Fejér Megyei Hírlap, 1962. szeptember (18. évfolyam, 204-229. szám)
1962-09-01 / 204. szám
Mikroboltok az iskolákban Kétmillió forintos árukészlettel várták a székesfehérvári papír- és írószerboltok a tanévnyitást. A három nagy székesfehérvári papírboltban, majd 300 000 füzet, mintegy négyszázezer forint értékben várta a vásárlókat, a már augusztus elején megkezdődött tanév előtti bevásárlást. Augusztus 25-én az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat tanszer és iskolaruha kiállítást nyitott az Építők Művelődési Otthonában. A kiállítás sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy öt nap alatt csak papír és írószerből 38 000 forintos forgalmat bonyolítottak le. A tanévnyitás utáni napokra is gondolt az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat. Négy nagy iskolában, a Béke-téri, maroshegyi, szárazréti és a szőlőhegyi iskolákban mikroboltot létesítenek, ahol a fontosabb, az iskola követelményeinek megfelelő cikkeket árusítanak. A boltoktól távoleső iskolákban pedig, a Szárazréten és az öreghegyen mozgóárusok állnak a vásárlók rendelkezésére. Kati Balogh Katalin egy a 18 éves diáklányok közül. Ahogy beléptem a régimódit, de újjáfestett nádfedeles házba, éppen a mosóteknő fölé hajolt. Mindjárt leültetett és beszélgettünk. Közben dolgozott fáradhatatlanul. A ruhákat szappanozta, majd a tűzhelyhez szaladt, hogy megkeverje a készülő ebédet. Kishúga és ő volt csak otthon. Édesanyjuk tsz-ben dolgozik, a középső lány segít neki. Öcsi erdészkedik. Senki sem tétlen a családban. Kati mentegetőzve mondja: — Én sem voltam eddig itthon. Egész nyáron dolgoztam Pázmándon a szőlőoltvány vállalatnál. Éppen a múlt héten fejeztem be a munkát. Most már az iskolába kell készülnöm. Míg ezeket mondja, a levest és a palacsintát éthordóba teszi. A kis Györgyike viszi édesanyjának. Most megy másik osztályba és büszke „hivatására”. — Nagyon fontos személy vagyok. Én hordom az ebédet és így anyu nem hal éhen. Nagy masnival hajában, frissen vasalt ruhájában fürgén robog ki az ajtón. Nővére gyönyörködve néz utána. — Testvéreim közül öt szeretem a legjobban. Én öltöztetem, fésülöm. Csináltam neki egy alsószoknyát is. Nagyon boldog volt. ■ Úgy járt benne, mint egy nagylány, még a játszótársainak is elfelejtett köszönni. Fürge kezei, a beszéd közben rendet raknak. —■ Tudod — fűzi tovább a szót — nekem kell itthon elvégeznem. Anyu sokszor beteg és kímélni kell. Ezen a héten nagytakarítást csinálok, aztán még néhány olvasmányt kidolgozom. A Teleki Blanka Gimnáziumba jár. Most lesz negyedikes. Az iskolában is megállja a helyét. Osztálytitkár, lelkes KISZ-tag. — A sok munka mellett jutott időd szórakozásra? — Ha jó az időbeosztás, mindent meg lehet oldani. A vasárnapokat ütemeztem be szórakozásra. Idő az lett volna, csak a mi falunkban lehetőség nincs. Ezen a téren is sok tennivaló lenne még. Mindig a szomszédba, Nyékre, vagy Velencére mentem. Nekem így jól jött ki, mert akivel járok, velencei. Ezeknél a szavaknál titokzatosan elmosolyodott. Ez a mosoly, a ragyogó szempár nemcsak a fiúról árulkodott — sokkal többről. Megelégedettségről, boldogságról. Sokat dolgozott, de érdemes volt. Segített édesanyján és testvérein. A munkanapokat