Esti Hírlap, 1965. augusztus (10. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-02 / 180. szám
Tavasszal megkezdik az első torony-lakóház építését Magasabb lesz, mint az SZTK-palota ♦ Kúszódaru építi maga köré 150 lakás egy házban Néhány nap múlva elkészül a főváros legmagasabb lakóházának kiviteli terve. Az 53 méteres, 19 emeletes ház magasabb lesz, mint az SZTK-palota tornya. A toronyház — Gáspár Tibor és Rudnai Gyula, a BUVÁTI főmérnöke tervei szerint — modern elvek alapján épül majd meg a Józsefvárosban. Egészen másként, mint a többi pesti lakóház. Németországból kúszó-forgó darut hozatnak, ez emeli majd helyükre a betonpaneleket. A darut a későbbi liftaknában állítják fel, s a házat a daru emeletről emeletre emelkedve építi maga köré. Ez az építési mód gyors és ilyen magas toronyház másképpen nem is építhető gazdaságosan. A belső teherhordó falak öntési technológiával készülnek,, a többi előregyártott épületelemet a Kvassay-zsilipnél felállított üzemiből szállítják majd éjszakánként az építkezés helyére. A toronyházban 120 kétszobás és 30 garzonlakás lesz, három lift, ezek közül egy bútorszállító teherlift. A lakásokban beépített bútor és távfűtés lesz, a közeli klinikai épületekkel közös kazántelepet építenek, s az új józsefvárosi házakat is onnan fűtik. Az első toronyház megépítését a Tömő utca és a Jázmin utca közti területen még négy hasonló követi. A kúszódaru egy-egynek építésén 6—8 hónapig dolgozik, azután megkezdi a következő ház szerelését. A toronyházak építésének ütemét a daru teljesítőképessége szabja meg. Az első építése a tervek szerint tavasszal indul meg, s néhány hónappal később, aki a jánoshegyi kilátóból lenéz, már így sorolhatja a távolban felismert épületeket: — Az ott a Parlament, amott az SZTK tornya, attól jobbra az új Józsefváros első toronyháza... (dts) Vacak nyár Ettől a bolond nyártól felváltva kap gutaütést az ember. Vérmérséklete szerint vagy az egynapos, félnapos hőségtől, ez a közismert hőguta, vagy attól, hogy egyfolytában csak egy-egy napra van nyár, ez az igazi gutaütés. Vagy attól, hogy szabadságra menne a jámbor dolgozó ezekben a napokban, és minden percben áprilisra, vagy októberre fordulhat az idő. Tehát mérgelődésre alapos oka van. Ez az alapos guta, ami mindnyájunkat kerülget kissé. De én már nem idegesítem magam, amióta rájöttem, hogy az időjárás nem egészen tőlem függ. Inkább csak reggelente, munkába menet spekulálok, vigyem-e az orkánt, vagy menjek csak a lakiving, esetleg biztonság okáért készüljek fel kalucsnival, napszemüveggel, vagy kucsmával? A napi lótás-futásban egyaránt találkozhatunk jégesővel, barnára sült emberekkel, sőt, tán pingvinekkel is, ha jól kifogjuk. Fontos, hogy a váltakozó hőmérséklet ellenére is szisztematikusan öltözködjünk. Tudományosan elemeztem a helyzetet, kerestem a legalkalmasabb öltözködési módot és magatartást. Megállapítottam, hogy legjobb ha rá se hederítünk a napsütés vagy az eső pillanatnyi hisztériájára, hanem az évszakok örök tapasztalataira, a naptárra alapozva magunkkal csak a januártól decemberig esedékes ruhadarabokat visszük. Szekrényestül. Továbbá, legjobb, ha ki se tesszük a lábunkat. Továbbá legjobb, ha várunk, amíg kialakul. Türelmesnek kell lenni, megjön egyszer az igazi jó idő. Már csak tizenegy-tizenkét hónap. És itt az igazi nyár. Balogh Bertalan Készenlét Sehol egy felhő Ha az árnyék a homokozóhoz ér, akkor jönnek a huligánok. Se korábban, se későbben, pontosan akkor. Én pedig eddig még nem tudtam megfejteni, hogyan csinálják, de majd mindjárt meglátja maga is. A játszótér lassan kiürül, már csak egy-két kószáló