Fejér Megyei Hírlap, 1967. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-01 / 1. szám
▼aaúreap, »67. január L Lezárult megint egy esztendő, s most, amikor összegező szándékkal kopogtatunk Papp István vezérigazgatónál, egy évet vissza kell ugranunk. Ugyanis már az 1967. január másodikén reggel hét órakor a Ságvári üzemben sorra kerülő tervismertető nagy tanácskozásra készül. — Többezer dolgozó részvételére számítunk. — kezdi Papp elvtárs. — S úgy gondolom, hogy nem lesz haszontalan időtöltés, ha mindjárt az új esztendő első munkanapján a gyár egész kollektívája előtt ismertetem a feladatokat. Az elmúlt évek igazolták, hogy lényegében az egész évi teljesítményre kihat a start-sebesség. Márpedig megfelelő kezdősebességet csak a cél s a megteendő út teljes ismeretében lehet elvárni. — S nyilván nem „átlóstartból” indulnak tovább? Ezért olvasóink nevében, kiknek nagy része a VTRGY-hez kötődik, szeretnénk hallani valamit az elmúlt esztendő munkájáról. Mint ismeretes már, éves tervünket minden részletében jóval határidő előtt teljesítettük. Az 1965. évi eredményekhez, mint bázishoz viszonyítva elmondhatjuk, hogy 1966-ban 10,9 százalékos fejlődést értünk el a befejezetett termelési érték vonatkozásában. A teljes termelési érték indexe ennél is jobb, közel három százalékkal. Nyilván emögött igen jelentős gyártás és gyártmányfejlesztés állt, s minden erőfeszítésünk azt a célt szolgálta, hogy mind a belkereskedelem, mind a külkereskedelem igényeit a legmesszebbmenőkig kielégíthessük. S ez, kollektívánk dicséretére legyen mondva, sikerült is. — Belkereskedelem vonatkozásában milyen indexek jelzik ezt a sikert? — A számok túlságosan szárazak. Mégis, el kell mondanom, hogy a leghívebben ezek fejezik ki a fejlődést Pontosabban az a tény, hogy 1966-ban 16,9 százalékkal nagyobb értékű terméket adtunk át, illetve vett át tőlünk a kereskedelem, mint a bázisidőszakban. — Itt-ott hallatszott olyann hang, hogy export vonatkozásban kedvezőtlenebb fejlődés tapasztalható. Mit mond erről a gyár vezérigazgatója? — Ismét számokat tudnék mondani. A lezárt esztendőben 20,7 százalékkal növeltük exporttevékenységünket. A devizatervünket 133,4 százalékra teljesítettük. Ez önmagában is cáfolja az önök által említett híreket. De azt hiszem nem érdektelen elmondani azt sem, hogy gyárunk 1966-ban televízióból 45 000 darab exportkijelölést kapott, s ezzel szemben 50 000 darabot küldtünk a határokon túlra. Románia 21 500-at, Lengyelország 10 ezer darabot, Csehszlovákia 17 000-et vásárolt tőlünk. Mindezt három alaptípus 15 variációjával elégítettük ki, a belkereskedelemmel együtt s ez egyben azt is jelzi, hogy nemcsak a mennyiségi fejlődés gyárunk jellemzője, de műszaki kollektívánk igen nagy gondot fordít a választék bővítésére. Magyarán: a piac igényeit már itt a gyártásban engedjük érvényesülni. — Nemrégiben román kollegák jártak szerkesztőségünkben, s dicsérték, igen keresettnek nyilvánították a gyár rádiókészülékeit. Általában ilyen értékeléssel számolhatunk, vagy ez egyedi eset? — Az elmúlt esztendőben 72 000 darabos rádió-exporttervünket 85 000 készülék értékesítésével nyugtáztuk. Ez lényegében a keresettségre enged következtetni. De azt is el kell mondanom, hogy nyolc alaptípusúimnak 35 féle variációját 49 ország kirakataiban megtalálhattak 1966-ban. A Vatikánt és a többi városállamot is beleértve a világon 131 önálló állam, illetve államszövetség létezik. Azt hiszem ebből 49-cel kereskedelmi kapcsolatot magukénak tudni már világkereskedelmet jelent a javából! Mégis megkérdeznénk: van-e lehetőség tovább szélesíteni kereskedelmi kapcsolataikat? — Vállalatunk műszaki, piackutató és kereskedelmi gárdája állandóan tanulmányozza a világpiac igényeinek, érdeklődésének alakulását Ennek alapján vettük számításba, s főképpen a nemrégiben felszabadult államok vonatkozásában a főszerelvények (potenciométerek, hangszórók, stb.) exportjának