Ez a Hét, 1997. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1997-03-14 / 11. szám
Jogos védelem Most, hogy a közélet tobzódik a törvénytelenségben és az országban tort ül a félelem, a legtöbb ember reménykedve, ám egyre türelmetlenebbül vár valamiféle biztató jelet, amely ebből a káoszból végre kifelé mutat. Történetünk hőse legalábbis efféle gondolatokkal eltelve zötyög hazafelé a villamoson. Már elolvasta az aznapi korrupciós ügyekről, bankbotrányokról, betörésekről, rablásokról, no meg a robbantgatásokról szóló tudósításokat. Gyomra görcsben van és a szíve nehéz: egy pontosan meghatározható, ám újabban megnevezhetetlen kisebbségi épp’ az imént emelte ki pénztárcáját bevásárlószatyrából. Az egész havi kosztpénztől megszabadított áldozatnak ekkor hirtelen mégis valami halovány fény villan elkínzott tekintetében. Csöppnyi reménysugár deríti fel az arcát, midőn egy új törvénymódosításról olvas hitetlenkedve, mohó kíváncsisággal. Ezentúl büntethető lesz a nemi erőszak házasságon belül is - suttogja maga elé, miközben leszáll a villamosról. Az iménti hírtől szinte megmámorosodva, könnyű léptekkel, úgyszólván szökellve igyekszik lakása felé, rutinosan kerülgetve a járdán parkoló autókat és a töméntelen kutyapiszkot, bár - hja, nagy úr a megszokás! - azért hátra-hátra tekintget közben, vajon nem követi-e valami gyanús alak. Ezúttal azonban nem ütik le, épségben hazaér. Otthona viszont feltörve. Ejnye-bejnye! - fejcsóválva veszi szemügyre a néma riasztót, elmélázva nézi pár másodpercig, hogy leverték mind a két biztonsági zárat és a hevederzárat is. Aztán sóhajtva legyint egyet: ki törődik most holmi betöréssel...? Inkább bezárkózik odabenn a fürdőszobába, és - biztos, ami biztos -, még egyszer elolvassa az újságban a reményt keltő passzust, vajon csakugyan jól értettee. Értette, ahogy értette. Mindenesetre este, a hitvesi ágyban lámpaoltás után szinte azonnal már csak békés, nyugodt szuszogását hallani. Szája szegletében rég nem látott, elégedett, már-már gyermekien ártatlan mosoly, akármilyen vad, agresszív, telhetetlen némber is az asszony, ezentúl - hála az európai horizontú jogalkotóknak - végre legalább az ágyban nem történhet egy jobb sorsra érdemes férfiúval kedve ellenére semmi váratlan... Óvári Tamás Természetesen fejlődünk! Szó, ami szó, sok mindent meg kell még tanulnia ennek a földhöz ragadt, mucsai magyar állampolgárnak! Minő szerencse, hogy rendőrfőkapitányaink is eredményesen játsszák a civilizátor szerepét, és hozzájárulnak az éteren keresztül a rádióhullámokon küldött üzeneteik segítségével a sötét mucsai agyakban már évszázadok, sőt majd’ egy évezred óta honos őshomály oszlatásához! A budapesti rendőrfőkapitány szerint például a maffiák egymással való leszámolása, a folytonos robbantgatások, a főváros alvilági hadszíntérré válása a verekedő bandák háborújában természetesnek tekinthető. Az országos rendőrfőkapitány szerint pedig (bár az is lehet, hogy fordítva mondták) mindez: a fejlődés velejárója! Persze, mentegethetnénk őket azzal, hogy hazabeszélnek, mert hiszen a rendőrségnek is csak élnie kell valamiből. Csakhogy a valós helyzet inkább ez: akárhogy növekszik is a szervezett és szervezetlen bűnözés, szegény rendőrök nemcsak megélni nem tudnak (vagy alig), hanem élni is már hovatovább csak akkor, ha a média által sztárolt bűnöző-iparág élni hagyja őket! Lehetséges viszont, hogy valakik mégiscsak kitűnően megélnek mindebből. Nemcsak a bűnözőkre gondolok, és még csak nem is annyira a rendőrfőkapitányokra... A megfejtők között könyvjutalmat sorsolunk ki! Vagy az Ez a Hét ingyenes példányait... K. I.