gyereket látni, de őket se sokáig. Várom, mikor ér az árnyék a homokozóhoz, mert akkor jönnek a huligánok és megbotránkoztatnak. Társam mindenesetre ezt ígéri, ezért hívott ki, „ez a téma" — mondta, amit meg kell írni. Üldögélünk hát a padon és várjuk a témát. Nem sokáig. Hirtelen éles fütty hallatszik. Gyors pillantás a homokozóra: ott az árnyék. Jönnek! Még egy éles fütyülés, s a kertészház mögül tíz-tizenkét suhanc rohan ki a térre, ropog a kavics, csikorog a hintákat tartó lánc, egy csókolózó pár riadtan négy paddal odébb menekül, társam behunyt szemmel bólint: „na, ugye megmondtam”. A „vadak” kurjongatva hintáznak, a tarlóállvány veszedelmesen meghajol, kisgyerekek hintapalintázásához méretezett erejét megfeszítve próbál ellenállni a rohamnak. Bírja-e? öt-hat percig kínozzák csak, aztán átrohannak a rakétaalakú mászókára, azon himbálják, rázzák magukat, mint a légyfogóra ragadt, de még eleven legyek. Valószínűleg ezt jobb heccnek tartják a hintázásnál, negyedóra is eltelik, míg Az árnyék lejönnek. Vad rohangálás kezdődik, majd párokra szakadozva birkóznak a füvön. Társam szorítja a karom, „ugye, mondtam" sziszegte ősz bajszát rángatva, „minden este ezt csinálják — Valami hézag van, fater? — kiált oda egy nagy sörényű fekete pulóveres. — Hadd — torkollják le a többiek —, miattunk hamukázhat. — Felugrálnak a fűről, s átrohannak a körhintára. A hinta szédületes gyorsasággal kering. — Látta? Hallotta? — szól társam. — „Hézag”, „hamuka”, meg „fater”. És ez így megy minden este. Itt ülök, nézem, hallgatom őket. Mondhatom, megvan a véleményem. Jó téma, ugye? Örülök, ha ez a disznóság az újságban is megjelenik. Lassan sötétedik már, mikor elindulunk kifelé. Az öreget felsegítem a trolira. Mosolyogva integet viszsza, kezével úgy tesz, mintha írna. Jó, bólintok utána, megírom. — Csókolom — szól hozzám valaki, miután a troli eltűnt a kanyarban. — Mit hadovázott a vén szivar a bácsinak? — Meglepődöm, a fekete pulóveres, nagysörényű áll előttem. — Hadovázott? — mondott. Mi, tetszik tudni, így beszélünk egymással. — Hallottam. Lábával a kavicsot rugdalja. Tizenöt-tizenhat éves lehet, nyílt tekintetű, magabiztos. — Az öreg — Int fejével a troli után —, nem bír minket. Itt ül minden este, nem szól egy szót se, csak a szemét meresztgetik dühösen. — Hát, nem a legépületesebb látványt nyújtjátok így együtt. Te például... hogy is hívnak? — Karcsi. Berecz Karcsi. — Te, Karcsi, még kötekedtél is vele. — Már haláli pipa vagyok ... szóval, dühös az öregre. Miért rossz az, amit mi csinálunk? Tetszik tudni, szünet van. Mindennap a strandra se mehetünk. Én egy hónapot már lemelóztam, augusztusban táborba megyek. Most itthon vagyok egy kicsit. Egész nap otthon lógunk. Nappal nem jövünk ide. Tessék elhinni, nem akarjuk zavarni a kicsiket. Hát mikor és hol rohanjunk egy jó nagyot? Az öreg ezért zabol ránk. — És az árnyék? Nevetve kapja fel a fejét. — Az a jel. Juhász Franyó itt lakik a kertészházban. Ő a figyelő. Ha az árnyék a homokához ér, fütyül. Ilyenkor már alig van itt valaki, miénk a tér. — És addig mit csináltok? — A ház mögött ülünk a padon, s várjuk, hogy a Franyó fütyüljön. Halmai György Kigyulladt a sisaklámpa Acélbetét a csizmában A Borsodi Szénbányászati Tröszt lyukói bányaüzemében új munkásvédelmi eszközöket vezetnek be a szénfalnál dolgozók testi épségének megóvására. Az adriányi szinten levő nagy termelékenységű frontfejtésen dolgozó bányászok kezéből eltűnt a karbidlámpa, helyette a bányászsisakra szerelt elektromos lámpa szórja fényét a munkahelyre. A vájárok itt is hamar megszokták az új világítótestet, mert jobban