lehetőségét. Ennek realitását megfelelő kapacitásbővítéssel időben megteremtjük, s nemcsak végleges, de reális feltételekkel ülhetünk majd le tárgyalni e kérdésről, külföldi partnereinkkel. A termelés ütemességéről, s az ezt meghatározó kooperációs kapcsolatokról sok szó esett az elmúlt években, s legtöbbnyire negatív előjellel említhettük. E kérdésben milyen változásokat hozott az elmúlt esztendő? — Alapjában véve elfogadhatónak mondhatjuk az elmúlt évi termelés ütemességét. Ennek egyik nagyon is látható tükröződése a felhasznált túlórák csökkenésében mérhető. Az 1965. évben kényszerűségből elrendelt és felhasznált túlóráknak nem egészen felét használtuk fel 1866-ban. S ezt egyrészt a belső kooperációs vonalak megerősítésével értük el. Az Egyesült Izzóval, a REMIX- szel, a Kőbányai Porcelángyárral, s a többi partnerünkkel is végre kereskedünk! Vevőikként tárgyalnak velünk, mondhatni pontosan úgy, ahogyan azt majd az új gazdasági mechanizmusban a jól felfogott vállalati érdek megköveteli. Fejlesztési terveinket összehangoljuk, ismerik közeli és távlati célkitűzéseinkből mindazt, ami közvetve és közvetlenül őket érinti, s megfontoltan nyilatkoznak: mikorra tudják realizálni bejelentett igényeinket. Természetesen mi is ismerjük kísérleteikből mindazt, ami bennünket érintő, újat, kedvezőbbet hozhat, s tervezéseinknél, fejlesztéseinknél ezeket számbavesszük. Hiszen csak így, s az eddigi együttműködésnél is jobb munkával érhettük el és tartósíthatjuk azt a már most felmutatható eredményt, hogy sem a televízió, sem a rádiógyártásnál nem használtunk fel közvetlen importanyagot . Valutáris kérdés elsősorban, mégis úgy gondolom, hogy a költségszint alakulása szempontjából egyik legkomplexebb kérdés, hiszen a műszaki fejlesztéstől kezdve minden lényeges intézkedést ide sorolhatnánk. Végső konklúzióként a termelékenység és a létszám alakulásáról szeretnénk tájékoztatást kapni. Az egy munkás plusz alkalmazottra jutó termelési érték tekintetében 8,9 százalékos növekedést terveztünk az év elején. A műszaki fejlesztés, a technológiai módosítások, nem utolsó sorban dolgozóink, megszilárdult munkafegyelme, igen kedvezően befolyásolták ezt a tervszámot is. Ugyanis a már megközelítően mérlegadatnak számító előzetes értékelés szerint az egy főre vonatkoztatott termelési érték 13,3 százalékkal magasabb, mint a bázisidőszakban volt, s a termelékenység vonatkozásában elmondhatjuk, hogy nem tartottuk magunkra nézve kötelezőnek azt a bizonyos 1 /3—2/L arányt. Évi többi éttermelésünk 94 százalékát a termelékenység fokozásával értük el. Ilyenkor szokás azt mondani, hogy ez szép eredmény. Megpróbáljuk ezt még szigorúbban fogalmazni, s azt mondjuk: csináljuk még egyszer, önmagunk után! De az önköltség kérdésében is megfelelő szigorral léptünk fel önmagunkkal szemben, így nyugtázhatjuk most több-kevesebb megelégedéssel azt a tényt, hogy 1966-ban 7,5 százalékkal sikerült csökkentettünk a bázisidőszak üzemi önköltség szintjét. — Ilyenkor szokták a nemközgazdászok megkérdezni: jó-jó, de mit jelent ez a mi pénztárcánk javára? — Korai lenne még, a könnyelműség is a nyereségrészesedés forintösszegéről beszélni. Mégis, annyit talán, de semmiképpen nem a kötelező érvénnyel említhetek, hogy előzetes számításaink alapján 14 napi nyereségrészesedést ígér a „nyersmérleg”. S ehhez még talán annyit: mint ismeretes, nem volt könnyű dolga vállalatunk egyetlen dolgozójának sem az elmúlt évben. Hiszen egyetlen év alatt készüléktípusainknak nem kevesebb, mint 80 százalékát lecseréltük. Roppant méretű fejlesztést hajtottunk végre, amit nemcsak a műszaki aszályok, de a gyáregységek valamennyi dolgozója érzett. S ennek a sok erőfeszítésnek most kezd beérni a gyümölcse. — Pihenőt jelent ez a gyümölcsérlelődés, vagy csak határkövet? — Még nagyobb feladatokat, de már nyugodtabb körülmények között. Hiszen a fejlesztés nem torpanhat meg egyetlen egy