Bihari Napló, 2010. február (21. évfolyam, 25-48. szám)

2010-02-13 / 36. szám

NAPRAKÉSZ .......lámn..... Kidolgozzák a Körös-völgyi kistérség fejlesztési stratégiáját Együttműködés, versenyképesség Tegnap délelőtt a fugyivásárhelyi Református Egyházi Központban tartották A helyi identitás meg­erősítése egy területfejlesztési stratégia kidolgozása által elnevezésű projekt nyitókonferenciáját. Ciucur Losonczi Antonius Az 52 ezer euró költségvetésű, 2010 januárja és májusa között gyakorba ültetett, A helyi iden­titás megerősítése egy terület­­fejlesztési stratégia kidolgozása által elnevezésű projekt kedvez­ményezettje a Körösmenti Tele­pülések Helyi Akciócsoportja. A hamarosan jogi személyiség­ként bejegyzett entitásnak eddig 15 tagja van, melyek közt egy­aránt megtalálhatóak állami in­tézmények, civil szerveződések és magánvállalkozások is. A fugyivásárhelyi, a köröskisjenői és a harangmezői önkormány­zatok, a fugyivásárhelyi és a harangmezői általános is­kolák, a Caritas Catolica, a Pro Progresso, az Alpareana 60 és az Úrbéri Egyesület, a Köröskisjenői Református Egy­házközség, valamint öt cég al­kotta társulás összesen 10.400 euró önrészt vállalt magára, a többi pénzt az EU Európai Regionális Fejlesztési Alapja biztosítja a LEADER 2007-2013 programon keresztül. A kö­rülbelül 20 ezer Bihar megyei lakost érintő Akciócsoport ab­ban különbözik az eddig ismert Településközi Fejlesztési Egye­sületektől, hogy nem csupán állami intézmények csatlakoz­hatnak hozzája. A tagok nyi­tottak a civil, az egyházi és az üzleti szféra képviselői számára is, sőt kifejezetten örömmel ve­szik ezek jelentkezését, hiszen a végső cél, hogy a megye közel 60 százalékát lefedjék. Fejlesztési stratégia Amellett, hogy kidolgozzák a Körös-völgyi kistérség fejlesztési stratégiáját, megpróbálják beazo­nosítani a helyi problémákat, és megoldásokat keresnek ezekre, külföldi tanulmányutakat is ter­veznek Franciaországba, Auszt­riába és Magyarországra, ahol már több mint 20 éve sikeresen működik az elképzelés. Mint aho­gyan köszöntőbeszédében Kállay László református lelkipásztor, a Pro Progresso Egyesület elnöke fogalmazott, annak ellenére, hogy egy olyan társadalomban élünk, ahol központi szerep jut a ver­sengésnek, azért arról sem sza­bad megfeledkeznünk, hogy az együttműködés, a közös nevező keresése is ugyanilyen fontos. A tegnapi nyitókonferencián részt vett és protokolláris jelleggel felszólalt Cornel Popa liberális szenátor, Dumitru Volo§eniuc, a Bihar Megyei Tanács alelnöke, dr. Sarkady Zsolt alprefektus, Adrian Petroi harangmezői polgármester, Adriana Indrie, a fugyivásárhelyi Általános Is­kola igazgatónője, Nagy Horten­zia Caritas­ munkatárs és Sanda Pert üzletasszony. A jelenlevők kérdéseire Octavian Avramus, a Bihar Megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság LEADER-szaktanácsadója vála­szolt. Marius Maian és Kállay László, az Akciócsoport fő kezdeményezői Octavian Avramus szaktanácsadó Ellenőrzik a megyei vizek minőségét A Bihar megyei álló, és folyóvizek 75 százalékának jó vagy nagyon jó a minősége mind