Észak-Magyarország, 1970. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-08 / 33. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6 Reklám és reklámtények Több fényt az utcákra! Naplemente után egyhangúság Meddig lesz egyutcás tiros Miski le? A Magyar Nyelv Értelmező Szótárában egy félhasábnyi helyet szánt a Nyelvtudományi Intézet a reklám szóra. Ha ilyen terjedelmesen foglalkoznak vele, bizonyára sok minden rejlik e mögött a szó mögött. A kapitalista és szocialista reklám fogalmán túlmenően az utóbbinak is számos változatát jelöli meg a szótár. Van beszédes, csábító, sikerült és rossz reklám. A modern reklám készítői Egy ütött-kopott kőkerítés mögött van a VIMELUX automatika üzeme. A modern reklám készítőit mindössze egy szerény kis fekete tábla reklámozza. Egyáltalán semmi sem tükrözi ebben az üzemben azt, hogy a legújabb igényeket hivatott kielégíteni. Negyvenkilenc KTSZ-korosztályú fiatal töpreng, kísérletezik, hogy olyan termék hagyja el a műhelyüket, amelyet nem gyártanak a gyárak, mégis nagy szükség van rá. Itt készítik a reklámnak azt a bizonyos fajtáját is, amelyből egyre több van a nagyvilágban, de sajnos, még kevés az országban, még kevesebb Miskolcon és úgyszólván, semmi a megye más helységeiben. Ez a reklámfajta a mozgó fényjáték. Ferenczi Tibor termelési főmérnökkel, Sebestyén Bála üzemvezetővel és Kovács Gyula kísérleti csoportvezetővel Miskolc és a nagyvilág fényeiről beszélgettünk, ők szerények, azt mondják, nekik nem kell reklám, van munkájuk bőven. Ezért megállapodtunk abban, hogy csak mint a reklámtechnika egy fajtájához értő miskolci lakosok vesznek részt a beszélgetésben. — Miskolc, sajnos, sötét város. A legexponáltabb városi részek, a Széchenyi utca is egyhangú, ha lemegy a nap. A városközpontban a 118 neonreklám között mindössze 8 korszerű, mozgó fényjáték van. Több fény, több mozgalmasság — A legtöbbje azoknak is szinte mindig foghíjas. Ha elromlik egy betű — hogy érdemes legyen kihívni a szerelőket —, megvárják, míg kettő-három is kiég, Így aztán, amellett, hogy kevés a fény, még szegényesnek is tűnik a város. — Persze, előfordul az is, hogy a szerelők késnek. Pedig ők is miskolciak, nekik is komolyabban kellene venniük. — Mit lehetne tenni hát, hogy vonzó legyen az esti Miskolc? — Több mozgalmasságot kellene oda varázolni. Szerényen, de követni kellene a világvárosok példáját. A meglevő 8 helyett legalább 38 mozgó fényjátékot kellene szerelni a központba. — Nem lenne az drága mulatság? Hiszen a készülőfélben levő bukaresti mozgóreklám is jóval több, mint kétmillió forintba kerül. — Az ár a terjedelemtől, a kapcsolások ütemeitől függ. A bukaresti bonyolult, hatalmas szöveg lesz, figurákkal. Ehhez hasonló majd csak az új Centrum Áruházé lesz Miskolcon. — Ez biztató. Tehát az új létesítmények már több fényt és mozgalmasságot hoznak a városba. — Sajnos, nem. Hiszen most készült el a Drink-bár felirata is, a hagyományos módszerrel. Pontosan 6 ezer forinttal került volna többe, és a bár felirata villogna, játszana. — Hatezer forintért tehát minden fényszöveg „megmozdul”? — A legegyszerűbb igen. A hatezer forintos kapcsoló két ütemben villogtatja a szöveget. Az érdekesebb, reprezentatívabb felirat kapcsolója átlagosan 20 ezer forint. Ne csak a főutcán A városi tanács végrehajtó bizottsága éppen a Széchenyi utca rendezését tárgyalta legutóbbi ülésén. A tervek szerint korszerű, nagyvárosias jelleget ölt majd a főutca. Remélhető, hogy addig megbarátkoznak a közületek a mozgó reklámfeliratokkal és áldoznak is rá. De tenni kellene valamit a többi városrészben is, hogy ne csúfolják már végre egyutcás városnak Miskolcot. Az ott székelő vállalatok, intézmények se maradjanak hát ki ebből a mozgalomból. Ez a