Észak-Magyarország, 1970. június (26. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-03 / 128. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 A NATO római tanácsülésének befejeztével Rogers amerikai külügyminiszternek volt még egy sürgős európai tennivalója: el kellett látogatnia a madridi Santa Cruz palotába, a spanyol külügyminisztérium épületébe. Meg kellett próbálkoznia — mondjuk meg rögtön: eredménytelenül — azzal, hogy dűlőre vigye az USA spanyolországi támaszpontjaival kapcsolatos szerződés meghosszabbításának ügyét. Napokkal a tárgyalás előtt a kormányhoz közelálló ABC című lap félreérthetetlenül megfogalmazta a spanyol külpolitika és új, rendkívül mozgékony vezetője, Lopez Bravo külügyminiszter álláspontját. „1970- ben Spanyolországnak nincs szüksége olyan ajánlólevélre, mint volt 1953-ban. Az ellenszolgáltatásoknak konkrét és mennyiségi jellegűeknek kell lenniük... Politikai hitelünknek azonnali és lemérhető eredményekben megnyilvánulnia” — írta Kell a lap. Az eredeti támaszpontszerződést 1953-ban valóban más helyzetben írta alá a két kormány. Amikor 17 évvel ezelőtt Madrid megállapodott az USA-val három légi támaszpont és a Rota melletti, atom-tengeralattjárók számára épült bázis bérletében, a világ még sokkal élénkebben emlékezett arra, amit Madridban most úgy emlegetnek: „bűnrészességről beszéltek, pedig csak semlegességről volt szó” — azaz a második világháború alatti spanyol szereplésről. Franco Spanyolországot akkor Washington vezette vissza, egyelőre csak a nemzetközi diplomácia mellékszobájába. Azóta azonban egy, s más történt a spanyol külpolitikában is (de a belső helyzetben is) , s ez egyáltalán nem találkozott Washington feltétel nélküli egyetértésével. Franco 77 éves, és vele együtt aggott el, vált az egész nemzetközi színtéren időszerűtlenné rendszere is. A spanyol politika figyelői már a Franco utáni erjedés előrelátható kérdéseivel foglalkoznak és kevés ügyet vetnek az egykori vezető csoport, a falangisták hatalomból egyre jobban kiszoruló figuráinak próbálkozásaira. A modern technokraták közé sorolt külügyminiszter, Lopez Bravo és politikustársai nemcsak magasabbra emelték támaszpontok árát (egyes hírek szerint kerek egymilliárd dollár madridi követelésről van szó), hanem általában a spanyol helyeslés árát is alaposan felsrófolták. Mindenesetre Rogersnek olyan külügyminiszterrel kellett tárgyalnia a római NATO-értekezlet után, aki legutóbb világosan kimondta: Madrid elfogadja a meghívást helsinki értekezletre. És ha a Rogers római között ott volt meglepetéses egy újabb francia tartózkodás (Párizs vonakodott aláírni a felemás nyilatkozatot), Madridban olyan tárgyalópartnerrel találkozott, aki nem is olyan rég nagy fontosságú megállapodások aláírása mellett Párizsban megkísérelte a két ország politikájának egyeztetését. És annak az amerikai külügyminiszternek, aki Rómában a közel-keleti válság amerikai interpretációját próbálta reklámozni. Madridban azt kellett hallania, hogy az arab világ iránti barátság a spanyol külpolitika történelmi eleme.agyobb árat követelni a támaszpontokért — ez persze még nem vadonatúj politika, mert hiszen a lényeg, a támaszpont, marad. De új hangsúlyok, és egyáltalában nem Washingtonnak kellemes hangsúlyok találhatók Madrid mai politikájában. S éppen ez az, ami Rogers külügyminisztert spanyolországi látogatásán fogadta. Miklós Egy amerikai Madridban N A Szojuz–9 új pályára tért (Folytatás az 1. oldalról) hoz és teljesíti a kitűzött repülési programot. A szívműködés gyorsasága Nyikolajevnál az első fordulóban percenként 94 dobbanás volt, Szevasztyjanovnál 92. A légzés gyakorisága mindkét űrhajósnál 18. Az űrhajófülkék mikroklímájának adatai: hőmérséklet 23 Celsius-fok, légnyomás 765 milliméter. Valamennyi moszkvai lap vezető helyen számol be az