120. — 15.55: A Magyar Rádió népi zenekara játszik — 16.35: Részletek Offenbach Hoffmann meséi című operájából. — 17.12: „Szívem szerint is hazám...” Irodalmi műsor Újpestről. — 17.47: Híres vonósnégyesek. IX. — 18.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 19.00: Román énekkarok hangversenye. — 19.25: Amíg a dohányból cigaretta lesz... — 19.40: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 20.00: Tánczene.— 21.00: Régi magyar operettekből. — 21.30: Magyar nóták, népdalok. — 22.10: Vígoperarészletek. OKTÓBER 11 Kossuth rádió 8.10: Indulók és táncok. — 8.50: Operettrészletek. 9.20: Úttörő-híradó. — 9.45: Úttörő-dalok. — 10.10: Zenekari hangverseny. — 11.00: Régi muzsika. — 11.20: Egészségvédelem tudományosan kidolgozott módszerekkel. — 11.40: Ifjúsági kórusok énekelnek. — 12.10: Vidám zene. — 13.00: A Hajdú-Bihar megyei népi együttes műsora. — 13.40: A csehszlovák fúvószenekarok műsorából. — 14.15: A verbunkos története. — 15.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 15.40: Válaszolunk hallgatóinknak. — 16.00: Egy délután Poldini Edénél. — 16.40: Chopin prelüdök. II. — 17.10: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 17.40: Fórum. — 18.00: Tánczene. — 18.15: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 18.55: Ismertetjük ma esti és holnapi műsorunkat. — 19.00: Shakespeare kerestetik. — 20.10: ünnepi hangversenyek. Bartók Béla (1881 — 1945) emlékére. — 21.25: Molnár Aurél zenei riportja. — 21.35: A hangverseny folytatása. — 22.25: A Magyar Rádió tánczenekara játszik. — 0.10: Lakatos Vince és zenekara játszik. — 0.22: Himnusz. Petőfi rádió 14.00: Operettrészletek. — 17.00: Békéről szól az ének. Hangi. — 15.20: Az Opera mindenkié. Wagner: A Rajna kincse. — 16.20: Tánczene. — 16.35: Kórusaink életéből. — 17.05: Tavaszi napsütés. — 17.30: A zeneirodalom legszebb dalai. IX. — 18.00: Don Quijote. IV. — 18.30: A XVII. század muzsikája. — 19.00: Külpolitikai kalauz. — 19.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 19.37: Tánczene. — 20.20: „Fölfelé megy borban a gyöngy ...” Zenés irodalmi tarkaest. — 21.40: Sporthíradó. — 21.58: Liszt-hangverseny. OKTÓBER 23 Kossuth rádió 8.10: Édes anyanyelvűnk. — 8.15: Egy falu — egy nóta. — 8.55: Fotoamatőrök öt perce. — 9.00: Zenés fejtörő. — 10.00: Vasárnapi levél. — 10.10: Igen-nem királykisasszony. —■ 11.00: „A műsort összeállította: Németh Marika.” — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta... — 13.00: Jó munkáért — szép muzsikát. — 13.30: Rádiólexikon. — 14.15: A Magyar Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. — 15.30: Egy hét a külpolitikában. — 15.45: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.15: Kilátó. — 17.15: De Falla: Hét spanyol népdal. — 17.40: Kincses kalendárium. — 18.40: II. félidő . . . Helyszíni közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. — 19.18: Ismertetjük ma esti műsorunkat. — 19.20: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 20.18: Utazás a Nagy Folyón. — 22.10: A Magyar Rádió tánczenekara játszik. — 23.00: Szimfonikus hangverseny. — 0.10: Népdalok. — 0.22: Himnusz. Petőfi rádió 8.00: Fúvószene. — 8.30: Hangszerszólók. — 9.00: Tréfás népdalok. — 9.30: Miska bácsi lemezesládája. . — 10.