reklám nem öncélú, nem a VIMELUX érdekeiért van. Hiszen külföldön is elismert kis üzem csupán kivitelezője lehet annak a nagy reklámnak, amely az egész várost reklámozná a világ előtt. Lévay Györgyi mi»» Gazdagodik Hejőbába A mezőcsáti járás községei közül az idén Hejőbába is gyarapszik. Régi gondja oldódik meg a községnek azáltal, hogy az eddig szétszórt iskolai tantermek helyett sikerül majd egy központi iskolát kialakítani. Ezt a feladatot bővítéssel oldják meg. A tervek szerint szeptember elsején már ebben az épületben kezdhetik a munkát a diákok. Ugyancsak ebben az évben szeretnék felépíteni a községben egy új tanácsházát is, menfel előbbet, szebbet az eddiginél. Vasárnap, 1970. február 8. János szűcsnek háza A Széchenyi utcai 23-as számú telek története EZT A HÁZAT, tén hat ablakkal, földszintjén Pick Jakab bútor- és a Friedman-féle kefeüzlettel állott — a Nemzeti Színház újjáépítésekor, az újonnan kialakított belső tér rendezésével 1960-ban lebontották. Ez a bontás lehetővé tette, hogy a régi ház falait tüzetesen vizsgáljuk, udvarán pedig rétegkutató szondákat áshassunk. Az udvar felső rétege alatt megtaláltuk a várost ért 1843-as tűzvész nyomait, alatta kevert rétegekben . 1570 és 1800 között forgalomban volt pénzeket, kályhacsempéket, köztük Miskolczi Mihály fazekasunk jellegzetes 1560 év körüli kályhaszemeit A további mélységben paticsház-romokat találtunk. E paticsrétegben kora Anjou-kori övcsattal és fehércseréppel találkoztunk. Ennek a legalsó rétegnek a kora tehát a város történetében a Szécsycsalád idejére (1320—1365) esik. Megvizsgálták a bontásban levő ház falait is. A nyugati házvonalon több mint 16 méter hosszan vonult végig egy méteres vastagságú, cementért habarcsba rakott szivacsos mésztufa-falazat. Ez a falazási anyag és technika Miskolc középkorvégi épületeinél (így pl. a múzeumépület magjában) fordul elő. Építési kora a XV. század közepétől a XVI. század elejéig megállapítható. Ezt a falazatot semmi más eltérő falazási mód és anyag meg nem bontotta, az homogén egység volt. A telek középkori történetében előttünk állott egy rejtély: miért nem épült be a telek a paticsház pusztulása és a mésztufa-falazású épület megépítése, vagyis kereken 1350—1450 között? Miért állott ez a telek üresen legalább száz évig, és hol fogjuk egyszer erre a feleletet megtalálni? ■ ÍR REJTÉLY /^£ ellenÜL?!" Mértnél meg. Pár évvel az ásatás után. Az Országos Levéltárban találtunk egy 1414-ben keltezett, Rozgonyi Simon országbíró által kiadott, perbe idéző parancslevelet. Ez a peres feleket, Mihályfia Lászlót és Sályi Tamás fia Lászlót — Miskolcra, az Újváros piacára, március 15. hétfőre idézi meg. Ez eddig ismeretlen volt és belőle kitűnt, hogy a Nagy Lajos- és Zsigmond-kori nagyszámú beköltöző — hospes — által létesített Nova Civitasnak nemcsak, mint tudjuk, külön bírója, esküdtjei és előjogai voltak, hanem külön piactere is. A piacát pedig, az Óvárosétól eltérő napon, hétfőkön tartotta. Az Újváros fejlődése során ez a piactér a XV. sz. folyamán azután északabbra, a Boldogasszony-templom köré telepítődött. A felismerés után a házra vonatkozó további adatokat már könnyen sorolhatjuk. A meseHifa-falazású ház 1504- ben Johannes Pellifex, vagyis a szöcsipart folytató Jánosé volt. Gótikus jellegű háza, éppen mesterségénél fogva, fagerendázatú emelettel, szárító nadrással bírt. A házat a török 1544 után többször kirabolta, felgyújtotta. A masszív falazatú házba, helyrehozatal után, 1660 körül Lintrensim Literatus, vavy’s Lőrinc Deák költözik. Deák névvel nevezték akkor az írás- és joctudó embereket, özvegyétől Forrai János veszi meg, aki 1669-ben Miskolc főbírája volt. Forrai özvegye, Bobigó Kata 1725-ben a városnak adja el 400 forintért a házát, amely a színház telkére nyúlik, a kisebb, omladozó házat és pincéjét pedig 30 forintért. (Ez a 23. számú telek.) A Nagy Lajos alatt véghezvitt telekrendezés napjainkig élt tovább a szalagtelkek formájában, így a „három fundust” kitevő Forrai-telek nyugati fundusát a várostól az Almásy-család veszi meg és rajta. 