Észak-Magyarország, 1999. március (55. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-13 / 61. szám
1998. március 13., szombat Miért nem engedtek a negyvennyolcból? Nyikos Zita Miskolc, Budapest (ÉM) - Nem enged a negyvennyolcból - furakodik be a szólás a múltat a jelenben tartó, március 15-ei „megemlékezések" közé. Nem enged a negyvennyolcból - vagyis ragaszkodik az elveihez, nem tágít, makacsul ellenáll, kitart. És mivel az 1848/49- es forradalom és szabadságharc az egyetlen, mindenki számára egyértelmű, jeles „negyvennyolc”, már szinte a keresgélés kezdetén biztos, hogy a szólás ezeket az eseményeket idézve került a nyelvhasználatba. Az viszont, hogy pontosan kinek a „szájából” és mikor lett „közszájon” forgó kincs, bizonytalan. Jottányit se! És az sem állítható egyértelműen, hogy eredetileg is csupán ebben, a most élő formában használták. Bár - mint O. Nagy Gábor szólásmagyarázatában olvasható - Tersánszky Józsi Jenő és Móra Ferenc már ebben az alakulatában idézi, jóval később, 1989-ben Spira György, az 1848/49-es eseményeket kutató történész szépírótársaival ellentétben, ezt a kifejezést választja könyvének címéül: „Jottányit se a negyvennyolcból!” Az ismert szállóigét használtam fel, de pontosan én sem tudom, ki mondta és mikor mentegetőzik Spira György, a szóba hozható történelmi eseményeket pedig a következőképpen vázolja: - Valószínű, hogy az 1860-as években keletkezett a szólás. Amikor Tisza Kálmán feladta a baloldali, függetlenségi párti nézeteit, és csatlakozott a kiegyezéspártiakhoz, akkor mondhatta valaki a függetlenség nézetei mellett kitartók közül, hogy Tisza Kálmánnal ellentétben, ők nem engednek a negyvennyolcas, áprilisi törvényekből. Vagyis nem hajlandók engedményeket tenni, feladni a teljes függetlenséget és nem kötnek kompromisszumot az uralkodóval. Eltávolodva a konkrét, történelmi tényektől az elvekhez való ragaszkodás mint magatartási norma jelent meg a szólásban. És mint a történészek mondják, 1848/49 már a hatvanas években is szimbolikus értelmű volt. Elfogadható tehát, hogy Sirisaka Andor a Magyar Közmondások című könyvének összeállításakor, 1890-ben már ezt a jelentést fűzi a szóláshoz: „határozott s következetes”. A „jottányit” szavunk pedig valószínűleg a homályos értelem miatt hullott ki a mindennapi használatból. Egyébként is - ahogy A Magyar Nyelv Értelmező Szótárában olvasható - csak tárgyesetben, tagadó vagy tiltó szóval, néhány kifejezésben (volt) használatos. A legfontosabb áprilisi törvénycikkelyek • a független magyar felelős minisztérium alakításáról • az országgyűlés évenkénti üléseiről • az orzággyűlési követeknek népképviselet alapján történő választásáról • a közös teherviselésről • a sajtószabadságról szólnak 48-as emlék Szerencsen Fotó: F. M. ÉNI-ünnep 17 „Tűz vagyok” - ma „csak” művész lenne? Szalóczi Katalin Miskolc (ÉM) - Lázongó, a kötöttséget nem tűrő, hirtelen emberek mindig akadnak. De nem lesz mindenkiből forradalmár, mint Petőfi. Petőfiből pedig végképp csak egy volt. Van. Vagy ma is vannak, lennének Petőfik? - Erről beszélgettünk Pocsai Judittal, a B.-A.