Fejér Megyei Hírlap, 1965. november (21. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-26 / 279. szám

éntek, 1965. no­vem­ber 26. Létszámemelés a labdarúgó NB négy osztályában 1966 jelentős év lesz labda­rúgásunk szempontjából. A legmagasabb osztálytól a me­gyebajnokságig bezárólag minden csoportban fokozot­tabb lesz a mérkőzések jelen­tősége, hiszen nemcsak egy­­egy, hanem esetleg három-négy csapat is feljebb kerülhet a kü­lönböző bajnoki kategóri­ákban. Az előbbrelépési lehetőség minden bizonnyal ösztönző lesz valamennyi osztályban, s ez a színvonalemelkedésben is bizonyára megmutatkozik majd. Az MTI hároméves fejlesz­tési terve alapján felülvizsgál­ták a labdarúgó-bajnokság ren­dszerét és létszámemelést határoztak el. A kiírás értel­mében az 1967 évi bajnokság­ban az NB mind a négy osz­tályában emelik a létszámokat. A jövő évi bajnokságok kiesé­sének, feljutásának szabályo­zása, tehát már az új létszá­moknak megfelelően történik. A tervek szerint az NB I- ben az eddigi 14 csapat helyett 16 kap helyet, az NB 1 B létszámát 18-ra emelik, az NB II-ben három csoport­ban 16—16 csapat szerepel, s az NB III 6 csoportja helyett pedig 9 lesz, s itt marad az eddigi 16-os létszám. A jelenlegi 162 csapattal szemben tehát 1967-től 226 szerepel az NB különböző osz­tályaiban. Ez 64 új együttes részére biztosít előrelépést, illetve jelenti a kiesés elkerü­lését, s ezzel majdnem 40 szá­zalékkal növekszik a minősé­get jelentő NB-ben szereplő csapatok száma. A kiesés­­ és feljutás kérdé­sében eddig csak a legmaga­sabb osztályra vonatkozó rend ismeretes. Eszerint az 1966 évi bajnokság végén az NB I B első két helyezettje a jelenlegihez hasonlóan feljut az NB I-be, az NB I utolsó két helyezettje — az a két csapat tehát, amelyik a jelen­legi. helyzet szerint kiesne — osztályozót játszik az NB I B 3. és 4. helyezettjével, s kö­zülük a két legjobb lesz részt­vevője az NB I-nek. A további változtatás még nem látott napvilágot, az előzőkből azonban követ­keztethetünk az alacsonyabb osztályok módosítására is, hiszen ilyen esetben a szabá­lyozást azonos elvek alapján eszközük. Node, nézzük csak sorjában. Az NB I B-ben a két több­letfeljutó miatt négy hely lesz betöltetlen. Az NB II két cso­portjának bajnoka és 2. he­lyezettje, tehát közvetlenül feljebb jut, az NB I B két utolsó helyezettje és az NB II harmadikjai pedig osztályozón döntik el, hogy közülük me­lyik kettő lesz a 17. és a 18. hely birtokosa. Az NB II-ben az eddigi két 18-as csoport, összesen tehát 36 csapat helyett három cso­port lesz 16—16 résztvevővel. Az NB II-ben indulók száma tehát, figyelembe véve az előbb említett feljebbjutókat, mint­egy 16 csapattal nő. Minden további nélkül tehát felkerül az NB III hat csoportjának bajnoka és második helyezett­je, a még fennmaradó négy helyért pedig a hat 3. helye­zett és az NB II két csoport­jának két utolsó helyezettje, összesen tehát nyolc csapat két négyes csoportban osztá­lyozót játszik, s a csoportokból a két-két legjobban szereplő lesz az NB II-nek tagja az 1967- es bajnokságban. Az NB IIl-ban 64 hely lesz ,,kiadó”. A 19 megyei és az öt budapesti alosztályi bajnok­ság figyelembevételével az el­ső két helyezett feljutásával 48 hely egyből gazdára talál. A további 16 hely sorsát itt is osztályozók döntik el. Ebben az osztályozóbam a megyei és alosztályi bajnokságok 3. és az NB III hat csoportjának utolsó helyezettjei vehetnek részt. Itt a csoportokat már föld­raj­zi fekvés szerint állítják ösz­­sze, mivel az NB 111-nak a kisebb területekre való tago­lásánál a takarékossági szem­pontokat is figyelembe veszik. 