Esti Hírlap, 1975. október (20. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-15 / 242. szám

SIROKMÁNY LAJOS POZSONYI JELENTÉSE: Újabb erőpróba előtt a válogatott A tv 16.5­5-től közvetíti a csehszlovák—magyart A magyar labdarúgó-vá­logatott őszi sorozata a hé­ten befejeződik: ma Po­zsonyban Csehszlovákia csapatával játszanak lab­darúgóink, majd vasárnap Szombathelyen a tét nélkü­li Luxemburg elleni EB- mérkőzéssel zárul a prog­ram. Úgy tűnik, a barátsá­gos csehszlovák—magyar lesz ebből a nehezebb és ta­nulságosabb. Északi szomszédaink klubcsapatai, a Slavia, a Sparta, a Slovan, a Bohe­mians, a Brno, a Trnava és a Kassa gyakori vendégei a magyar pályáknak, de a válogatott összecsapá­sok ritkák, ezért előzi meg várakozás ezt a ta­lálkozót. A mai mérkőzés érdekes körülmények között kerül sorra: a csehszlovákok lé­nyegében ez alkalommal is az október 29-i pozsonyi Csehszlovákia—Anglia mérkőzésre készülnek, ame­lyen kiharcolhatják a cso­portelsőséget. V. Jezek szö­vetségi kapitány szerint gondban vannak a sérülé­sek miatt, és tartalékosan állnak fel ellenünk. Ez igaz, de arra is emlékezzünk: hetek óta arról nyilatkozik a kapitány, hogy két-há­­rom embert­­feltétlenül ki akar még próbálni, így le­het, hogy a tartalékos­ ép­pen a mai mérkőzésen lép­nek elő főszereplővé. Ven­déglátóinknak kemény, megbízható a védelme, de az utóbbi időben a közép­pályás soruk akadozott. Bi­zonyosan ezen kívánnak változtatni. Különösen Rro­­dertől várnak sokat. Csa­társoruk is gyakran kapott bírálatot eredménytelen­sége miatt, itt is kassai labdarúgó kap szerepet, a kosárlabdázó termetű Call is, ő vezet most a csehszlovák góllövőlistán. A csehszlovák újságok mértéktartóan írnak. A Sport első oldalas írásának címe „Mind a két váloga­tott manőverre készül", majd arról ír, hogy jó fut­ball várható, bár a cseh­szlovák csapat helyzete meglehetősen komplikált, és vigyáznia kell a lelkes fia­tal magyarokra. A Praca szerint igazi közép-európai futball várható a mai mér­kőzéstől, amelyen a két csapatnak szinte egyenlők az esélyei. „Talán túlzotsan is az ango­lokra figyelünk, — írja az újság — nehogy meglepje­nek bennünket déli szom­szédaink.” A Vecernik meg­állapítása: „Nagy lehetőség nyílik a csehszlovák tarta­lékok előtt, de tudniuk kell, hogy a magyarok is új úton járnak.” Az Új Szó Je-­­zek szövetségi kapitánnyal készített interjút. — Ha már ilyen sok a sé­rültünk — állapította meg a csehszlovák szakvezető —, nem marad más, mint küzdeni, nagy lelkesedéssel futballozni. A nehéz, mély talajú pályán nagy szere­pet kaphatnak az erkölcsi, akarati tulajdonságok. Egyenlő erők küzdelmére számítok, bár bevallom, hogy a magyar csapatot kü­lönösebben nem ismerem, mindössze az osztrákok és a lengyelek elleni mérkőzé­sük filmjét láttam. Sze­rintem a magyar labdarú­gás feljövőben van. Azt várom a csapatba került já­tékosoktól, hogy bizonyít­­suk, már a magyarok ellen is, és majd az angol mér­kőzésen, hogy labdarúgá­sunk javul, és helyet kér magának az európai élvo­nalban. És a magyarok? Idei kilencedik mérkőzé­süket játsszák. Eredmé­nyeik: Franciaország: 0:2, Ausztria: 0:0, Wales: 1:2, Bulgária: 2:0, Bulgária: 0:4, Irán: 2:1, Ausztria 2:1, Lengyelország: 2:4. Tehát 3 győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség. Egy sikeres sze­repléssel ki lehet egyenlí­teni a negatív mérleget. — Én is