Esti Hírlap, 1975. június (20. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-13 / 137. szám
Jugoszláv küldöttség Ázsiában Belgrád, június 13. Jugoszláv gazdasági küldöttség utazott ázsiai országba. Indonéziába, Szingapúrba, Malaysiába és Burmába. A küldöttséget, amely termelő- és forgalmazó vállalatok, valamint bankok képviselőiből tevődik össsze, Radovan Makics Bosznia-Hercegovina gazdasági kamarájának elnöke vezeti. A jugoszláv küldöttség tagjai az említett országokban tárgyalásokat folytatnak majd a kölcsönös árucsere-forgalom bővítésének lehetőségeiről. A küldöttség részt vesz a djakartai nemzetközi vásár megnyitásán is. Olaszországban Róma, június 13. Az Unita jelentése szerint a következő hetekben Olaszországban emelkedik a közszolgáltatások ára. Az áremelkedéseket a június 15-i regionális választások után hozzák nyilvánosságra. Az 50 százalékig terjedő áremelkedések az elektromos áramra, a vasúti szállításra, a fűtőgázra, az autópálya-illetékekre és az autóbusz-közlekedésre vonatkoznak majd. CIPRUS LEVÉBEN MA ÖSSZEÜL A BIZTONSÁGI TANÁCS New York, június 13. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa ma este, közép-európai idő szerint 22.00 órakor ül össze a ciprusi kérdés megvitatására. A BT foglalkozik a szigetországban levő 3548 főnyi ENSZ- haderő megbízatásának újabb fél évvel való meghosszabbításával, valamint Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár jelentésével a két ciprusi közösség vezetőinek bécsi tárgyalásairól. Mint ismeretes, Kleridesznek, a ciprusi görög és Denktasnak, a ciprusi török közösség vezetőjének bécsi tárgyalásain Waldheim elnökölt. A főtitkár jelentése borúlátó, mivel a bécsi tárgyalásokon eddig kevés előrehaladás történt. Ihsan Sabri Caglayangil török külügyminiszter csütörtökön külpolitikai beszámolót tartott a török parlamentben. Mint mondotta, a Ciprussal és az égei-tengeri szigetekkel kapcsolatos görög-török nézeteltérések olyan kiéleződéssel fenyegetnek. ..ahonnan már nincs visszaút", azonban a két ország külügyminisztereinek római megbeszélései fontos párbeszéd megindulásért vezettek. Megfigyelők Caglayangil beszédét mérsékelt hangvételűnek minősítették. Ez azt jelentheti, hogy Ankara tárgyalásos rendezésre törekszik. A miniszter ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Törökország ,,nem fog egyoldalú engedményeket tenni”. Az Egyesült Államok és Törökország viszonyával kapcsolatban a török külügyminiszter kijelentette, hogy országa nem fog engedni az amerikai nyomásnak, és ha a ciprusi török invázió után életbe léptetett amerikai fegyverszállítási embargó továbbra is érvényben marad, akkor Törökország ,,megteszi a szükséges intézkedéseket”. XX. évfolyam, 137.szám 1975. június 13., péntek MA ESTE MOSZKVÁBAN Brezsnyev választási beszéde Bokor Pál, az MTI tudósítója jelenti: A vasárnapi szovjet tanácsválasztásokat megelőző nagyszabású politikai kampány befejezéseként ma este Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára találkozik választóival a Kreml Kongresszusi Palotájában. Brezsnyevet a moszkvai Bauman választókerület dolgozói jelölték képviselőnek az Oroszországi Föderáció Legfelsőbb Tanácsába. A választási gyűlésről a moszkvai rádió és a televízió helyszíni közvetítést ad. A tanácsválasztások során országosan több mint 2,2 millió küldöttet választanak a helyi szervekbe, amelyek egyesítik magukban az állami és a társadalmi szervek jellegzetességeit, gyakorolják a törvényhozó