1966 tehát minden szem­pontból jelentős év lesz lab­darúgásunkban. — K. — A lottó bábája Korunk legnépszerűbb sze­rencsejátéka a „Lottó" is a véletlennek köszönheti az „életbe indulását", a létrejöt­tét. Ebben a bába, a világra­­segítő szerepét Casanovának, a XVlII.-ik század legna­gyobb kalandorának köszön­hetjük. Ez a nagy széltoló, olasz főrendű családból született Velencében 1725-ben, de családja kitagadta. Könnyű­vérű szülei Londonba utaz­ván nagyanyja gondjaira bízták. Anyja Zanetta Farusi, egy velencei vargának ritka szépségű leánya volt. Az eszes fiúcskából nagy­anyja papot nevelteti, de kifogásolható szerelmi ügyei miatt olaszföldről menekül­nie kellett. Levetve a reveren­dát, becsavarogta fél Euró­pát és az általa kiagyalt sze­relmi kalandokat mint iga­zakat emlékirataiba foglalta. A híres vagy inkább hírhedt kalandor azután kalandozásai során a királyi udvarokban is megfordult, „kerítéssel” is foglalkozott és maga is része­sült a könnyű erkölcsű nőcs­­kék „kegyeiből”. Ezt aztán felnagyítva fűnek-fának el­mondta, mesélte, egy alka­lommal a franciák királya, XV. Lajos előszobájában is ezt cselekedte volna, de hir­telen két beszélgető által tár­gyaltakra lett figyelmes. Két matematikus panasz­kodott egymásnak, hogy már huzamosabb ideje ülnek a király előszobájában, de a felséges úr „magas színe elé sehogyan sem tudnak eljut­ni, pedig hajaj... Casanova itt csatlakozott a két fecse­­gőhöz, akik aztán elmondták neki töviröl-hegyire, hogy új szerencsejáték — a lottó — tervével keresik a királyt. Az előszobázó Casanova aztán behízelegte magát a két él­hetetlen kegyeibe, titkukat kiszedve belőlük, a tervüket elmagyaráztatva velük, sza- I ladt barátjához — a francia­­ király pénzügyminiszteréhez. A két „jóbarát" aztán meg­­­­csinálta a „lutrit” — a lottó ELŐDJÉT; családi birtokok. A házak nagy vagyonok úsztak el rajta és a kárvallottak ! rovására aztán megszületett­­ egy ma is élő közmondás; a „kihúzod a lutrit”, amit leg­­­­kivált az apák szoktak hajda­­j­nában mondogatni fiacská­ig jutnak, mielőtt hozzákezd­tek volna az elnáspángolás­­­­hoz.­­ A történetet befejezzük az­­­­zal, hogy a nagy „lódító"­­ azért a két „feltaláló" irá­­­­nyában nem volt egészen há­­­­látlan, mert a nyereségből,­­ az aranyakból nekik is jut­­■­tatott filléreket.­­ Korunk lottója már telje­­s­sen megszelídült és semmi­ben sem hasonlatos azokhoz a régi látrikhoz, amelyek közül egyről Móricz Zsig­­mond „LÉGY JÓ MINDHA­LÁLIG” című regényében is olvashatunk. Borsi Darázs József A PAPÍRIPARI VÁLLALAT Csepeli Törzsgyára Budapest, XXI., (Csepel) Duna u. 42. FELVÉTELRE KERES: FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT, ESZTERGÁLYOSOKAT és UFÖ ÍVHEGESZTŐT és LAKATOS SZAKMUNKÁSOKAT. Jelentkezés: a vállalat Munkaügyi Osztályán Azonnali belépésre felveszünk: MEZŐGAZDASÁGI GÉPSZERELŐ SZAKMUNKÁSOKAT Jelentkezés: Állami Mezőgazdasági Gépjavító Állomás, Székesfehérvár, Tanyasor 4. 7276 Fejér megyei Hírlap A legjobb vidéki női kézilabda csapat­a az Ercsi Kinizsi Hosszú, éveken keresztül Er­csit csak labdarúgó csapatáról ismerték, más sportágakat kü­lönböző okok folytán ang-alig űzhettek a cukorgyáriak. 