nagy küzdelem­re számítok — mondta az igen óvatosan nyilatkozó Baráti Lajos —, hiszen a csehszlovákok hazai kör­nyezetben játszanak, de mi sem hagyjuk könnyen magunkat. Más jellemzi a csehszlovák labdarúgást, mint a lengyelt, nem olyan gyors, folyamatos, de ke­ményebb, harcosabb. Mi sok­mozgásos játékkal, körültekintően, szerve­zett középpályás labda­rúgással és persze az ak­ciók kihasználásával le­hetünk eredményesek. Az érdekes összecsapás­ra állítólag elővételben húszezer jegy elkelt. Saj­nos, befolyásolhatja a né­zőszám alakulását az idő­járás. Három napon át zu­hogott Pozsonyban az eső. Reméljük, ennek már vé­­­e, mert ma reggelre fel­szakadozott a felhőzet, a nap is kisütött. A magyar nézők 16.55-től láthatják a televízióban a mérkőzést. ( RÁDIÓ ) Október 15., szerda KOSSUTH. 14.00: Ezeregy délután. Csi­­cseri bolt. — 14.24: Az elszondói lány. Részletek az operettből. — 15.00: Hírei­. Időjárás. — 15.10: Iskolarádió. — 15.50: Hí­rek. Időjárás. — 15.55: A Kö­zönségszolgálat tájékoztatója. — 16.10: Vásárfia. Összeállítás a Budapesti őszi Vásárról. — 16.25: Holnap közvetítjük... Weiner-emlékest. — 16.50: Hí­rek. Időjárás. — 16.55: Közv. a Csehszlovákia—Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzés I. félidejéről. — 17.50: Nóták. — 18.15: Miért igen, miért nem? Zenéről — tíz percben. — 18.25: Új könyvek. — 18.30: Esti magazin. — 19.13: Gondolat. A Rádió irodalmi lapja. — 20.00: Slágerexpressz. — 20.44: Találkozásom a nép­zenével. — 21.18: Kis magyar néprajz. — 21.23: Dvorzsák­. VIII. szimfónia. — 22.00: Hí­rek. Időjárás. Sport. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Bartók zongoraművei. — 23.23: Könnyűzene Tamássy Zdenkó szerzeményeiből. — 24.00: Hí­rek. Időjárás. — 0.10: Maria Callas Spontini. A vesztaszűz című operából énekel. PETŐFI: 14.00: Kettőtől ötig ... — 17.00: Játékmester kerestetik! — 18.00: Közv. a Csehszlovákia— Magyarország válogatott lab­darúgó-mérkőzés n. félidejé­ről. — 18.50: A víg özvegy. Részi. Lehár operettjéből. — 19.15: Ahol a formára is ad­nak. — 19.25: Esti mese. — 19.30: Százszorszép énekek. — 19.57: Nicolae Herlea és Fe­licia Weathers énekel. — 20.37: Hírek. — 20.4­0: Budapesti Mű­vészeti Hetek. Mátyás király. — 21.43: Tánczene innnen-on­nan. — 22.30: Hírek. — 22.33: Népdalok, néptáncok. — 23.15: Pergolesi-művek. — 24.00: Hí­rek. időjárás. 3. MŰSOR: 14.00: Hírek. Műsorismerte­tés. — 14.05: Brahms: Új sze­relmi dalkeringők. — 14.25: Csajkovszkij műveiből. — 15.46: A népdal előadásmód­járól. — 16.00: Hírek. — 16.03: A Berlini Filharmonikus Ze­nekar stúdióhangversen­ye. — 17.42: Dubarry. Részi. Mil­löcker operettjéből. — 18.00: Hírek. — 13.03: Az áruló. Gor­kij elbeszélése Tábor Béla for­dításának felhasználásával, rá­dióra alkalmazva. — 18.50: Mo­zart: D-dúr divertimento. — 19.15: Iskolarádió. — 19.30: Hí­rek. — 19.33: Cucumi Cujosi gordonkaestje. — Közben: kb. 20.20: Zsebrádiószínház. Várja meg a búgó hangot. — Kb. 21.20: Operaáriák. — 21.50: Be­szélgetés­­prózánk újabb feje­zetéről. — 22.30: Az 1975. évi newporti dzsesszfesztivál fel­vételeiből. — 23.00: Hírek. Idő­járás. Október 16., csütörtök KOSSUTH: 4.25—7.59: Jó reggelt! A Kos­suth rádió reggeli műsora. — 8.00: Hírek. Időjárás. Műsoris­mertetés. — 8.20: A mai nap kulturális programjából. — 8.27: BNV-reklám. — 8.30: Franck: d-moll szimfónia. — 9.05: Harsan a