Ez a Hét, 1997. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1997-04-11 / 15. szám
Levél Peták Istvánhoz Tisztelt Elnök Úr! Ne haragudjon amiért újból önhöz fordulok, de az általam ismertté vált tények kényszerítenek rá. A januárban Farkasházy Tivadar adásával kapcsolatos panaszomat az ORTT Panaszbizottsága felülvizsgálta és - sajnálatos módon - 2:1 arányban elvetette, így nem fog az ország erkölcsi állapota, mely eddigi ismeretlen mélypontra süllyedt, javulni. Sajnos a szükséges katarzissal - úgy érzem - a következő választásokat kell megvárnunk. Mellékelem a Képes Európa c. lap 1996. június 5. számából kimásolt újságcikkrészletet, melyben az MTV munkatársa Vámos Miklós egy interjú keretében számomra hallatlan módon nyilatkozott a magyar himnusszal kapcsolatos gondolattársításáról. Nyilatkozata nem csak ízléstelen - kérem győződjön meg személyesen róla - hanem az ország, a magyar nemzet becsületét és érzésvilágát megbántó kijelentésről van szó. Amióta a cikk birtokomban van, állandóan azon gondolkodom, milyen ország televíziós szolgáltatásának képernyőjére való lenne Vámos Miklós. Az bizonyos, hogy ezek után a Magyar Televízióéra nem! Az ilyen vagy ehhez hasonló kijelentések vagy tudatos provokációk, vagy a magyar néppel szembeni arrogáns megnyilatkozások, mindenesetre nem alkalmasak arra, hogy a mai Magyarország megsebzett lelkületét megnyugtassák. Inkább alkalmasak arra, hogy a kedélyeket feldúlják, majd a jogos reakciókat nacionalizmus vagy antiszemitizmus vagy más negatív jelzők használatára „feljogosítsák”. Itt meg szeretném említeni, hogy senki sem köteles Magyarországon élni, vannak más országok is a világon. Ha Vámos úrnak a magyar himnusz hallatára „szellentés” jut az eszébe, alkalmasabb lenne, ha ezzel a jogával élve külföldre távozna. Kérdés, ott milyen asszociációk hatalmába kerülne, ha az ország himnuszát hallaná. Csodálkozom azon, hogy az immár 6 hónappal ezelőtt megjelent cikk után Vámos úr még mindig műsorvezetője a „Lehetetlen ” c. adásnak, szerintem ez is a lehetetlen kategóriába tartozik. Tisztelettel üdvözli: Kenessey Csaba Svájc Az más labancokrúl Magyar, ügynöknek! Magyar Bálint a neve annak a valakinek (eddig, hogy őszinte legyek, Zarándban senki sem hallott róla, meglehet, ő sem Zarándunkról), aki - alig hogy kinevezték a művelődés, az oktatás és a vallásügy első állami emberének - az állástalan, meg az ezután lapátra kerülő óvónéninek és óvóbácsinak, tanítóknak a tanároknak azt ígérte: jótékonykodásra hajlamos „pártjaink és kormányunk” biztosítják számukra a megélhetést, mert lehetővé teszik nekik az ügynökké válást! Átképezhetik magukat - valami gyorstalpaló tanfolyammal, a szabaddá vált, még bankárnak ki nem emelt foxi-maxi-iskolai szakértők istápolásával? - az adóhivatalok, az utazási irodák, meg mondjuk (mondja) a biztosító társaságok szakembereivé. Ártunk és ormányunk? -Magyar, ügynöknek! Bálint új jelszava, pártja, a Szabad (és) Demokraták (de) Szövetsége új nótája ez (,Nemzeti dal” nem lehet, hisz „nepzetről” ottan már szó sincsen, csakis - majdnem globalice - a Földgolyót megtöltő emberiségről)... Jól hallottad, a TALPRA MAGYAR helyett. - Jól megszeditek magatok! Ha igaz. . A magyartanár, kinek - mondjuk - (ne adj Isten) a leheletfinom költészet a mindenes betéve tudja Ballassától Csoóriig az egész magyar irodalmat, álljon ki az utcasarokra ügynökölni?... Állítson be a magánlakásokba, közületekhez... szervezni egy kis üzletet! Ha a maga üzlete lenne, se menne. - Finom kis alakok, nem mondom! Ne is. - Mikor billentitek már őket... Várd ki a végét, jönnek „Romániába” is a hozzá hasonlók. Hogy fölszabaduljunk végre! ... Én mondom, több sem kell. Éppen ez hiányzik még a boldogságunkhoz. Kurta Miska Zaránd vármegyéből Az élet tragikomikus .Hogyan látod magad? - Ironikusan. Nem veszem magamat komolyan, és a világot sem. Például amikor megszólal a magyar nemzeti himnusz, az emberek többsége föláll és egy picit meghatódik. Nekem az jut eszembe, hogy amikor negyedikes voltam és megszólalt a nemzeti himnusz, egy Lisznyai nevezetű osztálytársam szellemeit. Ez nem szép dolog, de így van. Ez a fajta groteszk látásmód lelki alkat dolga, és én így látok. A halált sem tudom komolyan venni. Temetéseken alig tudom türtőztetni magam. Ha az ember születését nagy öröm kíséri, a távozását miért nem? Nem bánnám, ha nálunk is úgy zajlana a temetés, mint New Orleansban, ahol a zenekar jó kis dzsesszt játszik, és táncol a gyásznép.