Ex Symposion, 1999 (25-29. szám)
1999 / 26-27. szám
CZEGLÉDI ANDRÁS TÖREDÉKEK banalitásról, Hitlerről, Syberbergről Tóth-Barbalics Istvánnak „Minerva baglya csak a beálló alkonyattal kezdi meg röptét." Jó estét, jó szurkolást. Hitler. Ein Film aus Deutschland. Rendezte Hans-Joachim Syberberg. „77 februárjától októberéig. Münchenben. Ízelítőül: Heine, Brecht, Puppentheater, Gesamtkunstwerk á la Wagner-Hitler, Fassbinder, Kraus, Nietzsche, Pál apostol, Mogadishu stb. Hét óra hosszú, négyrészes nem-film egy nem-személyről} Nem előre lejátszott meccs. Ez itt nem a filmkritika helye. Sem elszántság, sem kompetencia. Ráadásul ugye nem-film egy nem-személyről. Egyszerűen csak: e nem-film elgondolkodtatott (istenem, hát van ilyen). Láttam és még mindig látom. „Tudod, hogy soha sincs vége." Mást se tudok. (Minek nincs vége?) Hitlernek nincs vége. Se hossza. Ki Hitler? Ha kérdezitek tőlem, nem tudom, ha nem kérdezitek, talán tudom. Ha már meccs meg szurkolás, akkor Hitler zseniálisan rossz játékos. Igazán multi(player, egyszerre bekk és csatár. No és persze jobbszélső és balösszekötő, de most végső soron nem ilyesmiről szeretnék beszélni. Ad nótám sport. A berlini olimpián Jesse Owens, a néger atléta aranyt arany után szerzett. Eltérően a többi, vérvonalát tekintve kevésbé kifogásolható bajnoktól, vele nem volt hajlandó kezet fogni a Führer. Owens vállat vont. „Miért, ki az a Hitler? Mit fut az százon?" Jogos, abszolút jogos. Csak hát olyan nehéz Owensig visszaszaladnunk. Pedig erre lenne szükség. Ad nótám „ki Hitler?". Hitler én vagyok (ez a legfájóbb — pardon: legszarabb2 — az egészben), de ez a Hitler persze mindig valaki más. Syberberg nem-filmjének talán legütősebb gondolata a bennünk lévő Hitler. Az elgondolás végtelenül egyszerű — egy hihetetlenül bonyolult műben, amelynél bonyolultabbat elképzelni is nehéz. Mert félre a — tollak, idegenség, ékeskedés — vérrekorder Hitlerrel! Aki egyszerűen csak valaminő rekorder a gonoszság örök emberi versenyében! Syberberg, hah, igen kemény, lágyabb ének nem kell neki: Also nichts von linken KZ-Pornos und Zelluloid-Spekulanten. A holo-giccs elutasításában csak helyeselni tudna neki a történelmi cselekményesítés kérdéseit feszegető Hayden White is, aki a német rendező történész és történelemfilozófus megfelelője. Syberberg mintha fél szemmel állandóan rátekintene”. White — Friedländer nyomán — „elítéli az olyan történeteket, 84 1. Syberberg másik magnum opusa Wagner flngjének filmadaptációja. Szintén hétórás, s természetesen négy részből áll. A Ring és a Hitler egyes részei megfeleltethetőek egymásnak (erről majd egyszer részletesebben, nem zárójelben, nem lábjegyzetben). A nem-filmben igen nagy hangsúly helyeződik a „Wagner nélkül nincs Hitler” gondolatára, maga a rendező pedig többször úgy nyilatkozott, hogy Hitlert csak Wagner segítségével lehet legyőzni. 2. Erich Fromm egy fontos és alapos tanulmányában egyrészt kitér arra, hogy a „szar”, „szaros” kifejezések használata mennyiben specifikus a nekrofil személyiségeknél, másrészt elemzi, hogy Hitler milyen értelemben nekrofil. Fromm egyáltalán nem esik a pszichológiai redukcionizmus szokásos túlzásaiba, nem éri be annyival, hogy adjon Hitlernek egy pofont: „Bizonyos szempontból Hitler olyan volt, mint a nagyhatalmak sok normális vezetője, és meglehetősen képmutató dolog háborús politikáját egyedülállónak minősíteni, mindazt tudva, amit a feljegyzések szerint más hatalmas nemzetek tettek." Akkor hát? Fromm szerint Hitlerben nekrofíliája egyedülálló, vagyis „esetében az az aránytalanság sajátos, amely az általa elrendelt rombolás és a rombolás valóságos indítékai között van.” Ugyanakkor nem véletlenül — na erre majd mindjárt visszatérek — idézném Rüdiger Safranski félelmetesen okos Schopenhauer-biográfiáját. A következő részletet akár Frommnak szóló, kicsit igazságtalan, de feltétlenül jogos oldalvágásként is értelmezhetjük, kirohanásként mindenféle redukcionizmus ellen. „Korunk fejlett magyarázatkultúrája aggasztó szürkezónában operál: a magyarázat és a megbocsátás átmenetei elmosódnak. ... A radikális gonosz létezésénél ma már nem lehet csak úgy egyszerűen megállni. (A Hitler-jelenséget például meg kell magyarázni: mostoha gyermekkor, nekrofília, kispolgári szorongások, tőkeérdekek, modernizációs sokk stb.)” És most a véletlenről. „Mindamellett nem új a felmentő magyarázatnak ez a kultúrája. Már korábbi évszázadokban is szívesen fogta össze a metafizikai igény szükségszerű létté, kozmosszá a létezőt.... Diderot-nak is a legádázabb támadásokat kellett eltűrnie, mert a véletlent a világ közepébe merte állítani. Akkor már szívesebben láttak volna egy ördögöt, mert a maga módján az kiszámítható, szükségszerű, következetes (Sade márki nagyon szuggesztíven fejtett ki egy ilyen negatív teológiát).... A hit a megmagyarázhatóság hipotézisévé szekularizálódott.” 3. Ténylegesen viszont nem ezt teszi, hála az égnek, hanem nem filmet készít, figyel a beállításokra, a szövegalámondásokra, az offra.