Esti Kurir, 1932. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

1932-01-01 / 1. szám

4. oldal A kormánypártból egészítik ki a 33-as bizottságot, mert az ellen­zékből senki sem vállal szerepet A kormánypárt vezetősége, amióta az ellen­zéki vezérek, Kállay Tibor, Rassay Károly, Sigray Antal gróf, Nagy Emil, Pallavicini György őrgróf kivonultak a 33-as országos bizottságból és követte őket a keresztény gazdasági párt három delegátusa is, úgyszól­ván megszakítás nélkül tárgyal, hogy vala­milyen formában megoldhassa a bizottság ki­egészítésének kérdését. Arra gondoltak elő­ször, hogy Strausz Istvánt, Somssich Antal grófot és a keresztény pártból kilépett Petró Kálmánt választják be „ellenzéki tagoknak a bizottságba, a kiválasztottak azonban mind a hárman kijelentették, hogy ezt a nekik szánt szerepet semmilyen körülmé­nyek között nem hajlandók elvállalni. "Megindultak a tárgyalások a keresztény gaz­dasági párttal, eredény azonban itt sem mu­­taatkozott. 1. Ilyen körülmények között nem tehettek mást, elhatározták, hogy kormánypárti képviselőkkel töltik meg a bizottságot, ha akad vállalkozó, egy-két pártonkívüli kép­viselőt­­mint ellenzéket­ ültetnek be a bi­zottságba. Holnap, újév első napján a kor­mánypárt vezetősége a miniszterelnökségen üdvözli Károlyi Gyula gróf miniszterelnököt, és az ünnepi aktus után ülnek majd össze, hogy az országos bizottság kiegészítését meg­tárgyalják. Az Esti Kurír úgy informálódott, hogy az utóbbi hetek eseményei után az ellenzék részéről senki sem vállal sze­repet a 33-as bizottságban és így a kormány kénytelen lesz saját táborá­nak tagjaiból venni a szükséges pótlást. A holnapi döntés alapján a legközelebbi ülésen, január 14-én töltik be a megüresedett tagsá­gokat. Az­011 törvény módosításáról szóló rendeletnek visszhangja lesz a képviselőházban A Budapesti Közlöny mai számában kor­mányrendelet jelent meg a Társadalombiz­tosító törvénymódosításáról. A rendelet, amely kimondja, hogy a jövőben a betegségi biztosítási szolgál­tatásokat a szükség mértékéhez képest korlátozni kell, mindenfelé óriási feltűnést keltett. A kor­mány teljesen meglepetésszerűen adta ki ren­deletét, anélkül, hogy a 33-as bizottságnak bemutatta volna, sőt nem közölte magával az Országos Társadalombiztosító Intézet önkormány­zatával sem. A legszélesebb rétegekben kifogásolják ezt az eljárást és a rendelet kiadásának előreláthatóan a képviselőházban is erős visszhangja lesz. Kimondja egyébként a rendelet, hogy a se­gélyezési időtartamot 26 heti időtartamig le lehet szállítani, a táppénz mértékét a tény­leges javadalmazás napi átlagának 50 száza­lékáig lehet mérsékelni, a terhességi, illetően gyermekágyi segély mértékét pedig szintén felére lehet csökkenteni a tényleges javadal­mazás napi átlagának. Elrendeli egyben, hogy a népjóléti miniszter a 1. OTI meghallgatásával március 31-ig megállapítsa az intézet új létszámát. A JAN DE­K­O­K DÁN FÜLÖP-nél V., Dorottya­ utca I. szám. (Vör,Ssmarty-tér sarkán Csikóbunda: 400.—, 500.—, 600.