Fejér Megyei Hírlap, 1963. augusztus (19. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-29 / 201. szám

Csübtörtök, 1963. augusztus 19. fili jegyzetek valá­rolát­közel tanta Komamia legnagyobb Fekete­tengeri kikötője: gép, hajó­gyártó, textil, olajfinomító, élelmiszer, dohány és szappan­gyáraival igen jelentős helyet foglal el Dobrudzsa tartomány életében. Úgyszólván — s ezt a kikötő forgalma csak fokoz­za — az egész tartomány gaz­dasági és kulturális központja. Lakóinak száma meghaladja a százezret, de kikötőforgalma, idegenforgalma következtében közel száznegyvenezer ember tartózkodik falai között nyá­ri időben.­­ Valaha papok, polgárok vá­rosa volt. Ide futottak be a tö­rök, görög, bolgár és olasz ten­geri hajók. Itt rakták ki bor­szállítmányaikat, amelyért cse­rébe — az ideig ismeretlen él­vezeti cikk volt Konstanzában a bor — mézet, búzát, sajtot, s egyéb élelmiszercikkeket vit­tek el. Történelmi tények iga­zolják, hogy időszámításunk kezdete után két évszázaddal a főpapnak, mint a városállam vezetőjének meg kellett tilta­nia a bor behozatalát, s igen szigorú rendelkezéssel kiirtatta a telepített szőlőket is. Később a polgárság, a nem­zetközi pénzemberek, s román bojárok íratlan szövetsége vet­te kezébe a város irányítását, s ezzel természetesen vala­mennyi pénzforrást is. De a történelem feltartóztathatatla­nul elsöpörte a múltat. Kons­tanza ma a proletárok városa. A tenger, az ipari üzemek, a kereskedelem dolgozó tízezrei­nek városa. A holnapot építő jelen városa. Bármerre is induljunk el a város központjából, a Függet­lenségi­ térről, új házsorok fo­gadnak bennünket. Négy, hat­emeletes épületek. Áruházak, színház, kertvendéglők, sport­­palota és parkok. Csodálatosan szép, mai virágokkal és évezre­des műemlékekkel. Szobrok, falrészletek, 2600—2800 éves cserépedények hirdetik a múl­tat. S valahol túl a trolibuszok végállomásán húzódik a mat­róznegyed, rogyadozó viskói­val. Legalább is ilyen instruk­ciót kaptam egy ismerősömtől, aki a második világháború vi­harában e városba keveredett. Elindultam hát, lencsevégre kapni ezt a romjaiban is ro­mantikus negyedet. — A matróznegyed? — néz fel kísérőm, s elnézően moso­lyog. — Itt áll előttünk! Négy-tizenegy emeletes épü­letek végtelennek tűnő sora húzódik a kikötő feletti part­szakaszon. Alattunk a kikötő rakodópartja. Daruk toronyer­deje. S odafent az épületek te­tején, mint valami visszképek, televízió-antennák erdeje eme­li még magasabbra a házakat. Több, mint kétezer azoknak az új lakásoknak a száma, amelyeket az elmúlt három év­ben adtak itt át új tulajdono­saiknak. Azoknak, akiket a múlt a tengerparti rogyadozó viskókba kényszerített, miköz­ben erejüket kiszipolyozták a dokkokon, a reggeltől estig, es­tétől reggelig tartó munkában. Mert valaha a dokkmunkás volt Konstanzában a legszegé­nyebb, legelnyomottabb réteg. Ma­daruk segítik, vagy inkább vették ki kezükből a munkát, s az embert odaparancsolták az irányítófülkékbe. — Harminc éve járok a dokkra — mondja Petru E. — Hat gyermeket neveltem fel. A legkisebb húsz éves. Trakto­ros. A legnagyobb hajóorvos. S mindezt egy egyszoba kony­­hás lakásban. De két éve már, mire a gyerekek kirepültek, kétszobás, tengerre néző balko­­nos lakásban lakunk. Tolmácsunk fordít, s közben zavartan néz ránk: vajon érti-e az idegen, mit jelent két éve új lakásban lakni? Értjük. Vi­szonzásul elmondom, hogy ná­lunk sem könnyű lakáshoz jut­ni, de mindenki úgy épít, úgy dolgozik, hogy tudja: ma ne­kem, holnap neked, de mind­annyiunknak emberhez méltó lakása lesz mielőbb. — Magyarok — bök a daruk felé Petru. — Maguk is, a da­ruk is. És jó találkozni, így jó