Esti Hírlap, 1973. április (18. évfolyam, 78-100. szám)
1973-04-02 / 78. szám
Asszonyoknak terítettek Piros bőrben brigádnapló Három műszak? Vállalták Ma fehér asztalt terítettek Csepelen, a Magyar Posztógyárban. Kilenc aszszonynak díszítették fogadásra az ünnepi asztalt és a tizediknek, az Állami Díj II. fokozatával kitüntetett Bagi Ilona keresztcsével a brigád egyetlen nyugdíjasának, Manci néninek Takács Jánosáénak, a Brigádnapló. A borító szép, piros bőr, az írás itt-ott már fakul a lapokon. Tíz esztendeje alakult a brigád, kézi dolgozókból, gyapjúválogatókból. A brigádnaplóban csak szűkszavú a bejegyzés, de az asszonyok még ma is emlékeznek rá, milyen nagy volt a megrázkódtatás, amikor Mihellernét, a brigádvezetőt az irodára kérték: — Már nem sokáig dolgozunk gyapjúval, nem lesz szükség a válogatásra. Nagyobb exportmegrendelést kaptunk, kötőfonalat kellene keresztcsévélni. Vállalják? Michellerné nagyot nyelt. Most mit mondjon a többiek nevében? De újabb kérdés következett: — Az exportmunka sürgős, a drága gépeket ki kell használni... Át kellene térniük a jelenlegi egyről a három műszakra. Mint akit jól fejbekólintottak. Hogyan mondja ezt meg a többieknek? Hogyan lesz a kisgyerekesekkel? Igaz, neki egyszerű, mert otthon a nagymama. De ahol nincs nagymama? Csak annyit kért, hogy megbeszélhesse társaival, mielőtt választ adna. Megbeszélték. Vállalták. Most utólag azt mondják, a teljes igazság az, hogy nézték ők a gyár érdekét is, értették, hogy ez az exportvállalás fontos, de méginkább azt nézték, hogy együtt maradjanak. És a gyerekek? Breiningerné meséli: — A férjem is folyamatos műszakban dolgozott, gyakran előfordult, hogy egyikünk sem volt otthon éjszaka. Nem tudtam, mi legyen a kislányommal. Akkor Mihellerné felajánlotta: vigyük el hozzájuk Ilonkámat, az ő kislányával együtt alhat, a nagymama majd vigyáz rájuk. Több, mint két évig volt Ilonka állandó vendég Mihelleréknél. Kallóné folytatja: — Az én két gyerekem is szinte otthon van Mihelleréknél, nem egyszer aludtak ők is ott, ha másképp nem tudtam megoldani. Sok minden nem fér a piros kötetbe. Feljegyezték ugyan, hogy amikor Használnénak családi háza épült, vasárnapokon át az asszonyok segítettek betont keverni, téglát hordani, s hogy a házavatóra a férjek is eljöttek áldomásra. De arról már szemérmesen hallgat a napló, hogy akinek volt akkor éppen nélkülözhető pénze, szívesen adta kölcsön az építkezéshez. Két évig dolgoztak az új gépeken, ötszáz tonna fonal ment exportra a kezük alól. Ment minden simán. Tavaly júniusban új kéréssel fordult hozzájuk a gyár vezetősége. A megszokott teremből, környezetből át kellene hurcolkodniuk egy másik épületbe. A kérdés logikus volt, az anyagszállítás sokkal könynyebbé vált, mert közelebb volt a raktár, mégis fájó szívvel költöztek. Naplóbejegyzés 1972 júniusában : „Tudjuk, lesznek nehéz napok, de talán a későbbiekben mosolyogva fogunk rá visszaemlékezni .. Alig esztendő múlt azóta, s azt mesélik: valóban nehéz volt megszokni az új vezetőket, vagyis pontosabban nehéz volt otthagyni a régieket. (Öltözni még most is odajárnak.) De az is igaz, hogy az új munkateremben, ahová mentek a gépükkel együtt, szeretettel fogadták őket. — Nagyon jólesett — mondja Mihhellerné — amikor Zoli bácsi többször is odajött, kérdezte, megszoktuk-e már, hogy érezzük magunkat, nincs-e valami panaszunk? Zoli bácsi a főművezető. Az ő véleménye is benne van abban a kitüntetésben, amelyet ma délelőtt nyújtottak át az asszonybrigádnak, s amelynek örömére koccintanak Csepelen, a Posztógyárban. Sárdi Mária ATOMKORBAN VÁRÉPÍTŐ Életre keltette Mátyás palotáját Délről a Buzogány-torony őrködik a Budai Várpalota középkori részei fölött. Évszázadok romjai alól elővarázsolt nemzetközi kincs, városképi értékké változott legenda. — Édesapám hét évig vezette a hadilevéltár térképtárát — mondja dr. Gerő László Állami Díjas építész, az Országos Műemléki Felügyelőség tudományos munkatársa. — Régi térképeket, ábrázolásokat a saját