1795 körül Almásy József királyi tanácsos későbarokk stílusú, emeletén hatablakos, a földszint kőkeretes kapubejárója két oldalán két bolthelyiséggel bíró új házat épít. Ezt a homlokzatot azután Adler Károly mérnök kora eklektikusra tervezi át. Ebben a formájában állott a ház 1960-ig, lebontásáig. Addigra kiszólott több kereskedőt, köztük a szabadságharc körül Dobozy Bertalan „hölgyruhakészítőt”, századunkban pedig a Pick-bútor áruházat. avagi Iszalagtelek eltűnt az, ítot !Helyet adott annak a „piazetta-hatású” belsőtérnek, amit a színház újjáépítésekor létesítettek Déryné szobrával, a virágüzletnek és a színház jegyirodájának, s a fölöttük pilléreken áló háromemeletes korszerű bérháznak. Komáromy József ki egyed évszázaddal eze f előtt, azon a legneheszen zebb és legszebb tavagyalog, tarisznyával, vagy anélkül járta a falvakat Répási Sándor és szervezte a pártot. Gyalog, tarisznyával, vagy anélkül. Így járta végig eddigi élete 58 esztendejét is. Apja gazdasági cseléd volt egy grófi birtokon, heten voltak testvérek. Kilencéves korában ismerte meg a munkát. Tizenhat éves volt, amikor — mint napszámos gyerek — Megyaszóra került egy báró birtokára. Később jó gazdáknál szolgált. — A jó gazda magától is sajnálta az ételt, hát még a szagától — emlékezik vissza Répási Sándor. — Nem hordták a süteményt a cukrászdából. 1932-től 1945-ig megint egy földbirtokosé lett minden napom. Közben megnősültem, 8 gyerekünk született. Azóta emberré vált mindegyik. — Hogy mi vitt a párthoz? Nem is tudom pontosan megmondani. Jól emlékszem, vagy 15-en voltunk tagok, amikor megalakítottuk a pártszervezetet. Tagja lettem a földosztó bizottságnak, így, meg a sok gyerek után összesen 10 hold földet kaptam. Harkányi földbirtokos, meg Széchenyi gróf földjéből mértünk a szegénységnek. Tudja, elvtárs, én már a felszabadulás előtt is kommunista voltam, de nem tudtam róla. A szegény embernek, ha változtatni akar a Hágón, csak ez lehet az útja. Ezért lettünk kommunisták a feleségemmel együtt. Azt hiszem jól mondom, hogy mi hamarább kezdtük megváltoztatni a világot, mint megmagyarázni. Én például csak 1947. februárjában jutottam el a központi pártiskolára, ott nyílt ki igazán a szemem, és nagyon örültem, hogy amit azelőtt is csináltunk és sokszor ösztönösen, az jó volt. Az iskola után ki akartak „emelni”, de nem vállalhattam. Ott volt a család, meg összesen 12 hold föld. Mondtam nekik, meglátjátok, én otthon hasznosabb leszek, mint akárhol másutt. 1948. májusában kineveztek gazdajegyzőnek Megyaszón. Egy körzet tartozott hozzám, a Földművelésügyi Minisztériumhoz tartoztunk, de lényegében pártagitátorok voltunk. Amikor 1950 tavaszán egyesítették Borsod és Zemplén megyét, megint el akartak vinni a faluból. De én nem mentem. Tudtam, hogy rám itt nagyobb szükség van. Dacos voltam, illetve kommunista, manapság úgy mondanák, hogy állhatatos. 1959 októberében a falu tanácselnökévé választottak. Három évig csináltam. Nem volt könnyű. Közben a tüdőmet is megtámadta a betegség. Higgye el, nem akartam megfarolni a harcban. 