megvilágítja a szénfalat A tervek szerint szeptemberben újabb 220 bányászt látnak el elektromos lámpával. A lábzúzódások megakadályozására újszerű csizmát szerkésztettek a tröszt biztonsági osztályának munkatársai. A bányában általánosan használt gumicsizma orrába megfelelően kiképzett acélbetétet szerelnek, amivel megakadályozzák, hogy a lezuhanó szén vagy elszabadult csille, esetleg kidőlt ácsolat lábujj zúzódást okozzon. Az acélbetéttel megfejelt új típusú gumicsizmákat most gyártják, s még az idén szétosztják a bányászok között. (MTI) Testközelben a Géniusszal Deszkaszálon az égbe • Bronzbőr és bronzmosoly A 240 mázsás hölgy kozmetikája • Találkozás tizenkilenc év után öt létra visz az égbe, azután az is elfogy. Ettől kezdve néhány deszkaszál az út. Rákapaszkodom, belemarkolok , szálka fúródik a tenyérbe. A cipőm megcsúszik. Görcsös kapaszkodás. Ég és föld között fekszem. Odalent a város. Az Erzsébet-híd környéke. Márkivi játékasztal. Tovább! Már csak három méter. Fentről hang hallatszik: — A haja már fényes, jöhet a nyaka! Az égi út végén — deszkaerdő között — óriási női fej sötétlik. Körülötte apró, fehér ruhás emberek mozognak, kezükben ecset. Szemtől szemben a fejjel: gyönyörű. Ilyen közelről még sosem láttam. Máskor csak a madár jár erre. Arcát érintem: bronz. Száját nézem: bronzmosoly. Haját simítom, bronzba simuló hullám. Fényes, valóban. Mert hol is kezdődhet a bronzhölgy kozmetikája? A harázság Tetőtől talpig kozmetikázás! A város felett magasodó gellérthegyi Szabadság-szobor nőalakjánál is. Egy hete kezdődött. Az öt fehérköpenyes restaurátor eltörpül a szobor mellett. Talapzatával együtt 47 méter magas. Maga a Géniusz 17 méter. Súlya: 240 mázsa. Az öt restaurátor két éve csinosítja az ország szobrait. De ez mindenben különbözik a többitől. A szabadságszimbólum Budapest souvenirje. Innen, a magasból, nem mindennapi a kép: élő mozi ez, pergő cirkoráma, hatalmas körkép. „Hová nézzek, mire csodálkozzak?” Vácra, Lágymányosra, a budai Várra, az Üllői útra? A Duna láncvizén kajakos evez. Innen szakítaszál, vagy inkább török. — Adjátok fel a vödröt! A szoborkozmetika vésővel, drótkefével kezdődött. Lehántották a korróziós réteget. Tizenkilenc év füstjét, esőjét, kormát, porát. Ezután fürdetés, mosdatás következett Tizenkét csomag Ultra, ötven vödör víz fogyott el, utána méhviasz, zöld, fekete, barna oxidfesték, negyvenöt liter benzinben oldva. Ez a máz: pakolás, festék, arcszín. A bronzra való méhpempő: zöldesfekete „púder”. Végül átfényesítés puha kefével. A haj már csillog... A kozmetika augusztus közepéig tart. Az égi műhelyben erősen fúj a szél. Lök, taszít. Csak kikötve szabad dolgozni. Az öt restaurátor: Kaul Ernő, Galgóczi Árpád, Nagy Vilmos, Ozvanics Ferenc, Sárai Ferenc. És egy találkozás — tizenkilenc év után. Délben felkapaszkodik az akkori öntödevezető: Vignali Guzmano. Kimelegedve. A tizenkilenc év előtti felállításnál vacogott: 36’ fokos hidegben dolgoztak akkor. (békés) Wormser Jedr. MARGITSZIGETI SZABADTÉRI SZÍNPAD augusztus 1-én 8 órakor BEL CANTO Fellépnek a bussetói Verdi énekverseny győztesei ATSÜKO AZUMA (szoprán) ROSEMARIE DE RIVE (mezzo) FRANCESCA COMO (szoprán) OTTAVIO GARAVENTA (tenor) MAURIZIO MAZZIERI (basszus) MARCO STECCHI (bariton) Vezényel: LUCIANO ROS ADA, a Teatro Regio di Parma karmestere Jegyek elővételben válthatók a helyszínen, a Színházak Jegyirodája központjában, VI., Népköztársaság útja 18. (tel.: 120.000) és a fiókokban: VII., Lenin krt. 33., Csepel, Rákóczi Ferenc út 117. Moszkva tér 3., kirendeltségeiben: Ganz-MÁVAG, Élelm. Min., valamint az üzemi közönségszervezőknél.