Esti Hírlap, 1986. december (31. évfolyam, 281-305. szám)
1986-12-17 / 295. szám
ISS • Stephenson úr nevezetes csodamasinája, a Rocket, azaz Rakéta névre hallgató gőzmozdony, 1829- ben nyerte meg Rainhillben a mozdonyversenyt. Mindenkinek leesett az álla az irtózatos, szédületes, hihetetlen sebesség láttán. A gép megtett óránként vagy 25 kilométert. Körülbelül ilyen irtózatos sebességet ért el első órájában az e korból és Stephenson környezetéből induló NSZK -csehszlovák tévéfilmsorozat, a Szerencselovag. A hosszú, szerelmes pillantások epizódjának nevezhetjük az első részt, amelyben nem annyira a rokonszenves, vidám londoni mozdonytervező vasteremtményeit, mint inkább őt, saját magát láttuk begőzölni. Rossz játék a szavakkal, de hát ez a mosolyogva hazardírozó fickó, aki irigylésre méltó nagyvonalúsággal lép meg élete csődjéből, egyelőre a női szépség fölfedezésében mutatta legnagyobb erényét. Annyit azonban eddig is megtanulhattunk tőle, ha még nem tudtuk volna, hogy ha időt nyer az ember, akkor még semmi sincs veszve. Nos, időnk van. A sorozat nyolcrészes. Van tere, hogy kifussa magát. Mert ne feledjük, Stephenson Rakétája később elérte az 58 kilométeres óránkénti sebességet is ... (bársony) VENDÉGKARMESTERREL Rádióénekkar - Eric Ericson, a Svéd Királyi Zeneakadémia tanára, a világhírű Stockholmi Kamarakórus alapítója próbál a Magyar Rádió Énekkarával. Jókedvű emberek tódulnak ki a próbateremből, pedig már öt órája folyik a munka, de senkin nem látszik fáradtságnak nyoma sem. A kórus tagjai örömmel fogadják az érdeklődést, egymás után kapcsolódnak be a beszélgetésbe. Tapsolt — Egyszerűen szárnyakat kapunk tőle. Már a bemutatkozás során elbűvölt mindenkit. Kérte, hogy énekeljünk valamit a programból. Két oldal után tapsolt, leállította az éneket, azután azt mondta: „szeretem a hangjukat”. Ezzel azonnal, mindnyájunkat megnyert. — Első eset, hogy idegen karmesterrel — aki ráadásul világnagyság — a cappella, azaz hangszeres kíséret nélküli koncertre készülünk. Ennek a lehetőségnek mindenki nagyon örül, jó lenne, ha rendszer lehetne belőle. A valóságos tudásunk így jobban megmutatkozhat. — Az biztos, hogy eddig magunk sem tudtuk például, hogy ennyi színünk van. Ericson a színkeverés mestere is. Hiába tiszta egy akkord, a színét ismeg kell találnunk. — Ezen a koncerten hat különböző nyelven énekel majd a kórus, svédül is. Különleges, ahogy Ericson át tudja adni az ő sajátos — és nekünk igencsak idegen — nyelvén megszólaló színeket. Igazán úgy tűnik, mintha egy svéd kórust hallanék — mondja Vékey Mariann, az énekkar zongorakorrepetítora. — Azután ahogyan közel hoz egy ritmikai különösséget, Werle Fák című kompozíciójában dzsesszes elemek is vannak. Nem sikerült rögtön megtalálni a megoldást. A hatvannyolc éves Ericson erre kiállt a kórus elé és bűbájos eleganciával elrejtette a ritmust. Minden azonnal világossá vált. Nemcsak az adott programot tanuljuk tőle, hanem ezen keresztül az előadóművészet egy-egy szép titkát. Például, hogy hogyan kell befejezni az éneket, hogy milyen nagy a szerepe a csendnek, amelyben pár pillanatig még ott remeg az elhangzott hang emléke. Másképp szól Folytatódik a próba. Eric Ericson karmester hirtelen a zongorához ül és valami finom, csillogó, élénk ritmust játszik a hosszú, nyújtott hangokból épülő dallam alá. — Improvizál, súgja Vékey Mariann. Hogy az apró ritmusokat magunkban