Esztergom és Vidéke, 1895 (17. évfolyam, 1-102. szám)
1895-10-31 / 87. szám
tek ; fél 5 óra felé a Herczegprimás képviselői is eltávoztak, akiknek búcsúzáskor a boldogságban úszó jubiláns plébános forró köszönetet mondott szives részvételükért. üdvözölte Jezsót és átnyújtotta neki a herczegprimás ő Főmagassága sajátkezüleg irt latin szövegő levelét, melyet hű magyar forditásban alább közlünk, és felkérte Walter Gyula drt, hogy azt olvassa fel. Jezsó Mihály érzékeny, hálás szavakban köszönte meg ő Eminencziájának magas kegyét és képviselőinek megtisztelő látogatását. Vaszary Kolos herczegprimás latin levele hű magyar fordításban a következő volt: »Nagyon tisztelendő Esperes Ur ! Kevés halandót részesít az isteni gondviselés azon szerencsében, a mely ma Etdőséged osztályrészévé lőn az által, hogy oltártestvérei tisztelete és öröme, híveinek őszinte ragaszkodása és örvendezése közepette ülheti meg 50. évfordulóját azon ünnepi napnak, amelyen élte virágzó szakában, telve buzgósággal és szent feltételekkel kezdette meg munkáját az Úr szőllőjében, válalta magára a lelkipásztor fontos tisztét és gyakorolni kezdette a legnehezebb művészetet, a lelkek kormányzását. Sok viszontagságot látott erdőséged ezen félszázad folyamán ; életének sajkáját heves hullámok csapkodták , de mégis rendütletlen maradt és félelem nélkül folytatta a vállaira nehezedő terhes hivatalt. Nemcsak oly forrás volt erdőséged, a melyből az üdvözítő hit tanainak legtisztább vize csörgedezett és termékenyítőleg öntözte a hívek szívét, hanem folyton zöldelő fa is, mely a tudomány, lelkipásztori gond és tapintat, az állhatatosság, erények és jótékonyság gazdag gyümölcseivel gyönyörködtetett. Örömmel ragadom meg ennélfogva ez örvendetes, ünnepi alkalmat, nemcsak azért, hogy erdőségedet, mint hű pásztort üdvözöljem és Istentől részére minden jót esdekeljek , hanem azért is, hogy vallomást téve lelkészi és esperesi minőségében szerzett bokros érdemeiről, fáradalmaiért legbensőbb köszönetemet nyilvánítsam. Biztosítván Ntődségedet állandó jóindulatomról és nagyrabecsülésemről, ájtatos imáiba ajánlottan maradok. Budapesten, 1895. október hó 20. Ntődséged jóakaró atyja az Úrban Kolos s. k., bibornok, érsek. A párkányi kerületi papság nevében a jubilánst Mórász Antal kéméndi plébános üdvözölte, beszédében kiemelte Jezsó hervadhatlan érdemeit, amelyekkel a vallás, a haza és az emberiség szent ügyét előmozdította, majd emlék gyanánt egy tömör ezüst feszületet nyújtott át. Végül Koperniczky Ferencz nagyölvedi plébános felolvasta Holbesz József újpesti nyug. plébános ünnepi költeményét, a mivel az ünnepély hivatalos részét befejezték. Délben a plébánosi lakban 40 terítékű ebéd volt, — a melyen az asztalfőn ülő agg jubiláns mellett Boltizár József és Walter Gyula dr. foglaltak helyet. A lelkes hangulatú társaságban az első tósztet a házigazda mondotta Vaszary Kolos herczegprimásra és Boltizár József püspökre ; Boltizár József a nap hősét, Jezsót köszöntötte fel ; Messermann Ignácz bátorkeszi plébános ismét ő Eminencziájára ülité poharát; Váray János ó-barsi és Koperniczky Ferencz n.ölvedi plébánosok újólag Jezsót üdvözölték. Az illusztris társaság 4 óráig maradt együtt. A vendégek ekkor oszladozni kezdet t fogymn. ünnepélye. I Esztergom, 1895. október 30. A borús, barátságtalan Őszi estén virágos, üde tavasz tárult szemeink elé a „Fürdő"-vendéglő fényesen kivilágított nagytermében szombaton d. u. 5 órakor, midőn a ragaszkodó ifjúság igazgatója iránt érzett szeretetének és tiszteletének névünnepe alkalmából ekklatáns kifejezést adott. Az öröm és boldogság pírja égett a lelkesedni tudó fiatalság arczán, amidőn valóban magasabb nívón álló hangversennyel tisztelte meg az ünneplő igazgató urat, örvendeztette meg a szülőket és