Esti Hírlap, 1988. január (33. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-29 / 24. szám
IDÉN AZ EGIS-BEN Újabb piacok, növekvő export Teljesítették mindazt, ami a feladatuk — így summázhatjuk mértéktartóan az Egis Gyógyszergyár 4156 dolgozójának 1987. évi teljesítményét. Szólhatnánk akár sikerről is, ám dr. Orbán István vezérigazgató nem szereti ezt a kifejezést, mondván, hogy a siker relatív fogalom, így hát méltatásról szó se essék, a számokból, adatokból ki-ki levonhatja a következtetést. Belföldre, külföldre A belföldi ellátásban tovább nőtt az Egis részaránya, és az értékesítésben elérte a hárommilliárd forintot. Ez egyrészt azt jelenti, hogy az előző évhez képest 19 százalékos a növekedés, másrészt azt, hogy a belföldi értékesítést öt év alatt, tehát 1982. óta megduplázták. A demokratikus export 87 millió rubel a tőkés kivitel pedig 42,5 millió dollár értékű. Az utóbbi relációban rendkívül fontos, hogy számottevően növekedett a készgyógyszerek exportja. Mindent összevetve, az előzetes adatok alapján az árbevétel meghaladta a nyolcmilliárd forintot. Ez az 1986-osnál kereken egymmlliárddal több, vagyis a fejlődés változatlanul dinamikus. A vállalati eredmény is a tervek szerint alakult, elérte az 1,1 milliárd forintot. E vonatkozásban is rendkívül jelentékeny, 13-15 százalékos a növekmény. Mindez lehetővé tette, hogy a keresetek 15 százalékkal emelkedjenek. Az átlagos évi kereset 1987-ben 117 ezer forint fölött voltért és újak megszerzéséért. Az 1988-as tervek ugyan még nem alakultak ki véglegesen, a főbb elképzelések azonban már megvannak. Ami a belföldet illeti, itt eleget kell tenni az ellátási kötelezettségeknek. Nyolcvanöt-kilencven millió rubel közötti szocialista exportot terveznek. A tőkés kivitelnél pedig olyan mérvű növekedést, amely megfelel az idei importszabályozás követelményeinek. Egy mondatban: a dofflárszaldó javítása mindenekfelett. — Az idei évtől — mondja befejezésül a vezérigazgató —, bármilyen nehéznek is ígérkezik, semmilyen félelem nincs a vállalat vezetőiben. Az Egisben dolgozó 4158 emberre szükség van, s ha mindenki tudása legjavát nyújtja, az idén is tisztes eredményt érhetnek el. Bruckner József Tisztes eredmény És mi lesz az idén? — Az — mondja dr. Orbán István —, hogy a jól bevált stratégián nem kell változtatni. Ami nem jelenti azt, hogy nem kell időről időre — a gyakorlati munka folyamán, szinte napról napra — átgondolni a rövid és hosszú távú fejlődéssel kapcsolatos terveinket, s nem kell még nagyobb erőfeszítéseket tennünk a piacok megtartása DOROTTYA NAPJÁN Kaposvári karnevál Jelmezbe öltözött diákcsoportok járják mostanában Kaposvár utcáit, emlékeztetve és hangulatilag előkészítve a közönséget a február első hetében tartandó hagyományos farsangi napokra. Csokonai Vitéz Mihály vígeposza, a Dorottya nyomán évről évre megrendezik a karnevált, s azt az idén is különféle szórakoztató és kulturális programok előzik meg. Február 2-ától a város művelődési intézményeiben zenés gyermekműsorokat, nótaesteket rendeznek, határon túli magyar költők megzenésített műveit hallgathatják meg az érdeklődők. Dorottya napján, február 6-án a reggeli óráktól kézművesek kirakodóvására lesz a Csokonai utcában. E nap délelőttjén népi sportjátékokat rendeznek a Kilián György Művelődési Ház melletti téren; a résztvevők packódobálásban, kakasütésben, karikahajtásban, ostorpattogtatásban, zsákbanfutásban és hordógurításban mérhetik össze ügyességüket. Délután Csokonai Vitéz Mihály szobrának megkoszorúzásával kezdődik, s hagyományőrző és néptáncegyüttesek vidám felvonulásával folytatódik a