Esti Hírlap, 1965. április (10. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-01 / 77. szám
Partizánkiállítás nyílik Budapesten Magyar ellenállók harca a fasizmus ellen nyolc országban A felszabadulás 20. évfordulója alkalmából a Magyar Partizán Szövetség vezetői tájékoztatták az MTI munkatársát arról, hogy az utóbbi időben napfényre került dokumentumok, emlékek alapján milyen kép rajzolódik ki a magyar partizánok, ellenállók harcairól, arról a támogatásról, amelyet a felszabadító szovjet csapatoknak adtak a náci fasizmus elleni küzdelemben. A dokumentumok, a húsz évvel ezelőtti eseményekről szóló legújabb adalékok egyöntetűen bizonyítják, hogy a magyar antifasiszták nemcsak hazánk területén, hanem a különböző európai országokban is — így a Szovjetunióban, Csehszlovákiában, Lengyelországban, Jugoszláviában, Franciaországban, Belgiumban, sőt Dániában is — eredményesen, hősiesen küzdöttek a fasizmus ellen. — Szövetségünkhöz a sokoldalú gyűjtőmunka eredményeként még napjainkban is újabb és újabb történelmileg is értékes, fontos adatok, tények jutnak el. Ezek feldolgozása alapján elmondhatjuk, hogy a fegyveres akciókon kívül Magyarországon az ellenállás számos sajátos, különböző formájával találkozhattunk. A német megszállás és a nyilas terror közepette például szép számmal voltak olyan hazafiak, akik szóval, és írással, tüntetésekkel, munkalassításokkal, szabotázsokkal, a kiürítés megtagadásával, a gyárak leszerelésének megakadályozásával és természetesen közvetlen fegyveres akciókkal is hozzájárultak az ország felszabadításához. A fővároson kívül főleg a bánya- és más iparvidékeken bontakozott ki erőteljesen a partizánmozgalom, így például Salgótarjánban és a Karancs vidékén, Sárisápon, Tatabányán, Miskolcon, Diósgyőrött és egyebütt Az újabb kutatások kiderítették, hogy a Dunántúl egyes megyéiben is jelentékeny számban voltak olyan hazafiak, akik az ellenállás különböző formáit felhasználva szembefordultak a német megszállókkal és nyilas csatlósaikkal. — Az újabb dokumentumokat, korabeli tárgyi emlékeket — köztük a partizánfegyvereket, a különböző katonai felszereléseket, írásos emlékeket — a közeljövőben a nagyközönség is megismerheti, mert szövetségünk mindezeket átadta a Hadtörténeti Múzeumnak, ahol a felszabadulási évforduló alkalmából kiállításon mutatják be. A partizánharcokkal foglalkozó anyag előreláthatólag egy egész termet megtölt majd — fejeződött be a tájékoztatás. MÁJUS 1-TŐL Autómentő szolgálat HOL KEZDIK MŰKÖDÉSÜKET A SEGÉLYKOCSIK Tegnap uszályon megérkezett a Csepeli Szabadkikötőbe az a 22 autómentő gépkocsi, amelyet az osztrák autóklub adott át kedvező feltételek mellett a Magyar Autó Clubnak. Hol használják majd fel a kocsikat? — erről kérdeztük meg Sebes Lászlót, a Budapesti AKÖV igazgatóját. — Az autómentő szolgálat május elsején kezdi meg működését — mondotta —, elsőnek az 1. számú bécsi, a 3- as számú mátrai és a Balaton két oldalán húzódó 7-es és 8-as számú műúton. Az autóklub tagjainak díjmentes javítást adnak, csak az esetleges alkatrészpótlást kell megfizetniök. Ugyanez vonatkozik a hazánkban tartózkodó külföldi autósokra is. Természetesen másokat sem hagynak magukra az országúton. Az autómentők rendszeresen járják majd a kijelölt útszakaszokat, teljes javítási felszereléssel rendelkeznek és dupla akkumulátorral az indítási nehézségek leküzdésére. Néhány kocsit a szegedi ünnepi hetekre tartalékolunk. ISKOLÁSOK! ÚTTÖRŐK! Gyermek KÉSZRUHA FEHÉRNEMŰ kötöttáru HARISNYA, újból nagy választékban kapható szaküzletünkben! NYUGATI RUHASAROK XIII., Váci út 4. (Kádár utca sarok) Babakelengye-utalványt is beváltunk. i tanácselnök igazi szivéülyes házigazdaként félre teszi az aktákat a tiszteletemre, az ügyfeleket a titkárasszonykára bízza, kabátot borít a vállára, s így szól: „Akkor járjunk egyet, nézzük meg a falut.” Megyünk, megyünk a cseperésze esőben, a bokáig, lábszárig érő sárban, betonjárdát még csak a főutcára építettek, de azt is úgy, hogy az elnök egy különösen csapadékos őszön megsétáltatta az ingoványos utcán a megye egyik vezető emberét, akit ezek után nem kellett meggyőzni, hogy ebben a faluban