iskolabarátokat. Diszes, előkelő közönség gyűlt össze a „Fürdő" nagytermében. Ott láttuk : Kruplanicz Kálmán főispánt, Hettyey Samu, Rbsszival István, Mally János, Maszlaghy Ferencz és Csernoch János dr. kanonokokat, Frey Ferencz orsz. képviselőt, Andrássy János alispánt, Földváry István drt, Fehér Gyula drt, Mattyasovszky Vilmost, Hanny Bélát, Klinda Teofildrt, Gudenusz Arthur bárót és még többeket városunk honoratiójai közül. A terem zsúfolásig megtelt szép hölgy és férfiközönséggel, a főgymnáziumi ifjúságával. Az ifjúsági ének és zenekar, amely körülbelül 80 tagból áll, az emelvényen helyezkedett el. A teremnek utczai oldalán az ünnepelt igazgató úr részére díszhely volt fenntartva. E körül foglaltak helyet a főispán úr és a kanonokok. Pontban 5 órakor érkezett a terembe Vojnits Döme, akiért egy 3 tagú küldöttség ment és akit beléptekor zugó éljenzéssel fogadtak. Az ének és zenekar rázendített az üdvözlő dalra, amelyet a közönség valóságos enthuziasmussal hallgatott. Az ének és zeneszámok egyáltalán oly kifogástalanok voltak, hogy bármely művészi nivón álló orchestrumnak is dicséretére váltak volna. Az üdvözlő beszédet Vargyas T. VIII. D. n. pap mondotta, aki rövid de szép beszédét valóságos szónoki hévvel adta elő. Közvetlenül és szívhez szólóan szavalta el Stróbl Gy. n. pap Váradi „Ave Máriáját" ; kedvesen és nagy igyekezettel deklamáltak Frey Vilmos és Mattyasovszky Jenő. Jóizü humorral adta elő Bozsenyik Jónás Kuthen „A vén kofa" cz. költeményét; a kezdet nehézségeivel küzdve ugyan, de határozott declamatorius tehetséget árult el Gergye J. n. pap Arany „Csonka koldusának" előadásával és végül hévvel és érzéssel szavalta el Benyo J. Kemenes „Szigetvárnál" cz. költeményét. Niedermüller F. és Zsarnóczay L. duettjüket igen kellemesen csicseregték el. A hangverseny „piéce de resistance"-át képezte a programm utolsó száma Erkel „Bánk-Bán" cz. operájának „Ima" részlete. Az ének-,és zenekar megindítóan, érzéssel adta elő a hatalmas kompozícziójú darabot, amelynek befejeztével a lelkesült hallgatóság zajos tetszésnyilatkozatokba tört ki. Ekkor felemelkedett Vojnits Döme igazgató és a megindulástól remegő hangon köszönte meg az ifjúságnak a szép ünnepség körül kifejtett fáradozását ; jó magaviseletre, szorgalomra intette és arra kérte őket, tartsák meg őt továbbra szeretetükben. Ezután tanártársainak és a diszes közönségnek köszönte meg azon kimögött nősültem, de tudjátok, hogy egész életemben csak befejezett eseményekről szoktam beszélni. Nos tehát az én házasságom is befejezett történet és már elmondok mindent okulástokra most s a magam fölmentésére. Éppen két hónapja Nyitra vármegyében jártam, családi levéltárak rejtelmeit kutatgattam s megvallom, hogy igen érdekes oklevelekre bukkantam. A gróf egy fiatal embert rendelt mellém másolónak. Szörnyű rossz másoló volt, nem is vehettem egyéb hasznát, minthogy rábiztam az ősi akták kiporolását. A fiatal ember helyett egyszerre csak a leánytestvére állított be a kastély lomtárába s előadta, hogy bátyja hajnalban lebukott a veloczipédről és kificzamitotta a kezét. A papa egy-két napra elküldte helyettesnek, mert a gróf ur szigoruan megparancsolta, hogy segítségemre legyenek. — A leányka csinos kis falusi teremtés volt, de szivesebben csevegett mintsem kellett volna. Nem bízhattam rá tetszetősen a penészes iratok porolását, sőt magam se folytathattam jelenlétében a régi írások rendezgetését. A múltból belenéztem a jövőbe. A falusi leánykának sejtelme sem volt foglalkozásomról, azt hitte, hogy régi bankókat keresek a fakó irások közt. És elcsevegte a gerliczei életrajzát, elmondta a macskája kalandjait, a kis kutyus furcsaságait, a papa tajtékpipáinak történetét, a mama konyhatitkait, az öcscse hőstetteit és a saját kedves eledeleit. Egészen új