Esti Hírlap, 1972. április (17. évfolyam, 78-100. szám)
1972-04-01 / 78. szám
NEMZETKÖZI KÖNYVEK ...Nem ínségkonyha A jelen és a jövő útjai — A könyvtár nem ínségkonyha. A könyvtár társadalmi szükséglet. Kézenfekvő igazság. Szinte fölösleges kimondani. A Könyvtártudományi és Módszertani Központban Szente Ferenc osztályvezetővel folytatott beszélgetésünkben mégis elhangzott. Szükségszerűen. Témánk az volt, hogy korunk változásával, a társadalom fejlődésével változott-e és miben a könyvtár szerepe! Milyen helyet hivatott betölteni ma a közművelődésben, hogyan tehet eleget legjobban feladatainak. A kérdéseknek nem csupán a nemzetközi könyvév ad aktualitást, hanem az is, hogy az országszerte most készülő távlati fejlesztési tervekkel kapcsolatban könyvtárfejlesztési tervek is készülnek. Lerakatok — Nagyon sokáig az volt a jelszó: „vigyük közel a könyvet a dolgozókhoz" — mondja Szente Ferenc. — És vittük. A baj csak az volt, hogy mindenáron. Akár sötét üzlethelyiségekbe, akár szűk és kényelmetlen lyukakba is. Oda is, ahol sem olvasóterem berendezésére, sem a könyvgyűjtemény folyamatos bővítésére nem volt lehetőség. Természetesen ezek a könyvtárnak kinevezett, de lényegüket tekintve csak lerakat-jellegű helyek hamarosan alkalmatlanoknak bizonyultak arra, hogy eleget tegyenek a művelődési céloknak, ha mégoly közel voltak is a dolgozókhoz. Az ilyen könyvtár nem képes betölteni feladatát. Arról nem is beszélve, hogy az embereket a sötét, szűk helyiség nagyon kevéssé vonzza. Annál inkább a tágas, modern könyvtár, világos, szép olvasótermekkel, gazdag választékkal. A tapasztalatok bizonyították, hogy a kiskönyvtárakkal szemben inkább a nagy közművelődési könyvtárak tudják a kor követelményeit megfelelően szolgálni. Végül tisztázódott, hogy Budapesten — ahol a könyvtárhelyzet nagyon rossz — éppúgy, mint a vidéki városokban, modern, nagy könyvtárakat kell építeni. Most már az szükséges, hogy a gyakorlat valóra is váltsa az elméletet. Az elmúlt tíz évben hét városban épült új nagy könyvtár. Mindenütt ugrásszerűen megnőtt a beiratkozott olvasók száma. Csak egy adat: Kaposvárott például 1970-ben az országos 15,4 százalékos olvasói aránnyal szemben a lakosságnak már 22,6 százaléka volt könyvtári tag. És az sem véletlen, hogy ez az arány a fővárosban — éppen a kedvezőtlen helyzet miatt — mindössze 8,5 százalék volt, színvonalának emelése az igényes tájékoztatásban; ez a jövő nemzedékének megbecsülése. Képmagnó A könyvtáraknak is egyre inkább szélesíteniük kell szolgáltatásaik körét. 1969- től működnek zenei részlegek — forotékák — könyvtárakban. Induláskor 12 fonotéka volt, ma 35 van. Ezek lehetőséget adnak egyéni zenehallgatásra, csoportos foglalkozásra — például zeneiskolai osztályoknak — és kölcsönzésre. A könyvtárak fonotékáinak gyűjteményét — akárcsak a könyvtárakét — állandóan fejleszteni kell, hogy a felébredt érdeklődésnek eleget tehessenek. — Idén újabb szolgáltatásként létrehozzuk a képzőművészeti gyűjteményeket. Ezek tartalmaznák a külföldi és magyar, klasszikus és kortárs mesterek műveinek reprodukcióit. A miskolci, a békéscsabai, a nagykanizsai és a salgótarjáni városi könyvtárakban lesznek ilyen gyűjtemények. — A