1953 áprilisában kértem felmentésemet Augusztusban már a Terményforgalmi Vállalatnál voltam éjjeliőr. De a raktárból hamar kifogyott a termény, felmondtak. A Béke Termelőszövetkezethez kerültem, ott voltam brigádvezető, később raktárkezelő. Aztán 1954 novemberében visszavittek községi tanácshoz gazdasági előadónak, és én lettem községi pártszervezet titkára is. Csontos kezébe támasztja csontos arcát. Nézem ősz haját, ráncos homlokát és kék szemét. Nem akarok megszólalni, mert látom, hogyan gyűlik a könny a szemében. Nyel egy nagyot, lenyeli keserűségét előre, mint valami keserű orvosságot. így folytatja: — 1956 őszén senki nem volt bűnös a faluban, csak én. Ha a szovjet elvtársak nem jönnek, bizonyára nem úsztam volna meg szárazon. Védtelen voltam. 1957 januárjában 13-an alakították meg a pártot. Az elvtársak azt mondták, legyek én az intéző bizottság elnöke, mivel én vagyok a rangidős. Elvállattam. Egy év után, amikor függetlenítettek volna, más lett a párttitkár. Ekkor 24 családdal amolyan termelőszövetkezet-félét alakítottunk, így gazdáltunk. 1959 tavaszán aztán termelőszövetkezeteket igazi alakítottunk. Én lettem a Haladás elnöke. 1962-ben egyesültek a tsz-ek, s ekkor az Aranykalász elnökhelyettese lettem. Aztán 1964 tavaszán leváltották az egész vezetőséget. Egy darabig még én vezettem az építkezéseket, de 1965 januárjában meg kellett válni a munkától. Leszázalékoltak ... Csend van a szobában. Tisztán hallom az ébresztőóra ketyegését Az ablakba rakott, cserepekben lakó muskátlik zöld leveleit nézem. A virág minden ága az ablaküveg felé, a napfény felé hajlik. Répási Sándor 600 forint nyugdíjat kap, ebből él. Gyalog, tarisznyával, vagy anélkül, így szervezte a pártot azon a legnehezebb és legszebb tavaszon, de így járta végig egész eddigi életét És ez az út nehéz volt. Emelkedők, lejtők váltották egymást, voltak benne éles kanyarok, vargabetűk. Hol kő kopogott sarka alatt, hol a felázott földút sara ragadt a talpára. Ezen az úton nincsenek útjelzők, táblák, hol, mikor, merre lehet pontosan eljutni a célhoz. Répási Sándor bátran nekiindult ennek az útnak gyalog, tarisznyával, vagy anélkül. Sok gépkocsi elsuhant mellette. Nem biztos, hogy messzebbre jutottak, vagy jutnak, mint Répási Sándor. — Tudja, elvtársam — emeli föl fejét —, én mégiscsak azt mondom: érdemes volt végigcsinálni. Ezért, a mi új életünkért érdemes volt gyalogolni. Tarisznyával, vagy anélkül. Oravec János Gyalog, tarisznyával... Bárczy Pál munkája) Száz éve született Hegedűs Gyula, a Vígszínház első gárdájának mindmáig feledhetetlen hatású művésze. Egy visszaemlékezésében így jellemezte pályakezdő önmagát: „Vékony, nagy orrú, csúnya fiatalember voltam, a statisztálás lett volna egyedüli jövedelmem, azonban engem nem vittek ...” Tehetsége azonban feledtette előnytelen külsejét, s Szolnok, Pápa, Debrecen, Zombor, Pozsony, Székesfehérvár, Baja és Kolozsvár után 1896-ban Budapest akkor legfrissebb színpada, Vígszínház szerződtette. Évtizedekig, ha elhangzott a szó Vígszínház — mindenki Hegedűsre gondolt, s a Hegedűs Gyula névhez a Vígszínház képe tapadt. A naturalista samjátszás virtuóz képviselőjeként Molnár Ferenc sok darabját vitte sikerre, ördögbeli alakítását kortársai megismételhetetlen remeklésként emlegetik. A Tájfunban, a Két rókában, a Tatárjárásban, hódító természetessége meghökkentette és elbűvölte a dagályos teatralitáshoz szokott Budapestet. Pályája kezdetén csendőrökkel kerestették szülei, hogy visszahozhassák a „megszégyenítő vándorkomédiázásból. Harminchat évesen már a Színiakadémia tanára volt, később a Színészszövetség elnöke. Szülőfaluja Kéty már életében utcát nevezett el róla. Halála után így jajdult föl nekrológjában Kosztolányi: „Láttam őt ördögnek, papnak, katonatisztnek, parasztnak, koldusnak, királynak, ifjú szerelmesnek, huncut agglegénynek és a képek összeolvadnak könnyeimben. Mindegyikben az embert érzem, akibe az egyéniség varázsa árad, az a varázs, amit nem lehet tovább elemezni. Azzal hatott, hogy ő volt, ő, és nem más .. Hatvanegy évet élt. (Btt )• Az angitali ördög emlékezete