kürtszó! — 9.35: Mozart- Esz-dúr kantáta. — 10.00: Hírek. Időjárás. — 10.05: Iskolarádió. — 10.30: Régi hí­res énekesek műsorából. — 11.00: Bábolnától Chicagóig. — 11.15: Prokofjev: Péter és a farkas. — 11.39: Kárpáti rap­szódia. — 12.00: Déli Krónika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.30: Reklám. — 12.35: Melódiákok­tól. — Közben: 13.15: Falurá­dió. PETŐFI: 4.25—7.59: A Petőfi rádió reg­geli zenés műsora. — 8.00: Hí­rek. Időjárás. — 8.05: Filmze­ne. — 8.20: Tíz perc külpoliti­ka. — 8.30: Hírek. — 8.33: A falu nótája. — 8.55: Nagy Éva és Aradszky László énekel. — 9.30: Hírek. — 9.33: Szovjet le­gények filmen. — 10.00: A ze­ne hullámhosszán. — Kb. 10.55: Édes anyanyelvünk. — 11.55: Gyermekek könyvespolca. — 12.00: Huszka Jenő operettda­laiból. — 12.30: Hírek. — 12.33: Nyíregyházi stúdiónk jelent­kezik. — 12.55: Kamarazene. — 13.30: Hírek. — 13.33: Szovjet dalok. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. ( TELEVÍZIÓ ) SZERDA: 16.43: Hírek. — 16.50: Cseh­szlovákia—Magyarország labda­rúgó-mérkőzés. Közvetítés Po­zsonyból. — A szünetben: Rek­lámműsor. — 18.50: Postafiók 250. Takács Mária műsora. — 19.05: Reklám. — 19.10: A Kö­zönségszolgálat tájékoztatója. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv- Híradó. — 20.00: Mici néni har­madik élete. Kiss Manyi műso­ra (ism.). — 21.65: Kritizálni könnyű!? Előadóművészet és zenekritika. A Tv Zenei Klub­jának műsora. — 21.55: Tv- Híradó 3. — 22.05: Vélemény. 2. MŰSOR: 20.00: Kirgizia hegyei között. Szovjet rövidfilm. — 20.25: Sé­ta a Rhone-delta vidékén. NSZK-film — II. rész. (Színes.) Jobb a világcsúcsnál Tegnap a zuhogó eső el­mosta az ünnepélyes meg­nyitót, de a folytatás an­nál sikeresebb volt a szo­cialista országok belügyi sportegyesületén­ek 16. sportlövő-spartakiáb­­ján. A szovjet Dinamo­­válogatott sportlövői há­rom első helyet értek el, s három teljesítmény jobb volt, mint a fennálló vi­lágcsúcs (a lengyel puskás­csapaté, a szovjet légpisz­­tolyos Alekszej Sznyeskóé és a szintén légpisztolyos, nő létére a férfiak között versenyző Popováé). E­ VILÁGBAJNOK A MEZŐNYBEN Megkezdődött a szolnoki sakkverseny nemzetközi nagymester, to­vábbá ismert nemzetközi mesterek és hazai utánpót­lásunk legjobbjai teszik tel­jessé a mezőnyt. A magas színvonal révén nagymeste­ri és nemzetközi mesteri norma teljesítése is lehetsé­ges, s ezeknek több jelölt­jük is van. Hogy csak né­hány nevet említsünk: Fa­ragó, Flesch és Dely, továb­bá a fiatal Pintér, Lukács és Rajna léphet előbbre a címviselők listáján. Bilek és Bárczay nagymester képvi­seli még hazánk színeit, miután Lengyel nagymester a Forintossal együtt részt vesz az ugyancsak most kezdődött Aljechin­­emlékversenyen Moszkvá­ban. A tegnap esti megnyitó ünnepségen, a megyei ta­nács újjáalakított díszter­mében volt a sorsolás, majd az első forduló. A verseny feltételei a legkedvezőbbek — ez volt az általános vé­lemény. Szerényi Sándor, a Magyar Sakkszövetség el­nöke megnyitó szavaiban utalt rá, hogy Szolnokon ez ideig nem volt jelentős a sakkélet. Ez a torna ráirá­nyítja a szellemi sportra a figyelmet, s hozzájárul a fejlődéshez. Hadd tegyük hozzá, hogy a vidéki sakk­élet egészére is kedvezően hat, hiszen az Asztalos La­jos, valamint a Tóth László emlékére rendezett tornák és más versenyek mellett most a szolnokiak jelent­keztek. S bizonyosan ők is hagyományt