jövő? Ahogyan a mikrofilm, a mikrokártya, a magnószalag, a lemez bevonult a könyvtárba, szükségszerűen bevonul majd a képmagnó is. Külföldön már van rá példa. Ezt is a kor fogja diktálni. Ha — mondjuk — a középiskolás fizikaoktatás anyaga megjelenik képmagnón, akkor a könyvtárnak kötelessége beszerezni. És természetes lesz az is, hogy a jövő embere nyugodtan betérhet a könyvtárba, ha végig akar nézni, például egy színházi előadást — képmagnóról. (bársony) Fonotéka A népkonyha szintjére szállítja le a könyvtárak szerepét az a nézet, amely szerint minél többet áldoznak nálunk az emberek könyvvásárlásra, annál kevésbé lesz szükség könyvtárakra. A könyvtár nem népkonyha, hanem társadalmi szükséglet. Feladata nem csupán a napi igények teljesítése, hanem a felkészülés is a holnap művelődési követelményeire. A közművelődési könyvtárak különös vásárt csinált néhány éve. Minden színészek álmát, a nemzeti színházi tagságot elcserélte a könnyű műfajra. Az „ország első színházának” színpadát a kabaré deszkáita. Ez a szellemes, okos színész jól tudta, hogy nincsenek rossz műfajok, csak rossz művek, rossz színészek. Ő pedig jó színész. Olyan, akit ízlése, intellektusa, stílusérzéke a Révay utcában épp úgy megvéd az olcsó ripacsság és kacajzsarolás kísértésétől, mint a Hevesi Sándor téren. Ha egy színész különösen kövér, vagy ha nagy orra, elálló füle van, az isten se menti meg a komikusi szerepkörtől. Akkor sem, ha olyan, a rágcsálók családjára emlékeztető profilja van, mint Verebély Ivánnak. Hogy a kövér vagy a kiálló fogú arc mögött esetleg egy tragikus lélek rejlik? Annál mélyebb a humor, annál igazibb a hatás, az a bizonyos könnyektől fénytöréses mosoly. Egy szomorú, okos bohócarc mindig mélyebb nyomot hagy a gumivigyoránál. Még nemzetibeli múltjából emlékszem egy kis szerepére, a Dundo Maroje-ban. Tökkelütött, felcicomázott, gazdag német gavallért játszott, aki mindig a legrosszabbkor jelenik meg virágcsokrával, s pénzével szerezné meg a lányt, kit már rég elszerettek előle a szerelemmel. Végig sejtelme sincs, hogy orránál fogva vezetik, vagy hogy egyáltalában mi történik vele. Búsan csetlett-botlott maskarájában, olyan tökéletes ostobasággal, amelynek eljátszásához már bölcsesség kell. Évek óta a Vidám Színpadon játszik, estéről estére. Van úgy, hogy vérszegény komédiák megíratlan karakterfiguráit tölti meg élettel: a klasszikus iskola megajándékozta az emberábrázolás képességével, az élet fölkutatásának tehetségével a papírfigurákban is. Az új műsorban, a Kiskapuban van egy kitűnő magánszáma: futballkapusként próbálja védeni a labdákat és közben monologizál — a pálya természetesen nem csupán a zöld gyep, hanem a honi közélet. Verebély intellektuális humora: ritka élmény. Már régóta szerettem volna egyszer többet írni róla, mint amennyi a kritikák néhány sorába belefér. Nagy öröm, hogy erre most a Jászai-díj adott alkalmat. (fencsik) VEREBÉLY IVÁN Bölcs humor • Úgy készültünk: a Fricska című műsorban Karinthy Frigyes munkáiból kapunk valamit, vidámat, szórakoztatót. Jól lehet, végül Karinthy csupán címszavakkal illusztrálta e műsort, mégsem csalódtunk, ördöngős szerkezetekkel, tánccal, cirkuszi attrakciókkal, bolondos