találkozni — mutat ismét egy lassan forduló darura, melynek acélkarmaiban súlyos gépeket rejtő láda himbálódzik, hogy hogy aztán eltűnjön a NAGOS­­Beirut feneketlen gyomrában. Fúróberendezéseket szállíta­nak. A román ipar egyik büsz­keségét. Szerte a nagyvilágba Hogy a román partoktól Kubá­ig hirdesse: Papok, polgárok városából, urak országából proletárok állama lett Romá­nia. Kátay Munkatársaink jelentik trérvár-Konstanza-Mamaia tv. Papok, polgárok, proletárok Ovidius szobra a konstanzai Függetlenségi téren. Háttér­ben a városi tanács épülete. A konstanzai matróznegyed toronyházai. 1958 után épült. Kedves viszontlátás Éppen egy hónappal ezelőtt,­­ július 25-én beszélgettünk C.­­ Garabadian elvtárssal arról,­­ hogy a román tengerpartnak­­ kevés, mondhatnám semmi te­­­­ret nem szentel a televízió.­­ Sem a hazai, sem a külföldi-­n­ek. Két nappal később meg-­­ jelent Mamaian Valerus La­­i­zarov rendező forgatócsoport­­j­­a, újból két nap alatt befe­jezték a Tengerparton ma­radt­ a szívem című kisfilm­­ helyszíni felvételeit.­­ Akkor néhány szót váltot­­­­tunk az örökmozgó Lazarov- , vta, s azzal búcsúztunk el, hogy remélhetőleg a magyar televízióban is viszontláthat­juk azt a vörös szivacsból ké­szült kis szívet, amely jelké­pezte valamennyiünk ottfelej­tett szívét. Az emlékeket, a visszavágyást, Dél-Eforia, Konstanza után, a felvételek nagy részét Ma­maián készítették. Egy kicsit mi is benne voltunk ebben a­­ filmben. Jónéhányan minden bizonnyal magukra is ismer­tek az egy hónappal ezelőtt Má­maián üdülő magyar csoport tagjai. S most, négy héttel a­­ felvételek után örömmel üd­vözöltük a román kisfilmek­­ ezideig legszebbjét a képer­nyőn. S mindazok, akik előtt először villant fel a Hotel Sirena, Doina, Sulina neon­betűi, akiket először vezetett el a felvevőgép objektívje a konstantai pályaudvar meré­szen modern boltívei alá, akik először látták a nagy ro­mán költő, Eminescu szobra mögötti félköríves oszlopsort, a vitorlásokat ringató Siutgiki­­ol-tó esti képét, azok is egy kicsit „ott felejtették a szívü­kért’ a román tengerparton. Kár, hogy a televízió előzetes műsorában nem szerepelt ez a sokakat érdeklő kisfilm. — K. A. - Valeriu Lazarov forgatócsoportja a felvétel szünetében. Fejér megyei Hírlap A népművelési munka Az utóbbi egy-két évben­­ sokat javult a falusi népmű­velési munka tervezésének színvonala. Jelentős eredmény mutatkozik — ha nem is mondhatjuk még általánosnak — a községekben folyó nép­művelési munka összehangolá­sában is Az elért eredmények dacára — és az állandóan nö­vekvő igények kielégítése ér­dekében — a népművelőknek még nagyobb alapossággal kell elkészíteni az 1963/64. évre szóló tervüket. A megyei módszertani ta­nácsadó az elmúlt években is igyekezett segítséget nyújtani a falusi népművelő munka he­lyes tervezéséhez. A jelentkező nagyobb igény a körültekin­tőbb, alaposabb tervezés szük­ségessé teszi, hogy ez évben jobban foglalkozzunk a terve­zés készítésével. A tervkészítés alapfeltétele — mint azt már többször meg­állapítottuk—, az adott község, illetve a községhez tartozó népművelési terület alapos is­merete. A népművelők számá­ra ez a feltétel nem új keletű. Csak éppen a megvalósításával van évek óta baj. Népművelő­ink sajnos abban a tévhitben élnek, hogy ismerik községü­ket, lakóinak összetételét, gazdasági problémáit, kultu­rális érdeklődését. Pedig nem így van. Hogy ez mennyire igaz, fél­reérthetetlenül bebizonyoso­dott annál a hat községnél — Csákvár, Ercsi, Kápolnásnyék, Seregélyes, Soponya, Szabad­­egyháza,— ahol a módszertani tanácsadó munkatársai a já­rási és az érintett községi mű­velődési házak igazgatóinak