új szovjet űrhajó rajtjáról. Az újságok az első oldalon közlik Nyikolajev és Szevasztyjanov fényképét. felbocsátáskor jelen volt tudósítók élénk portrét festenek a „kozmosz munkásairól”. Valamennyi riporter kiemeli Nyikolajev „vasbeton” nyugalmát. A felbocsátás előtt a tudósítók beszélgettek Nyikolajevvel. Ezúttal is minden sietség nélkül, megfontoltan válaszolt a kérdésekre. Elmondotta, hogy a szovjet űrprogram széles és sokrétű. Jellegzetes vonása, hogy tudományosan megalapozott, végrehajtása pedig következetes és tervszerű. Hozzáfűzte azt is, hogy a kozmosz meghódításában nincs és nem is lehet olyan cél, amelyet ne a népgazdaság, vagy a tudomány érdekei határoznának meg. Bemutatják a keddi szovjet lapok Vitalij Szevasztyjanovot, aki „újonc” a világűrben. Mindamellett Szevasztjanov már régóta foglalkozik az űrhajózás problematikájával. Jellemrajzában nyomatékos hangsúlyt kap az a tény, hogy az ifjú tudós kezdeményezőképes, kiváló mérnök, aki önállóan képes megoldani bonyolult műszaki feladatokat. Nyikolajevhez egyébként szoros barátság fűzi és ez a barátság most „kozmikus távlatokkal” bővül. Ami a Szojuz—9 programját illeti, ezt a Szovjetszkaja Rosszija tudományos kommentátora elemzi. Hangsúlyozza, hogy a Szojuz–9 repülése munkaszakasz, sajátos láncszem a kozmonautákkal végzett űrrepülések azon programjában, amelynek fő célja a kozmikus teret az ember szolgálatába állítani, mégpedig oly módon, hogy ebből jelentékeny haszon származzék ne csak a tudomány, hanem a gazdasági terület számára is. 33 millió az árvízkárosultaknak Tegnap este a Pénzügyminisztériumból kapott tájékoztatás szerint a lakosság gyűjtéséből eddig 33 millió forint gyűlt össze az árvízkárosultak számláján. Ebből azonban eddig még egyetlen forintot sem hívott le a Magyar Vöröskereszt. Az árvízkárosultak megsegítésére nyitott OTP-számlán összegyűlt pénzt többféle formában, de minderé jképpen az árvízkárosultak segélyezésére, tehát olyan támogatásra fordítják, amit nem kell visszafizetniük. Visszatérítendő hiteleket ugyanis nem a segélyezési számláról, hanem normál hitelkeretéből nyújt az Országos Takarékpénztár. Közületi, vállalati károk helyrehozására sem használják fel a lakosság gyűjtését. Az 1965-ös árvíz idején 180 millió forintot ajánlott fel a lakosság az árvízkárosultaknak, a mostani árvíz a jelek szerint még nagyobb áldozatkészségre sarkallta a lakosságot. Szedető, 1970. június 3. Rogers felvilágosítást kért Rogers külügyminiszter kedden délután találkozott Dobrinyin washingtoni szovjet nagykövettel, hogy a közel-keleti helyzetről folytasson vele megbeszéléseket. Előzetes hírek szerint a külügyminiszter „felvilágosításokat kívánt kapni” az EAK- ban levő szovjet katonai tanácsadók szerepéről. Az amerikai sajtó- és egyes politikai csoportok az elmúlt napokban felújították a lármás kampányt a Szovjetunió tanácsadóinak szerepéről, és azt hangoztatták, hogy szovjet jelenlét „felborítja az a erőegyensúlyt” a Közel-Keleten. Washingtonban általános a vélemény, hogy a kampány az izraeli fegyverszállítások engedélyezésének előjátéka, és a kormány gyakorlatilag ezzel kívánja előkészíteni a repülőgép-szállításokról szóló bejelentést. Leváltották a vezérigazgatót Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium vezetői kedden miniszteri értekezleten tárgyalták meg az építőanyagipari termelés és ellátás problémáit. Az értekezlet elé terjesztett jelentések alapján a többi között megvizsgálták a Cement- és Mészművek tevékenységét, munkáját. A vita során megállapították, hogy a vállalat vezetői nem tudtak megbirkózni a reájuk háruló termelési és műszaki fejlesztési feladatokkal, így elmaradt az előírt és szükséges ütemtől a Váci Cementgyár bővítése és Váci Mészmű építése, üzem be helyezése. Többek között ez az elmaradás is hozzájárult ahhoz, hogy