zenemasinákkal és rendkívül mulattató filmbetétekkel találkoztunk. Kedves, kellemes műsor volt Mensáros László és Tahi Tóth László közreműködésével. Értékeljük az ötletet, a kiváló összeállítást. • Születésnapokon jókívánságokat illik tolmácsolni, további sikeres munkát kívánni. Sajnáljuk, hogy Thurzó Gábor hatvanadik születésnapja köszöntésekor kénytelenek vagyunk néhány méltató szót közölni tegnapi tévéjátékáról. Szívesebben vettük volna, ha az Angyal a karddal más napon kerül a képernyőre. Valóban, egyszerű hétköznapi történet volt ez, mindennapi helyzet, egyszerű konfliktussal egy lányról, egy kissé muja mérnökről. Sematikus történetecske. Sajnáljuk, mert Thurzó Gábor néhány igen kiváló tévéjátékot alkotott már, hogy csak egyet említsünk, tekintélyes része volt a Fekete város sikerében. • Radó Sándor volt a Magyar tudósok sorozat huszonegyedik szereplője. E rendkívül érdekes ember legendába illő történetével, jelentős tudományos munkásságával méltán kötötte le figyelmünket. Érdekes információkat kaptunk a hazai térképészetről és epizódokat a hírszerző életéből, Dóráéból, azaz Radó Sándoréból. (Schiffer) □ SZÉKELY JÚLIA Tolsztoj dramatizálását, az Anna Kareninát Feldbaba ukrán állami díjas rendező fordításában és rendezésében mutatta be ukrán nyelven a presovi színház. BACSÓ PÉTER Jelenidő és Boróka úr Egy vitán valamelyik felszólaló azon meditált: jó cím-e a Jelenidő? Azonnal többen hozzászóltak, s bizonyították: nagyon precíz, találó cím ez. Bacsó Péter filmjének konfliktusát elképzelhetetlen lenne akár csak öt-hat évvel is hátrahelyezni az időben. Most, hogy az érdemes művész kitüntető cím apropójából végiggondolhatjuk Bacsó Péter filmjeit, rá kell jönnünk: szinte valamennyinek adhatta volna a Jelenidő címet. A legjobb értelemben mindig a jelen, az aktuális társadalmi, politikai jelen érdekelte, s érdekli ma is. Vannak, persze, akik gyanakodva néznek olyan művészre, aki ennyire kötődik a napi politikai élet aktualitásaihoz. Bacsó filmjei példázzák, milyen izgalmas, sokrétű, művészileg is érdekes produkciók lehetnek ezek. Csak egyetlen esetben nehéz elviselni az aktualitást: ha a valóságot hamisan megszépítve, vagy eltorzítva ábrázolják; ha az aktualitás nem vizsgálódásra, nem elemzésre, hanem pusztán a végeredmények közlésére inspirálja a művészt. Azok a viták, az a meglepően nagy közönségérdeklődés, amely a jegypénztáraktól az ankétokig megmutatkozik Bacsó filmjei iránt, jelzik, hogy a jelent olyan valóságnak, olyan jelenidőnek tartja, amely minden korábbinál alkalmasabb és érdekesebb az ilyen vizsgálódásra. A kitüntetés előtti napon fejezte be új filmje forgatását. Címe: Boróka úr szorongásai. Témája: az uniformizált környezetbe került kisember ijedt hétköznapjai. Tehát ismét a „jelenidő”. — bel — Jelenet a most forgatott filmből. SZTREGOVA-TARTÓ Aki már járt Alsósztregován, annak talán nem is a táj békés nyugalma marad elsősorban emlékezetében, hanem a hely, a környezet kicsinysége. Különösen, ha arra járunk, ahol a Madách kúria állt, s ahol — ha hinni lehet a legendáknak — a nagy fa alatt a Tragédia született. Szinte alig elképzelhető, hogy több mint száztíz esztendeje a világtól elzártan, ebben a sárbaragadt