Esti Hírlap, 1985. október (30. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-01 / 230. szám
MALOM MELLÉ ÉPÍTIK Automatikus kenyérgyár Már az utolsó simításokat végzik Sopronban, a 150 millió forintos beruházással épült új kenyérgyárban, s rövidesen megkezdődik a termelés. Műszakonként 16 tonna kenyeret sütnek majd az új üzemben. Ez a kenyérgyár lesz az országban az első olyan üzem, amelyet közvetlenül malom mellé telepítettek. A lisztet így nem kell nagyobb távolságra szállítani, hanem közvetlen, csőrendszeren át jut el az alapanyag a feldolgozó üzembe. Az új kenyérgyárban főleg magyar berendezéseket szereltek fel, egyedül a sütőkemencéket importálták Lengyelországból, amelyeket gázzal fűtenek. A gyárhoz tíz silótornyot is felépítettek. Ezekben felhasználás előtt több napon át pihentetik a lisztet, majd mikroprocesszoros vezérléssel juttatják el a dagasztógépekhez. A sütőrendszer is automatikus vezérlésű. A kenyér minőségét óvja az is, hogy a szállítókocsikat fedett térben rakják meg. Az új Soproni Kenyérgyár várhatóan nemcsak a 60 ezer lakosú város, hanem a környék igényeit is kielégíti majd. (MTI) NSZK EXPORTRA Gépkocsikhoz való elektromos kábelkötegeket gyárt az NSZK autóipara számára a Villanyszerelőipari Vállalat bicskei üzeme, a Leonische Drahtwerke cég megbízásából. A kábelek leszabását, csupaszolását és csatlakozó sarukkal való ellátását nagy pontosságú, előre programozható automata gépsor végzi. Kézi munkaerőt csak a kötegelésnél alkalmaznak. A szállítást is a gyártáshoz hasonló precizitással szervezték meg. Minden páros héten szerda délelőtt tíz órakor veszi át az NSZK- beli cég — telephelyén —a szállítmányt, és diszponálja az autógyárakba. A magyar partner munkájával való elégedettségüket tanúsítja, hogy az eddigi havi háromtonnás kontingenst most feladott újabb megrendelésükkel a jövő évtől havi hat tonnára emelték fel. MIRELITEK MÁR EZEN DOLGOZNAK Nyári ízeket készítenek ELADÁSI KAMPÁNY, ÁRENGEDMÉNYEKKEL A nyár ízeit, színeit most teszik el a mirelit,gyárak a havas télre. A hűtőipar már túl van a betakarítás jó részén, s elmondhatják: „az iparágat nyersanyag szempontjából már nagyobb meglepetés nem érheti”. Vagyis jó volt és értékes a termés: körülbelül százezer tonna fagyasztott árut tudnak a gyárak feldolgozni. Tavaly, bizony ez kevesebb volt. Kezdődött a zöldborsóhiánnyal, követte a zöldbab, a paprika és a sokféle zöldségfajtának a rossz termése. És idén? — Mennyiségben a legnagyobb cikkünk — mondotta dr. Tölgyesi Ferenc, a hűtőipar kereskedelmi igazgatója —, a zöldborsó nemcsak bőven termett, hanem a minősége is kitűnő volt. Követte a kedvező zöldbabtermés. Tavaly itt is nagy volt a kiesés. A kukorica — most dolgozzák, fagyasztják a gyárak — kicsit kedvezőtlenebb. A hűtőipar legnagyobb exportcikkéből, a málnából is jó termést lehet feldolgozni. Igaz ugyan, hogy az úgynevezett „gurulós-arány”, vagyis a minőség nem volt kiugró. Most kezdődik a répa (exportra sokfajta, különlegessése kell), a Paradicsompaprika, és ami igen nagy exportcikké lett, a brokkoli feldolgozása. A forgalom növekedése miatt, vagyis a korszerű, egészséges táplálkozás megkedveltetéséért is, néhány cikkben eladási kampányt, árengedményt vezetnek majd be. Megkedvelteim a mirelitárukat. A fogyasztás fejenként évente