Észak-Magyarország, 1976. december (32. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-31 / 309. szám

Milyen ellátás várható? A Könnyűipari Minisztéri­um a ruházati iparban mint­­egy 6 százalékos termelésnö­vekedést irányzott elő, így a legtöbb termékcsoportban bővül a hazai kínálat is. A belkereskedelemmel egyezte­tett tervek szerint a legsze­rényebb — 1—2 százalékos — növekedés a pamut-, a gyap­­jú- és selyemszövet forgal­mában várható, így pamut­szövetből valamivel több mint 20, gyapjúszövetből mintegy 5, selyemszövetből körülbelül 4 millió négyzetméter készül belföldi értékesítésre. Jövőre összesen 7,6 milliárd forint értékű alsó- és felsőruházat készül a hazai lakosság szá­mára. Lábbeliből is az idei­nél többet gyártanak belföld­re, várhatóan 22,1 millió pár készül. Bővül a gyermekci­pők választéka is, s több lesz a csinos­ divatcipő. Január elsejétől megindul a forgalom a második metróvonalon A főváros második, észak­­déli m­etróvonalán, a Nagy­várad tér és a Deák tér kö­zött január elsején délben megindul a forgalom. Az utasok az új év első napján ingyen utazhatnak. Az új metrószakaszt a becsléseik szerint naponta több mint 350 ezren veszik majd igény­be. Az új, négykocsis szerel­vényeket csúcsidőkben két és fél percenként indítják. A 3,5 kilométeres útvonalat a vonatok 7 perc alatt teszik meg. Újdonság még, hogy Budapest tömegközlekedési helyzetének javítására 1977- ben több, mint másfél milli­árd forintot fordítanak. TELEX FILM A REICHSTAGRÓL Giuliano Montaldo olasz filmrendező megkezdte A Reichstag felgyújtása című filmjének forgatását. Az olasz és NDK-beli filme­sek közreműködésével ké­szülő mű azokról az 1933- as tragikus németországi eseményekről szól, amikor a nácik felgyújtották a parlament épületét, hogy megkezdjék a kommunis­ták és a többi haladó erő elleni elnyomó politikát. ALVILÁG Szomorú rekordot állított fel San Francisco, az Egye­sült Államok egyik legré­gibb városa. Az idén 145 gyilkosságot követtek el itt, többet, mint a város tör­ténetében bármikor. Az FBI adatai szerint a súlyos bűncselekmények száma egy év alatt 32 százalékkal emelkedett. THAIFÖLD ÉS AZ AMERIKAIAK Thaiföld 45 millió dollár értékű katonai felszerelést kíván megvásárolni az Egyesült Államoktól. A bangkoki amerikai nagykö­vetség egyik szóvivője az üggyel kapcsolatban el­mondta, hogy a megvásáro­landó készletet az ez év nyarán támaszpontjaikról kivonuló amerikai csapatok hagyták hátra. Császárnézőben Minden évben akad egy japán, aki arra pályázik, hogy január 2-án elsőként pillantsa meg Hirohito csá­szárt, amikor megnyitják a tokiói császári palota kapuit a tömegek számára. Az új esztendő első számú „császár, néző” japán állampolgára a 30 éves Komo Oszamu lesz, lesz, ki a mijagi prefektúrá­­ból már a hét első napján Tokióba érkezett, és sátrat vert a császári palota főka­puja előtt. Felszerelte magát 50 ezer jennel, és meleg hol­mival. Amikor megkérdezték, mi a célja az elsőség biztosí­tásával, azt­ válaszolta, hogy semmi különös, csupán meg akart előzni másokat. Régóta vágyott erre a pillanatra, s ezúttal sikerült neki, mert a japánok felettébb tisztelik a csökönyös embereket. Súlyos ítélet­i tettesek kin­ÉlÉK A Győri Megyei Bíróság fel­emelte egy d­urva módon elkö­vetett bűncselekmény tetteseinek ítéletét. Btiedler György 26 éves és Sztojka Sándor 22 éves győri lakos minden ok nélkül súlyo­san bántalmazott egy középko­rú férfit. A közös cselekményt megelőzően Biedler György az éjszakai órákban betörést köve­tett el a Mátraaljai Szénbányák győri telepén. Az I. fokú bíróság Stiedlert kétévi és 10 hónapi fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte , és elrendelte szigorított őrizetét. A Győr Megyei Bíró­ság a fellebbezés során a bün­tetést 3 és fél évre emelte