Fejér Megyei Hírlap, 1967. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-03 / 208. szám
Móricz Zsigmond szerkesztő úr Móricz Virág, aki Apám regénye című első írásában sok ismeretlen adatot és tényt tárt fel édesapja, Móricz Zsigmond életéből, most végre eleget téve a nagyközönség és az irodalomtörténészek várakozásának, megjelentette emlékezéseinek folytatását arról a négy esztendőről, amikor Móricz szerkesztette a kor legnagyobb hatású és legtekintélyesebb folyóiratát, a Nyugatot. Annak idején, amikor a Nyugat útjára indult, tulajdonképpen Ady Endre és Móricz Zsigmond írásainak állandó szerepeltetése adta a folyóirat igazi rangját. Két évtizeddel később, amikor Móricz lett a lap irányítója, ismét azt a szellemet, azt a társadalmi haladást igénylő várakozást igyekezett visszavarázsolni a folyóirat lapjaira, ami annak idején, Ady életében jellemezte. S Móricz Virág könyve épp annak bizonysága, hogyan váltak a nagy prózaíró tervei semmivé, miképp őrlődött a lap fenntartásának és életbentartásának anyagigondjai és a személyi torzsalkodások erőt emésztő visszásságai között. Móricz Virág, — akinek regényeit, riportjait ismeri és szereti az olvasóközönség, — ebben a könyvében szerényen a háttérben marad, és feljegyzések alapján igyekszik rekonstruálni ezt a négy esztendőt. Úgy gondolhatta, hogy ezek az eredeti feljegyzések minden kommentár nélkül igazolják magukat, és az olvasó elé tárják azt a tanulságot, hogy Horthy Magyarországán a haladó kísérletek előbb-utóbb mind halálra voltak ítélve, s valamilyen módon megfeneklettek. Kétségtelen tény, hogy Móricz szerkesztése alatt a Nyugat szellemi horizontja jelentősen kitágult. Addig inkább a szellem bástyája volt abban az értelemben is, hogy a szellemi törekvések védelmében valamelyest visszahúzódott a valóságos élettől és nem szívesen vállalta a harcot. Móricz, aki Ady forradalmi örökségének leghívebb letéteményese volt ebben a korban, változtatni akart ezen a magatartáson. S nem rajta múlt, hogy nem sikerült friss vérkeringéssel megtöltenie a Nyugatot. Történeti és kor jellemző értékűek azok a lapok, melyeknek Móricz Virág — aki akkoriban a lap kiadóhivatalában dolgozott, tehát személyes emlékeire is támaszkodhatik — arról ír, hogyan fullasztotta be a rendőrség a lan felemelésére, a nagyközönséggel való intenzívebb kapcsolat kialakítására tett kísérleteit. Volt olyan próbálkozás — a mai író-olvasó találkozó módján — melyeket azért kellett félbehagyni, mert a kiküldött detektívek költségét is a Nyugatnak kellett volna fizetnie. „Nekem nem lehet diktálni” — írta egy helyen Móricz naplójába. — Hogy ez menynyire igaz, bizonyítja az a jónéhány nagyszerű remekmű, melyet ebben a nehéz korban írt: a Rokonok, Avagy fejedelem, a Forr a bor, a Matura és novelláskötete, a Barbárok, melynek jó néhány darabja a nép kiszolgáltatottságának és nyomorának félelmetesen hiteles képét adja. Ezek keletkezésének története is kibontakozik Móricz: Virág könyvének lapjairól. Ez a mű a maga összetettségében és heterogén voltában is értékes nyeresége az olvasóközönségnek és az irodalomtörténetnek is. R. A KUTATÓVÁGAT Benkő Katalin rajza Az októberi forradalom ötvenedik évfordulójára a Magyar Helikon gondozásában új kiadásban jelent meg Szerafimovics Vasáradat című könyve. A mélységesen emberi vallomás hiteles történelmi eseményre épül. Alig van az 1820-as évek szovjet irodalmában párja ennek a kötetnek, amely ilyen művészi erővel ábrázolja azt az átalakulást, melyen az orosz nép a forradalom viharában keresztülment. 