környe­zetvédelmi, mind kémiai összetétel szempontjából - állapította meg a Vízügyi Igazgatóság. Pap István A Körösök Vízügyi Igazgató­sága folyamatosan ellenőrzi a Körösök vízgyűjtőmedencéjébe tartozó vizek minőségét. Bihar megye teljes területe ehhez a vízgyűjtőmedencéhez tartozik, és ebben a megyében ökológiai szempontból a vizek 75 százalé­ka jó, illetve nagyon jó minősé­gűnek mondható az igazgatóság által kiadott közlemény szerint. Ökológiai szempontból mérsé­kelt vízminőséget állapítottak meg a Pece patakon Nagyvárad­tól lefelé, az Éren Értarcsánál és Bihardiószegnél, a Csíkos tavon Oláhszentmiklósnál, míg a Mó­ka patak Érsemjénnél gyenge minőségű, állapították meg az igazgatóság szakemberei. A je­lentés kimondja, hogy a Sebes- Körös két mellékága, az Al­ea és a Kopánd patakok mérsékelt vízminőségűek a Berettyó és mellékágainak vize mintegy 30 kilométeres szakaszon mérsékelt minőségű. Kémiai összetétel te­kintetében a vizek rézmennyi­sége haladta meg az optimális szintet az ellenőrzött szekciók többségében, a nikkeltartalom a Berettyón Margittától lefele és az Éren Értarcsánál magasabb az optimálisnál, emellett megállapí­tották a víz olajszennyezettségét a Berettyón Berettyószéplaktól lefele. Dr. Dorel Dume az igaz­gatóság vezetője azt nyilatkozta: az uniós normák értelmében 2015-ig az összes tagállamban minden víznek jó, vagy nagyon jó minőségűnek kell lennie. „A 2009. év harmadik negyedévi ellenőrzések alapján megállapít­hatjuk, hogy ez az elvárás Bi­har megye szintjén teljesíthető” - szögezte le az igazgató. Jó a folyóvizek minősége A NAGYVÁRADI VÍZÜGYI TARSASAG Rt értesíti fogyasztóit, hogy a 2010 február havi hidegvíz fogyasztás leszámlázása végett, a bekötő vezetékeknél felszerelt vízórákat 8—16 óra között olvassák le az alábbi program szerint: 2010.02.15, hétfő Bihorului 55—87, szám, Piersicilor, Pareului, Cirejilor, Louis Pasteur 6—38. szám, Izvorului 22—95. szám, Dunarea, Cometei, Alexandru Vaida Voievod, Islazului, Toamnei Másodragos havi­l­olvasások: Rahovei 7. szám, Arany Janos 14. szám, Ion Luca Caragiale 4. szám, Tuberozetor 4. szám, Samuil Micu Klein 15. szám Gazdasági egységek, Bacaului, Horea, Alexandru Vlahuța, Sucevei Strugurilor, Viilor, Louis Pasteur 39—76. szám, Hortensiei, Sovata, Budai Nagy Antal, Lisabonei, Aluminei, Slatinei, Târnavelor, Rovine, Stanisoarei, David Praporgescu, Umbrei, Armatei Române, Ștefan Odobleja Gazdasági egységek, Tudor Vladimirescu, Octavian Goga, Piata Independentei, Cuza Voda, Matei Basarab, Mihail Kogalniceanu, Piata Cetatii, Ion Ghica, Gheorghe Costa-Foru Sanatorului, Nicolae Beldiceanu, Ion Alexi, Cardinal Alexandru Todea, Eroul Necunoscut, Crizantemelor, Pacii, Spartacus, Ioan Slavici, Victor Babe?, Brașovului Gazdasági egységek, Abatorului, Paunului, Calea Aradului, Cneștilor, Lupusului, Dimitrie Cantemir, Privighetorii, Constantin Tanase, Grivifei Reklamácsók ellenőrzése és be nem ütemezett l­olvasások, Branului, Alba Iulia, Stâna de Vale, Titus Popovici, Bicazului, Mioriței Gazdasági egységek, Tineretului, Eftimie Murgu, Piata