elfelejttették a vasárnapok, amikor ketten sétálgattak a Velencei-tó partján és terveket szőttek... Zágoni Erzsébet Az úttörő munka feladatairól A járási úttörő elnökségek augusztus 29—30-án 214 úttörő csapatvezető részvételével csapatvezetői értekezletet tartottak. Értékelték az elmúlt évi úttörőmunkát, majd az 1962—63-as tanévben a csapatokra váró feladatokra került sor. Megállapították: A KISZ KB határozatát, amely több évre meghatározza az úttörő mozgalom feladatát, megértették a csapatok vezetői, tagjai, végrehajtását szép eredményekkel kezdték el. Az új próbarendszer bevezetése a gyakorlatban bizonyította be, hogy alkalmas a színes, eleven úttörőélet kialakítására. „ Úttörőcsapataink legfontosabb feladata a jövőben is tovább dolgozni a határozat eredményes végrehajtásán, amelynek fontosabb Irányelvei az iskola és az úttörőmunka segítő kapcsolatának, az életre nevelésnek, a testvér KISZ szervezetek nevelő és segítő munkájának kialakítását célozzák. VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK ! A HÍR LAP I F J I 9 A G I MELLÉKLETE. SZOMBAT, 1982. SZEPTEMBER 1. 1. KETTEN A BAROMFITELEPEN — Nyolcvankétezer tojást adtunk már a keltetőbe ! — Igen, túlteljesítettük a félévi tervet is 22 ezer tojással. S minőségben is élenjárunk, több mint öt és fél deka a tojások átlagsúlya. Ott, ahol ezekkel az eredményekkel büszkélkednek, a tabajdi termelőszövetkezet baromfitelkének szomszédságában most a Fejér megyei Építőipari Vállalat dolgozói munkálkodnak. Épül a tízezer férőhelyes csibenevelő, meg a szükséges keltető is. S bár ők itt elsősorban illetékesek, ha a fiatalok munkájáról beszélgetünk, együtt hányuk-vetjük meg gondjaikat. — Eleinte bizony nehéz volt — mesélik kicsit pironkodva. — Szokatlan volt a tennivaló meg aztán ennyi szárnyas jószágra vigyázni ! Mert úgy kell ám ügyelnünk rájuk, hogy baja ne essék egyiknek sem, s szépen gyarapodjanak . Amikor munkájukról beszélnek, . . , felcsillan a szemük. Mert az első S e napok kíváncsisága átváltozott joglal aaz bennük dolgos szorgalommá, másutt is az Aranykalászban — lelkesedéssé. Úgy mondják az időszáz férőhelyes borjúnevelő, sebbek, jó „utánpótlás" válik az négyszáz férőhelyes sertéshízjal jött fiatalokból, ha is épül —, hát mégis csak ez az építkezés a legkedvesebb látvány — 2500 a tagok szemének a törzsállományunk. Barnapiros, mosolygós arcú kislány hívogatja a pulykákat a drót- különösen a pulyka jövedelmez kerítés mögött. Igen, idén már se a termelőszövetkezetnek. Most isgítséget kaptak az asszonyok, van kétezer kispulykánk. Most,nkik eddig négyen viselték gondnijban adtunk át 1500 pecsenyéjét a termelőszövetkezet szárnyas vagyonának. És Gulyás Imréné, kabátos szállításra Csanádi Dezsőné, Komáromi Mi vár újabb ötszáz. És 7000 pecsehályné, Csanádi Istvánná dicsérő nyecsirkét is útnak indítottunk. munkatersakróh * Mindezek természetesen a közös , , , , , munka, a közös szorgalom eredektein^k^r a^tromfikeTe’és s a baromfitelepen nem igésztő, szorgos mezőgazdasági szakmunkás válhassék belőlük. — Mekis — Híven a „hagyományokhoz" Az Általános Mechanikai Gépgyár 22 fiatalja vett részt a Szakma ifjú mestere mozgalomban az év első felében. Közülük 100 fiatal érdemelte ki a kitüntető