1962 nyara a sportkör életében for­dulat éve volt. Férfi kézilabdá ■csapatot alakítottak, amely azóta jól szerepel, a megyei bajnokságban. Tulajdonkép­pen még­sem ez volt az igazi változás. A sportkör elnöksé­gének bizony sok gondot oko­zott a nők sportoltatása. Nem kis munkával járó agitáció után sikerült a gyár lányaival és asszonyaival megszerettet­ni a sportot, s azóta kézilabda csapatot alapítottak. A kezde­ti nehézségek után a szakve­zetés hiányában a csapatot a járási bajnokságba, nevezték. A lányok szorgalmasan láto­gatták az edzéseket, s a járási bajnokság megnyerése után bekerültek a megyei I. osz­tályba is. — Nem kis akadályokat kel­lett leküzden­ink — mondta Apró József, a sportkör egyik vezetője. Szakember hiányá­ban magam vettem át a szak­osztály irányítását. Az elmúlt évben sikerült csak szakedzőt szerződtetnünk Farkas Ferenc személyében, akinek odaadó munkája nyomán lányaink egyre jobban szerepeltek. A megyei bajnokságban való szereplés mellett részt vettünk a falusi dolgozók sparta­kiád versenyén. Kőszegen 2. helyet értünk el és bekerültünk a debreceni országos döntőbe, ahol már csak hat csapat vett részt. Már ez is sikernek szá­mított. Sajnos, edzőnk más irá­nyú elfoglaltsága miatt kény­telen volt eltávozni Ercsiből és így ismét szakvezető nél­kül maradtunk. Az 1965. évi megyei bajnokágban jóideig első helyen állt csapatunk, ké­sőbb kénytelenek voltunk át­adni a vezetőhelyet. Távol állt tőlünk az a gondolat, hogy a bajnokág megnyerését tűztük volna ki célul. A jó szerep­lésre, az élvonalba való fel­zárkózásra törekedtünk, s ezt úgy érzem, el is értük, hiszen csapatunk a legjobb vidéki együttes címet szerezte meg. Arra különösen büszkék va­gyunk, hogy idegen tollakkal nem ékeskedünk, és a csapat­nál igen jó kollektív szellem alakult ki. Együttesünk min­den tagja fiatal, Németh Mag­da (ahogy Ercsiben becézik: „a gólgyáros”), Dobos Gizella, Richter Mária, Tolnai Márta, Kóczián Erzsébet, Túri Irén­­ke, Kónya Magdolna és Gu­lyás Erzsébet mind-mind ré­szesei a sikeres szereplésnek. Úgy gondoljuk, hogy e há­roméves komoly és eredmé­nyes munka után nem érdem­telenül mutattuk be az Kinizsi női kézilabda csapatát, azokat, akik Ercsiben e sportág úttö­rői lettek. Nem lenne teljes ez a kis írásunk, ha nem em­lékeznénk meg Apró József kimagasló tevényekségéről, aki nemcsak a kézilabda spor­tot honosította meg Ercsiben, hanem más területen is ered­ményesen tevékenykedik. Ott volt társadalmi munkásként a sportpálya építésénél és mint vezető, a tömegsportban is ak­tívan részt vesz. Nem véletle­nül kapta meg a „Testnevelés és Sport Érdemes Dolgozója” kitüntetést. — H. T. — Középskoláink aportéletéből Látogatás a gépipari technikumban A gépipari technikum há­zi „úszóbajnokságára beneve­zett 150 tanuló táblás ház­ban­ állt fel a rajtkőre. Oly­annyira megtelt az uszoda hogy sokan kint is rekedtek nem szurkolhattak ismerőse­iknek. Körmérkőzések Ez a nem mindennapos ér­deklődés természetesen nem­­­agy eredményeknek, vagy „sztároknak” szólt, inkább mintegy bizonyítéka annak hogy a Ságvári Endre Gép­ipari Technikum diákjai és tanárai is szeretik a sportot az intézetben az MTI határo­zatának megfelelő úton ha­lad a sportélet. Ennek meg­erősítésére az