teremtenek, rendszeressé téve e nemzet­közi sakktornájukat. H. J. A fennállásának 900. év­fordulóját ünneplő Szolnok jelentős nemzetközi sakk­verseny rendezésével is gaz­dagítja jubileumi esemény­­sorozatát, Szmiszlov ex vi­lágbajnokkal az élen hat A NAP HÍREI SOROKBAN Tenisz Az 1976. évi Davis Kupa dél­amerikai zónájában 3:1-es ve­zetés után Peru 3:2 arányban legyőzte Uruguayt. Az u­tolsó egyes mérkőzés: Stappi (uru­guayi)—Mag­netto (perui) 8:6, 2:6, 7:5, 9:7. Peru következő ellenfele Brazília lesz. VVK-vereség Az NSZK-ban vendégszerep­­lő Bp. Spartacus férfi asztali­­teniszcsapata Datf­elnban 5:3 arányban győzött egy nyugat­német vegyes csapat ellen. A találkozón a 29 éves Lieck, aki nemrég Hagenban le­győzte Jónyert, ismét nyert. Lieck és Leiss egyaránt le­győzte Timárt 2:0, illetve 2:1 arányban. A BSE női asztali­teniszcsapata a VVK nyolcad­­döntőjében 5:2 arányú vere­séget szenvedett a Weiss-Rot- Weiss Kleve együttesétől. Motorosbaleset A hatnapos nemzetközi mo­torkerékpáros-verseny első sza­kaszán halálos baleset tör­tént: az amerikai Bren Mo­ran összeütközött egyik ver­­senyzőtársával és a helyszínen életét vesztette. A verseny Man­­szigeten volt. Kézilabdás győzelem A magyar férfi kézilabd­a­­válogatott Zofingenben 27:16 (11:8) arányban győzött a meg­erősített TV Zofingen ellen. A magyar együttesben nem ját­szott Varga, Kovács (8 gól) és Gubányi (7) volt a legeredmé­nyesebb. Fizetni kell Az UEFA fegyelmi bizott­sága ülést tartott. Az elmúlt hetek válogatott, illetve nem­zetközi kupamérkőzésein fe­gyelmi vétséget elkövetett klu­bok és játékosok ellen hoz­tak ítéletet. Az V. Dózsa 2000 svájci frank büntetést fizet a zürichi BEK-visszavágón a mezszínekkel kapcsolatos prob­lémák miatt. A szeptember 30-i mérkőzésen a mezszínek kö­rüli huzavona a Haladásnak 1000 svájci frankba került. Czeczeli két nef A-mérkőzé­sen nem vehet részt. — 21.00: Reklám. — 21.05: Tv- Hír­adó 2. — 21.25: Paracelsus. Rövidfilm. CSÜTÖRTÖK DÉLELŐTT: 9.00: ITV. Énekeljünk együtt! Kiöntött a Tisza..— 9.05: Kör­nyezetismeret (ált. isk. 3—4. oszt.). Emberek a gáton. — 14.00: Énekeljünk együtt! (ism.). — 14.05: Környezetis­meret (ism.). ( SZÍNHÁZ ) Operaház: A Rajna kincse (B-bérlet, 2. ea. fél 8) — Er­kel Színház: Fidelio (2. bérlet, 2. ea., 7) — Nemzeti Színház: Árva Bethlen Kata: A szonet­tek fekete hölgye (Ifjúsági berlet, V. sor., 1. ea., 7) — Ma­dách Színház: Abelard és He­­loise (7) — Madách Kamara­­színház: Hedda Gabler (7) — Pesti Színház: Macskajáték (7) — Thália Színház: Agyagtáb­lák üzenete (7) — József Attila Színház: Kaviár (7) — Főváro­si Operettszínház: Pécsi Balett (a Budapesti Művészeti Hetek keretében, 7) — Budapesti Gyermekszínház: Bátyám és a klarinét (3) — Vidám Színpad: Mesebeszéd (fél 8) — Mikrosz­kóp Színpad: Magától nem megy . . . (fél 9) — Korona-Pó­dium (I., Disz tér 16.): Etűdök (Darvas Iván előadóestje, fél 8) — Déryné Színház, a Ku­ltért Gy. téren: Folytassa Éva és Ádám (3) — Állami Báb­színház: Gulliver az óriások földjén (3) — Zeneakadémia: Tsuyoshi Tsutsumi gordonka­estje (Mesterbélet 1/1., fél 8- kor) — Kamara Varieté: Őfel­sége, a Nő (fél 6 és 8) — Fő­városi Nagycirkusz: A Moszk­vai Nagycirkusz jubileumi mű­sora (fél 8). Sorsoltak az asztalitenisz nemzetközi bajnokságra Josef Nekvasil, az Euró­pai Asztalitenisz Unió al­­elnökének jelenlétében el­készítették a Szegeden, no­vember 14—16. között sor­ra kerülő magyar nemzet­közi bajnokság kiemelését és sorsolását. 