korabeli állapottal öszszevetve rájött: Mátyás legendás palotája, a gótikus lovagterem, a kápolna kívül esik a barokk palota kontúrján. Gerevich László 1946-ban ki is ásta ezeket az emlékeket. NEM TANÍTOTTÁK Falmaradványok, töredékek, romok. Úgy tűnt, a megmentés egyetlen lehetséges módja — visszatemetni. — 1948-ban kerültem a Műemlékek Országos Bizottságához, a nyugalomba vonuló első építész, Lux Kálmán helyére. Ekkor ajánlottam: életre kell kelteni, építészeti egységbe foglalni a romokat. Mindenki mosolygott a terven, mégis elfogadták, így lettem XX. századi várépítő. Nem egyik napról a másikra, nem egy nekirugaszkodással. Harcok, viták árán. Mesterség volt ez, amelyet semmilyen egyetemen nem tanítottak. Előd, korszerű szakirodalom alig-alig volt. A várépítésben jártas mesterember századokkal korábban élt utoljára. Minden egyes faldarabot meg kellett tervezni. A fiatalok, a tanítványok lelkesedése sok nehézségen átsegített. Együtt dolgoztunk, soha nem voltak, ma sincsenek titkaim. Ha egyszer bevégzem a munkám, lesz utódom, aki folytatja. A budai vár volt a kezdet, azóta vagy negyven várat rekonstruáltak országszerte a gyerekek. EZ A VÁROS... A gyerekek, a tanítványok. Köztük több Ybl-díjas építész. Gyerekek? A szó furcsának tűnhet. Ahogy ő mondja: idősebb és fiatalabb szakember bensőséges emberi—szakmai kapcsolata fejeződik ki benne. 1948 óta tanít a Műegyetemen. Az utóbbi időben a szakmérnöki továbbképzésen magas óraszámban, műemlékvédelmet. Leendő restaurátorok hallgatják a Képzőművészeti Főiskolán. Tizenhét éve szerkeszti a Műemlékvédelem című folyóiratot. Mások mondták: 1945 óta huszonhárom könyve, háromszáznál több cikke jelent meg. Ő maga még nem számolta meg, nem saját tevékenységének múltját kutatja. — Jelenleg a műemléki környezetek, a történelmi városmagok megóvásának, védelmének kérdéseivel foglalkozom. A tömegtermelés a fokozódó igényekből fakad. Szükség van rá. De átlagfák, átlagparkok, átlagházak elszürkítik a várost. Elvész az az atmoszféra, amire azt mondtuk: ez Debrecen, ez Székesfehérvár, ez Pécs. Senkit nem lehet muzeológiai okokból arra kényszeríteni, hogy háza ajtaján eregesse ki a füstöt, búboskemencében fűtsön olajkályha helyett. De gondolkozni kell: mit miért áldozunk fel? ül NEMES SZŐLŐKULTÚRA Ment a csikó, jött a bor A három ember zavarban van. Tizennyolc év történetét még vázlatosan is nehéz felidézni. — Az a lényeg — mondja Széll András, a Balatonboglári Állami Gazdaság igazgatója —, amit kitüntetésünk indoklásául olvashat. Egyetlen mondat: „A tudományosan megalapozott, korszerű nagyüzemi szőlőtermesztés és borászat hazai elterjesztéséért, a gazdaság nemzetközileg is elismert tevékenységéért.” Ebben benne van minden. Mint oldalakon át tartó, hosszú és bonyolult matematikai levezetés után a végeredmény. A tizennyolc év „levezetése’ azonban korántsem ilyen egyszerű. Erre utalnak Lakatos András kertészmérnök szavai. — Úgy kezdődött, hogy volt itt egy állami gazdaság, amely mindennel foglalkozott. Tartottak szarvasmarhát és juhot, neveltek csikókat, vetettek árpát és búzát, s akkor telepítették ide az első szőlőtőkéket is. Később a felsőbb vezetés úgy döntött, hogy szakosodnia kell a gazdaságnak, csak gyümölccsel és szőlővel foglalkozzék. Akkor került ide igazgatónak Aligáról Széll András, én Villányból jöttem, és költözött velem a laboratórium, a munkatársakkal együtt. És jött Sós Árpád gépészeti főmérnök is. Dolgozni kezdtünk. Nem ment minden máról holnapra. Az első évek útkereséseire, ellentmondásaira ma is élénken emlékeznek. Az igazgató azt mondja: — Volt bennünk valami félelem. Az új szüntelen keresése és alkalmazása közben vétettünk hibákat is, de mindaz, amit csináltunk, Magyarországon ismeretlen volt azelőtt. A tapasztalatok hiánya és a szakma hagyományai nehezítették a munkánkat, az idő azonban nekünk dolgozott. Az elért eredmények később biztonságot adtak nekünk, és megnőtt a szakmai tekintélyünk is. Egyszerűen fogalmazva, elfogadtak minket. A gazdaság