-Z. Megyei Kórház ideggyógyász, pszichiáter főorvosával. • Milyen lelki tulajdonságokkal jellemezhetők a forradalmárok? • Három fő tulajdonságuknak tartom az ellenzékiséget, az érzékenységet és az impulzivitást. Az ellenzéki magatartás amúgy is a fiatalok sajátja, nehezen képzelhető el egy idős ember örökös lázadóként. Ez az alapállás Petőfi költészetének formai újításában is megmutatkozik: egyszerű verselésével fittyet hányt a kor divatja szerinti dagályos stílusra. Az érzékenység nem ilyen nyilvánvalóan forradalmi tulajdonság, de alighanem ennek köszönhető, hogy a lázadó magatartás nem fordul át valakinél öncélú tettlegességbe. A külvilág eseményeire való fokozott érzékenység Petőfinél már szerelmi költészetében is megnyilvánul, de ez teszi egyszersmind igazságkeresővé. Érzékenység nélkül az impulzivitás is könnyen negatív tulajdonsággá, hebehurgyasággá válhat. De egy forradalmi helyzetben nyilván nem az érvényesül, aki sokáig mérlegel, hanem a hirtelen cselekvések, gyors döntések embere. □ Mint mondta: forradalmi helyzetben. Csakhogy nincs mindig forradalmi helyzet. Ellenzéki, érzékeny és impulzív emberek azonban bizonyára ma is vannak. • Vannak. Ők azok, akik nehezen illeszkednek be, képtelenek elfogadni a mindennapi monotonitást, a mértékletességet. Kockázatra, új kapcsolatokra, új élményekre vágynak. Közülük kerülnek ki például a folyton utazgatók. Vagy például a művészek. □ Akikkel szemben a társadalom is elnézőbb, ha ugyan nem vár el tőlük egy adag extremitást. Lehet, hogy ma Petőfi olyannyira nem találná a helyét, hogy pszichológushoz, pszichiáterhez kellen fordulnia? • Nem hiszem. Bár vannak, akiket a túlzott élményhajszolás olyan helyzetekbe sodor, hogy az már saját maguknak is sok. De nemigen lehet rajtuk segíteni, hiszen az ilyen nehéz emberek szinte kezelhetetlenek. Végképp nem tűrik a függőséget, a kötöttséget, a saját útjukat járják. □ Akkor nem is igen férjnek valók. • Nem. Mint ahogy az sem lehetett véletlen, hogy Júlia apja csak nehezen egyezett bele a házasságba. Egy racionálisan gondolkodó embernek fel kell tudni mérni, mi várható el egy másik embertől. • A forradalmárok között akadnak azért nők is. • Igen, de éppen a nők nagyobb kompromisszumkészsége miatt nem ez a jellemző. Elég körbepillantanunk, hogy meggyőződjünk arról, hogy a politikai játék” még ma is inkább férfidolog. Kivételek persze mindig akadnak. • Mindent egybevetve: mi lenne ma Petőfi? • Nem kellene félteni, feltalálná magát. Valószínűleg művész volna ma is. A tehetség ugyanis a külső körülményektől függetlenül is kibújik az emberből. „A forradalmár lehántja magáról a meglévő rend jogszabályait, ezért cselekszik forradalmian már egy eljövendő új rend szabályai szerint. A meglevő rend jogszabályait a bűnösök is levetik; ők azért nem forradalmárok, mert nem egy eljövendő rend szabályai szerint cselekszenek, hanem saját természetük szerint. így cselekszenek a terheltek is, azaz azok a bűntevők, akiknek ártalmas cselekedeteire eleve találunk mentséget.” Illyés Gyula Pocsai Judit Fotó: Végh Csaba Jókai megteremtette a forradalom mítoszát írók, költők a szabadságharcról - a forradalom és a szabadságharc az irodalomban Halmos Ildikó Miskolc (ÉM) - Az 1848/49-es események értékelésének két jellegzetes tendenciájáról érdemes szólni. Az írók, költők egy része mitizálja az eseményeket és heroizálja a szereplőket, míg mások épp az ellenkezőjét teszik. Látszólag tehát szemben állnak, valójában