fel, s meghagyta a szigorított őrize­tet. A másodfokú bíróság Sztoj­­ka János másfél éves büntetését két évre változtatta. Mindkét ítélet jogerős. * S­Z­I­LV­ESZTER MU­LATSÁGOK Készülődtünk, sőt felké­szültünk természetesen most is az óév illő búcsúztatására, az ■ új köszöntésére. Valószí­nű, hogy ma estétől holnap reggelig nem sokan alszanak majd a mi megyénkben sem, különösen, ha mindazt a tö­méntelen mennyiségű ételt, italt el akarjuk fogyasztani, amit már összevásároltunk, és amivel a különböző ven­déglátóhelyeken várják a né­peket. És akkor még ott van­nak a bálok, a mulatságok! A szilveszter nem múlhat el pezsgő és malac nélkül. A Borsodi Vendéglátóipari Vál­lalat 28 szórakozóhelyén ren­deznek mulatságot, ezeken a helyeken pezsgők, különböző borok, sörök palackjainak tízezrei várnak elfogyasztás­ra, a ropogós malacsülttel együtt. A Miskolci Vendéglá­tóipari Vállalat 11 egységében várja a szilveszterezőket, ter­mészetesen az ételek, italok sokaságával. A legnagyobb forgalomra a Tokaj étterem­ben, az Aranycsillagban, a Kisvadászban, a Katowice ét­teremben számítanak. Egyéb­ként december közepére már szinte valamennyi étterem­ben „elkeltek” az asztalok. A tomboláról pedig — mert ter­mészetesen ez is lesz minde­nütt­ — talán annyit, hogy a borsodi vendéglátó egységei­ben 30 élőmalacot is kisor­solnak. A bükki turistaházakat már jó előre lefoglalták, de nem igen lesz már hely újon­nan érkezőknek ma estére a telkibányai Ezüstfenyőben, vagy a szerencsi Huszárvár­ban sem. Aggteleken a Cseppkő-szállóban ugyancsak felkészültek a vendégek fo­gadására, a Barlang­szállóban szintén. A Borsod megyei Idegen­­forgalmi Hivatalt is sokan keresték mind a megyei, mind a külföldi utak megszervezé­sében és főként sokan keres­ték meg az IBUSZ-t és az Ex­pressz Ifjúsági Irodát. Ezek révén megyénk lakói közül is többen szilvesztereznek a Magas-Tátrában, Zak­opáné­­ban, Krakkóban, Nagyvára­don. Indultak tőlünk utasok szilveszterezni Moszkvába, Prágába, Berlinbe, Varsóba is. És természetesen hozzánk is érkeznek, főként a szom­szédos országokból.­­ Mivel azonban nem min­denki tölti a szilvesztert ven­déglátóipari egységekben, ott­­honra is be kell vásárolni. Mit lehet vásárolni? Ezen a héten az Állatforgalmi és Húsipari Vállalat 43 vagon húst szállított, illetve kis ré­szét még szállítja a megye boltjaiba. Érdemes megemlí­teni, hogy ebből 26 vagon a sertéshús, a maradék pedig marhahús és töltelékáru. Pél­dául 350 mázsa virsli, 100 mázsa debreceni, 250 mázsa konyhahús. Az AGROKONZUM bolt­­jaiban pedig főként most a babot, a lencsét vásárolják. Babból többféle is van, 20 forintostól 32 forintosig, len­cse viszont csak kisebb meny­nyiségben kapható. A torma ugyancsak kapós. Nyersen és ecetesen is árulják a boltok­ban, a hordós káposztából pe­dig ugyancsak nagy a meny­nyiség. Házias készítményei kolbászt, füstölt szalonnát­, füstölt csülköt is vehet, aki ezeket kedveli. A Borsodi Élelmiszer Kis­kereskedelmi Vállalatnál el­mondták, hogy néhány napja az árunak több, mint 90 szá­­zalékát már a helyszínre szállították. A Miskolci Élel­miszer Kiskereskedelmi Vál­lalatnál közölték, hogy a bol­tokban a virslik, különböző húsok mázsáin kívül 35 ezer palack pezsgő 570 hektoliter bor várja a vásárlókat. * A felsorolt készletből nyil­ván azok vásárolnak majd legtöbbet, akik otthon töltik a szilvesztert. Néhány csa­ládnál telefonon érdeklődtünk a programról.