ilyenkor is érezzük. Alfvén Az est című művét most éppen svédül tanulják. Nem könnyű feladat, és ez már a hatodik óra vége, mégis ragyognak a szemek. Amikor a karmester a kottát becsukva jelzi a próba végét, fölharsan a taps. A Rádió „pagodájában” azután Ericson úr, elmagyarázza, miért is olyan svédül fontos, hogy eredeti nyelvén hangozzék el a mű: — A befejezésül próbált svéd kompozíciót a kórus már megtanulta, mire megérkeztem. S ahogyan angolul elénekelték, hát szinte nem ismertem föl a zenét. Először csak kipróbáltuk néhány frázissal, hogyan hangzana svédül, és amikor hallottam, hogyan adják vissza, azonnal eldöntöttem, hogy így fogjuk énekelni. Mi Svédországban nagyon sok Bartók- és Kodály-kórusművet adunk elő. A Mátrai képeket először németül énekeltük, hogy pontosan értsük, de azután — segítséggel — magyarul tanultuk meg, és azóta a mű egészen másképp szól. Jó együttes ■— Új kompozíció megtanulásánál ön szerint a szóbeli magyarázat, vagy a zenei megmutatás vezet inkább célhoz? — Mindkettő fontos, de magam sokszor folyamodom a zongorához, azzal tudom legjobban kifejezni, amit akarok. (Az egyik énekes ezt úgy említette meg, hogy Ericson karmester keze alatt a zongora mintha énekelne, szinte emberi hangot ad.) — Elégedett-e karmester úr a rádióénekkarral közös munkájával? — Nagyon jó együttes, amilyennel öröm együtt dolgozni, szívesen vezényelem máskor is. Különben is szívesen vagyok itt, ez egy kellemes ország, szeretem Budapestet. A rádióénekkar koncertje a Vigadóban ma este lesz, közreműködik Vághelyi Gábor és Basky István ének. Vékey Mariann zongora. Csák P. Judit Az Ernst Múzeumban Vigh Tamás, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének elnöke, Gobert L. Elliot, Kanada magyarországi nagykövete, Gena Tenenbaum, a Kanadai Szobrász Szövetség elnöke és Maria Rahmer De Nagay, kanadai magyar szobrászművész nyitotta meg a Kortárs kanadai kisplasztika című kiállítást. A tárlaton többek között nyolc Kanadában élő magyar szobrászművész alkotásai is szerepelnek. Képünkön: Maria Rahmer De Nagay szobrászművésznő Keresztelő című kompozíciójával. (MTI-fotó) ÚTIKÖNYV A háború óta az első útikalauz jelent meg Kassáról — tájékoztatták az újságírókat ma délelőtt a Medicina Kiadó sajtókonferenciáján, a Csehszlovák Kultúrában. Firon András könyvére az útikalauz elnevezés nem is egészen pontos. E könyv túlnő a bédekkerek keretén, a benne fölhasznált históriai anyag Kassa történetét 1216-tól 1985-ig fogja át. Kirajzolódik e különleges város egyedülállóan nyugat-európai jellegű civilizációja és urbanizá- KASSÁRÓL ciója. A bedekkerrészt a szerző hosszabb helyszíni tartózkodása során gyűjtötte össze. Kosice-Kassa városát az ismerkedés, a közeledés, a barátkozás szándékával mutatja be. Egyúttal fontos kulturális feladatnak tesz eleget; a város falai között 1312 óta fölhalmozott szellemi-történelmi értéket adja tovább a ma nemzedékének. A most megjelent kötet remélhetőleg még idejében érkezik a karácsonyi könyvpiacra. —sk— Ünnepélyes külsőségek között avatta fel Mitterrand elnök Párizs legújabb kulturális intézményét, az Orsay Múzeumot, amelyet azóta már a látogatók is birtokba vehettek. Igazi kulturális-politikai esemény, hiszen a 15 éve épített Beaubourg-központ után 1945 óta ez a második nagy, új múzeum a francia fővárosban. A város szívében, a Szajna bal partján, a Nemzetgyűlés és az Akadémia palotája között, a Louvreval átellenben hatalmas méretű 138 méter hosszúságú, 40 méter széles, 32 méter magas épület áll, az 1900- as világkiállításra készült Orsay pályaudvar. A „dekoratív” állomás — ahogy tervezője, Victor Kaloux nevezte — a századforduló minden jegyét magán viseli. Igen hamar, már 1939- ben elavult és megszűnt szolgálni. Mit kezdjenek az elhagyott épületmonstrummal? 