Ez a Hét, 1997. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1997-06-27 / 26. szám
Monumentalista festő - aki egy darab falat sem kapott Duray Tibor művészetéről Talán életem legnagyobb adósságából próbálok most törleszteni egy keveset. Ám mielőtt ehhez nekifognék, hadd meséljek el egy látszatra ide nem illő történetet. Ezelőtt egy jó évtizeddel Szigligeten megismerkedtem egy ott nyaraló festővel. Jó humorú ember volt, vagy inkább cinikus? - döntse el az olvasó. Az illető (akinek nevét furcsa módon elfelejtettem) elmondta, hogy a Szovjetunióban megjelent a világ művészeinek nagy lexikonjában a magyarok közül ketten szerepelnek: Munkácsy Mihály, meg ő. Mivelhogy ő festette a Rákosi-idők kirobbanó sikerű alkotását: A traktoroslány-t. Elmesélte a kép keletkezésének történetét is. Midőn tombolt a szocialista realizmus, vázlatfüzettel, ceruzával, no meg egy jó fényképezőgéppel elment egy traktorállomásra. Alibiből maszatolgatott valamit a rajzpapírra, de igazából csak lesett, és csinált egy jó fényképet az egyik traktoron ülő ifiasszonyról. Ezek után már csak meg kellett csinosítani, tiszta overallba öltöztetni a hölgyet, kitakarítani a hátteret, és megadni azt a dicsfényt, ami korábban a szentek képein sugárzott. A traktoroslány megkezdte szűnni nem akaró diadalútját, és beröpítette a mestert a legnagyobbak közé. Ez volt tehát a karriertörténet. * Duray Tibor így ajánlja a munkásságáról 1973-ban megjelent kis könyvet a szerzőnek: „Solymár Pistának, aki nehéz időkben állt mellém, köszönettel és igaz barátsággal.” • Az az igazság, hogy nem volt nehéz megválasztani az időpontot, mert Duray mellé csak nehéz időkben lehetett állni. Érdemes elgondolkozni azon, hogy vannak alkotók, akiket ha százszor felfedeznek, utána megpróbálnak százszor elfelejteni. Akik arra ítéltettek, hogy az őket megillető helyet tartósan ne foglalhassák el. Duray 1912-ben született, és keserves sorsa ellenére, már a két világháború között elismerést vívott ki munkásságával. Pedig ehhez nagy erő és elszántság kellett: „...gyermekkorának környezete: háromszögletű nyirkos udvar a Dohány utcában, a félhomályban álldogáló kézikocsik, a folyosó végén levő vízvezeték, s a zsidó templomi esküvők, amelyeket az ablakból nézhetett a folyton munkában, gondban égő, konfekciós szabómunkát végző család. Már kisiskolás korában sokat rajzolt, később a festéssel is megpróbálkozott és érdeklődése a képzőművészet irányába terelődött. Ám a szűkös anyagi helyzetben a polgári iskola elvégzése után csakis ipari pálya jöhetett számításba. A műbútorasztalosságot ajánlották, így került az Üllői úti Thék Endre gyárba. A 14 esztendős Duray Tibor minden szabad idejét a Csuklyás fej (1947, olaj, vászon, 58x41 cm) rajzolásnak és festésnek szánta volna, de családjának nehéz helyzete miatt nem tehette ezt. Végül a tífusz jött ’segítségére’. Régi iskolájának cserkészcsapatával evezni ment. Ittak a Dunából. ő tífuszt kapott. Hat hétig súlyos betegen feküdt a kórházban, s felgyógyulása után nem tért vissza a gyárba.” Durayra két mester hatott igazán: Aba Novák Vilmos, akinek szabadiskoláját is látogatta, valamint Derkovits Gyula. Első átütő sikerét a Szinyei Társaság 1935-ös tavaszi kiállításán aratta, majd 1939 tavaszán az Ernst Múzeum három termében nyílt, nagy visszhangot kiváltó kiállítása: „Hol rejtőzött ennyi ideig ez a pompás művész? Hol és milyen körülmények között fejlődött ennyire kész festővé? - kérdezte hosszú méltatás után Elek Artúr, a kor kitűnő kritikusa.” Duray műveivel a szegény emberek világából hozott ez időben művészileg nagyon értékes üzeneteket, majd képein megjelenik a fasizmus, az embertelenség elleni tiltakozás is.