címet. A júliusban megrendezett mestervizsgán Bozsoki Ferenc, Molnár Dezső és Lukács István lakatosok vizsgamunkái aranyérmet nyertek. További három fiatal ezüst., 13 pedig bronzérmet kapott munkája elismeréséül, amelyeket ünnepélyes KISZ taggyűlésen osztanak ki az új ,,mestereknek”. Mestermunkáikat Budapestre, országos kiállításra küldik. Az ÁMG fiataljai remélik, a kiállításon a tavalyihoz hasonló eredményeket érnek el. Tavaly, a SZIM országos kiállításán a KISZ KB I. díját érdemelték ki nagyszerű munkájukkal tudományából, kevés része van a terv túlteljesítésében Berki Ilonkának és Döm- A. házban sődi Irénnek is. Berki Ilonkával, meg Dömsödi Most új terveket ápolgatnak Irénkével találkoztunk. S mivel gondolataikban. Úgy akarják, hogy rövidesen nemesítő teleppé változzék, fejlődjék a tabajdi csirkefarm körülöttük. New Hampshire-vel kísérleteznek most — beváltja a hozzáfűzött reményeket. És jövőre már 30—44 ezer pecsenyecsirke fog útnak indulni a piacra, a vásárlókhoz a Tabajdi Aranykalász Termelőszövetkezetből. Berki Ilonkáék pedig tanulni szeretnének. Hogy jó baromfit? SZEPTEMBER A gesztenye lombja lehull, " a parkok füvére lép a dér, Becsukódnak az ólmos ablakok, s anyuka örül. Mér a polcig ér Öcsiké, és ha új mesét kivin leveszi már a színes könyveket. Ma még mesét kivén, de már nagy ákom-bákom betűket rajzol estefelé egy most kapott füzetbe, és holnap a kezében kis táskával— benyit, belép a tanterembe, átlép az iskola óriás kapuján. Új izgalom, új színek lobognak a kis szemekben, s anyuka tudjamár, hogy kisfia holnapok útjain lépked mikor utolsó búcsút Int a nyár, s a szeptemberi alkony meséibe az élet egyszer eggyé vegyül. f féle kopognék új várjátékon Gyermekkoromban — még emlékszem —, régen, egyszer lent jártam, lent a bányamélyben, s még ma is fülembe cseng az a dal, melyet dünnyögő, dörgő jajaival a tárna vésett rá a nyirkos csendre. Nincs ritmusa sem. — Vagy tán’ elfeledtem? — Csak rángásszerű volt a kínos zaj felettem, mégis dal volt, komor... — így mondta nagyapám —, s lépkedni is e bús dalnak ritmusán volt csak szabad, s én szedtem lábaim. Azóta elmúlt húsz év, és e dal már megfakult, de visszacseng a jaj, s úgy támaszkodik emlékek ácsolatján, mint nagyapám a roggyant görbebotján, ha elembe jön, az álmok gyalogútján. Bányák s bányászok roppantak össze. Az omló vágatok megvakultak régen, Vad bírókban alulmaradt a támfa, s most lent porlad a nyirkos bányamélyben, társa csupán a fuldokló régi dal is. Fönt elcsendesült minden, s a völgyek egy új, szebb, emberi világ ígéretét ringatták, s a háborútól fáradt aknatornyoknak új, igaz dalt dúdolt a szél, s ritmusát lassan átvette az élet. S a tárnák, emberek, gépek, vágatok, újra dalolnak, s a holnapok felé rokkant bányászok víg unokái sietnek, s egy ország népe köszönti őket, s bennük nemzedékek harcait öleljük. És ébresztgetem emlékeimben nagyapámat, hogy régi régi sortüzek után lásson fényt is, szép holnapokra néző igaz világot, s a hegyek oldalán pirostetős kis bányász-palotákat. Házakat, melyről álmodott, s álmodoztak a föld alatt, a nyirkos bányacsendben. Hívom, hogy halkan, régi hitével ma újra itt, de új dalt énekeljen, s én vele kocognék új vágatokon. Kátay Antal