14 ország csaknem 150 sportolója vesz részt a hét bajnoki számban. Különösen a fér­fiak versenye ígérkezik ma­gas színvonalúnak, mert az európai ranglista első 10 helyezettje közül 9 az in­dulók között szerepel. Férficsapat (16 induló): 1. Jugoszlávia, 2. Svédor­szág, 3. Csehszlovákia, 4. Magyarország. Női csapat (13): 1. Ma­gyarország, 2. Anglia, 3. Csehszlovákia, 4. Jugoszlá­via. Férfi egyes (83): 1. Jó­nyer, 2. Sztipancsics (jugo­szláv), 3. Surbek (jugo­szláv), 4. Johansson (svéd), 5. Bengtsson (svéd), 6. Or­­lowski (csehszlovák), 7. Gergely, 8. Secretin (fran­cia). Női egyes (57): 1. Heil­man (svéd), 2. Palatínus (jugoszláv), 3. Hammersley (angol), 4. Hendriksen (nyugatnémet), 5. Lotaller (magyar), 6. Hirschmüller (nyugatnémet), 7. Bergeret (francia). Férfi páros (42): 1. Jó­nyer, Gergely, 2. Surbek, Sztipancsics (jugoszláv), 3. Bengtsson, Johansson, 4. Orlowski, Kunz. Női páros (28): 1. Heil­man, Strönvall (svéd), 2. Palatínus, Fabri (jugo­szláv), 3. Hammersley, Knight (angol), 4. Berge­ret, Thiriet (francia). Vegyes páros (54): 1. Sec­retin, Bergeret (francia), 2. Sztipancsics, Palatínus (jugoszláv), 3. Orlowski, Lilhanova (csehszlovák), 4. Leiss, Hendriksen (nyu­gatnémet), 5. Gergely, Szabó, 6. Jónyer, Ivásk­ó. Győzelem és vereség A magyar—csehszlovák labdarúgó-találkozók már tegnap megkezdődtek. Az első két mérkőzés mérlege: egy magyar és egy cseh­szlovák győzelem. A 21 éven aluliak Veszpr­­­ém­ben mérkőztek. Magyarország—Csehszlo­vákia 2:0 (1:0). Góllövő: Izsó (2). Magyarország: Kollár (Takács II. 85. p.) — Paró­­czai, Lakatos, Végh, Kozma — Fükő, Kelemen, Pásztor (Fischer 60. p.) — Izsó, Takács, Borostyán (Szíjár­tó 55. p.). Leninvárosban került sor a 23 éven aluliak találko­zójára. Csehszlovák Utánpótlás— Magyar Utánpótlás 3:0 (0:0). Góllövő: Stammbacher, Feczkó és Kroupa. A magyar csapat a kö­vetkező összeállításban ját­szott: Bolemányi (Szűcs 71. p.) — Godán, Garamvölgyi, Kereki, Tóth — Kovács B., Ebedli (Varga M. 46. p), Komjéti (Kovács 65. p.) — Varga F., Szabó, Magyar. Profi módra... Múlik az idő, s úgy tűnik, nemcsak a di­csőséget feledik, hanem a botrá­nyokat is. Talán ezért kell emlé­keztetni, hogy a wimbledoni te­niszverseny né­hány éve válság­ba került, mert azon a World Club Tenis kö­telékébe tartozó játékosok nem vettek részt. Szolidaritásból. A jugoszlávok kitűnősége, Pi­­lics, nem volt hajlandó Davis Kupa-mérkőzé­sen csapata ren­delkezésére áll­ni, a jugoszláv szövetség pedig eltiltotta. Erre volt a válasz , a bojkott. Nemrég nagy interjú készült a kiváló s ma már 36 éves jugo­szláv teniszező­vel. Fesztelenül csevegett a vi­lágranglistáról, a munkáról, amely nélkül magas szintű te­niszeredmény nem érhető el­ arról, hogy is­mét hiányzott a jugoszláv baj­nokság indulói­nak listájáról. Elmondta: a te­niszből és a te­nisznek él, s mi­után a jugoszláv bajnokságon nem lehetett ke­resni, nyerni sem volt érde­mes. Hasonló­képpen véleke­dett a Davis Kupa-szerep­lésről is, amely anyagi vesztesé­get okoz, hiszen pénzes versenyt kell lemondania miatta. Mindez profi versenyző szájából, ha nem is lelkesítő, de magyarázható. Az már kevés­bé, hogy pálya­futása befejez­tével magához hasonló tenisze­zőket kíván ne­velni. Minden tekin­tetben? ... (-0)

Next