Velența, Razboieni, Seleușului, Petei, Ștefan Zweig, Depozitului, Episcop Sulyok István, Simion Ștefan, Bulevardul Decebal, William Shakespeare, Tuberozelor, Atelierelor, Muntele Gäina, Nufarului, Liszt Ferenc Városi kutak, Mihai Eminescu, Petőfi park, Corneliu Coposu, Leningradului, Crivajului, Gurghiului Reklamációk ellenőrzése és be nem ütemezett leolvasások. Louis Pasteur 77—185. szám, Sportului, Rozmarinului Gazdasági egységek, Louis Pasteur, Olteniei, Aleea $trandului, Republicii, Mihai Eminescu, Barbu Petriceicu Hașdeu, Magnoliei, Șirul Canonicilor, Ştefan cel Mare, Mierlei, Lotrului, Clujului, Johann Gutenberg, Barierei, Ogorului, Cșorhei, Aioarea, Meșteșugarilor, Coriolan Hora, Corneliu Baba, Ovid Densușeanu, Ogorului, Calea Aradului, Ciheiului, Nufarul­­ Sânmartin, Baile 1 Mai Másodlagos havi­leolvasások: Ady Endre 26., 29., 29A., 36. és 66. szám, Malului 6. szám, George Coșbuc 3. szám, Szigligeti Ede 18. szám, Roman Ciorogariu 21. és 36. szám, Mihai Eminescu 37., 46. és 58. szám, Dunarea 2. szám, Pârâului 4. szám, Moscovei 27. szám, Anton Pann 5. szám, Menumorut 39. szám Reklamációk ellenőrzése és be nem ütemezett b­olvasások. A fenti beütemezések megtekintehtők honlapunkon a www.apaoradea.ro címen. Kérjük ama fogyasztóinkat, akik nem tartóz­kodnak otthon a fenti időpontokban, hívjanak minket a 0259/436 909 vagy a 0259/435 505 telefonszámon, az órák leolvasá­sának átütemezése végett. (288) 788162 HIRDETÉS 2010.02.16, kedd 2010.02.17, szerda 2010.02.18, csütörtök 2010.02.19, péntek Oradea Farmeriroda A Bihar Megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság keretében működő farmeriroda tavaly november 30-án nyitotta meg kapuit, Nicolae Hodiman igazgató kezdeményezésére. Munkanapokon 8-16 óra kö­zött várják a mezőgazdászokat és mindazokat, akik érdeklő­dést tanúsítanak az agrárium iránt. Tanácsadást és felvilá­gosítást nyújtanak számukra, valamint útba igazítják őket. A megnyitó óta több mint 300 farmer- magán és jogi személy­kereste fel problémáival a hi­vatalt. Legtöbbször az agrár­hitelekkel, a környezettudatos mezőgazdasággal és az állatte­nyésztésben, illetve a növény­­termesztésben alkalmazott új technológiai módszerekkel kap­csolatos információkat igényel­tek. A szakemberek amellett, hogy megpróbáltak megoldást találni a gondjaikra, különbö­ző jogszabályokat, szórólapokat és szakkönyveket bocsátottak a rendelkezésükre. Az intézmény specialistái ugyanakkor jelen vannak a térségben szervezett mezőgazdasági tanácskozáso­kon és konferenciákon, ahol szintén hasznos tanácsokkal látják el a rászorultakat. www.erdon.ro Szóljon hozzá Ön is! 2010. február 13., szombat Kék hírek □ Gyorshajtók. Csütörtökön is folytat­ták ellenőrzéseiket a Bihar megyei közlekedé­siek. Összesen 150 autóvezetőt büntettek meg gyorshajtás miatt, 45 bírságot a biztonsági öv becsatolásának elmulasztása miatt róttak ki. Összesen 47.300 lejt tett ki a bírság. □ Akciók: Szerdán közös akciókat tar­tottak Vércsorogon a rendőrök és az erdé­szek. Elfogták a 45 éves H. D.