Fáklya, 1970 (14. évfolyam, 1-24. szám)
1970-02-15 / 4. szám
VITALIJ BIANKI: Hogyan várták a Napot? Hajdanában a szibériai mókus tisztára sárga volt, akár a cirbolyamag a héja nélkül. Úgy élt, hogy senkitől sem félt, senki elől nem bujkált, arra futott, amerre kedve szottyant. Ám egy sötét éjjelen vitába keveredett a medvével. Persze tudjuk jól, mit jelent, ha egy kicsi vitázik egy naggyal, így isúgyis ő húzza a rövidebbet. Képzeljétek, min folyt a vita: reggelre kelve melyikük pillantja meg elsőnek a napsugarat? Felkapaszkodtak hát egy dombtetőre és letelepedtek. A medve arccal arrafelé ült, ahol reggel a fák mögül fel kell kelnie a Napnak. A mókus meg arccal arrafelé ült le, ahol este a Nap lebukott az erdő mögé. Háttal egymásnak ültek, üldögéltek és kitartóan várakoztak. A mókus előtt irdatlan nagy hegy magasodik. A medve előtt mély völgy tátong. Azt gondolja a medve: — Nagy szamár ez a mókus! Merre ült arccal! Ott aztán estéiig színét se látja a Napnak. Hát csak ülnek, üldögélnek, s olyan nincs, hogy elbóbiskolnának. Valahára szürkülni kezdett, mind világosabb lett. A medve előtt ott feketévik a völgy, de felette az égbolt egyre világosodik. Gondolja a medve: — „Rögvest ráhull a völgyre az első félénk napsugár, s akkor — én nyertem. No még egy pillanat...” De bir még mindig nem ezüstlik föl az első sugárdárda. Ám a medve vár. Egyszer csak a háta megött elrikkantja magát a kis mókus: — Látom, látom! Én láttam meg elsőnek! Furcsálkodott a medve: ő előtte bizony még mindig sötét a völgy. Hátranézett, hát uramfia: mögötte a hegynek orma csak úgy lángol a napfényben, csillog-villog! Hű, de felbosszankodott a medve! Elvesztette a vitát ezzel a kis nyomorulttal szemben! Hoppal kinyújtotta a pracliját és villámgyorsan nyakon ragadta a mókust, hogy elvegye a kedvét az örömujjongástól és a győzelmi tánctól. Ekkor a mókus rántott magán egy nagyot, úgy hogy a medvének mind az öt karma elcsúszott a bundáján, ám fejétől a farkáig mégis öt csíkot hasított rajta. A mókus besurrant az odújába és addigaddig nyalogatta a sebeit, hogy lassacskán begyógyultak. Ámde a medvekarmok nyomai megmaradtak. Azóta félénk a mókus. Menekül mindenki elől, odvakban, lyukakban bújik meg. Alighogy megvillan előttünk a hátán feketéllő öt hosszú csík — máris eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Kovács László fordítása (A. Iljin rajza) BUKSZTÖRŐ Miért nem tudja a kisfiú kinyitni az ajtót? Melyik hordóba fér több víz? (J. Sabelnyik rajzai)