a cementipar termelése nem érte el a tervezett szintet. Az építésügyi és városfejlesztési miniszter a beszámolók és a vita alapján elrendelte a Cement- és Mészművek vezérigazgatójának és műszaki nyettesének vezérigazgató-befelmentését, egyben intézkedett a vállalat s vezetésének megfelelő megerősítéseiről. írta: Andrzej Zbych 3. EGÉSZ ÉJSZAKA MORGOTT a föld a táborban. Barakkjaiktól 3—6 kilométerre vonultak fel a német páncélos egységek. Sztaniszlav alig hányta le szemét, s megörült, amikor hajnalban Pier melléje bújt a priccsre: — Megkezdődik. Sajnos, megkezdődik — suttogta. — Egész éjjel mentek — válaszolta Sztaniszlav. — Nem várhatunk sokáig. — Nem — mondta Sztásek, s ebben az egyetlen szóban oldódott fel hónapok vajúdása. A következő napokban alaposan átgondolták a szökési terv minden mozzanatát. A krumpliföldek kitűnő védelmet nyújtanak. Mire a csapat a táborhoz ér, az legalább fél óra. Vacsoráig újabb két óra, az összesen 150 perc. Ezenkívül Pier még megbeszélte egyik társával, hogyha bármikor keresik őket, mondja azt: a mester pluszmunkával bízta meg őket, s ezért nem érkeztek a többiekkel együtt. Amíg az őrség káromkodva visszamegy a gyárba, s kiderül, hogy nincsenek ott, az újabb egy-másfél óra, összesen három és fél-négy óra. Van néhány márkájuk is. Pier egy sálat adott el az egyik őrnek, Sztaniszlav meg háromnapi kenyéradagját. A pénz elegendő hozzá, hogy három-négy megállónyi villamosozás után jegyet váltsanak a vonatra, Klájped felé természetesen. Az orosz—lengyel határ felé. Ez az iránymegválasztás újabb egyórányi előnyt jelenthet, hiszen előbb a szokásos szökési irányra összpontosítják a hajtóvadászatot. Addig pedig már leszállnak a vonatról is, s gyalog folytatják az utat — keletre. — Most! — hallotta Pier hangját, s nekilódult. Teljes erejéből futott, ahogy megbeszélték. Szerencséjük is volt, mert nemcsak társaik és az őrség fásultsága sietett segítségükre, hanem a szinte áthatolhatatlan köd is. — Csak mindig szembe a szélnek — suttogta Pier. — Csak szembe a szélnek, nehogy eltévedjünk. Talán másfél kilométert futottak, amikor francia megállt. Sztásek melléje ért, s közös erő vel távolították el kék overálljukról a tábori jelzést. Egyetlen betű volt mindössze. Igaz, Ariz táborparancsnok négy nap kikötéssel „honorálta”, ha valaki akár véletlenül, akár készakarva letépte ruhájáról ezt a jelzést. Most már civilek voltak. Olyanok, mint legtöbben, akik az éppen befutó villamosra nyomakodtak. A francia elöl, Sztásek hátul szállt fel a kocsira. A megbeszélés szerint vonatjegyet is külön-külön vesznek, s a vonaton is külön utaznak. Csak Gneisen-ban találkoznak ismét... * A pályaudvaron elvesztette szem elől a franciát. De nézelődni sem igen mert, mert a vasútőrség fegyveres őrjárata újra meg újra átsétált a peronokon, a várótermeken. Tettetett közömbösséggel haladt el az őrjárat mellett, színtelen hangon jegyet kért, s ráérősen sétált át a peronon, ki a klájpedi szerelvényhez. Felkapaszkodott az utolsó kocsira, s behúzódott az egyik fülkébe. Aki látta, munkából hazatérő vidékinek nézhette csak. Dehogy gondolhatta bárki is, hogy annak a sarokban szunyókáló embernek majd kiugrik a szíve a félelemmel vegyes izgalomtól. Egy vasutas ült le vele szemben. Sapkájához bökte kezét köszönésképpen, s cigarettára gyújtott. Sztaniszlav erős dohányos volt, hát ösztönösen beszippantotta a füstöt. A vasutas észrevette, s megkínálta. Beszélgetésre azonban nem volt már idő, mert a vasutas a következő állomáson leszállt. Sztásek magára maradt, s arra gondolt, hogyha minden jól megy, csak egy óra múlva kezdik keresni őket. Gondolatai már egészen a határig kalandoztak, s azon meditált, mit fog majd mondani az oroszoknak, ha elfogják. Amikor felriadt, a szerelvény éppen Klájped rendezőpályaudvarára döcögött be. Úristen! — kapott