nálunk csaknem négy kiló. Ez, európai viszonylatban a gyenge átlagot jelenti. A fejlett ipari országokban a fagyasztott áruk fogyasztása évi tizenöt kiló, az USA-banhúsz kiló körüli. De mi is szerepel majd ezeken a kedvezményes árukampányok listáján? Idén rendkívül jó pirosribiszke-termés volt és ez adott lehetőséget az iparágnak, hogy kedvezményes áron kerülhessen a boltokba. Ugyanígy a zöldborsó, s a meggy is felkerül majd jó ideig a mirelitáruk árengedményes listájára. k. gy. ÚJ IRODA ALAKULT Kína piacát kutatják Megalakult az Országos Piackutató Intézet (OPK) Kínai Piacot Kutató Irodája. Állandó munkatársai a kínai piackutatásban már tapasztalatokkal rendelkező piackutatók, kereskedelmi szakemberek és sinológusok. Az iroda különféle termékek exportjára vagy importjára vonatkozó piackutatást végez mind magyar, mind kínai vállalatok és intézmények számára, statisztikai adatszolgáltatást nyújt, tájékoztatást ad a kínai piaccal kapcsolatos kérdésekről, beleértve vegyes vállalatok létesítésének lehetőségét is. Kínai vállalatok számára vállalja termékbemutatók rendezését az OPK bemutatótermében vagy másutt. Negyedévenként kiadványt jelentet meg, amely főleg kínai piaci és üzleti híreket, statisztikai adatokat, ágazati ismertetőket, a kínai piacon való tevékenységet segítő ismereteket, és egy-egy ágazat kínai export-import lehetőségeit feltáró piackutatótanulmányokat tartalmaz. (MTI) Széky Pétert, az Esti Hírlap rovatvezető-helyettesét, aki 40 éves korában, rövid betegség után elhunyt, ma 1 órakor kísértük utolsó útjára a Farkasréti temetőben. Emlékére közöljük egykori írását, J keresem, barátom, az igazságodat. Önmagamnak keresem, önmagamban és félig akaratlanul. Talán nem is az igazságodat, a kudarcom okát keresem. Eszébe hajló délután volt. Elbúcsúztál színjátszó csoportodtól, otthonodba hívtál, engem, az addig idegent, asztalhoz ültettél, vendégeltél vacsorával és jó szóval. S míg megépült köztünk az egymást érteni akaró emberek hálózata, ki ■ tudja, hányszor mondtad el: „Mindezt csak most, a beszélgetésben. Ez nem megírni való. Nem riport. Nem nyilatkozat. Minek? Mi értelme? Kit érdekel?” Mondtad gorombán: „Van itt a faluban egy extornászbajnok, arról írhatsz, ha akarsz.” Ismerem a vélt titkokat rejtegető félelmet, a „csak magának” cinkos kacsintását, a „még nem időszerű” nagyképű legyintését, akadtam meg benne nemegyszer; bosszantó volt, de nem kudarc. Mint ez a mostani. A gyáva, az óvatos nem beszél: te elmondtad nekem életed állomásait, gondjait. Nekem mondtad el, a majdnem kortárs beszélgetőpartnernek. Az újságírónak nem. A hallgatásra szavam adtam, többszörösen, de mit tudom magam kettéválasztani. Kérdéssel kezdődött. „Miért jöttél, te, pesti srác, tizenévesen, érettségi után, képesítés nélkül tanítani, ide L.-be, hiszen annyi más, jövedelmezőbb, könynyebb, korodhoz, megszokott világodhoz közelebbi munkakört lelhettél volna?” „Rossz kérdés—válaszoltad —, ezt kérdezi mindenki, pedig ennek semmi értelme.” S visszagondolva arra az időre, lehet, hogy igaz. Akkor, az autóstopos felvételire utazás, a kudarccal végződött szegedi vizsga után ez lehetett az egyetlen lehetséges önigazolás. Pedig ki tehetett arról, hogy nem indult magyar—történelem szak, hogy máshova nem sikerült a felvételi? S mégis megértem, ha volt benned sérelem. Mindez múlt. Hozzátartozik az azóta eltelt, töretlenül egy irányba mutató öt év. Az, hogy levelező hallgatóként itt állsz a diploma küszöbén, s az, hogy két-három éve kirajzolt tanítványaid — akikkel a véletlen ismertetett meg — nem tudták megmondani pontosan, milyen szakos tanár vagy. Mert tanítottál és tanítasz szinte minden tantárgyat, nem is itt L.