1945-ben a hazatérő hadifoglyok átmeneti szállása, 1958 májusában itt tartotta híres sajtókonferenciáját de Gaulle tábornok, bejelentve, visszatér a hatalom csúcsára. 1976-ban, miután az 1968-as események miatt el kellett hagynia az Odéon Színházat, ide települt világhírű társulatával Jean Louis Barrault. A filmrendezőket is megihlették a fantasztikus méretek. Welles itt forgatta A per, Bertolucci a Konformista című filmjét. A hetvenes évek elejének építési lázában le akarták bontani, s helyére „valami modernet” emelni. Le Corbusier például 105 méter magas épületet javasolt ... Szerencsére a párizsiak kedves vásárcsarnokának lebontása annyira felháborította a közvéleményt, hogy az Orsay-ra már nem került sor. Sőt a városvédők lelkes csapata elérte, hogy 1973-ban műemlékké nyilvánítsák. Ekkor vetődött fel a Pompidou elnök által is támogatott gondolat: legyen a 19. századnak szentelt múzeum. Négy év múlva Giscard elnök vette pártfogásába a tervet. Nem kétséges azonban, hogy a most megnyílt múzeumkülönlegesség Mitterrand elnök nevéhez kapcsolódik majd, hiszen ő volt az, aki a terveket kibővíttetve, nagyobb lehetőséget, nagyobb súlyt és több pénzt biztosított jelezve ezzel, hogy működése egyik maradandó emlékének szánja. Az idő sürgetett, mert a Jeu de Paume szerény épülete, már nem volt képes kellően védeni és bemutatni csodálatos és méltán világhírű impresszionista gyűjteményét, amelyet itt szándékoznak majd elhelyezni. Az új múzeum azonban nem csupán az impresszionista remekek otthona kívánt lenni. Ennél sokkal ambíciózusabb. A 19. század második felének és századunk első éveinek teljes felidézésére vállalkozott: 1848-tól 1914-ig. Hogyan rendezték be az Orsay-állomás gigászi csarnokát, amely nagyobb, mint a Notre-Dame belső tere? Műemléklévén, a külső és belső formát a felújítás során meg kellett őrizni, ugyanakkor korunk technikai vívmányaival felszerelni. Az Orsay óriási ablakait különleges üvegek, fényre reagáló automata redőnyök védik. Az épületet rezgés elleni berendezésekkel látták el, mert előtte, a föld alatt halad el a gyorsmetró egyik vonala. Óvják a Szajna igen gyakori vízszintemelkedésétől is. A század elején emelt épületben Gae Aleanti olasz építész vezetésével korszerű múzeum született. A 35 ezer négyzetméternyi üvegtetőzetről beáradó természetes fény — amely azonnal elkápráztatja a belépőt — az épület legnagyobb kincse. Aleanti aszszony arra törekedett, hogy a világosságot megőrizze. Eredeti ötlettel „főutcát” alakítottak ki a közepén, amelyet kétoldalt kőlapok zárnak le, s ahol, mintegy köszöntve a látogatót, a szobrok egy része áll. Innen a festmények termeihez jutunk. Az „utca” végében két szögletes, 16 méter magas torony rejti a korszak építészetét bemutató gazdag anyagot. A felső terasz-galériák szabadon hagyják az „utcát” és a látogató valóban érzékelheti a belső tér szédítő méreteit. A középső szint az akadémikus festészet, a szimbolizmus, a szecesszió birodalma. „A XX. század forrásai” teremben Matisse és a „Vadak” néhány