Fejér Megyei Hírlap, 1960. július (16. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-23 / 173. szám

LÁTOGATÁSA BÚZAMEZŐN — Le kell máma vetkőzni! — törölgeti homlokát Polmann Jó­zsef fiatal kőművessegéd, az Igar pusztai dombon, ahol épül az ál­latorvosi lakás. Valóban meleg van, izzadnak a lányok is; legszívesebben meg­­fürödnének tán a malteros me­dencében, ha nem lenne olyan „csúnya". Tizenegy zalai lány származott ide Északszentgyörgy határába az állami gazdaságba és amikor megkérdezem Kovács Ilonkát: hogyan érzi magát, habozás nél­kül feleli: Jól! Száznegyven em­ber dolgozik az igazi központban és a lányokon kívül ugyancsak Zalából jött ide kenyeret keresni 25 — nagyobbrészt házas — cigány. — Sokkal dolgosabbak, rende­sebbek, mint a tavalyi szabol­csiak — mondja róluk a nehezen megtalálható igazgató, Szabó Imre. — Jól halad a munkaver­senyük és nemcsak a helyi és a zalai lány munkacsapatok kö­zött, hanem a cigányok és a ve­gyes brigád között is. Egy májusi KISZ-gyűlésen indították ezt a kukoricatermesztési versenyt az igazgató javaslatára: 28 mázsa májusi morzsák­at vállaltak a fia­talok. Hogy meglesz-e, abba az idő még beleszól, de az tény, hogy beleszóltak már kapával is a fiatalok. Valósággal remeg a levegő a búzatáblák fölött. Az A12-es szek­torban a fiatal KISZ titkár, Szabó Jóska lovagol kombájnon. Szabó néni velünk kapaszkodott fel az autóra, hogy meglátogassa nyolc élő gyereke közül a leg­idősebbet, mert hogy még soha­sem látta azon az ördögmafinán. Mivel pedig a kombájnos a világ legszófukarabb embere — külö­nösen ha versenyben van — hát én kapaszkodok mellé a tenyérnyi ernyő alá, hogy nyeljek egy félzsák port és kiszedjek belőle munka közben néhány szót az igazi fiatalok életérő. Jóska nem ül hanem áll a ke­rék mellett, és fogja keményen a kereket. Még nem dolgozott kombájnon csak ezen az aratá­son, addig esztergálgatott a gaz­daság műhelyében. Hogyan került a traktor nyer­gébe, azt az édesanyja mondotta el idejével. — Ügy volt, — kezdte Szabó néni — hogy nekem nyolc gye­rekem van akikből négy dolgozik. A háború után sokáig nem tud­­tam a férjemről, hogy él-e, hal-e. Csupa kicsi volt a család, nem mertem több földet kérni, csak hat holdat. De ezzel sem bírtam, mert össze kellett fogni a tehén­kémet egy másik szegényemberé­­vel, tönkrement a föld is trágyá­zás híján. Azután megjött az emberem és elment a bányába. Mi pedig jártunk aratni a gaz­dákhoz jószerint éjjel-nappal ha itt volt az ideje. Mégsem keres­tünk négyen többet mint 38—40 kiló búzát. Mondta is az én Jóska fiam: Nehéz kenyér az anyám. Így ment el ipari tanulónak, aztán traktorra, majd kombájnra ültette az igazgató. Engedelmesen hajolnak a ka­lászok a motolla alá, mögöttem pedig nehéz bálák maradnak a levágott tarlón. A gép muzsiká­ján át alig értem Jóska néhány szavát: — Huszonkét KISZ fiatalunk van — mondja félszemmel a mo­tollát figyelve. — Csak az a baj hogy a zalai lányok nem csatla­koznak. Azt mondják, hogy úgy is mennek majd odébb, ha vége a mezei munkának. — Bizony mi se érünk most rá ülésezni meg szórakozni, csak ha vége a mezei elfoglaltságnak. De nagyon szeretünk olvasni. Még veszekednek is a könyveken, ha jön a művelődési autó ... Van tíz hold kukoricaföldünk ... még nem tudjuk, hogy a