bevonásával a népművelési terv készítéséhez szükséges alapos felmérő munkát végez­tek. A felmérés a népművelé­si tervezés számára olyan ada­tokat derített ki, melyeknek ismerete nélkül nem lehet konkrét és alapos népművelő tervet készíteni. Soponyán még ma is 95 em­ber nem tud írni, vagy olvasni, Csákváron 87, Kápolnásnyéken 24, Ercsiben pedig 362 fő az analfabéták száma. A tárgyila­gosság érdekében meg kell je­gyezni, hogy ezeknek a na­gyobb százaléka az idősebb korosztályhoz tartozik, akik már nem akarnak iskolába járni. Az analfabétizmus fel­számolását nemcsak iskolán keresztül tudjuk elérni. Ha az idősebbeket tanfolyami okta­tásban megtanítjuk olvasni és írni — számolni a legtöbbjük tud —, már óriási feladatot oldottunk meg. Még arra sincs okvetlenül szükség, hogy peda­gógusok — akik eléggé el van­nak foglalva — vezessék eze­ket a tanfolyamokat. Minden községben van fiatal, nem rég érettségizett KISZ tag, akik­ben van megfelelő pedagógiai készség és alkalmasnak bizo­nyul egy ilyen jellegű tanfo­lyam vezetésére. De vegyünk egy „korsze­rűbb” példát. Motorkerékpár van Csákváron: 250, Ercsiben 270, Seregélyesen 135, Sopo­nyán 45. Ezekben a községek­ben 10-től 30-ig található ma­gán autó. Nem kell bővebb magyarázat, hogy mit jelente­ne népművelési szempontból, ha létrehoznák a motorosok és autósok klubját. A klub kere­tében tág lehetőség nyílna a magyar táj szépségeire felhív­ni a figyelmet. A korszerű népművelési tervnek — éppen az előbbi in­dok alapján — arányosabb­nak kell lennie, mint az előző időszakénak. A felmérési mun­ka — és egyéb tapasztalatok — azt bizonyítja, hogy arányta­lan eltolódás mutatkozik a művészeti és az ismeretterjesz­tő feladatok között az ismeret­terjesztő rovására. Természe­tesen helytelen lenne, ha most ezen úgy akarnánk segíteni, hogy csökkentenénk a művé­szeti csoportok, vagy a rendez­vények számát, esetleg mind a kettőt , helyes az volna, ha az ismeretterjesztő szakkörök és az előadások száma az adott lehetőségek kihasználásával emelkedne. A módszertani felmérés közben az is kiderült, hogy bár sokat javult a társadalmi szer­vek és a népművelési munká­sok együttműködése, ez még mindig felszínes. Még csak ad­dig jutottunk el — ezt sem mindenütt érték el —, hogy közös „tervet” készítettek. A végrehajtásban azonban már alig-alig segítették egymást. Tudjuk, hogy nem köny­­nyű a feladat, sok fel­tétele hiányzik még annak, hogy megvalósuljon a műve­lődési házak egész napos nyit­­vatartása, de azokban a köz­ségi művelődési házakban, ahol függetlenített igazgatók végzik a népművelési munkát, ezt az elvet kell hogy vallják, ennek az elvnek szem előtt tartásával kell minden erőt összefogni 1963/64 népművelé­si évad tervezésénél. Szabó Lajos ­ Messze van még április vége május eleje, mi mégis a „zöld futószalagról” beszélgettünk Schulmann Istvánnal, a pol­­gárdi Vörös Csillag Termelő­szövetkezet főagronómusával. — Ha azt akarjuk, hogy ta­vasszal korán legyen a jószá­goknak zöldtakarmány, akkor idejében földbe kell tenni az őszi takarmánykeveréket. Mi már júliusban gondoltunk erre s éppen ezért a július 14-én learatott 70 holdas őszi árpa táblát 120 mázsa istálló trá­gyával alászántottuk, gyűrűs­­hengereztük. Augusztus 10-e körül tárcsával és fogassal új­ra elmunkáltuk. Vetés előtt diszküllerrel 10—12 centis ve­tőágyat készítettünk. — Milyen keverékféléket vetnek a 70 holdas táblába? — Az első szakaszban roz­­­zsal kevert szöszösbükkönyt vetettünk el 15 holdon. A má­sodik turnusban ugyancsak 15 hold kerül elvetésre szeptem­ber 2-án, de ebbe a területbe őszi árpával kevert bükkönyt vetünk. Szeptember közepén, illetve a