jelentős időszakra sem. Fiatal műszaki kollektívánk, kiknek több, mint 90 százaléka saját nevelés, ma is töretlen lendülettel dolgozik a fejlesztési terveken. Igen komolyan foglalkozunk a színes televízió izgalmas feladatkörével, s pontos időbehatárolás nélkül ígérhetjük: mire hazánkban a Posta megkezdi a kísérteti-színes adásokat, a VT készülékek az üzletekben lesznek. — Ez már a jövő tervekhez tartozik. Mit tudhatnánk meg, mindjárt az 1967. évi feladatokról? — Feladataink részletezésétől most tekintsünk, el. Annyit azonban mégis, hogy változatlanul nagy termelési, műszaki fejlesztési, gyártásos gyártmányfejlesztési tennivalóink lesznek. S megnövekedett feladatot jelent számunkra az a tény is, hogy 1967. január 1-től a miniszter elvtárs döntése alapján közvetlenül miniszterhelyettesi felügyelet alá tartozó ipari nagyvállalat lettünk, s ez az önállóság már tágabb teret és az eddigieknél is szélesebb körű figyelmet követel meg tőlünk az új gazdasági mechanizmus kínálta lehetőségek és az ezzel járó kötelességek vonatkozásában. Szándékunk, hogy 1967-ben az eddigieknél is fokozottabb mértékben igazodunk a piac értékítéleteihez, a lehetőségek határain belül tovább csökkentjük a költségszintjeinket, s fokozot mértékben fejlesztjük gyártmányainkat. — Engedjen meg mégis egy részletkérdést 1967-re vonatkozóan. Mikor kerel gyártásra, s mikor az üzletekbe a szerintünk már igen nagy érdeklődéssel várt hordozható televízió készülék? — Márciusban indul a sorozatgyártás, s április közepén a legszigorúbb minőségi ellenőrökhöz, a vásárlókhoz is eljut Ennek minden feltételét megteremtettük már, illetve a hátralevő hetekben megteremtjük. S természetesen folytatjuk a rész-tranzisztoros televíziógyártás előkészítését s a teljesen tranzisztorizált rádiótípusok fejlesztését. Mert az igények már a közeljövőben ezt követelik meg tőlünk. — Tizenegyezer ember dolgozik a vállalatnál. Ezek nagy része itt, a székesfehérvári törzsgyárban. Bizonyára nemcsak termelési gondjaik vannak!? Egyik legégetőbb kérdésüket hadd tolmácsoljuk mi most: mikor épül fel végre a gyár előtt egy ABC-áruház, mikor kap ez a kisvárosi lélekszámnak megfelelő gyár egy gyógyszertárat? Hiszen egy ilyen áruház létesítése nemcsak a vásárlási gondot szüntetné meg, de megoldana egy másik, igen jelentős gondot is, a személyszállítási csúcsidőt minimum egy órával elnyújtaná. S ez többszörösen figyelembe veendő szempont, hiszen a 14-es AKÖV-nél is enyhítene a gondokon. — Sajnos, régről ismert gondunk ez már. Tárgyalások folyamatban vannak az áruház ügyében, de hirtelen két gazdája is akadt a létesítendő objektumnak. Félő, hogy ez az ügy további elhúzódását jelenti. (Tudomásunk szerint a MÉSZÖV és a Fejér megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat versenytárgyalást folytat az áruház létesítésének kérdésében. Célszerű lenne, ha ez a versenytárgyalás „sportszerű” keretek között, az új gazdasági mechanizmus nyújtotta lehetőségek szerint záródna le, s minél hamarabb. Mert e kérdés elsősorban és másodsorban is tízezer dolgozót érintő probléma, tehát szociális kérdés! S mint arról értesültünk, a Fejér megyei MÉSZÖV 1967-ben az új gazdasági mechanizmus kísérleteire kijelölt megye lesz, s nyilván lehetőségeik ennek megfelelően beilleszthetők harmadik ötéves tervünk egész időszakába. De az újságíró nem kíván a döntőbíró szerpében tetszelegni. Egy tény, s a tények makacs dolgok: tízezer dolgozó ellátásáról kell gondoskodni a székesfehérvári VTRGY körzetében.) ■ M, ^ — Végezetül: hogyan értékeli vezérigazgató elvtárs összességében az 1966-os évet? — Eredeményeink önmagukért beszélnek. Mégis úgy érzem el kell mondanom, hogy valamennyi műszaki fejlesztés, korszerűsítés* technológiai újdonság ellenére is nehezebb dolgom lenne most, ha vállalatunk dolgozói csak azt tették volna mindig, amit elő tudunk írni. De szerencsére többet tettek! Áthozták 1966-ra is az elmúlt