­­ Fiatal asszony: — Itthon szeretnénk ünnepelni, csak még azt nem tudjuk, hogy vissza­érünk-, Debrecenből ugyanis oda megyünk eskü­vőre. Hívunk majd egy-két ismerős családot. Fiú: — A szüleim itthon szilvesztereznek, én pedig a barátaimmal leszek. Csak a helyet nehéz megtalálnunk, ahol csak mi lehetünk.. Tudja, hogy van ez, inkább együtt, magunk között sze­retünk lenni. A vendéglátó nekünk drága, hát majd ös­-­szegyűlünk, hogy mégis jól kezdjük az új évet. Diáklány: — A szüleim most éppen nincsenek itthon de az biztos, hogy családi körben, eg­y-két ismerőssel­­ töltjük a szilvesztert. Az ita­­­lók már megvannak­­és lesz toroskáposzta is, mert ez minden szilveszterkor van ! Úgy tervezzük, hogy az új év első napján kimegyünk a Bükkbe. Most, havason külö­nösen szép. Közlemény Az utazóközönség figyelmébe! Értesítjük az utazóközönséget, hogy az előző évekhez hason­­lóan 1976. december 31-én, szil­­veszter éjszaka üzemszüneti idő­ben a villamos- és autóbuszjá­ratokat az alábbiak szerint köz­lekedtetjük: •­­ Villamosforgalom: 31-én üzemzértéig valamennyi viszonylat a szombati napokra érvényes menetrend szerint köz­lekedik. Január 1-én 1.00-től 3.30-ig csak az 1-es viszonylat járatai­ közlekednek 25 percen­ként. A Vasgyár forgalmát eb­ben az időben 0-ás körjáratok­kal biztosítjuk. Január 1-én 3.30-tól valameny­­nyi járat ünnepnapi menetrend szerint közlekedik. Autóbuszforgalom: A járatok 31-én üzemzártáig a szombati napokra érvényes me­netrend szerint, január 1-én 6.éfl órától üzemkezdésig az 1-es, 2- es, 5-ös, 14-es vonalon 30 per­cenként, a 3, 4, 6, 7 és 19-es vonalon 60 percenként közleked­nek. AZ 1/A, 1/D, 101, 101 /B, 4/A, 0, 9, 10, 10/A, 11, 12, 15, 16, 21, 23, 24 és 29-es vonalon az üzem­szüneti időszakban járatokat nem indítunk. Január 1-én , üzemkezdettől va­lamennyi viszonylat járatai ün­nepnapi menetrend szerint köz­lekednek. A szilveszter éjjeli forgalomra való tekintettel a Szemere ut­cai és a Marx téri jegypénztá­rainkat egész éjjel nyitva tart­juk, a Búza téri és a Tiszai pá­lyaudvari jegykiadó automaták folyamatosan üzemelnek. Miskolci Közlekedési Vállalat A fák Vítray csak ült és mesélt, mint szokott új sorozatában. Illetve most nem is csak me­sélt, hanem olyan riportfilme­­ket kötött csokorba, amelyek­nek volt egy közös vonásuk: hőseik különleges hobbiknak, szenvedélyeknek hódoltak. Volt köztük tiszteletre éredemes és volt hátborzongató. Mint pél­dául a fakir. Panaszos levelet írt Vitray­­nak, hogy van egy mutatvá­nya, de arra nem kap mű­ködési engedélyt, mert egy­részt Magyarországon nincsen zsűri, amely elbírálná, más­részt aligha van rá társadalmi igény. Most vagy három-négy­millió ember láthatta a mu­tatványt. (Ha működési enge­délyt kap és egy közepesnél nagyobb varietében lép fel, csaknem negyven évig csinál­hatná minden este, hogy eny­nyien lássák.) Üveget evett, gombot varratott a hasfalára, éles szögekre feküdt, elrúgta a tízfilléreseket. Nem­ hiszem, hogy tévedett, aki azért nem adott a fiatalembernek műkö­dési engedélyt, mert nincs rá társadalmi igény. Leh­et, hogy néhány tévénéző borzongás nélkül nézte ezt a hátborzon­gató produkciót, de a többség, alighanem alig várta, hogy vé­ge legyen és Vitray másról meséljen. Szoborleletekről, lep­ke­gy­ű­jtésről, vill­a­mos vezető üzemi főorvosról, de ne bor­zongasson. Az effajta mutat­ványokat sikerült cirkuszpo­rondjainkról és varietészínpad­­jainkról is eltüntetni. Kár len­ne a képernyőn visszaajánla­ni. Ezt a szereplést bizonyára a fakir igényelte. Megvolt. Fe­lejtsük el. /(Imi) ÉSZAK-MAGYARORSZÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. Postacím: 3501 Miskolc, pf.351. ISSN 0133—0357 Telefonok. Központ: 36-132, 16-672, 35-380, 38-579. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Belpolitikai 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049 Munkáslevelezés, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. cím: 3501 Miskolc, pf. 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta fizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 20 forint. Index: 25 655. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: SZEMES

Next