Ez a Hét, 1997. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1997-03-14 / 11. szám

Jogos védelem Most, hogy a közélet tobzódik a törvénytelenségben és az országban tort ül a félelem, a legtöbb ember reménykedve, ám egyre türel­metlenebbül vár valamiféle biztató jelet, amely ebből a káoszból végre kifelé mutat. Történetünk hőse lega­lábbis efféle gondolatokkal el­telve zötyög hazafelé a vil­lamoson. Már elolvasta az az­napi korrupciós ügyekről, bankbotrányokról, betörések­ről, rablásokról, no meg a rob­­bantgatásokról szóló tudósítá­sokat. Gyomra görcsben van és a szíve nehéz: egy ponto­san meghatározható, ám újab­ban megnevezhetetlen ki­sebbségi épp’ az imént emelte ki pénztárcáját bevásárló­szatyrából. Az egész havi kosztpénztől megszabadított áldozatnak ekkor hirtelen mégis valami halovány fény villan elkínzott tekintetében. Csöpp­nyi reménysugár deríti fel az arcát, midőn egy új törvénymódosításról olvas hitetlenkedve, mohó kíván­csisággal. Ezentúl büntethető lesz a nemi erőszak házasságon belül is - suttogja maga elé, miközben leszáll a villamosról. Az iménti hírtől szinte megmá­­morosodva, könnyű léptekkel, úgy­szólván szökellve igyekszik lakása felé, rutinosan kerülgetve a járdán parkoló autókat és a töméntelen kutyapiszkot, bár - hja, nagy úr a megszokás! - azért hátra-hátra tekint­­get közben, vajon nem követi-e vala­mi gyanús alak. Ezúttal azonban nem ütik le, ép­ségben hazaér. Otthona viszont feltörve. Ejnye-bejnye! - fejcsóválva veszi szemügyre a néma riasztót, elmélázva nézi pár másodpercig, hogy leverték mind a két biztonsági zárat és a hevederzárat is. Aztán sóhajtva legyint egyet: ki törődik most holmi betörés­sel...? Inkább bezárkózik odabenn a fürdőszobába, és - biztos, ami biztos -, még egyszer elolvassa az újság­ban a reményt keltő passzust, vajon csakugyan jól értette­­e. Értette, ahogy­ értette. Min­denesetre este, a hitvesi ágy­ban lámpaoltás után szinte azonnal már csak békés, nyugodt szuszogását hallani. Szája szegletében rég nem látott, elégedett, már-már gyermekien ártatlan mosoly, akármilyen vad, agresszív, telhetetlen némber is az asszony, ezentúl - hála az európai horizontú jogalkotóknak - végre legalább az ágyban nem történ­het egy jobb sorsra érdemes férfiúval kedve ellenére semmi váratlan... Óvári­ Tamás Természetesen fejlődünk! Szó, ami szó, sok mindent meg kell még tanulnia ennek a földhöz ragadt, mucsai magyar állampolgárnak! Mi­nő szerencse, hogy rendőrfőkapitá­­nyaink is eredményesen játsszák a civilizátor szerepét, és hozzájárulnak az éteren keresztül a rádióhullámokon küldött üzeneteik segítségével a sötét mucsai agyakban már évszázadok, sőt majd’ egy évezred óta honos ősho­mály oszlatásához! A budapesti rendőrfőkapitány sze­rint például a maffiák egymással való leszámolása, a folytonos robbantgatá­­sok, a főváros alvilági hadszíntérré válása a verekedő bandák háborújá­ban­­ természetesnek tekinthető. Az országos rendőrfőkapitány szerint pe­dig (bár az is lehet, hogy fordítva mondták) mindez: a fejlődés velejáró­ja! Persze, mentegethetnénk őket azzal, hogy hazabeszélnek, mert hiszen a rendőrségnek is csak élnie kell valami­ből. Csakhogy a valós helyzet inkább ez: akárhogy növekszik is a szervezett és szervezetlen bűnözés, szegény rendőrök nemcsak megélni nem tudnak (vagy alig), hanem élni is már hova­tovább csak akkor, ha a média által sztárolt bűnöző-iparág élni hagyja őket! Lehetséges viszont, hogy valakik mégiscsak kitűnően megélnek min­debből. Nemcsak a bűnözőkre gondo­lok, és még csak nem is annyira a rendőrfőkapitányokra... A megfejtők között könyvjutalmat sorsolunk ki! Vagy az Ez a Hét ingyenes példányait... K. I.

Next