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 11.00: Toscanini vezényel. IX. Beethoven-hangverseny. — 12.10: Könnyű zene. — 12.30: Az elbeszélés mesterei. — 13.00: Művészlemezek. — 14.00: Operetthangverseny. — 15.00: Ahol az új Hargita-expressz születik. Látogatás a Ganz Vagongyár konstrukciós osztályán. — 15.20: Vidám népdalok. — 16.00: Mozaikok a leningrádi Opera történetéből. — 17.00: A Rádió Gyermekszínház műsora. — 17.40: Könnyű szimfonikus zene. — 18.35: Mikes Lilla és Ascher Oszkár vidám verseket mond. — 18.55: Brahms: H-dúr zongoratrió. — 19.30: Magyar népi muzsika. — 20.20: A Tartós békéért, népi demokráciáért! című lap ismertetése. — 20.35: Tánczene. — 21.30: A vasárnap sportja. Totóhírek. — 22.00: Zenekari hangverseny. A Moszkvai Rádió műsorából VASÁRNAP, OKT. 16. MOSZKVA I.: 16.00: Uj esztrádzene. — 18.00: Táncest. — 19.15: Népdalok.21.15: Hangverseny Kievből. — 22.05: Operett hangú. — 22.30: Szimfonikus hangú. MOSZKVA II.: 17.20: Esztrád. — 20.00: Táncest. — 21.00: Uj lemezek. — 21.30: Kszipovszki. HÉTFŐ, OKT. 17. MOSZKVA I.: 19.20: Dalest a Szakszervezetek Házából. — 21.00: Glazunov-balett. — 22.05: Gászpárján áriaestje. MOSZKVA II.: 17.20: Vasziljenko: Balalajka és zenekari verseny. — 18.00: Hangverseny a Szakszervezetek Házából. — 19.15: Lobanov estje. — 21.00: Szovjet könnyű zene. KEDD, OKT. 18. MOSZKVA I.: 17.20: Dalest, Alma-Atából. — 21.00: Szovjet dalok. — 22.45: Orosz zenekari művek. MOSZKVA II.: 17.20: Szovjet operettest. — 18.00: Nagy szimf. zenekar. — 21.00: Reszen hangversenye. — 21.30: Szovjet könnyű zene. SZERDA, OKT. 19. MOSZKVA I.: 19.00: Budapest beszél. — 19.30: Esztrád. — 20.00: Sjemesev estje. — 21.00: Nyekraszov-daljáték. — 22.05: Koncsenko. Zong. és zenekari verseny. MOSZKVA II.: 16.00: Grúz szimf. est. — 18.00: Hangversenyközvetítés. — 19.00: Szvesnyikov-kórus. — 21.25: Rachmaninov: 3. zong.verseny. CSÜTÖRTÖK, OKT. 20. MOSZKVA I.: 19.00: Hangverseny. — 21.00: Rubinstein-emlékest. — 22.05: Orosz dalok. MOSZKVA II.: 18.00: Hangverseny közvetítés. — 21.00: Szovjet zene. — 21.30: Szimf. hangverseny. — 22.05: Svéd dalest. PÉNTEK, OKT. 21. MOSZKVA I: 17.20: Jegyezzük meg e dalokat! — 18.30: Kolhoz kívánsághangverseny. — 21.00: Saverzasvili: Marine. — 22.05: Szovjet filmzene. MOSZKVA II.: 18.00: Hangversenyközvetítés. — 21.00: Szimf. nyitányok. — 22.05: Népzene. SZOMBAT. OKT. 22. MOSZKVA I.: 15.15: Bartók: Magyar képek. — 16.00: Kedvelt áriák. — 18.05: Külföldi művészest a Szakszervezetek Házá- DÓI. — 19.45: Dalest. — 21.00: Kedvelt Csajkovszkij-művek. MOSZKVA II.: 18.00: Szovjet műdalok. — 20.00: Saint-Saens-est.