— ) A jó follada minden hölgynek legkedvesebb érkessége! Fölhatalmazást kap a miniszter, hogy 1932 junius 30-ig, az OTI-nek azokat a tisztviselőit és alkal­mazottait, akik az új létszám figyelembe vételével feleslegesekké válnak, a tényle­ges szolgálat kötelékéből elbocsáthassa, tekintet nélkül arra, hogy végleges, vagy ideiglenes minőségű alkalmazottak. Elrendeli végül, hogy az elkövetkező öt éven belül az OTI-nél tisztviselői állásra új alkal­mazottat csak nyilvános pályázat alapján le­het kinevezni. A kormány rendelete temészetesen az ér­dekeltek körében is óriási meglepetést, sőt ijedelmet keltett. A tisztviselők sorsa teljesen bizonytalanná vált az intézetnél s e pillanatban senki sem tudja, hogy benn lesz-e az újonnan rá megállapítandó státusban, illetően június 30 után megmarad-e az OTI szolgálatában. A betegségi szolgáltatások le­csökkentése szintén riadalmat keltett, mert az 50 százalékos csökkentés bevezetése után a betegségi biztosítási szolgáltatás minimálisra redukálódik. — Jól kezdődik az éve minden gyermeknek aki újév napján megnézi a Vígszínház gyönyörű gyermekelőadását. Gyermekek világparlamentje — Box és Box — Furfangos Takácsok — Há­rom perc... a gyermekvilág legnagyobb sikerű gyem­ekdarabjai kerülnek színre újévkor, pén­tek délután fél 4 órakor a Vígszínházban. Ren­dezi: Lakner bácsi gyermekszínháza. Jegyek rendkívül mérsékelt árban válthatók a Vígszín­házban. A legszebb és legtökéletesebb gyermek­előadás, felnőttek és gyermekek legnagyobb él­ménye. * Esztendő fordulóján bízunk a holnapban. Ha bizakodni nem tudunk s a lemondás ül rá lel­künkre, elvész életkedvünk. Pedig vissza kell kapnunk derünket, éreznünk kell az öröm, a vigasság, a bizakodó hit kellemes h­agulatát. Nem kell ehhez varázslat, csak az, ami örömet adott mindig: egy üveg Törleyt Péntek, 1932 január 1 Ez­rnszt az európai egyesült államok megalkotásában látja a helyzet megoldását Pozsony, december 31. A pozsonyi Híradó munkatársa felkereste Galgócon Ernszt Sándor prelátust, a volt ma­gyar népjóléti és kultuszminisztert, aki, mint emlékezetes, karácsony ünnepén az ottani templomban a nagymise celebrálása közben összeesett. Az újságíró elmondja, hogy a főpap már sokkal jobban érzi magát, bár meglátszanak rajta a betegség nyomai és fáradtságát hangoztatja. Ernszt prelátus Galgócon született, iskoláit is ott végezte. Eddig is minden évben h­azauta­­­zott Galgócra, ahol rokonai körében igyekezett­­ kipihenni fáradalmait Ezúttal is csak pár­­ napra jött Galgócra, hogy a legutolsó hónapok­­ megerőltető fáradalmai és politikai munkássá­­­gának izgalmai után néhány nyugodtabb na­pot töltsön. A volt magyar miniszter elmon­dotta még, hogy remélhetőleg még a jövő héti elején visszatér Budapestre. Az újságíró kérdésére Ernszt kijelentette, hogy egyáltalán­­ nincs szándékában visszavonulni a politi­kai élettől. Továbbra is küzdő katonája maradok, mon­dotta, a viszonyok feljavítására felsorakozott frontnak. Az általános európai gazdasági válságról szólva hangsúlyozta, hogy szerinte nincs más megoldás hátra, mint az euró­­­pai egyesült államok megalkotása, azonban ezt nem a kossuthi elgondolásban, de nem is Condenhove-Calergi tervei szerint kép­zeli el. Szabadabb gazdasági egységet kell, hogy alkossanak az európai országok és az le­gyen az alapja az összefogásnak. A német „árdiktálód” felosz­latott egy kartelt, mely vona­kodott árait leszállítani Berlin, december 31. (Az Esti Kurír tudósítójának távirata.) Az árcsökkentés végrehajtására kiküldött kor­mánybiztos nap-nap után ifjabb intézkedések­­dr., az árdiktátor szerdán a német csokoládé­dé, az árdiktátor zerdán a német csokoládé­gyárak szövetségével tárgyalt, amely a csoko­­ládékartelt képviseli. A gyárak m­gbizottjai hangsúlyozták, hogy­ a kartel nem csö­eke­nt­heti az árakat, mert az utóbbi hónapokban már lényeges árcsökkentéseket hajtottak végre. A kormánybiztos erre feloszlatta a kar­telt, úgyhogy január