1918-ban Kubányt ellenforradalmi csapatok szállták meg. A Tamanyi hadsereg végetérhetetlen harcok és szenvedések közepette vonul vissza, és keresi a kapcsolatot a Vörös Hadsereg erőivel. A nélkülözésektől, hőségtől kimerült katonák úgy érzik, hogy minden hiába: felesleges a harc, az összetartozás. Széthúzások, ma Vasárnap, 1967. szeptember 3. rancsmegtagadások, elégedetlenségek bontják meg soraikat. Ugyanakkor az ellenforradalmárok erőivel való összecsapások ezrével szedték az áldozatokat. Amikor megismerkedünk a szereplőkkel, a végetérhetetlen sorokban vonulókkal, már ott vannak a kozákok szorító gyűrűjében. A fehér kozákok halomra ölik a falvak lakóit, az öregeket, a nőket és a gyermekeket. Amerre a sereg elvonul mindenütt felégetett falvak, kivégzett emberek árnya kíséri útjukat. A lehetőségek egyre inkább szűkülnek, alig volt merre menni. Ebben a helyzetben, a sors parancsolta kényszerből szinte úgy látszott, hogy nincs kivezető út. Mégis meg kellett küzdeni a lehetetlennel.* kitörni a szorító gyűrűből. Ebben a helyzetben vasfegyelemre volt juttattt* ■ = ...■====■ szükség, mert csak így menekülhettek meg. Ez a helyzet szükségszerűen létrehozta azt az irányítót, aki élére állt a seregnek. A parancsnok volt az, aki nem adta fel a reményt, aki áttörésre szólította fel a katonákat. A menekülés nehéz és keserve napjaiban a parancsnok szeme előtt elvonult a múlt, amikor minden vágya az volt, hogy tiszt lehessen. Visszaemlékezett azokra az évekre, amikor gúny és meg nem értés fogadta és kísérte minden cselekedetét. És amikor mégis elérte a célját, az elválasztotta katonáitól, azoktól, akik közé tartozott. Elválasztotta tőlük, de nem hozta közelebb a tisztekhez. A szenvedések és a megpróbáltatások nehéz napjaiban egyre inkább kibontakozik emberi jelleme, humanizmusa. A sok nélkülözés, a hosszú menetelés, a fehér kozákok tettei és Rozsuknak, a parancsnoknak az eredményei egyre inkább Oroszország győzelmét húzzák alá, egyre többen és többen hisznek Moszkva győzelmében, a nép győzelmében. És a meggyötört seregben egyre inkább tudatosodik a menekülés egyetlen lehetséges útja: átvágni a főerők felé, s ott pedig már Oroszországtól is kaphatnak segítséget. Ebben a helyzetben két út volt: vagy letenni a fegyvert és választani a biztos halált, vagy megharcolni az életért. Lehettek, voltak olyan hangok, hogy a legfőbb megoldás a szorító gyűrűben meghátrálni és letenni a fegyvert. De az események azt tanúsították, hogy nem lehet hinni a fegyverletételben, nem lehet adni a fehér kozákok szavára, mert a megtorlás nem marad el. Ahogy mentek végig a falvakon, ahogy egymás után látták a megölt emberek tetemeit úgy erősödött meg valamennyiükben a harc miptti állásfoglalás. Egész Kubány lángokban állt. A szovjethatalmat Kubányban mindenütt leverték. Mint a temetőben a keresztek, úgy sorakoztak egymás mellett egész Kubányban a bitófák. A távoli Moszkvában nagy dolgok történtek. Februárban elűzték a cárt, és októberben valami új történt messze bent