ma tudományosan megalapozott, korszerű nagyüzem. Képtelenség leírni mindazt, ami itt Bogláron tizennyolc év alatt történt. — Az a szerencsénk, hogy a szőlőtermelésnek nem volt itt hagyománya — szól Lakatos András —, nem zavartak naponta a tradíciók, nyugodtan alkalmazhattuk mindazt, ami korszerű és tudományos. Bejártuk a világ valamennyi számottevő bortermelő vidékét, elkészítettük a tapasztalatok szintézisét, olyan gazdálkodási formát alakítottunk ki, amely legjobban megfelel földrajzi viszonyainknak. Új szőlőfajtákat telepítettünk, és teljesen szakítottunk a régi művelési móddal. Sehol az országban nem láttam még ilyen széles sortávú szőlőtáblákat. — Ez igaz — mondja Sós Árpád. — Mi már három, három és fél méternél tartunk. Használhatjuk a nagy, univerzális gépeket, és tökéletesen tudjuk művelni a szőlőt. És hogy eredményesen is, bizonyítsák ezt az adatok. Bogláron hektáronként 130 —150 mázsa szőlő terem, az országos átlag negyven mázsa. Borkombinátjukban évente tizenhétmillió palackot töltenek meg borral, ennek zömét exportálják. A boglári muskotály, a királylányka, a tramini, a Csaba gyöngye, a semillon neve jól ismert külföldi és hazai borkedvelők körében. A legkorszerűbb növényvédelmi eljárásoknak köszönhetik, hogy már hét éve nem pusztított náluk a peronoszpóra. Olyan gépek is dolgoznak itt, amelyeknek légkondicionált fülkéjében fehér ingben dolgozhat a vezető, és amely gépek kétszáz ember munkáját végzik el naponta. Sós Árpád mégis a gyümölcsrázó gépet kedveli. — Nem tudok vele betelni. Képzelje el, óránként negyven fáról szedi le a szilvát és a barackot, s ládába is rakja. Pótolhatatlan. A gazdaság eredményeinek lényegéről azonban azt hiszem, az igazgató mondta a legtöbbet. — Itt, nálunk olyan szellem uralkodik, ami sodorja magával az embert, mint az áradás, önálló munkát végezhetünk, és alkothat mindenki kedvére. Nyugodtan mondhatom: nekünk a gazdaság a szenvedélyünk. Ami itt történt, az nem a mi hármunk érdeme, sok társunk komoly munkája van kitüntetésünk mögött. Hankóczi Sándor Boglár királylánykája Tág sorközben jár a gép Széll András Lakatos András Sós Árpád MA DÉLELŐTT Új munkáslakásokat adtak át Kispesten Ma délelőtt Kispest egyik legrégibb körzetében, a hajdani Wekerle-telepen lakásavató ünnepséget tartottak. A Nagy Lajos körút—Pannónia út által határolt területen két év alatt hat négyszintes OTP-társasházat épített fel a BULAV és a Prosperitás Ktsz. A múlt hetekben végzett műszaki átadás lelkiismeretes munkát bizonyított. A kétszobás, összkomfortos lakásokból álló épületekbe a XIX. kerület öt nagy iparvállalatának munkásai költöznek. A mai ünnepségen az első lakóházat, összesen 19 család otthonát adták át. A rendkívül kedvezményes lakásépítési akció összesen 114 munkáscsaládot segít új otthonhoz. (MTI) KUTATNAK, FELTÁRNAK Nagy utat tett meg a hazai műemlékvédelem. Dr. Gerő László örömmel említi: ötvenöt műemléki albizottság dolgozik országszerte a Hazafias Népfront keretei között. Kutatnak, feltárnak, értéket óvnak. Tisztaság és rend nélkül igazi építészet nincs. A nagy dolgok sikerét megannyi részmozzanat szolgálja. — Mind kevésbé van hitele a „dirigálásnak”. Az kell, hogy mindenki tudatosan vegyen részt az ország alakításában, az építészeti emlékek megmentésében is. Ahogy a nemzeti költészet egy-egy gyöngyszemének tud örülni az ember, úgy örüljön egy-egy történelmi emléknek, építészeti alkotásnak is. Ez mindnyájunk ügye. Az ilyen közgondolkodás műemléki bizottság nélkül is megvédi a műemlékeket. 1932-ben a Budapesti Műegyetemen végzett. Római tanulmányútjai fordították érdeklődését a történeti építészetre. Első jelentős munkája az óbudai katonai amfiteátrum helyreállítása volt 1939-ben. Alkotó munkában gazdag négy évtized áll mögötte. — A véletlen vagy a szerencse segített. Mindig olyan feladatokkal, problémákkal szembesültem, amelyek megoldása örömet szerzett, kielégített. Harcokban érdemelt szerencse, nemzeti értékeink sorát gyarapító „véletlen”. Széky Péter