és a végrehajtó funkciót, s így biztosítják a néptömegeknek az országvezetésben való aktív részvételét. A legnagyobb szovjet köztársaság, az Oroszországi Föderáció Legfelsőbb Tanácsának képviselőjelöltjei között a mostani jelöltlistákon több mint ötven százalék azoknak a munkásoknak és kolhozparasztoknak az aránya, akik nemcsak származásukat, hanem jelenlegi foglalkozásukat tekintve is a munkásság és a parasztság közvetlen reprezentánsai lesznek. ANGLIA: Infláció és munkanélküliség London, június 13. Angliában 1975. második felében, de 1976 első időszakában is tovább tart az infláció és a munkanélküliség — állapították meg a brit országos gazdasági és társadalmi kutatóintézet munkatársai második negyedévi jelentésükben. A szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy az ország ipari termelése az idén csak mintegy 0,5 százalékkal növekszik, a munkanélküliek száma viszont meghaladja az egymilliót, miközben az árak átlagosan 20—25 százalékkal emelkednek. Az angol pénzügyminisztérium szerint viszont Nagy-Britannia fizetési mérlegének deficitje a március 31-én véget ért első három hónapban jelentősen csökkent: az elmúlt év utolsó negyedének 1051 millió font Sterlinges deficitjével szemben most csak 342 millió font sterling öszszegű deficit mutatkozott. ÖT HALOTT ROBBANÁS A BÁNYÁBAN London, június 13. öt bányász lelte halálát az utóbbi évek egyik legsúlyosabb angliai bányászszerencs ellensége következtében. A yorkshire-i szémnezők szívében, Barnsley község bányájában tegnap este robbanás történt, s négyszáz méternyire a föld alatt sziklaomlás temetett be egy most feltárt új vájatot. A szellőzőnyílások elzáródása előtt kétszáz bányászt kimentettek a felszíntől két órányira levő, alsó régiókból, de nyolc embert nem találtak. Kettő később önerejéből a felszínre jutott, egyet — súlyosan sérült állapotban — kimentettek, de a többi női munkásnak ma reggel csak a holttestét találták meg. SZKP-üdvözlet Moszkva, június 13. Az SZKP KB üdvözölte az Ausztrál Szocialista Párt II. kongresszusának résztvevőit. Az üzenet hangsúlyozza, hogy a szocialisták támogatják az imperializmus ellen folyó harcot és hozzájárulnak az ausztráliai és a szovjet nép barátságának megszilárdításához. Lázár György fogadta Zsivko Zsivkovot Lázár György, a Minisztertanács elnöke ma délelőtt hivatalában fogadta Zsivko Zsivkovot, a Bolgár Népköztársaság miniszterelnök-helyettesét, a Magyar—Bolgár Gazdasági és Műszaki-Tudományos Együttműködési Bizottság bolgár tagozatának elnökét. A szívélyes, baráti légkörű eszmecserén jelen volt dr. Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese, a bizottság magyar tagozatának elnöke és Penko Szomlev, a bolgár Tervhivatal elnökhelyettese. Ott volt Sztoio Sztanoev, a Bolgár Népköztársaság budapesti és Böjti János, hazánk szófiai nagykövete. Szíria és Jordánia felújítja a „keleti frontot“? Amman, Damaszkusz, június 13. Hafez Asszad szíriai államfő első hivatalos jordániai látogatásának befejezésekor tegnap Damaszkuszban és Ammanban egyidejűleg szíriai—jordániai közös közleményt hoztak nyilvánosságra. A kommünikében a felek bejelentik, hogy a teljes nézetazonosság jegyében zajlott megbeszélésen elhatározták egy legfelsőbb vegyes bizottság felállítását, amely összehangolná a két állam katonai és politikai tervezését. A bizottságot a két államő kormányfői vezetik; első ülését július közepén Ammanban tartja, majd felváltva a két állam fővárosában ülésezik