-t, aki a gyanú szerint 3 fát vágott ki illegálisan. A 640 lej értékű anyagot elkobozták tőle és bünte­tőeljárás indult. Ugyancsak tetten érték az 54 éves váradi N. E.-t amint 20 köbméter fát szállított illegálisan. Ezt is elkobozták, és büntetőeljárást kezdeményeztek. □ Ellenőrzések: Belényes és Szé­­kelyhíd körzetében járőröztek fokozottan a rendőrök csütörtökön. 148 személyt és 122 gépkocsit ellenőriztek, 5400 lej összértékben büntettek. Például tetten értek a belényesi piacon egy 41 éves váradit, amint olyan ház­tartási készülékeket és sportszereket árult, amelyek eredetét nem tudta igazolni. 580 lej értékű áruját elkobozták, és 1000 lej értékű büntetést is kapott. A rendőrök 5, 21-31 év közötti személyt is elfogtak, a gyanú szerint ők január utolsó éjszakáján csöves kukoricát loptak Érolaszi település egyik külterületéről. □ Fokozott figyelem, váradon is fokozott ellenőrzéseket tartottak a rendőrök 10-11-én. 585 személyt igazoltattak, 39 őrt ellenőriztek és 82 büntetést róttak ki. Váradi rabló rendőrkézen Elfogta a rendőrség a 36 éves váradi P. A.-t, aki ellen rablás miatt folyik eljárás. A gyanú szerint február 6-én 19 óra 30 perc környékén az utcán megtámadott egy 38 éves nőt, és erőszakkal elvette a tárcáját, személyes iratait és két mobiltelefonját. Összesen 1000 lejni zsákmányra tett így szert. Csütörtökön fogták el és tegnap a bíróságtól kérték előzetes le­tartóztatásba helyezését, ami meg is történt, így legalábbis a következő 20 napot biztosan rács mögött tölti a gyanúsított. A kár csak részlegesen térült meg, a vizsgálat folytatódik. BN-recepttár Sertészolád lilahagymával Hozzávalók: 8 nagy szelet hús, 2-3 db cse­megeuborka, 8 szelet bacon, 1 nagy fej lila­hagyma, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 evőkanál dijoni csípős mustár (vagy tetszés szerint mehet több is bele), 2 evőkanál ketchup (vagy paradicsomszósz), zöldpetrezselyem aprítva, 5-7 dl húslé, 1 db sárgarépa, 2 dl tejföl, fűszer tetszés szerint, egy kevés olaj. Elkészítés: A hússzeleteket kiklopfoljuk, tetszés szerint fűszerezzük. A csemegeuborkát hos­­­szában vékony szeletekre vágjuk, a lilahagymát szintén felszeleteljük. Minden hússzeletre fek­tetünk egy bacont, ráteszünk egy - két szelet uborkát és két szelet hagymát. Szorosan fel­tekerjük és hústűvel összetűzzük. Kevés olajon mindegyik húst megpirítjuk, ezután kivesszük majd ebben az olajban a felaprított vöröshagy­mát megpároljuk. Amikor a hagyma üvegesre párolódott felöntjük forró húslével (csak óvato­san) és hozzáadjuk a megtisztított sárgarépát majd visszahelyezzük a húsroládokat. Időköz­ben, vigyázni kell és pótolni kell forró vízzel, ha nincs rajta már lé. Lefedve kis lángon egy órát pároljuk, majd a hústekercseket kiemeljük. A maradék pecsenyeléből elkészítjük a szószt, a benne lévő sárgarépát villával megtörjük. A lisztet egy kevés vízzel csomómentesre kever­jük és hozzákavarjuk a tejfölt. Ez után a pecse­nyelébe belerakjuk a mustárt, a kethcupot, be­leöntjük a tejföles lisztet, megszórjuk zöldpetre­zselyemmel, megsózzuk és összeforraljuk. Végül a hústekercseket visszahelyezzük a szószra. Jó étvágyat kívánunk!

Next