négy munka­csapat közül melyikünk lesz a győztes, mert a cigányok is „nyomják” De úgy gondolom, hogy mi elérjük a 30 mázsa má­jusi morzsolt átlagát holdanként. Jó példa van Jóska előtt. A négy kombájn egyikén Boza Fe­renc párttitkár lovagol és ke­mény versenyben van egy másik „öreg” traktorossal, Pallag Mi­hállyal. Egyelőre Boza a győz­tes, mert átlaga 210 mázsa körül van, de szorosan a nyomában jár Pallag is közel 200 mázsával. Jós­ka és a negyedik társ, Győre Jó­zsef, körülbelül együtt halad­nak 120—130 mázsa napi átlaggal, de nekik még nincs akkora gya­korlatuk mint Bozáéknak, meg a gépek állapota sem egyforma. Megkerültük a vágnivalót. A tarló szélén ott áll Szabó néni, fején ünnneplő selyemkendő, ame­lyet a fiával és a kombájnnal való találkozás örömére vett fel és amíg beül mellénk a kocsiba, ott van szeme a motolján, amely ellentmondást nem tűrően hajtja kés alá a súlyos búzafejeket. Bartha Tibor Szabó néni örömmel ragadja meg az alkalmat, hogy meglá­togassa legidősebb fiát, az állami gazdaság kombájnosát. Szabó Jóska az idén­ ült először kombájnra, de naponta azért zsákokba tölti gépe a 140 mázsa búzát. „Ne sértsen meg a bácsi../6 . Fü­llip Zoli verebi pajtás nyitott szemmel jár, mint az olyan gyermek, akit minden érdekel. Azon a napon is jól megfigyelt mindent, amikor bűnöző felnőttekkel került szembe. Látta, hogy a „bácsik” valamiben spekulál­nak, amikor kellő körültekintés után le-ledobnak egy-egy zsák terményt a vontatóról. Megfigyelte hát minden mozdulatukat, s mikor nyilvánvalóvá vált előtte, hogy lopnak, azonnal szaladt a ve­rebi Állami Gazdaság igazgatójához. — Igazgató bácsi — lihegte — láttam, hogy a vontatós bácsik 5 zsák terményt ledobtak a vontatóról és eldugták. Én azt hiszem, loptak ezek a közösségéből, ezt pedig nem szabad. — Bizony az fiam — szólt az igazgató — aztán megmutatnánd-e nekem, kik voltak azok? — Meg igazgató bácsi — s ezzel elindultak. Pálinkás András vontatóvezetőre, Pálinkás Sándor és Halász Imre rakodó munkásokra mu­tatott a gyermek. Az igazgató tekintetét rájuk vetette és úgy kérdezte: — Igaz, hogy elrejtettek öt zsák gabonát? Ezen szavakra nagyon meglepődtek. — Mi igazgató elvtárs? — mentegetőztek, de szemükben ott égett a bűntudat — hogyan képzel ilyent rólunk?! Hazudik ez a gyerek. — Ne sértsen meg a bácsi! Én nem hazudom! Igenis ledobtak öt zsákkal. —­s a gyermek megmutatta, hogy hova rejtették. Az öt zsák búza előkerült. Ezután már nem tudtak tagadni. Az igazgató megdicsérte a gyermeket. — Köszönjük neked kis pajtás becsületessé­ged, szüleidnek is, az iskolának is. így cselekedett hát a kis úttörő, Fülöp Zoli, a mai kor emberpalántája. — n. — Fiath Laci pályafutása A seregélyesi határban ahol egykoron a grófoknak, föl­desuraknak érett a gabona, a testkalászokat aratógép vágja rendre. A gépen fiatal fiúk ülnek, a MOM 319-es seregélyesi intéze­tének tanulói. A termelőszövet­kezeteknek segítenek az aratás­ban. Ez a nyári gyakorlatuk. Oda érünk a géphez. A fiúk maszatosak, valamin babrálnak, mert rosszul köti a kévét. Nincs mindnek dolga és mi beszélge­tünk. A második osztályt végezték, megkapták volna a traktoros iga­zolványt, de még ők egy évig ta­nulnak tovább és mezőgazdasági gépszerelők lesznek. Kérdem tő­lük, hogy édesapjuk is gépész