kis részekben a század legjobb gondolkodóival egy szinten álló művész írta itt drámairodalmunk mindmáig legjelentősebb remekét. Száztíz évvel később egy észt nyelvű Ádám kimerülten ébred zaklatott álmából. Patakokban dől róla a veríték, hiszen álom létében az előbb agyonhajszoltan futkosott a forgó díszlet falai között, hogy kiszabaduljon a Föld vonzásköréből. Nem sikerült. Felébredt a nyomasztó álomból. Testét alig vonszolja, kimerítette ez a rémítő rohanás a jövőben. Lucifer ott figyeli, a színpad másik sarkából, hidegen, számítón, de belülről remegő izgalommal: most talán határoz ez a gyenge ember, s nem vállalja tovább az utat. Pedig Ádám csak zaklatott, fáradt. Mond valamit az Isten is, de igazában most őrá sem tud figyelni. Azt sem fogja fel először, amikor Éva a gyermekről kezd beszélni. Lassan, fokozatosan eszmél, igazában most ébred az álomból. Aztán elönti a valóság forró láza, nincs álom, nincs ijedtség, most már biztos a jövő. Soha ilyen optimista Madáchelőadást nem láthattunk még. Pedig szó sincs semmiféle színpadi trükkről, szövegváltoztatásról. Egy rendezőnő eljátszatta három fiatal színésszel, amit természetesen, beleérzett a Tragédiába. Ami benne is van, mint az egyik, mint az egyik legfontosabb lehetőség. Száztíz év távlatából szikrák pattannak át az alsósztregovai fa, s a tartui színház között. Mint az elektromos feszültség kisülései, pillanatokra hallatlan világosság keletkezik, amely nemcsak a művet, hanem a történelmet is szokatlan, furcsa, éles kontúrokkal mutatja. A színházi élmény nagy pillanatai ezek, s nekünk, akik Budapesten láthattuk a tartuiakat — egy kicsit történelmi élmény is. A száztízből legalább ötven-hatvan éve próbáljuk meggyőzni a világirodalmat, hogy itt, nálunk, a sztregovai fa alatt valami jeles érték született. Olyan nagy, ami már nem is lehet csak a miénk. Vegyék, vigyék. Ez úgy igazán a mienk, ha mások is magukénak érzik. A Tragédia minden eddigi külföldi előadása is belső színházi ügyünk volt. A „rövidre zárás” nagy kontaktusa mégis, mintha most teremtődött volna meg először. Sokfelé vártuk, várhattuk, hogy megszületik a Tragédia kapcsolata a világ élő színházművészetével. Tartutól, ettől a kis észt várostól legkevésbé vártuk a nagy pillanatot. Tartu tehát véletlen. Azaz, hogy mégsem egészen az. Nemzeti kultúránk legjobb művelői és hívei évtizedeken át vetették vizsgálódó tekintetüket más tájakra, hogy vajha befogadja-e, elfogadja-e a világ művészete azokat az értékeket, amelyek nálunk születtek. S nem is vártunk egészen hiába. Végül azonban egy hatalmas ország nagy múltú kultúrája vállalkozott arra, hogy átvegye s közvetítse a magyar kultúra javait saját, sok milliós közönsége és saját nemzetiségei számára. Tartu és Alsósztregova között a kapcsolat csak látszólag véletlen. A vendégjáték felizzó fényében a történelem is markánsan mutatta változásainak karakterét. Bernáth László SZÍNHÁZ SZOMBAT, VASÁRNAP, HÉTFŐ, KEDD Operaház sz.: Az ember tragédiája (N-bérl., 7. e., 7); v.: A varázsfuvola (déli); Tannhäuser (7); h.: Háry János (7); k.: Manon Lescaut (7) — Operaház Erkel Színháza sz.: Antonio Gades és táncegyüttesének vendégjátéka (3 és fél 8); v.: A rosszul Őrzött