csakugyan fontos a járda. Mint jó gazda, vezet és rendületlenül magyaráz, nagy gonddal ügyel rá, hogy semmit se felejtsen el megmutatni, megmagyarázni. A sáron át kigázolunk a szövetkezet majorjába, megállunk egy percre a tizennégyes világháború hősi halottainak emléktáblájánál, amelyről még azt is tudja az elnök, hogy szerepel egy 1931-ben kiadott könyvben. Szabó Géza nyugalmazott főispán, akkori országgyűlési képviselő egyik munkájában annyit tartott érdemesnek megjegyezni a faluról, hogy 1914- ben 99 katonát adott a hazának, a hősi halottak száma 18, a hadiözvegyek száma kettő, a hadiárváké pedig őt. De az emléktáblán nem 18, hanem 28 nevet mosott fakóra az idő, nem kettő, hanem nyolc asszony siratta az urát, nem öt, hanem tizenhárom Műemlék gyerek nőtt fel apa nélkül az első világháború után. Kiderült hát, hogy Szabó Géza nyugalmazott főispán, országgyűlési képviselő csak néhány adatot közölve is melléfogott, de érdekes módon lefelé kerekednek a számok ... Sétánk vége valóságos , csattanó. Az elnök is poénnak szánja. — Még megmutatom a falu egyetlen műemlékét — mondja, miközben titokzatosan mosolyog. S egy perc múlva — valóban , egy perc múlva, hiszen olyan kicsi a falu, mint egy madárfészek — a templomkertben állunk a csuromvizes fűben. A templom vadonatújnak látszik, tetején rikítóan piros a cserép. Nem nagy, de nagyon takaros, harangja is csak akkora, hogy jókora túlzással írhatom róla, hogy csengő vagy kolomp helyett is megtenné. — Ez az egyetlen műemlékünk — mutat a templomra az elnök. — Mikor restaurálták? — Ezt még nem kellett restaurálni, kérem. — Mikor épült? — Most építettük, negyvenkilencben. — Akkor miért mondja róla, hogy műemlék? — Megmagyarázom... A rejtélyes templom déli oldalára kerülünk, ott mutatóujjával megkopogtatja a falba épített márványlapot, amelyen lovaskatonát ábrázoló domborművet látok. — Római katona — biccent az elnök a homályosan látható szekeres figurára. — Hogyan került ide? — csodálkozom, mert mindez olyan titokzatos, hogy most már megértem az elnök mosolyát. — Harmincegyben, vagy harminckettőben a bárói birtokon kiszántotta a gőzeke. Egy sokat olvasott gépész azonnal tudta, hogy római katona sírköve fordult ki a földből. Pártfogásába vette, feltétette a szekérre, de előbb szalmát rakott a kocsiderékba, mintha igazi sebesült katonára talált volna. Elvitte a kastély elé, hogy megnézze a báró, aki éppen a birtokon nyaralt. A báró rápillantott, s egy pillanat alatt döntött a római katona sorsáról. — Jó lesz a lóistálló homlokzatára — mondta németül, mert igencsak rosszul beszélt magyarul, Aztán negyvenkilencben, é amikor épülni kezdett a templom, valaki rágondolt a dicstelen helyen álló római katonára, szólt a községi elöljáróságnak, azok pedig ismét szekérre tétették a márványlapot. Azóta felfedezték a megye régészei is, kérték, kunyerálták, de nem és nem adta a falu. Hát ezért műemlék a vassurányi templom. Tizenhat éves műemlék, úgy gondolom legfiatalabb a miágon. Simon Lajos Napló helyett V. Búcsú a jégvilágtól Találgatták, milyen hajó jön értük, mennyi ideig tart visszafelé az út, hol kötnek ki először. Búcsúzkodási hangulat vett erőt rajtuk, szenvedélyesen fényképeztek és gyűjtötték az emlékeket — nehogy valamit elmúlaszszanak. Szobáikban ott sorakoztak már a pingvin tojások, moszatok, különleges kövek — mindaz, amit az Antarktisz küldhet Európának. Megérkezik a váltás Január nyolcadikén a rádióközpont jelezte: a „kis Ob” közeledik a Déli-sark felé. Két nap múlva a szovjet jégtörőhajó kikötött , partra lépett a váltás, a következő kutatócsoport tagjainak egy része. Felejthetetlen pillanatok voltak. Ismerősök és ismeretlenek ölelték át egymást — indulók és érkezők. Vége-hossza nem volt a kérdezősködésnek — milyen volt — milyen lesz — mi újság otthon. Egy esztendei újságrakomány érkezett, az Obon, napokig olvasták őket a régiek, míg az újak birtokba vették Mimijt. Cipő és nyakkendő Egy héttel később megérkezett a másik hajó is, az Esztonia, s vele együtt a második magyar Antarktisz-kutató, Hirling György. Filmfelvevőgépet hozott magával Útban a kis Ob és az Esztoria ♦ Irány: Ausztrália Az