-ben, hanem abban a kis osztatlan, tanyai iskolában, ami még innen is több kilométernyi távolság. „Miért kérdezel a munkámról?” „Miért kérdezed?” — gyanakodtál megint. „Mert érdekel?” „Ezt csinálni kell." „De miért ne beszéljünk arról, ami jó?” „Mert...” — és feladod a vitát, de nem az elvedet. Körül vagy bástyázva, s ha támadni próbálok, szúrsz. „Ártanék neked, ha írnék rólad?” „Nem, inkább használna.” „Akkor?” „Nekem nem kell ilyen segítség.” Miért is kérdezem? Tudom, hogy nem hős, nem mártír. Az ember érdekel, az emberi folyamat, ahogy a tinédzserből felnőtt lesz. Felelős közösségi ember, családapa. Ahogy elkötelezi magát. Néhány hónapos a gyereked, otthont teremtettél. S a tágabb közösség: ez a kis falu — úgy tűnik, már a tied is. Ez volt az első, amit már korábban, nem sokkal a találkozás után megéreztem. Itt vagyok L.-ben, valahol az Alföld közepén. S a kultúrház imponáló méretű és elegáns nézőterén — ahol puha szőnyeg fogja fel a léptek zaját — az igazgatóval beszélgetek. Ő számokat sorol, rendezvényekkel büszkélkedik, jogosan örül. Aztán dicsér — téged, a színjátszóidat. Nekem hihetetlen, neki természetes, hogy egy-egy verses színpadi összeállításra, amatőr előadásra — tv és minden ellenére — itt is, másutt is, közelebbitávolabbi falvakban megtelik a nézőtér. Hazai és határon túli költőket, íróvendégeket személyesen és tolmácsolásotokban egyaránt szívesen fogad ez a nép. "Te ott könyökölsz valamivel távolabb a színpad peremén. Éppen csak bemutatkoztunk egymásnak. Nem is azt figyelem, amit mondasz: a közös munka atmoszférája ragad meg. Próba van. Egy csoport fiatal áll odafenn körben. Pereg a szöveg, megáll. Értelmezés, vita, megint tovább, megint szünet. Keservesen szép, robotos, színházi percek. Lányok, fiúk, többségükben munkásfiatalok, a közeli városban dolgozók, ide hazatérők. A munka után jöttek ide. S amikor a váratlan vendég miatt megszakad a próba, morogva mennek el. „Ugye, nem lesz riport?” — végződik az este, ahol irodalomról oktatásra, műveltségről közéletiségre fordult a beszéd menete. Riport nincs. Csak a bennem továbbgyűrűző jó érzés, valami kétellyel fűszerezve. Hogyan lopódzik be ebbe a korszerű magatartásba a korszerűtlen „félelem”? Miért akad ember, aki fél szélesebb tanulságokat kínáló érdemeit felmutatni? Széky Péter NINCS RIPORT Ma délutántól hivatalosan is — mert ünnepélyesen átadják rendeltetésének — bekapcsolódhat a főváros idegenforgalmába az újjáépített Grand Hotel Hungária, az egykori Szabadság Szálloda. A mai napra teljesen megváltozott, kívül-belül korszerűsödött a régi épület, az osztrák Universale Bau Porr cég munkásainak keze nyomán. A mai igények esztétikai követelménye szerint készítettek 540 szobát, elhelyeztek 267 ágyat, mindenféle kényelmi eszközt, berendezést. Sokféle vendégváró helyet is létesítettek, például a 140 személyes Beatrix éttermet, a 140 személyes Fiáker sörözőt, a 80 személyes