lány (Ifj. el., de. 11); Porgy és Bess (7); h.: A rosszul őrzött lány (de. 11); Szentivánéji álom (7); k. Aida ( bérl., 8. al., 7) — Nemzeti Színház sz.: Mózes (7); v.: A bűnbeesés után (7); h.: Bánik bán (7); h.: Czillei és a Hunyadiak (7) — Katona József Színház sz.: Bölcsek a fán (de. fél 11); Döglött aknák (7); v.: Gyilkosok a ködben (fél 3); Mindent a kertbe (7); h.: A tuzitán szörny (7); k.: Mindent a kertbe (7) — Madách Színház sz.: Sirály (fél 8); v.: Kaviár és lencse (fél 3); Peer Gym (fél 8); h.: Black Comedy (fél 3); Sirály (fél 8); k.: Sirály (J-bérl., fél 8) — Madách Kamara Színház sz.: Az iguana éjszakája (7), v.: A bolond lány (fél 3); Zendülés a Caine hajón (fél 8), h.: A bolond lány (fél 3); Te meg én (fél 8); h.: Az iguana éjszakája (fél 8) — Vígszínház sz.: Fegyverletétel (F- bérl., 5. el., 7), v.: Bolha a fülbe (Komb. bérl., 13. sor., 6. el., fél 3); Érzékeny egyensúly (6-bérl., 5. el., 7); h.: Szerelem, ó! (7); k.: A testőr (7) — Pesti Színház sz.: Macskajáték (7); v.: Egy őrült naplója (fél 3) Adáshiba (7); h.: Macskajáték (7); k.: Adáshiba (7) — Ódry Színpad sz.: Átlépem a tegnapot (du. 3) — Thália Színház sz.: Bál a pusztán (fél 11 és 7); v.: Szék, ágy, szauna (7); h.: A holdbéli csónakos (7); h.: Bál a pusztán (7) — József Attila Színház sz.: Makra (Móriczbérl., 4. el., 7); v.: Figaro házassága (fél 3). Egy fiú meg egy lány (Heltai bérl., 4. el., 7) ; h.: Egy fiú meg egy lány (B-bérl., 5. el., 7); k. hu.: és este: Makra (fél 3 és 7) — Fővárosi Operettszínház sz.: La Mancha lovagja (7); v.: Sybill (fél 3); West Side Story (7); h.: West Side Story (fél 3); Sybill (7); k.: Sybill (fél 3); West Side Story (7) — Fővárosi Operettszínház Zsebszínháza h.: Fantasztikus! (fél 8) — Bartók Színház v.: Csipkerózsika (de. 11); h.: Hamupipőke (de. 11); k.: Aranykoporsó (de. 11) — Huszonötödik Színház sz.: Szókratész védőbeszéde (fél 5); Tou O igaztalan halála (8); v.: és h.: Fényes szelek (8) — Irodalmi Színpad k.: Carmina Burana (fél 4) — Egyetemi Színpad sz.: Madaras József József Attila-estje (7); v.: Filmszínész portrék: Sinkovits Imre estje (fél 8); h.: A Syrius Együttes hangversenye (fél 4 és 7); h.: A Locomotív GT együttes hangversenye (7) ; Vidám Színpad sz.: Kiskapu (fél 8); v.: Egy fiúnak négy mamája (fél 4); A szülő is ember (fél 8); h.: Kiskapu (fél 4); Egy fiúnak négy mamája (fél 8); h.: Kalózkisasszony (fél 4); Kiskapu (fél 8) — Mikroszkóp Színpad sz. (fél 9); v. (4); h.: (4 és fél 9) és k. (4): Aki néző akar lenni; v. és k.: Csendesek a hajnalok (este 10) — Állami Déryné Színház a Kultérz Gyula téren v.: A néma levente (7); h.: Mézeskalács (7); k.: Szentivánéji álom (7) — Állami Bábszínház sz.: Jancsi és Juliska (fél 4); v.: Az elvarázsolt egérkisasszony (fél 10 és fél 12); Gidaház az erdőszélen (fél 4); h.: Az obsitos és a hegyisárkány (fél 10 és fél 12); Piroska és a 3 kismalac (fél 4), k.: Gidaház az erdőszélen (fél 10 és fél 12); Jancsi és Juliska (fél 4) — Zeneakadémia sz.: Hangszerek birodalma (Alt. Isk. Béri., C/4. el., du. 4) — Kamara Varieté sz. (6 és fél 9), v., h. és k. (3, 6 és fél 9); Humor-expressz. — Fővárosi Nagycirkusz sz., v. és h. (fél 4 és fél 8), k. (fél 4), La Singla.