volt? Szinte egyszerre válaszol­ják, nem hanem földműves. A legmaszatosabb, egy nyúlánk fiú, még a por és izzadtság alatt is látszik finomvonású arca. Egye­dül ő nem válaszol a kérdésre. Én nem tudom miért hallgat és ezért várom, hogy megszólaljon. Észre veszi ezt a fiú és pár pil­lanat múlva csak ezt mondja: az én apám báró volt.... Az aratógép állt, a határban még egy árva madár sem csivi­­telt, kissé távolabb egy kom­bájn is pihent, a kérdést mégis ismételtem, azt hittem rosszul hallok. A fiú azonban szembe­nézett és újra mondta: báró volt. Igazat mondott, a 16 éves fiú a báró Fiath család sarja. 1945-ben mikor Laci járni tanult, apja már az idős nagyapjával együtt uralta az 1200 hold földet. Nem sokáig, mert ezt a földet is azoknak osztották ki, akik mű­velték. Még ebben az évben, meghalt az öreg báró. A család nemcsak őt siratta, hanem az elmúlt világot is. Laci az első lépéseket még a Tolna megyei Szedresapáti községben tanulta meg, a kastélyban. Aztán innen egy szerényebb lakásba költöztek. Apja először az állami ga­zda­­ságban majd a kőművesek mellett dolgozott — ma is ezt teszi. Laci megnőtt és a volt cseléd­gyerekekkel járt az iskolába. Velük tanult, játszott. Csak először volt furcsa mikor egy társa fejé­hez vágta: nem tetszik a báró úr­nak! így tudta meg, még mi­előtt jóformán fel tudta fogni a világot, hogy a nagyapja és az apja a föld és a báróság birtoká­ban más sorsot szántak neki. Ta­nult volna vagy nem, de az biz­tos a Fiath birtok örököse lett volna. Előtte is lesütött szemmel jártak volna a cselédek, a leg­szebb lovak repítették voln­a hintóját. Az biztos hogy a kenyér helyett többször evett volna ka­lácsot, járt volna legalább egy külön szoba, és komornyik. Ahogy ezt mondja ránézek. Nincs benne semmi sajnálkozás. Mindezt szüleitől, a régi emlé­kekből tudja. Emlegetik otthon, hogy ne emlegetnék, külö­nösen, a nagymama. Azt is hal­lotta, hogy bátyjának és neki nincs jövője. Maguknak éltek, a régi uraságok elmaradtak.­­Az iskolában tanult és játszott a gyerekekkel, de az úttörőcsa­patba nem kérte felvételét. Ott­hon nem mondták ezt neki és abban sem bíztak, hogy fel­­veszik-e. Múltak az évek. Laci is kijárta az általános iskolát. Nem tanult rosszul, de kiemelkedő sem volt: ipari tanulónak jelentke­zett a seregélyesi intézetbe. Szív­­szorongva várta az értesítést, fel­veszik-e? Megjött az értesítés. Megköny­­nyebbülten sóhajtott apja is. Laci nem egészen értette, de apja tudta mit jelent ez. Tapasztalta a múlt­ban, hogy a gyerekek mennyit szenvedtek, ha apjuknak a ke­nyéradó gazdával bajuk volt. Nem voltam ott ennél a sóhajnál, meg ha ott lettem volna sem va­gyok gondolatolvasó, de ne­héz elképzelni, hogy az egykori báró tudott egy pár ilyen p­­dát gyakorlatból. Neki is a ló ért többet, mert többe került mint a cseléd. S miért gondolt volna jobbat azokról, akik a földjét, vagyonát elvették S második fiát — Laci bátyja akkor már ipari tanuló volt — is felvették. Ösztöndíjat kap, kosz­­tot, lakást, ugyanannyit, mint a volt cselédek gyerekei. És mind­ezt a dolgozó nép államától, mely apját a földesurakkal és gyáro­sokkal legelőször megfoszto­tta vagyonától, melyet más verejtéke mosott. — Egy tanárom azt mondta itt, az intézetben — emlékezik a fiú — iparkodj, tanulj