karnevál. Este a bálozók — életkoruk és ízlésük szerint — a farsangi diszkó vagy a Dorottya Szálló hagyományos táncmulatsága között választhatnak. (MTI) Magyar—osztrák ruházati vegyesvállalat új központi üzemébe, egy műszakos munkára felvesz: varrónőket, a gyártmányfejlesztéshez fiatal divattervezőket és reklámgrafikust, továbbá tapasztalatokat szerzett üzemvezetőt Különösen jó kereseti lehetőség. Jelentkezni lehet a következő címen: Budapest IX., Mester u. 27., vagy telefonon: 342-984, 343-744. (MTI Fotó: Czika László) Szombathelyen, a Sabaria Cipőgyárban közel öt és fél millió pár lábbeli gyártását tervezik. Ebből egymillió párat tőkés piacokon, a többit pedig hazai üzletekben értékesítik. A nálunk is jól ismert — hajlékony, könnyű — Maré cipőkből az idén félmillió párat gyártanak. IV. KERÜLET, 26-OS KÖRZET Időszakos választás ötévente öt évre választjuk meg képviselőinket, tanácstagjainkat, öt évre kapják megbízatásukat a választási elnökségek, a szavazatszedő bizottságok. Van, ahol a két választás között semmi tennivalójuk nincs, és van — például a IV. kerületben —, ahol tevékenységük szinte folyamatosnak nevezhető. A IV. kerületben azért is, mert a káposztásmegyeri lakótelep benépesülésének törvényes velejárója a társadalmi tisztségviselők, a beköltözőket képviselők megválasztása. Most azonban, a hét végére, szombatra a IV. kerület 26-os választókörzetében is kiírták az időszakos választást. A választókörzet tanácstagja ugyanis még tavaly tavasszal kérte felmentését, indokait a tanácstestület elfogadta. A póttanácstag viszont — ugyancsak elfogadott megokolással —, a megbízatást nem tudta átvállalni. S az 1100 választópolgár összehívásával, a jelölőgyűléssel kezdődött minden elölről. A két jelölt, Pákozdi Kálmán, a kerületi tanács műszakiosztály-vezetője és Tóthné Thury Ildikó mezőgazdasági szakcsoportelnök mellé a választók előtt egy harmadik állampolgár is ismertette programját. A jelölőgyűlés végül is részére nem szavazta meg az „egyharmados” bizalmat, így a választási listára sem vették fel. Hogy ki lesz az új tanácstag, szombat estére eldől. (polgár) KÉK HÍREKRŐL - BŐVEBBEN _________________ Faházba menekült a ruhátlan Éjszakai vetkőztetés az Érdi úton Bizonyosan nem lehetett melege január 23-áról 24-ére virradó éjszaka annak a negyvenötödik esztendejét taposó fűtőnek, aki úgy döntött, szabadidejét kellemes szórakozással tölti el. Ki ne dideregne e kevésbé zord téli napokon is, ha hajnali 2 órakor — elnézést, de ez történt, ingre, gatyára vetkőztetik ... • • Az előzményekhez tartozik: a férfi az éjszaka java részében nem is gondolt arra, hogy ilyen kellemetlenül kezdődik majd a másnap. Persze nemcsak ő volt, aki ilyen felelőtlenül gondolkodott a jövőről a Sasad diszkóban. A 21. évében járó Orsós Róbert és a Déli pályaudvaron szerzett, Csoki nevezetű alkalmi ismerőse azonban bizonyosan eltöprengett már ekkor is, hogyan lehetne gyorsan és lehetőleg könnyen pénzhez jutni. Orsós Róbert egyébként a későbbiekben, a rendőrségi vizsgálat során elmondta, azelőtt sose látta, valójában nem is ismeri Csoki nevű partnerét. Az éjszaka emelkedett hangulatban telt el, a fűtő hajnali 2 óra körül útnak is indult hazafelé. Az Érdi úton arra lett figyelmes, hogy Orsós és társa megállítja, s egy pillanatra maga sem tudta, mire gondoljon, amikor felszólították: vetkőzzön le menten! Nem is csoda, ha megijedt, lehúzta farmernadrágját, magas szárú cipőjét, fekete bőrdzsekijét. Még nem szabadult meg utolsó ruhadarabjaitól, amikor a két fiatalember nekiesett, ütötték, verték, mint később kiderült, eltört az orrcsontja. Ezután, mint akik