elsejétől kezdve ismét megindul a szabad verseny a csokoládé li­­mitekben és Goerderler dr. így reméli elérni az árleszorulást. A kormány tudvalévően fel­hatalmazta a kormánybiztost, hogy­ szükség esetén feloszlassa azokat a karteleket, amelyek nem akarják az árcsökkentéseket végrehajt­­ani. Kéthavi fogházat kapott egy matróz, aki kártyázás közben leszúrta társát A bü­ntetőtörvényszék Schad tanácsa ma tárgyalta Mitrovácz Ede volt matróz bűn­ügyét, aki ellen az ügyészség szándékos emberölés miatt emelt vádat. A gyilkossági eset még 1928 január 8-án tör­tént, amikor a MFTIl Árpád nevű gőzöse a bécsi kikötőben állomásozott és a matrózok unaloműzésből kártyáztak. Kártyacsata köz­ben Mitrovácz Ede és Wiesinger Richárd összeszólalkoztak, amiből verekedés keletke­zett. Mitrovácz késsel több szúrást ejtett Wiesingeren, aki lábsérülésébe belehalt. Az ügy megjárta a bécsi törvényszéket, amely felmentő ítéletet hozott. Az iratok átkerültek a budapesti ügyészségre, amely először újra­­felvételt indítványozott, a vádtanács azonban elutasító döntést hozott azzal, hogy az ügyet már Bécsben letárgyalták. Ez a határozat jogerőre is emelkedett. Az ügyészség azonban újabb vádiratot adott ki Mitrovácz ellen, akinek ügyében a Schadl-ta­nács még múlt év elején felmentő ítéletet hozott, amelyet a tábla is helybenhagyott. Harmadfokon a Kúria megsemmisítette a tábla ítéletét és az elsőfokú bíróságot érdemi határozat hozatalára utasította. Ilyen előzmé­nyek után foglalkozott Mitrovácz bűnügyével a törvényszék, amely elrendelte a bizonyítást s ennek során kihallgattak két szemtanút. Minich Károly dr. törvényszéki orvosszakértő szakvéleménye szerint Wiesinger halálát vérmérgezés okozta. A törvényszék a bizonyítási eljárás lefolyta­tása és Vámbérit Rusztem dr. védő felszóla­lása után erős felindulásban elkövetett em­berölés vétségében mondta ki bűnösnek Mi­trovácz Edét, akit kéthónapi és 21 napi fog­házbüntetésre ítélt. Akinél tizenhat pár kesztyűt talált a rendőr Hapfl Tiborné, a Rákóczi­ úti Bőröndház el­­árusítónője ez év szeptember 28-án figyelmes lett arra, hogy az üzlet egyik vevője alkudo­zás közben egy tizenhat pengő értékű, bőr­ből készült pénztárcát a zsebébe csúsztat. Rendőrt hívtak, aki a tolvajt igazoltatta és megmotozta. Kiderült, hogy a bőrdisznóáru­­í­zlet tolvaját Barna Ferencnek hívják, akinél a rendőr tizenhét pár vadonatúj bőrkesztyűt is talált. A büntetőtörvényszék előtt megtartott főtár­­gyaláson Barna Ferenc semmivel sem tudta igazolni, de még csak valószínű­síteni sem, hogy a kesztyűk, valamint a pénztárca igaz után jutott a birtokába, úgyhogy a bíróság a tolvajt kétrendbeli lopás bűntettéért nyolchónapi börtönre ítélte el. A Tábla Zelenka-tanácsa most ezt a büntetést hathónapi börtönre mérsékelte. A Tábla ítélete jogerős. * Pénzt lehet szerezni a jó hanggal, a jó hangot Kaliment-cukorral könnyű elérni, egy­ doboz 70 fillér. Palikában, drogériában kapható. A pénteki ügetőversenyek Holnaptól, azaz január 1-től kezdődőleg már a Magyar Lovaregylet által engedélyezett bukmé­kerek állnak az ügetőringben s a városi előre­­fogadások és halmozások is kizárólag a galopp­bukmékerek irodáiban köthetők. A holnapi nevezések élénk és változatos verses nyékét helyeznek kilátásba, melyekre a követke­­zőket jelöljük: I. Katinka — Kalinka-hajt. II. Delirium — Dárda. III. Bessie — Fregoll. IV. Eliász — Kalinka-hajt. V. Maszár I.-hajt. — Felser-hajt. Ma a legjobbat, FUCHS-TOKAJIT igyunk. Telefon: 18-0-24

Next