Ezredvég, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 5. szám - N. Horváth Péter: Mint a gyík
mutogathatná, felvágva vele: „szombati ezüst" és milyen drága! Kicsit elidőznék a lábfején, sok ember feje sincs ilyen okos, egy villanásnyit talpa közepén, nem várva, míg fölkel s agyontapos. II. Megsejtve legbensőbb gondolatom, nagyot nyújtózkodna hasra fekve, „engedélyezné", hogy folytathatom, mert kedvem keresni tartja kedve. Megolvasnám jobbik lábujjait: pont ugyanannyi-e, ahány a bal? - Hiszen a szépség az úgy is tanít, ha nem száll szembe a szabályossal - És csámpáznék tovább kirándulva, bársonyos talpának lejtőjén föl, mintha egész üdvöm azon múlna s nem nyugodhatnék a sejtelemtől Kerek sarkáról sem lecsusszanva meglovagolnám az achillesét; cirógatnám, amíg elszunnyadna... - Zsongana az élet fölötti Lét. - Déli fény üdvözölne vádliján, harangszó, bordal meg lakodalom, fülelnék, akár egy vén indián...; - bárhogy is, utamat föl nem adom. Legapróbb részlete is megkapó: - méláznék térde szelíd hajlatán - vászon és ecset, hol kevés a szó, vagy fotó mondaná el igazán... Jobb combján delelnék jót napozva - bőréről betűzné mesém a nyár -, kettőnkre nyugalom záporozna, amilyen egyebütt sehol sincs már. Feneke bájos két dombja között hosszasan játszanék élő hidat, kémlelvén odalenn az Ördögöt... - de angyalt találna, bárki kutat. Gyönyörű csípőjén s derekán túl, gerince mutatná az útirányt. - Nem téved el, aki arra indul, megértést remélve maga iránt. - A lapockáival őrzött mezőn