tanulmány került dolgozó szobámba. Abban hagytam a régi századok föltámasztását és egészen belemélyedtem a mindennapi falusi idillek történetének meghallgatásába. A kis leány csak csevegett s azt hitte, hogy szórakoztatása sokkal többet ér nekem, mint rendetlen iratcsomagok rendezése, így telt el az első nap. Nem írtam ugyan egy árva szót sem, de megjelentek a nyájas kisasszony álmomban szerelmes gerliczéi, kalandos macskái, tréfás kutyácskái, láttam a papa híres gyüjteményének fényesen rendezett pipapéldányait, ettem a mama nagyszerű főztjéből, ittam a nagy kerti lugas borából és reggelig hallgattam az egészséges és vidám kisasszony tereferéit. Szinte sajnáltam, hogy föl kellett ébrednem. Nyolcz órakor átüzentek a bérlő házából, hogy legyek szíves átmenni egy kis reggelire. Megreggeliztem ugyan, de azért mégis átmentem. A vidám falusi tündér elém szaladt és nagy rózsát tűzött a kabátokiba. Megkérdezte azután, hogyan aludtam. Mert ő — amint őszintén elárulta — nagyon rosszul aludt. A papa leghatalmasabbik tajtékpipájával várt a pitvarban. A mama izgatottan terített a verandán. írnokom hideg borogatásokat rakott a kezére, mikor beléptem. Egy kicsit megsajnáltak, hogy ilyen csúnya foglalkozásom van s a pap, emberbaráti szempontokból több mozgást, szórakozást ajánlott, azután jóakarattal tudakolta, tudok-e kártyázni. A mama megveregette a vállamat s rögtön kinyilatkoztatta, hogy a por nemcsak a ruhámat, de a tüdőmet is megeszi nemsokára. — Mért nem végezteti gróf úr azt a czudar munkát a faczér hajdúival. Sokkal markosabb legények azok a professzor urnál! A család boldog tudatlansága, ősi naivsága, megfoghatatlan szeretetreméltósága egészen elragadott. Soha ennyi őszinteséget és jóságot nem találtam egy házban. Persze másodszor is meg kellett reggeliznem. Szedret, epret, szilvát, kávét, süteményt raktak elém. Biztosra vettem a hideglelést, de mindenből kellett vennem, mert veszedelmesen elcsábítottak a kínálás legtökéletesebb művészetével. Reggeli közben mindent megtudtak tőlem. Különösen azt, hogy még nőtelen vagyok. A kisasszony csak úgy ragyogott örömében és bemutatta egész állatseregletét. Azután bevezetett az éléstárba, megmutatta néhány száz befőttesét, a mama is dicsekedni akart s bevitt a kertbe, ahol csodálatos nagyságú konyhanövényeivel ragadott el. Végre a papa halhatatlanságára került a sor. Látnom kellett a sertésszállást, az istállót s a mintaszerű baromfi-kiállítást. Nem értettem ugyan hozzájuk semmit, hanem azért már majd kifogytam a magasztaló jelzőkből. A nagyszerű szemle után már terített asztal várt a verandán. A mama és a a kisasszony minden művészete asztalra került. A papa végtelen boldog volt, hogy jól találom magam s nem egyszer emlegette, hogy fejeztessem be a lomtár rendezését az urasági inasokkal, hiszen mindegy lesz a gróf urnak, aki jobban szereti a lovakat, mint a tudományokat s a tengert, mint Nyitra vármegyét. A lúgos bora nagyon rossz volt, de a kisasszony szomszédsága nagyon jó. Ebéd után előkerült a mennyasszony-bor, melyből még a mama lakodalmán ittak a vendégek. Nem tudom hogy esett, de egyszerre csak a kezem a kisasszony kezében volt, a szemem az ő szemében és a lelkem az ő lelkében. A mama mosolygó könnyekkel mondta : — Milyen szép is az, mikor a fiatalok szeretik egymást. A papa boldogan és büszkén nézett ránk. Kiforgatták a természetemet, átváltoztatták a lelkemet, elvesztettem az eszemet s félig tréfásan, félig mámorosan feleségül kértem a falusi kisasszonyt, aki kényezve borult reám. Persze a levéltári kutatásokat nem fejezhettem be. Csakugyan a hajdúkra kellett bíznom a széthányt írások összerakását. Innen kezdve már mindent rózsaszínben láttam, nem gondolkodtam többé, nem fontolgattam semmit, hanem megnősültem. Csöndben, de megelégedésben.