jól végezték dolgukat, elvették személyi igazolványát, nyolcszáz forintját, és távoztak a helyszínről.z A történet ezután két szálon folytatódik tovább. A ruhátlan fűtő ott maradt az út mentén, távol a városközponttól, dideregve. Szerencséjére azonban, talált a közelben egy faházat, ahová bement. Itt bukkant rá a faház gazdája reggel, azonnal értesítette a rendőrséget és a mentőket. • • A másik szál? Orsós Róbert és Csoki elvált egymástól. Orsós Róbert azonban nem jutott messzire. Egy és háromnegyed órával később a XII. Kerületi Rendőrkapitányság járőrei igazoltatták, és megtalálták nála a fűtő igazolványát. Így került hurokra. Ügyében a Budapesti Rendőrfőkapitányság vizsgálati osztálya folytat eljárást. (világ) MEGJEGYEZZÜK PULTON INNEN, PULTON TÚL Czilveszter éjszakáján a köpenybe bújt, körbe koccintó, csak percekre szünetet tartó kereskedőkről tudósított a televízió. Családanyák, párkereső lányok végezték munkájukat, hogy a kelleténél tovább ne függjön az élelmiszerüzletek bejáratán a „Zárva” tábla. S már január 3-án, vasárnap ajtót nyitott sok ABC, tejet, kenyeret, húst kínáló bolt. Mi válogattunk, vagy csak az új árakkal ismerkedtünk, a kereskedők pedig fáradtságukat leplezve mértek, csomagoltak, válaszoltak a kérdésekre. A leltározás, átárazás nehézségeit híradások öszszegezték: hetek óta szinte szabadnap nélkül teljesítenek szolgálatot a kereskedők. Tisztelettel gondoltunk azokra, akik a pult másik oldalán állnak. Érthető hát, hogy a minap a Fővárosi Tanács vezetői aktívaértekezletre hívtak sokakat közülük. Jutalmaztak, köszönetet mondtak, tudva: az az ötszáz forint, ami műszakonként e helytállásért kinek-kinek jutott, csak jelképes elismerés. A tanács klubjában tartották az értekezletet, értékelték az elmúlt időszakot, megbeszélték az idei teendőket. Gál József, a kereskedelmi főosztály vezetője hosszan sorolta: ki mit végzett, kitől mit várnak a fogyasztók ma, amikor emelkednek az árak, s saját érdekeiket követve nem egyszer az eladók és a vásárlók ellenére kalkulál az ipar. A kereskedőknek meg kell tanulniuk azt, hogy a vásárló idén joggal vár több türelmet, figyelmet, kulturáltságot és főként jó minőséget. Gál József rugalmas rendelésről, széles kínálatról beszélt. Arról, hogy hét elején és végén is legyen mindig miből válogatni. Utasítsák végre vissza a hibás, állott árut. Mert, ha a boltok összefognak, a szállító hoppon marad, legközelebb bizonyosan megfelelő terméket fuvaroz. A nyitva tartási időhöz sem kell mindenütt ragaszkodni. Meg kell változtatni a forgalom szerint. Ezt persze az üzletek vezetőire, dolgozóira bízzák. Idén, úgy tűnik, kevesebbet vásárolunk a tavalyinál. A kereskedelemnek okosan átgondolt tervre van szüksége ahhoz, hogy talpon maradhasson. A stratégia, mint kiderült, itt is, ott is kész. Perényi Györgyné, az Alföldi Közért Vállalat igazgatója, Markó Imre, a Kelet-pesti Áfész elnöke és Nagypál István, a Cipőbolt Vállalat igazgatója is erről beszélt. Spilák Ferenc kereskedelmi miniszterhelyettes és Iványi Pál, a Fővárosi Tanács elnöke pedig valamennyiünk nevében fogalmazta meg: sem most, sem a következő években nem szürkülhet a kínálat. Fazekas Ágnes AZ IDÉN KIADJÁK Levéltári kutatások Mind jelentősebb tudományos és közművelő tevékenység folyik a Zala Megyei Levéltárban. Az intézmény több országos programnak is részese, sőt kezdeményezője. Kutatói közreműködnek például a feudális kori latin nyelvű iratanyagokhoz készítendő, a nagyközönség számára is érthető, rövid, tartalmi összefoglalók megszerkesztésében. A zalai dokumentumokból álló kötet a napokban elkészült, s még az idén kiadják.