azonban kiegészítik egymást - fogalmazott Porkoláb Tibor irodalomtörténész-muzeológus, akit arról faggattunk, vajon a forradalomról és a szabadságharcról milyen kép rajzolódik ki az irodalmi alkotásokban. • A forradalom és szabadságharc hőseinek, eseményeinek kultikus ünneplése egy fontos nap kultuszával indul, március 15-ével, Petőfi napjával. Azok a narrátorok, akik elbeszélik e nap történetét, Petőfit teszik meg főszereplőnek. Az egyik híres narrátor Jókai Mór. Beszámolóját hitelessé teszi, hogy maga is részese volt az eseményeknek. Úgy teremti meg Petőfi kultuszát, hogy közben a sajátját is létrehozza. Az eseményekből Jókai és Petőfi szakralizált kettőse bontakozik ki. Jókai tudatosan, a szabadságharcban betöltött szerepére, üldözöttségének mítoszára építi írói karrierjét, közben építi Petőfi kultuszát és megalapozza a szabadságharc mítoszát. Erre példa A kőszívű ember fiai című regénye is. Bár az idealizáló interpretáció a magyar irodalom egyik alaptémája, ’48-ról mégsem született sok jelentős mű. Eszményítő, idealizáló tematika jelenik meg Ábrányi Emil költészetében, valamint két antológiában, a Szabadság lantjában és a Magyar költők ’48-ban című gyűjteményben. Ugyanez az irányzat teremti meg a nagy hősöket, például Kossuthot és Széchenyit. Az írók és költők számára tulajdonképpen sajátos legitimációt jelentett az, hogy részt vettek a szabadságharcban. Jókai saját életrajzát is e szerint alakította, romantikus elemekkel gazdagította az eseményeket. Ha szerepük marginális volt is, mint például Lévay esetében, aki nemzetőrként szolgált, alakja eposzi hőssé alakult, a századelőn a szabadságharc vezérfigurájaként ünnepelt. Vagy Tompa Mihály, aki a gömöri nemzetőrök tábori lelkészeként vállalt rövid szerepet a szabadságharcban. □ A mitizáló tendenciával szemben kik képviselték az ellentétes oldalt? • A nemzeti önvizsgálat, a számvetés vonulatának alapműve Arany Nagyidai cigányok című alkotása. Ez egyfajta gúnyrajzaként is értelmezhető a szabadságharcnak. Az eszményítő felfogásra berendezkedett nemzet nem is igen értette meg. Ahogyan nehezen barátkozott meg Kemény Zsigmond műveivel is. Kemény A forradalom után és Még egy szó a forradalom után című írásaiban elmélyülten elemezte a történéseket. Ez a tendencia profanizálja, deszakralizálja az eseményeket, lefokozza a hősöket. Erőteljesen a Kossuth-kritikára épít. Archetípusok alakulnak ki: Kossuthé, Széchenyié, a Kossuth-tal szemben álló „áruló” Görgeyé. De például Gyulai Pál és Lévay József megpróbálja Görgeyt tisztázni. □ A forradalom és szabadságharc nagy alakjai, így Görgey és Kossuth a későbbiekben elemezték saját szerepüket? • Görgey szól maga mellett Életem és működésem Magyarországon az 1848-1849-es években című művében. A történeti tényekre alapuló önapologikus munka 1852-ben németül, angolul, olaszul és svédül is megjelent, míg magyar változata csak 1911-ben látott napvilágot. Görgey mint „áruló”, illetve mint zseniális hadvezér kiváló dramatikus témául szolgált a későbbiekben. Illyés Gyula Fáklyaláng című művében, Németh László pedig Az áruló című drámájában dolgozta fel ezt a témát. Kossuth - ez levelezéséből, cikkeiből kiderül - erőteljesen kitartott eszméi mellett, saját szerepét nem vizsgálta felül. Porkoláb Tibor Fotó: Farkas M.