első pesti fekete — a Déli-sarkon és kávéfőzőt A két kolléga — az intézetben is munkatársak voltak — eredeti pesti fekete mellett ült le beszélgetni. Dr. Titkos Ervin „atyai” tanácsokat adott, mire kell majd váltójának vigyáznia, elmesélt néhány, óvatosságra intő történetet. Az Esztonia kirakodása éjjel-nappal tartott. Aztán utoljára intettek búcsút a jéghegyeknek, a traktoros szánoknak, az ottmaradóknak. Az expedíció hajóra szállt. Január 25-én elindult Ausztrália partjai felé. A tenger — mintha utolsó próbára akarta volna tenni az expedíciósokat — viharos volt és nyugtalan. A Délisark volt lakóinak azonban mindez meg sem kottyant már, öltözködési problémáik voltak. Cipőt húztak és nyakkendőt kötöttek. Néhányan leborotválták szakállukat — volt, aki meghagyta emlékeztetőnek. Milyen idő lesz holnap?... Ausztrália kikötővárosában látták meg az első nőt, sortnadrágban és színes blúzban. Coca-colát ittak és gyümölcslevet. Sétáltak a síma aszfalton. Nézegették a neonreklámokat, a kirakatokat. Negyvenegy napi utazás után — Rigában: ölelések, csókok, ünnepi beszédek, beszámolók, városnézés, búcsú a barátoktól, a kutatócsoport tagjaitól — a nagy út utórezgései. A Ferihegyi repülőtéren a kisfia várta, vidékről felutazott szülők, az intézet igazgatója, munkatársak, barátok, ismerősök, újságírók. Azóta megcsodálta az Erzsébet-hidat, végigsétált a Körúton, nézegette a Nemzeti Színház bontását, meghallgatta a legújabb pesti vicceket. Most ül az íróasztal mellett a Meteorológiai Intézetben, cseng a telefon, valaki érdeklődik, milyen idő lesz holnap. — De ne mondjon rosszat — mondja az a valaki —, mert kirándulni megyek ... Igen, ez már hamisítatlanul Pest. Hazaérkezett. (Vége.) Bende Ibolya ITT A MAGYAR HABSZIVACS Az idén négyszáz tonna műanyaghab készül az Észak- Magyarországi Vegyiművek sajótpábonyi telepén. Könnyű felemelni a ruházati iparnak készült hatalmas műanyagtekercset. r.MTT foto : Fetrovits felvétel) Kávézaccból jósolta meg jövendőjüket Egyiptomi főiskola magyar védnökség alatt Kevesen tudják, hogy az egyiptomi Sibin El Komban évekig több száz arab diák birkózott szenvedélyes igyekezettel a magyar nyelv nehézségeivel. Kossuthról, a 19-es forradalomról írtak dolgozatot — Petőfi nyelvén. Tanáraik: Tímár György és felesége, nemrég tértek viszsza Budapestre. Velük beszélgettünk tapasztalataikról. — Kairóból hetvenöt kilométer hosszú út vezet Sibinbe, a Nyus deltavidékének örökzöld szántóföldjei között, biblikus hangulatú, vályogból rótt, és pálmákkal árnyékolt falvakon, meg egykét bazáros nyüzsgésű kisvároson át — mondották. — A hetvenezer lakosú mezőgazdasági központ az egyik Nílus-csatorna partján fekszik. Régi elmaradottságát most, ezekben az években küzdi le. Ipari főiskoláját hat éve alapították. Védnökségét alapítása óta hazánk látja el. Jónéhány műszaki tárgyat magyar mérnök-tanár tanít — angolul. E tíz-tizenöt tagú „együtteshez” magyar nyelvtanárok is tartoztak, mivel a főiskola tárgyai között kötelező volt a magyar nyelv is. Az arab fiatalok jegyzet alapján tanultak magyarul. Legnagyobb sikerük azoknak az olvasmányoknak volt, amelyek Magyarország földrajzáról, történelméről, Petőfiről, a népszokásokról szóltak. Rendszeresen hallgatták a Kossuth-rádiót, magyar barátokkal leveleztek, olvasták a magyar újságokat. — Mulatságos volt, hogy a Magyarországon szerzett szókincsükben helyet kapott a rassznyelv is. Egy alkalommal például egyik diákunkat, Alit vittük magunkkal tolmácsnak a színházba. Csehov Vány a bácsi című drámájának nagyjelenetében Szonya éppen zokogva vigasztalta az éppoly szerencsétlen Várnya bácsit, amikor Ali, hangjában őszinte meghatottsággal ezt súgta fülünkbe: — Most éppen azt mondja neki, hogy nyugi, nyugi... Utolsó órájukat a főiskola verőfényes, délszaki növényekkel díszített udvarán tartották. Egyik kedvenc tanítványuk, a mindig vidám Hasszán, arab módra, kávézaccból jósolta meg jövendőjüket — magyarul: „Sok siker és boldogság vár önökre, sok munkával...” — Szeretnénk, ha igaza lenne ... Sz. S. Április 3-án újonnan megnyílik a CAFÉ RESTAURANT BELVÁROSI (V., Szabadsajtó út 5.) A bárban Zakariás—Horváth duó.