úszóversenyen kívül számos adattal szolgál­hatnak a „motorosok”. Az elmúlt évi labdarúgó­bajnokság — ez a legkedvel­tebb sportág — 250 fővel „üzemel”. A huszonkét csa­pat körmérkőzéseken küzdött a bajnoki címért és a helye­zésekért, ezért annyira elhú­zódott a bajnokság, hogy a végküzdelmeket, a döntő ösz­­szecsapásokat idén, az új tan­évben tudták csak lebonyolí­tani. Hat nap és éjszaka... A nagysikerű mérkőzéssoro­zatról készített statisztika sze­rint, ha a találkozókat egy­folytában, szünet nélkül ját­szották volna le, akkor hat nap és hat éjszaka állandóan két csapat pályán lett volna. Ez az adat jól jellemzi a baj­nokság méreteit. A befejező akkordként megtartott ünne­­pélyes díjkiosztás után 400 néző előtt bemutatót játszott a sokáig emlékezetes bajnok­ság két legjobbja, a híradós-, és gépész-válogatott. A vándorserleg komoly problémát okozott — az indulók nagy száma és a teremhiány miatt — a sak­kozók vetélkedőjének meg­rendezése, hiszen 135 verseny­ző indulásának lehetőségét meglehetősen mostoha körül­mények között kellett bizto­sítani. Az igazság kedvéért kell megemlíteni, hogy ezek a kimondottan mostoha körül­mények­ csak a rossz idő be­álltával kerültek előtérbe, hi­szen a gépipari technikum tudvalévően nagyon szép sza­badtéri pályákkal rendelke­zik, viszont sajnálatosan a gépiparistáknak nincs torna­termük, így télen nagy nehéz­­­­ségekkel találkozik az egyéb­ként egyre fejlődő sportélet. Mert, hogy fejlődik, arról ta­núskodnak a rendezvények, kezdeményezések és nem utol­só sorban az eredmények. A kollégiumban figyelemreméltó követendő elképzelés az a bajnoki rendszer, amelynek keretén belül „a kollégium legjobban sportoló osztálya” címért és a Ságvári Endre vándorserlegért gyűjtögetik pontjaikat a tanulók. A tanév folyamán 12 sportágban fo­lyamatosan versenyeznek a résztvevők, összeredmények megállapításánál Kilián pont­ ,­jaik száma is jelentős ténye­­zőként szerepel. A bajnokság­­ népszerűségére jellemző, hogy a 240 fős diákotthonban mint-­­­egy 600 nevezés történt, te-­­­hát olyanok is akadtak, akik három sportágban szereztek pontokat. Barlangtűriik Lelkesen, és sikeresen dol­gozik az iskola természetjáró­­ szakosztálya. Zentai Ferenc I vezetésével rendezett termé­­é­szetjárások és barlangtúrák­­ minden egyes alkalommal több­­ mint száz tanulónak pihenést,­­ jó szórakozást és felejthetet­len élményeket nyújtanak. Végezetül pedig mintegy­­ kiegészítésképpen csak annyit, hogy a labdarúgó, kosár- és kézilabda, súlyemelés, atléti­ka szakosztályokban és azo­kon kívül is a tanulók 90 szá­zalékának Kilián könyvébe hétről-hétre szaporodnak a pontok. A gépipari technikumban­­ a példák is mutatják, a tanár­s­zi kar sportszeretetétől támo­­­­gatva jó úton halad a sport­élet Bobory Zoltán Kereskedelmi és Vendéglátó­­ipari Napok BICSKÉN 1965. november 27-től december 5-ig a Földművesszövetkezetek rendezésében. DIVATBEMUTATÓ KIÁLLÍTÁSOK MŰSOROS RENDEZVÉNYEK Szeretettel várjuk kedves vásárlóinkat. Bicske és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet 7238 5 Hegedűs Istvánná Megdöbbenve hallottuk a hírt, hogy Hegedűs Istvánná, a Székesfehérvári VT Vasas női kosárlabda csapatának já­tékosa huszonhét éves korában tragikus hirtelenséggel el­hunyt. A kiváló sportolónő halálával nagy veszteség érte a fehérvári kosárlabda spor­tot. Az