év versenylendületét, újításaikkal, ötleteikkel megkönnyítették önmaguk és mások munkáját, s egyrészt a felszabadulási munkaverseny időszakában, másrészt pártunk IX. kongresszusa tiszteletére tett vállalásaikkal, s azok maradéktalan végrehajtásával, sokhelyütt túlteljesítésével a fejlődés állandó erősödő mozgató rugóivá váltak. S amikor mindezt a gyárvezetés és személy szerint a magam nevében megköszönöm, engedjék meg, hogy közös dolgaink, a társadalmi méretű boldogulás, s ezen belül az egyéni boldogság érdekében végzendő munkához, szórakozáshoz s pihenéshez egyaránt jó egészséget, boldog, békés eévet kívánjak dolgozóinknak, kooperációs és kereskedelmi partnereinknek, s mindannak a sok tízezer családnak, akik 1967-ben is készülékeink mellett töltik pihenőjük egy részét — fejezte be nyilatkozatát Papp István vezérigazgató. A piac igényei szerint, gazdaságosan, megfelelőbb választékbőséggel Évvégi interjú Papp István elvtárssal, a VTRKV vezérigazgatójával Fejér megyei Hírlap s üresek. Akár útra se keltek volna. Csak Tárnokon szállt fel egy nehmen mozgó fiatalasszony a férjével. A mozdonyvezető mélyen kihajolt a vezérlőkocsiból, figyelte a felszállókat. — Csak semmi izgalom Boriska — szólt utána egy hang —, csak nyugalom. Azonnal táviratozzatok! Kivárt, pedig néhány pillanat óta emelt tárcsa nézett a feléje. Hadd üljön csak le nyugodtan az a kismama, időn belül vannak, nem kell sietni. Barátságosan intett ki az ablakon a forgalmi szolgálattevő felé, de magában azt gondolta: Csak ne siess annyira, nem fehéredik ki a tyúkszemed, ha topogsz néhány pillanatig a gavallérsarkú cipődben! Aztán százegyedszer megint és megint a csattogás: hatvanhat, hatvanhat hatvanhat... s amikor keresztül száguldott a fekete szörnyeteg a váltókon, csak hathathathat... Elmosolyodott. Mi lenne, ha megállna az idő? Hirtelen jutott eszébe ez a képtelenség, hogy így ötvenévesen csattogna át az örökkévalóság váltóin. Hatvanhat... hatvanhat ... hatvanhat... És sohasem hatvanhét. Nem, így nem is tudnak beszélni a sínek. Hatvanhét! Micsoda képtelenség ... Órájára nézett: 21 óra 10 perc, nemsokára megérkeznek. Kelenföldön féltucat ember botorkált át a síneken a vonat felé, és csak hárman szálltak le. Azután be az alagútba. Koromszemcse csapódott a szemhéja sarkába, óvatosan törölte le zsebkendőjével. 21.40-kor megállt a lámpafűzér mellett. Gépiesen pillantott az órájára, bezárta a vezérlőfülke ajtaját,, eltávolította a jelzéseket « és megírd«», a cukorgó kavicsokon a vonat vége felé. Jól esett ez a néhány lépés. Nem sok idő van már az indulásig, át kel addigra nézni a mozdonyt— Eddig megrónánk Feri bátyám — mosolygott rá a segédvezető, ízesen majszolja, jó szabolcsiasan a szavakat. — Még megérjük az új esztendőt is, ha így megy. — Miért ne érnénk meg? Különösen te azzal a semmi huszonhét éveddel! — Morcos, rekedt volt a hangja, csak a szeme mosolygott. — Nem vagyunk negyvennégyben! Felkapaszkodott a mozdonyra, ránézett a vízállásnyitatóra, a festmérére. — Indulás után főzünk egy kávét Géza, kerítsd meg a sínalátétet! — Az jó lesz, ha már a szabás tiltja a pezsgőt! — húzta szét az ínyét a fűtő, szinte szikrázott fehér foga maszatos képe keretében. Azután újra a váltók: Hatvanhat hatvanhat hatvanhat... Próbálta előbbre vinni a fordulót, hogy hatvanhét, hatvanhét, hatvanhét, de nagyon sután hangzott, abbahagyta. Ezt a ritmust nem akarták átvenni az öles kerekek. Már eltűntek a lámpák, a jelző, Dunaújváros felé fúrta magát a vonat. Adony úgy úszott el sápadt lámpáival, mint egy álom, csak a hatvanhat hatvanhat majd a váltókon át a hat hat hat rezzentette fel. A fűtő a tőkére tette a pirosan izzó sínalátétet, és széles mosollyal állította rá a kis Karaván kávéfőzőt. — Ez az idén már nem folyik ki Feri bácsi •— Hogro-hoev — ütődött meg, és szeme elé kapta az órát: két perc hiányzott az éjfélből, néhány kilométerrel Rácalmás előtt. Bartha Tibor