kéthavonként. Asszad szíriai elnök és Husszein jordániai király minden megvitatott kérdésben teljes megállapodásra jutott. Bár a kommüniké nem utal azokra a korábbi feltevésekre, miszerint a két szomszédos, sokáig igen feszült viszonyban levő ország fel akarja elevenítenia 67-es háborút megelőző időkig fennállott, úgynevezett keleti frontot, megfigyelők biztosra veszik, hogy a szíriai—jordániai legfelsőbb vegyes bizottság megteremtése e cél realizálásának legfontosabb eleme. A „keleti front” másik szakaszát a pár hónappal ezelőtt létrehozott közös szíriai—palesztinai egyesített katonai és politikai parancsnokság működése jelenti. Az USA külügyminisztériumának állásfoglalása Washington, június 13. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma ellenzi a Kuba elleni amerikai kereskedelmi embargó feloldásáról szóló törvény elfogadását — jelentette ki William Rogers, az Amerika-közi ügyek külügyi államtitkára. Rogers e kijelentése a képviselőház külügyi bizottságának szerdai ülésén hangzott el, ahol az embargó feloldásáról szóló határozatot vitatták meg. RABIN sajtóértekezlete Izrael továbbra is a kis lépések mellett Washington, június 13. Rabin izraeli miniszterelnök tegnap este Washingtonban sajtókonferencián számolt be az amerikai vezetőkkel folytatott megbeszéléseiről. Elégedetten állapította meg, hogy Ford elnök és Kissinger külügyminiszter szívélyes, őszinte és baráti légkörben tekintették át vele a két országnak a közel-keleti helyzettel kapcsolatos álláspontját. A sajtókonferencián az izraeli kormányfő érzékeltette, hogy a Kissingermisszió kudarcát követően Washington és Tel-Aviv között ideig-óráig fennállott „bizalmi válság” elsimult s valószínűleg nincs akadálya annak sem, hogy rövid időn belül felújítsák az Izrael által kért amerikai katonai segélyről szóló tárgyalásokat. A közel-keleti helyzet rendezésének kilátásait elemezve Rubin három lehetőséget említett. Első helyen szólt arról az Izrael által leginkább támogatott elképzelésről, hogy Tel-Aviv és Kairó a kis lépések politikájának keretében újabb részmegállapodást kössön. A továbbiakban azt hangoztatta, hogy Izrael bizonyos egyiptomi engedmények fejében, „és csak azok után”, hajlandó ■ lenne maga is változtatni eddigi álláspontján. Ez az utalás azonban önmagában is azt demonstrálta, hogy Tel- Aviv helyzetmegítélése lényegében semmit nem változott az elmúlt három hónapban, hiszen mint emlékezetes, a Kissinger-közvetítés annak idején éppen azon futott zátonyra, hogy Izrael Egyiptomot akarta Kairó számára elfogadhatatlan engedményekre rávenni. Végezetül azt is közölte, hogy bár Izrael a kis lépések politikáját részesíti előnyben, hajlandó lenne résztvenni a genfi konferencián is, „ha más eljárások már nem kecsegtetnek eredménnyel”. Egy kérdésre válaszolva Rabin — bár előzőleg kormányának a megállapodásra való hajlandóságát hangoztatta — kijelentette, hogy ha Egyiptom nem engedélyezi izraeli áruk szállítását a közelmúltban megnyitott Szuezi-csatornán, lehetetlenné válik Egyiptom és Izrael újabb részmegállapodása. Tűzharc Cordobában Cordoba, június 13. Tegnap hajnalban az argentin fővárostól 700 kilométerre fekvő Cordoba külvárosában három rendőr életét vesztette egy ultrabalos csoporttal lezajlott tűzharcban. Ugyancsak Cordobában, valamint Santa Fében , Argentína nagy ipari körzetének központjaiban — több ezer acélipari munkás lépett sztrájkba, tiltakozásul az áremelkedések ellen, magasabb béreket követelve.