elhunytban Hegedűs István, az Építők férfi csapa­tának játékosa és a Vasas női együttesének edzője feleségét gyászolja. Ifjúsági kosárlabda kupa Nyolc városban tartották meg az Országos Ifjúsági Ko­sárlabda Kupa elődöntőit. A tornán az 1948—49—50-ben született lány és fiú játéko­sok szerepelhettek. A négyes csoportokból a Székesfehérvá­ri Építők­lány és a VT Vasas fiú csapata bejutott az orszá­gos döntőbe, amelyet decem­ber folyamán Budapesten ren­deznek meg. A lányoknál a Szigetvári­ Vörös Meteor, a Diósgyőri VTK, az Egyesült Gyógyszer, a Kecskeméti Dózsa és a Cse­pel, a fiúknál a Csepel Autó, a Pécsi VSK, a Soproni Szé­chenyi gimnázium, a Kecske­méti Petőfi és a Bp. Honvéd lesz még résztvevője a döntő­nek. Megyei rangadó ökölvívásban Az ökölvívó CSB küzdelmei vasárnap befejeződtek. A sor­solás szeszélye folytán Fehér­váron kerül sorra a MÁV Elő­re—D. Kohász megyei ranga­dó. Különösebb jelentősége ezúttal nincs a két csapat ta­lálkozójának. A D. Kohász eb­ben az évben a vártnál gyen­gébb teljesítményt nyújtott és pont nélkül áll az utolsó he­lyen. A MÁV Előre a tavaszi jó szereplést követően alapo­san visszaesett, s jelenleg 7 ponttal az az 5. helyet birto­kolja. Ezen a héten kiegészült a MÁV Előre együttese. A szer­dai edzésen, — amikor meg­látogattuk őket — már több ismerős arcot fedeztünk fel. Harangozó vasárnap ugyan szorítóba lépett Kaposváron, a fehérvári közönség előtt azonban csak a Dunaújváros elleni mérkőzésen mutatkozik be. Gáyer két évig volt távol az egyesülettől, ez alatt az idő alatt a sokáig NB I-es bajnok­aspiráns gyöngyösi csapatban igen szép eredményeket ért el. Legutóbb Kajdit is padlóra küldte. Katonai szolgálatból szerelt le Rozner is. A nehéz­súlyban pedig Antal a Pál el­leni kiütéses veresége folytán — mivel letelt az egy hónap — újra csatasorba állhat. A megyei rangadóra Kiss Lázló edző a következő ver­senyzőkből jelöli ki csapatát: Tieger, Harangozó, Héjj, Lo­­vek, Magyar, Rnzner, Tauzer, Gáyer, Tóth, Méhes, Kovács és Antal. A mérkőzést vasárnap 10.30 órakor rendezik meg a MÁV Járműjavító kultúrtermében. A fehérvári csapat — mint az a versenyzők neveiből is ki­tűnik —, a lehető legjobb ösz­­szeállításban lép szorítóba és vasutaskörökben nem titkol­ják, jövőre egy osztállyal fel­jebb szeretnének kerülni, így legyen! HALÁLOZÁS Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy felejthetetlen jó férjem, édesapánk, fiam és rokonunk. KARLÁT TVAN Fejér megyei Beruházási Iroda igazgatója folyó hó 25-én, életének 38. évében váratlanul elhunyt. Temetése folyó hó 27-én, szombaton délután 13 órakor esz a Homoksori temetőben. A gyászoló család. Lakás: Szivár, Népköztársaság u. 1. 7333 köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetet mindazon rokonnak, jóbarát­­nak. Ismerősnek, akik drága jó feleségem, édesanyánk, testvé­rünk és rokonunk, KOHLMANN JOZSEFN® temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, jóleső részvétük nyilvánításá­val nagy fájdalmunkat enyhí­teni igyekeztek. A gyászoló család: 732. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetet mindazon rokonnak, jóbarát­nak. Ismerősnek, akik drága jó testvérünk és rokonunk, VAGÓ MÁRIA temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, jóleső részvétük nyilvánításá­val nagy fájdalmunkat enyhí­teni igyekeztek. A gyászoló család: 7327

Next