Vincellér borozót, Főnix éjszakai bárt, Lady drink bárt, cukrászdát, eszpresszót és eszkimó fagylaltszalont. A HungarHotels Szálloda-Étterem Vállalat és az IBUSZ Rt. közös szállodája Budapest és Közép-Európa egyik legnagyobb ilyen létesítménye mától kezdve fogad vendégeket. (MTI Fotó : Balaton József felv.) PARLAMENTI ÜLÉSSZAK ELŐTT Több mint szolgáltatás nehéz helyzetben levő ágazatok munkáját, tavalyi költségvetési mérlegét tekintette át tegnap az Országgyűlés építési és közlekedési bizottsága. Az építő és építőanyagipar, a közlekedés, a Posta és a távközlés gondjaival nap mint nap foglalkoznak az illetékes szakemberek, keresve a szolgáltatások színvonalának javítási lehetőségeit, s foglalkoznak az állampolgárok is, akik a szolgáltatások igénybevétele során szerzett tapasztalataik alapján ítélnek. Ezek az ítéletek sok esetben elfogultak, hirtelen vagy túlzottan általánosítok. Ám sokszor alapvetően jogos kritika fogalmazódik, meg bennük. Mert bizony keserűek a tapasztalatok, ha gyorsan kell telefonálni, fuvart szerezni, péntek délután a nyári Balatonhoz utazni. A bosszúságok rontják az állampolgár hangulatát, feleslegesen használják idejét, erejét, energiáit. Az így teremtődött hangulatban nehéz perdöntővé tenni még azokat a súlyos érveket is, hogy a népgazdaság sokszor szinte erején felül áldoz az infrastruktúra eddigi színvonalának megőrzésére, illetve a helyzet javítására. Hiába a milliárdos beruházási program, a közúti építkezések, a Posta állandó technikai fejlesztése, ha az elmaradások akkorák, hogy ez a tengernyi pénz is cseppként tűnik el. Még 10150-as árakon számolták ki azt, hogy a telefonszolgáltatásoknak az átlagos európai színvonalra emelése az ezredfordulóig 120 milliárd forintba kerülne. Ekkora igények mellett eltörpülnek azok a tíz- vagy százmilliók, amit a Posta egy évben a hálózat és a központok korszerűsítésére vagy bővítésére fordíthat. Az, hogy hosszú sorok kígyóznak a vasúti pályaudvarok pénztárai előtt, hogy szemetesek a vonatok, hogy késnek a szerelvények, azt jelzik, a vasút súlyos munkaerőgondokkal küzd, s kevés a pénze a korszerű technikára, a gépesítésre. A következményei ennek viszont sokkal súlyosabban érintenek valamennyiünket, mint azt elsőre hihetnénk. A mind jobban romló kocsipark miatti késedelmes szállítások, az információk lassú és pontatlan célbajutása, a gyakran csúszó építkezések az egész népgazdaság teljesítőképességét rontják. Az elmaradt szállítások, a nem kapcsoló telefonok, a rossz minőségben felépített házak, a mindannyiunk számára legfontosabb ágazatok, az ipar és a mezőgazdaság termelésének javítására befektetett forintjaink visszatérülését veszélyeztetik. Nem lehet számítógépes rendszereket — s mindazt, amit ezek létrehozásával elérhetünk — működtetni korszerű távközlés nélkül, nem lehet megbízható kereskedelmi partnerként üzleteket kötni, ha képtelenek, vagyunk a megtermelt árut időben a megrendelőhöz szállítani, s nem lehet gyors üzleti döntések nyomán hatékonyan beruházni, ha évek kellenek egy egyszerű üzemcsarnok felépítéséhez is. IVem néhány ágazat gondjairól vitatkoztak tehát a honatyák a bizottság ülésén, hanem a népgazdaság egészének teljesítőképességét döntően befolyásoló, s így valamennyiünket közelről érintő általános kérdésekről. Pallagi Ferenc