Oroszországban. A nép vette kezébe — mostmár véglegesen — a hatalmat. A nagy változás hatása érezhető volt Kubányban is. Kirajzolódtak, s egyre világosabbá lettek a történtek. Az emberek a földesurak ellen fordultak, elűzték őket földjeikről. Leszámolás volt ez a múlttal, a sok nyomorúsággal, szenvedéssel. Úgy gondolták, hogy ezzel a lépéssel szakítottak mindennel, ami a múlthoz fűzte őket. A föld felosztásának idején mérhetetlen veszekedések kezdődtek. A fehér kozákok megtámadták a jogaikat követelő nincsteleneket. Ettől kezdve sötét felhők tornyosultak Kubány felett. Harcukban az igazság győzött, mert a nép érdekét már nem lehetett eltiporni. Az életet a szakadatlan küzdelem, s a hosszú menetelés jelentette a Tamanyi hadsereg számára. Szerafimovics könyve vallomás a korról. Azokról az évekről, amikor a puszta létért is meg kellett küzdeni. Vallomás a történtekről és bizonyítás is, annak a történelmi igazságnak a bizonyítása, hogy 1917 és eredményei nem egyetlen csata eredménye, hanem hosszú küzdelmes harcok egész sorozata. — Szilvágyi Irén — VASÁRADAT ÁLMOS ISTVÁN: Alapkelte aalatonon Kettérepedt sárgadinnye a hajnal, mint üres ladik himbálódzik a vízen. Gargalizál a nádas, mosakodnak a tüzek, mint öreg halászok. Vadkacsaként úsznak a belgák. Repülőtér a sátortábor, lezuhant gépek a konzervdobozok. A vitorlák kioldják köteleiket, tiszteletköröket rajzolnak le a Nap előtt. Sí Fejér megyei Hírlap Hírlapi vmárnapi mellélete Ili 74 = ! Miloslav Svandzlik. Problémáim a harmadik feleségemmel — Szeretsz? — kérdezte a harmadik feleségem. — Természetesen, drágám feleltem, ahogyan illik. — Jobban, mint a második feleségedet? — kérdezte tovább. — Téged másképp szeretlek... — mondtam. — Az akkor egy hirtelen érzelmi fellángolás volt. Ellenőrizhetetlen mámor. Melletted az állhatatosság és a biztonság érzése tölt el. Te az én végleges kísérőm vagy drágám. — De jobban, vagy kevésbé szeretsz? — Az érzelmeket nem lehet mérni, drágám! — Szóval, nem akarod elismerni, hogy a második feleségedet jobban szeretted? — Ez badarság! Hogy lehet két teljesen különböző dolgot összehasonlítani? a második feleségem csodálatos terelés volt ugyan, de nem voltak olyan tulajdonságai, mint neked. Szerettem őt, de most csak téged szeretlek. — És hogyan szeretsz engem? — Nagyon ! — Jobban, mint az első feleségedet? — Miért kezded most meg már az elsőt emlegetni? — Biztos nagyon szeretted ett — Természetesen, ő volt az első szerelmem, őt már a második gimnáziumban megismertem... — Ha a gimnázium helyett valami technikumba jártál volna, nem ismerted volna meg... és most nagyobb lenne a fizetésed! — Akkor még nem voltam elég körültekintő. — Jó, azért ne borulj ki magadból, jobban szeretted az első feleségedet, mint engem? Hányszor mondjam neked, hogy vannak dolgok, amiket nem lehet összehasonlítani. Hogy lehetne egy narancsot egy barackkal, vagy egy krumplival összevetni? — Ki a narancs és ki a barack ? — Ez csak példa volt! Tudom. Gondolom, én vagyok a krumpli...! — Nagyon kérlek... — Tudod mit? — kérdezte hirtelen. — Ha kevésbé szeretsz, mint az első feleségedet, és még kevésbé, mint a másodikat, legalább ígérd meg, hogy jobban szeretsz, mint majd a negyediket fogod...! Ezt meg tudtam ígérni... Fordította: ANTALFY ISTVÁN