a fejéhez. — Elaludtam Gneisent. A vonatot megrázta a fékezés ereje. Sztásek felugrott, az ablakhoz lépett, szemügyre vette a pályaudvart. Valamelyik mellékvágányon állt a szerelvény. Jobboldali épületek sora, baloldalt erdő, s egészen a fákig hatalmas szénhalmok tornyosultak. Ezt az oldalt választotta. A fák közé érve hosszasan fülelt, de az állomásból csak a megszokott zörejek jutottak el hozzá. Elővette a cipőkrémes dobozból és mágnesezett tűből készült iránytűjét, s a Königsberg Zeitungból kivágott „Birodalmi térképet”, s tájékozódott. Ha sokat nem is tudott kiolvasni a térképről, az iránytűvel együtt annyit mégis gyorsan megállapított, hogy délkeleti irányba kell indulnia. A határ túloldalán Jakubovszkij ezredes utasítást adott a sofőrnek, hogy álljon meg egy alacsony, szürke épület előtt, amelyben a körzeti parancsnokság volt. Órájára nézett, s bosszúsan állapította meg, hogy megint percekkel előbb érkezett, holott tudta, hogy a parancsnok a tizenegy órára történt berendelést másodpercnyi pontossággal érti. Gondolta, jár még egyet, legalább rendezi gondolatait. Ugyanis kicsit tartott ettől a beszélgetéstől. Igaz, régen ismerik egymást a parancsnokkal, de az utóbbi hónapokban megromlott köztük a viszony. Rumjancev ugyan most is figyelmesen hallgatta meg jelentéseit, de a térképhez már nemigen hívta tanácskozni, s az írásos jelentés átvételeinél is mintha gyanakvóan kérdezné: — Másolattal készítetted? JAKUBOVSZKIJT bosszantotta ez, s a legszívesebben káromkodott volna egyet, hogy megkönyebbüljön. De még ennél is szívesebben odamondogatna Rumjancevnek ezekért a gyanúsítgatásokért. Végtére is katonaember ő, katona volt ükapja is, tudja, mi a parancs. Ha egyszer azt mondták, hogy a szovjet—német határról szóló jelentésekről nem szabad másodpéldányt készíteni, arra mérget vehet bárki, hogy Jakubovszkij nem készít másolatot. (Folytatjuk) Kínai példakép a gyermeknapra Kínában hivatalosan nem emlékeznek meg a nemzetközi gyermeknapról — de — több történet jelent meg a sajtóban a kínai gyerekekről. A gyermeknap alkalmából népszerűsített példakép mintegy 200 millió kínai gyermek számára az az öt tizenéves, akik — figyelmen kívül hagyva a felnőttek figyelmeztetését — egy csoda-tűz oltása közben a legveszélyesebb helyen szálltak szembe a lángokkal és a lángok közt lelték halálukat. Az erről szóló beszámoló így hangzik: „Az emberek látták őket, amint belerohannak a lángokba, és hallották, amint Mao elnök nagy tanítását kiáltják: „amikor a népért halunk meg, az méltó halál". Az öt fiatal hőst pillanat alatt körülvette a tűz, de az emberek még hallották kiáltásaikat: „Éljen Mao elnök!”, végül a tüzet eloltották és a közös vagyont megmentették, de az öt gyerek (a legfiatalabb tízéves vett), életét áldozta. Kevésbé drámai példakép az, a Mao Ce-tung gondolatainak terjesztésére alakult nankingi propagandacsoport, amelynek részvevői „Mao elnök kis vöröskatonái”. A gyerekekből alakult kultúrcsoport tagjainak átlagos életkora 11 év. Tanítás után rendszeresen előadásokat tartanak munkásoknak, parasztoknak, katonáknak a gyárakban, kommunákban és a laktanyákban. Csaknem valamennyi nankingi elemi iskolában ilyen Mao propagandacsoportot alakítottak a „kis vöröskatonákból”. A kínai úttörőmozgalmat a „kulturális forradalom” megszüntette. Nankingi Maopropagandacsoportokról szóló hír arra utal, hogy esetleg kísérlet történik az úttörőmozgalom valamilyen formában történő feltámasztására, persze a„kulturális forradalom” eszméihez alkalmazott tartalommal. Ezer halott A mentőosztagok ezer holttestet emeltek ki eddig az észak-perui földrengésben összeomlott házak romjai alól. Az Andok lábától a Csendes-óceáni partokig terjedő földsávban, amely a földrengéstől a legtöbbet szenvedett, ötezren rültek, nyolcvanezer megseember hajléktalan.