vászna zárja a sort, átvezetve századunk művészetéhez. A legfelső szinten, az üvegtető fénye alatt találkozhat a látogató a múzeum leggazdagabb gyűjteményével, az impresszionisták-posztimpreszszionisták képeivel. Az Orsay azonban nem csupán a hagyományos művészetek — szobrászat, festészet — múzeuma kívánt lenni. Az 1848—1914. közötti kort összefüggéseiben, az építészet, a díszítőművészet, a könyv, a plakát, a fotó segítségével mutatja be. Igaza volt az igazgatónőnek, Francoise Cachin-nek (Marcel Cachin unokájának), amikor azt mondta: az Orsay Múzeum nem egyszerűen egy új múzeum Párizsban, hanem újfajta múzeum és első Franciaországban teljességre törekvésével. Az Orsay Múzeum vezetői évi harmincmillió látogatót várnak, azaz több mint tízezer embert naponta. Nos, az Orsay olyan érdekes, olyan meghökkentő, vitára serkentő és olyan szép, hogy e becslésükben aligha csalatkoznak. Lukács Teréz PÁRIZSI PÁLYAUDVARBÓL Újfajta múzeum FILM-BEMUTATÓ Végtelen történet Wolfgang Petersen filmje túlnyomórészt Fantáziaországban játszódik, de nem érdemes őt követni oda. Gyermekrémisztgető horrorfigurák és -jelenetek primitív sora követi egymást, mesefilmnek álcázva. Bárcsak valóban az volna! Nekünk, felnőtteknek sem kisebb élmény, mint gyermekeinknek a Hófehérke és a hét törpe, vagy A bagdadi tolvaj, meg néhány hete a Mary Poppins. Csakhogy azok — meg a Bambi, meg a Pinocchio és társai — valódi mesefilmek. Szépek és értelmesek, tiszták és mélyen emberiek. Mindebből a Végtelen történetben semmi nem lelhető fel. Ekkora fantáziaszegénység Fantáziaországban, ez már teljesítmény, ha negatív előjellel is! És ilyen cselekménytelenség egy mesefilmben — nos, ez sem csekélység. Az amerikai Warner Brothers vállalat forgalmazza, angol főcímmel ezt a Mokép szerint nyugatnémet—olasz koprodukciót. Ekkora üresség, ilyen sületlenség, produkálására több nációnak is össze kellett, úgy látszik, fognia, egyetlen nemzet fiai erre egymagukban nem voltak képesek. (bt) KAPOSVÁR Koreográfus: Bezerédy Méltán számítanak eseménynek a színházi életben a kaposvári bemutatók. Legutóbb a Leányvásár premierjére került sor. Anélkül, hogy műbírálatba bocsátkoznék, feltétlenül említést kell tenni a darab kapcsán két érdekességről. Az egyik: a kiváló komikus, Bezerédy Zoltán a koreográfusa az operettnek. Az előadás után megtudtam tőle, hogy régen vonzódik a tánchoz, s már a Lukáts Andor által rendezett Etűdök a szerelemről című darab koreográfiáját is ő készítette. Az még szabad asszociációkra épült, persze a legutóbbi munkája sem zárta ki ezt a fajta képzettársítást, de az operett kötöttebb műfaj. Korábban két évig versenytáncos volt, s ezt az érdeklődését mentette, ültette át színpadra. Egyébként Fritz bárót formáivá nagyszerű alakítással örvendeztette meg a publikumot, vastapsot kapott, s ugyancsak remekelt Jordán Tamás, az idősebb gróf szerepében, valamint Kulka János. A darabot egyébként kettős szereposztásban játsszák. Az előadás másik érdekessége, hogy a színház felújítása miatt átmenetileg ezzel a darabbal viszszaköltözhettek a nagyszínházba. Márciusig itt játszanak — következő bemutatójuk a Szent Johanna lesz Csákányi Eszterrel a címszerepben —, s aztán az év végéig áttelepülnek a művelődési otthonba. A jugoszláv építők egyelőre jól tartják a határidőket. A színház tagjai bíznak abban, hogy egy év múlva már a szép, új épületben játszhatnak. (borsi)