szorgalmasan és dolgozz becsülettel. Ezzel na­gyobb vagyont szerzel, több bol­dogságot érsz el mint azzal, amit örököltél volna. S a szőke fiú tanult. Épí­tette a művelődési otthont. Mikor kivonultak az ipari tanulók, Laci nem maradt el. Fát ültetni men­tek, a legszorgalmasabbak között volt. Ha valaki megakadt a tör­ténelemben vagy az irodalom lec­kében, segített, mert e két tan­tárgynak ő nagy mestere. Ha valamit a gépeknél nem értett, akkor a fiúk segítettek neki. Egyszer mikor a szobába indult, utána szólt egyik társa. Laci gyere, csomagot kaptai. Lea velük az ágyra és bizony jóízűt falatozott. Azóta ő sem tudta egyedül elfogyasztani a hazait. Társai, maguk közé fogadták és ő jól érezte magát a baráti körben. Csak akkor volt üres ez este mikor a barát­jai KISZ- gyűlésre mentek Szeretett volna ő is ott lenni, mert a kiszesek társadalmi munkában is elöl jár­tak, a barátságot is a legjobban becsülték. Sokáig magába fojtotta vágyait, míg egyszer kissé fél­szegen kijelentette: szeretnék KISZ-tag lenni! Taggyűlés elé terjesztet­­ték. Jó érzés volt hallani, amint a 15—16—17 éves fiúk mérlegel­ték Laci esetét, ők legtöbben volt cselédek gyerekei. Otthon a grófokra, bárókra földbirtokosok­ra csak szidalmat hallottak. Man­den keserűség, amit szüleik át­éltek ezekkel a volt hatalmassá­gokkal kapcsolatos. De ezen a gyűlésen éretten, felelősségtelje­sen mondották: Fiath Laci becsü­letes, a közösséget szereti, sza­bályai szerint él, s a KISZ akció­ban, politikai körében is részt vesz állandóan. Magasba lendültek a kezek. Laci múlt év őszétől eleget tett az ifjúság a szocializmusért próba követelményeinek, s büszkén vi­seli a jelvényt. Az előbbihez és az utóbbihoz melegen gratulált neki jó barátja Héjjas József, ak­i a Somogy megyei Kisbajomról jött az intézetbe. Laci szüleinek 1200 hold volt a birtokukban. Józsiék­­nak egy talpalattnyi sem. A földosztáskor kaptak 6 holdat. Most ők ketten ülnek az arató­gépen. Valahonnan dal hallatszik. Egy új ház ablakában, nem m­esz­­sze a tanyától, ahol cselédházak zsugorodtak egykoron, rádió szól. * Büszkén lépkedtünk van vasárnap Sztálinváros utcáii, melynek 10 éves évfordulóját ün­nepelte alkotója — a magyar nép. S most itt a kenyérillatú búza­mezőn is hasonlót érzünk. Amiből ez a történet fakad, — a szocializ­mus, az igazi emberség szintéit a mi alkotásunk. Bányász Béla Felkészülnek az oktatási évre A Sztálin városi járásban nagy gonddal és szorgalommal készí­tik elő az őszi-téli oktatási évet. Szeretnék elérni, hogy a KISZ- tagok 70—80 százaléka bekap­csolódjon a szervezett oktatásba. Ezen kívül a KISZ-tagokat és a KISZ-en kívüli fiatalok tömegeit a szakmai oktatásba, az ismeret­­terjesztő előadásokra és az Ezüstkalászos tanfolyamokra akar­ják bevonni. Ezüstkalászos tanfolyamokat is rendeznek a járás több községé­ben, így a baracsi Ifjúság, az előszállási Szabadság és a nagy­­venyimi Búzavirág Tsz-ekben előreláthatólag külön a fiatalok részére működik majd ilyen tan­folyam. Ez évben a járási KISZ-bizott­­ság a KISZ-vezetők részére If­júsági Akadémiát hoz létre. Olyan elhatározás is született a sztál­in­városi járásban, hogy minden KISZ-vezetőségi tag, aki eddig nem végezte el az általános isko­lát, a levelező tagozaton folytas­sa tanulmányait

Next