hónap utolsó harma­dában 20—20 holdon búzás bükköny kerül a földbe. Ezzel a szakaszos vetéssel biztosít­juk a „zöld futószalagot”, azt hogy a tavaszi hónapokban ál­landóan friss, vitamindús ta­karmány kerül a jószágok elé. Ez pedig különösen a tejter­melés szempontjából igen fon­tos. — Ha már a vetésről esett szó, azt is megkérdezem, mi­kor kerül sorra az őszi árpa? — Az őszi munkák terve szerint szeptember 8-án meg­kezdjük az árpa vetését is. A 300 holdas terület elő van ké­szítve, jelenleg a műtrágya szórás folyik. Holdanként 120 kiló foszfort, 60 kiló nitrogént és negyven kiló káli műtrá­gyát szórunk ki. Ha az időjá­rás továbbra is kedvező marad és biztosítani tudjuk a gépek folyamatos üzemelését akkor nem csúszunk ki a határidőből és idejében földbe kerül a mag. T. L. A „zöld futószalag“ biztosítása érdekében••• Csóriak az emberségről „Ég a napmelegtől a kopár szik sarja’’ Arany János Toldijának ez a verssora ju­tott eszembe egyik vasárnap Csóron. A falu fölé magaso­dó hegység fehér sziklái árasztották magukból a ko­rai kánikula tikkasztó hősé­gét, a szövetkezeti tagok egyre-másra törölgették iz­zadt arcukat. Pihenőbe vo­nult kombájnok közelében izmos férfi mosakodott, Ka­szás Gábor, gépállomási komba­jnos. Hári Gyula brigádvezető robogott be éppen egy von­tatóval, egy pótkocsira való búzával. Tóth Gábor trak­toros ebédelni távozott, őt helyettesítette a traktoron. Van tehát Csórnak több di­cséretet érdemlő embere, de ki tudja, hogy, hogy nem..., a szó mégis a távoli falakból jött kombájnosokra terelő­dik. — Az a hit járta Csóron, hogy itt nem lehet kombájn­nal aratni, nincs ember, aki a földjeinken boldoguljon — mondja Hári Gyula. — Amikor a nyáron megjöttek a gépek, most is azt mond­ták sokan, kár a próbálko­zásért, a csőri dombokkal nem birkózik meg a kom­bájn. A Borhordó dűlő, a Bika-rét, a Tízer-föld, a Burján és a Murva-gödrök megfutamítják őket. És nem így történt... a kombájnosok legyőzték valamennyit... — Csakugyan olyan félel­metesek az elsorolt földek? — Azok-e?... A mi trak­torosaink ismerik az itteni viszonyokat, de ők is ,,tisz­telik” a Borhordó dűlőt és a hasonlókat. Pedig a traktor­ral könyebb a munka. Ma­gam traktoros voltam hosz­­szú időn át, nem csupán a szóért beszélek így... Aratott az egyik kombájn olyan he­lyen, ahol felfelé a hegynek csak üresen tudott menni és csak egy irányban dolgoz­hatott. Völgynek le­vágta a gabonát, vissza fel pedig is­mét üresen kapaszkodott. De ezek az emberek... — Igazi emberek — mond­ja az elnök is. — Mikor ki­álltak egy-egy nehéz tábla szélére, magam sem birtam, hogy sikerrel járnak. Féltet­tem őket, aggódtam miat­tuk. Ki-kiszaladtam a me­zőre és csak azt néztem, mennek-e, birják-e még? És mentek! Akik elsőként ér­keztek szövetkezetünkbe, kö­zel 300 holdat arattak le... de mit mondanak maguk a „hősök’’ ? — Nem szégyen, ideges­kedtünk nem egyszer, egy­­egy nehezebb pillanatban. A motor hajtott, de a kerék elpörgött — vallja be Ka­szás Gábor polgárdi kombáj­­nos — szinte erőtlenné vált az egész gép. Leállni?! Ilyen, a gépe és a maga képességét ismerő kombájnosnak eszébe sem juthat. Így történt, hogy learattunk, amit csak tud­tunk, sokszor igen kritikusi veszélyes helyzetben. „Emberség” — milyen ma­gasra emelkedett idén nyá­ron ez a szó Csórón! Jó vol­na, ha azok is felfigyelnének rá és nem felejtenék, akik a veszélytelen kapával, vellá­­val sem jelennek meg a föl­deken. A kombájnosok helyt­állásáról, bátor munkájáról hallott szavak közben ugyan­is képtelenség arról elfeled­kezni, hogy sokan kerülik a közös munkát. Tisztességről, kötelességről és emberségről megfeledkezve: Hegedűs Péter

Next