Ez a Hét, 1998. január-március (5. évfolyam, 1-12. szám)
1998-02-13 / 6. szám
„Sajtó kell, igenis...!”4. rész Központi Sajtó Vállalat A Trianont megelőző időszak katolikus sajtópasztorációjának fejlődési csúcspontját azonban mégsem a kinyomtatott lapok vagy az általuk elindított mozgalmak jelentették, hanem a „Központi Sajtó Vállalat" elnevezésű kezdeményezés. Ennek a mozgalmi jellegű törekvésből kinövő keresztény lapokat kiadó vállalkozásnak a közvetlen előzménye P. Bangha Béla„A magyar katolikus sajtó kérdéseseimmel út, és a Magyar Kultúra hasábjain 1917 elején két egymást követő lapszámban publikált tanulmánya volt., Minden túlzás és szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy ez a cikk teremtette meg a Központi Sajtó Vállalatot” - mondta később a jezsuita atya. P. Bangha ebben az írásában összegezte a katolikus sajtó eddigi próbálkozásait, eredményeit és kudarcait, illetve a Katolikus Sajtóegyesület működéséből nyert tapasztalatait. De ennél a pontnál nem állott meg. Új, előrevivő gondolatokkal látnokszerűen leírta a fejlődés egyetlen lehetséges útvonalát: ,Magyarországon is vagy negyedszázada hangzik már a vészkiáltás: katolikusok, a ti hatalmas szellemi és anyagi erőitekkel csináljátok meg az impozáns, vezető, hódító sajtót, ha nem akarjátok lassan kint mindazt elveszíteni, ami ma még a tiétek! A felelet erre a vészkiáltásra nem volt ugyan semmis, de sokkal több sem volt máig, mint néhány nem egészen sikertelen részletkísérlet... azonban a feladat nagyságához, az ellenséges sajtó hatalmához és elterjedéséhez képest mindaz, amelyet eddig létrehoztunk, számban szinte alig vehető féleredmény... Mindenek előtt azonban egy alapgondolatot kell tisztáznunk. A katholikus sajtókérdés megoldása alatt mi nem értjük egy bármily kitűnően szerkesztett és finanszíozott lap megteremtését. Még kevésbé azt az alamizsnarendszert, amellyel a különböző oldalról eredt sajtókezdeményezéseket némi anyagi és erkölcsi támogatásban részesítjük, így sajtót teremteni nem lehet... A sajtó terén csak egészen elsőrangú, minden területen kiváló alkotásokkal lehet azt a teljes eredményt elérni, amelyre szükség van... A közönség nem a jó és az elfogadható lapot keresi, hanem a legjobbat... Hát még ha egyenesen katholikus cégjelzésű újságról van szó, amelyektől a közönség előre is huzakodik... csak akkor fognak hozzányúlni, ha azok máról holnapra csakugyan zsurnalisztikailag elsőrangút produkálnak, olyant, amelyről barát és ellenség kénytelen elismerni, hogy ha szolgálatilag, irodalmilag, stílus, érdekesség, gyorsaság, szemfülesség, jólértesültség, magas látókör, elevenség és nem utolsó helyen független szókimondás dolgában a legmagasabb színvonalon áll. Ez természetesen csak óriási anyagi és szellemi befektetésekkel volna lehetséges. Egyszerre, mintegy máról holnapra az egész vonalon csupa elsőrangú sajtóvállalattal kellene akcióba lépnünk, meg kellene keresni és szervezni elsősorban is azokat az igazán ügyes, tehetséges és megbízható vezető embereket, írókat, szerkesztőket, kiadóhivatali igazgatókat, akikre ekkora feladatot rá lehet bízni, függetlenítve természetesen őket minden egyéb gondtól, s esetleg részesévé téve őket az elért eredmény mértéke szerint a rájuk bízott vállalatok anyagi sikereiben, meg kellene szerezni lapjainknak az ország legjobb, legelevenebb tollú íróit, legbeváltabb rovatvezetőit, legfürgébb riportereit és tudósítóit, legügyesebben rajzolóit, politikusokat, közgazdászokat, szakmákat, széprókat, költőket, művészeket, kritikusokat. Ezekkel aztán olyan sajtót kellene teremteni, amelyben az egész közösség megtalálná mindazt, amit a sajtóban egyáltalán keres, tehát reggeli és esti lapot, párt és párton kívüli orgánumokat, fővárosi és vidéki sajtót, az értelmiségnek és a munkásrétegnek szóló, harcias irányú újságokat, melyek a kath. gondolkodásra még csak előkészítenek... szóval az ellenfélnek jól kiépített sajtóval egyszerre, az egész vonalon egyenértékű, sőt jobb fegyverzetű sajtót kellene szembeállítanunk... Enélkül sok szépet és jót tehetünk a mi kis püspöki helyi lapjainkban, tengődő, nyilvánosságot szinte kizáró orgánumainkkal, hölgybizottságok, prédikálás és fáradtságos agitálás útján nagy nehezen elterjesztett egyházi tudósításainkkal, de ezeknek az apró mécseseknek a világossága legfeljebb a parókiák békés szobájáig, s talán néhány ezer ember hétpróbás, hitbuzgó kath. családig jut csak el, uralkodó, s igazán irányító befolyást gyakorolni azonban képtelen s kihatása százezrek és milliók lelkű idének idomítására alig lesz több a semminél... Szinte kár az erőfeszítésekért, melybe ez a sajtómunka kerül... A nagy tömegek, főleg az értelmiségi tömegek megnyerése, megőrzése, beiskolázása, állandó felvilágosítása, lelkesítése, vezetése és irányítása csakis ilyen elsőrangú és teljesen kiépített sajtóval lehetséges. Mert csak ezzel közelíthetjük meg ismét azon tömegeket, melyek ma már ránk nézve csaknem teljesen elvesztek... Mert ma a lelkek és vélemények világában csak annak van szava és súlya, csak az vezet és győz, aki hozzá tud férni a tömegekhez... Aki ehhez nem ért, azt eltiporják... Kétszeresen áll ez ott, ahol a katholicizmus, mint nálunk is, az értelmiségi osztályokkal az egyenes lelkipásztori összeköttetést részben már el is veszítette... A templom az intelligencia visszahódítására nem elég. Igaz, hogy vannak iskoláink és egyleteink is. Mindkettőnek nagy jelentőségével tisztában vagyunk és mégis... a sajtó az... amely nélkül az egyház a huszadik században is is katakomba sírokba kénytelen temetkezni... De nem elég a lapot megírni és kinyomtatni - ez még csak a kisebb fele az újságkiadói munkának -, hanem oda kell vinni a közönség szeme elé, szinte a markába kell nyomni néhány fillérért... Reklám, rikkancsolás, házhoz hordás, üzletekben való árusítás, s az ezt végző személyzetnek a megszervezése... - mindez legalább olyan fontos munka tehát egy lapnál, mint a szerkesztői munka... Ezzel eljutottunk a kath. sajtó késedelmességének fő okához, a pénzkérdéshez... Tény, hogy anyagi forrásaink igen jelentékenyek s csak arról van szó, hogy a számos egyházi közszükséglet kielégítése közül melyiknek kielégítése tűrhet a sajtó javára . HÉT