Fejér Megyei Hírlap, 1971. július (27. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-22 / 171. szám

­ Szudánban ünnepük az új kormányt Továbbra is ezrek ünnep­ük a szudáni főváros, Khar- Joum utcáin az arab világ új amint egyes politikai meg­figyelők írják — „eltökélten baloldali” rendszerét. A je­lek szerint Atta őrnagy és társai biztosa­n ülnek a nye­regben, miután első politikai intézkedéseik épp oly kevés r'-'enállásba ütköznek, mint hétfői, „villámgyors” állam­csínyük. A normalizálás mu­tatkozik meg abban, hogy megnyitották a külföldi lé­gi társaságok előtt Szudán re­pülőtereit, noha Khartoum továbbra sem fogad gépeket, és helyreállították a belső te­lefonösszeköttetést.­­ A kairói Al Ahram szerint a megdöntött Nimeri elnök pgazi őrizetben van. Ni­merít állítólag — akárcsak a tár­­saságában levő vezetőket — meglepetésként érte a puccs, s minden ellenállás nélkül vetette alá magát az elnö­ki palotába behatoló katonák akaratának. Babiker El-nur Osziman ezredes, a­ki — noha tegnap óta Szudán új elnöke — Londonban tartózkodik, a Times-nek adott interjújá­ban, illetve a BBC arab nyel­vű adásában megerősítette a Nimeri hollétével kapcsola­tos híreket. El-nur Oszmán elmondotta az őt meginterjú­voló brit újságíróknak, hogy sem ő, sem követői nem vol­tak tagjai a kommunista pártnak, csupán erős szim­pátia fűzte őket a baloldal­hoz. Ezért is vesztették el a múlt év novemberében a forradalmi tanácsban viselt tisztségüket. Már februárban arról tárgyaltak egymás kö­zött — folytatta El-nur Osz­mán —, miként volna Nime­ri eltávolítható. Az akcióra azonban csak most érett meg az idő. Az elnök kifejezte re­ményét, hogy hamarosan Khartoumban lehet; egyelő­re orvosai vizsgálják őt. Különben a puccs időpont­jában nemcsak El-nur Osz­mán, hanem több más veze­tő is Szudán határain kívül tartózkodott. Az Al Ahram szerint Avdallah igazságügy­­miniszter az NDK-ban, Kha­­led Hasszán Abbasz hadügy­miniszter Jugoszláviában, Faruk Abu Issza külügymi­niszter Amerikában, illetve útban onnan hazafelé, Zein Abdelkader őrnagy, a Forra­dalmi Tanács tagja pedig­­Egyiptomban volt. Utóbbi kettőt, mint ismeretes, iraki források szerint őrizetbe vet­ték. A szudáni események kül­földi visszhangjából. Az amerikai külügyminisz­térium szóvivője kedden mindössze annyit mondott, hogy az Egyesült Államok to­vábbra is szeretné helyreál­lítani 1967-ben megszakadt diplomáciai kapcsolatait Szu­dánnal, másfelől pedig nem hiszi, hogy az új rendszer ha­talomra jutása „gátolná a közel-keleti válság részleges rendezésére tett (amerikai) erőfeszítéseket”. A Najef Havaiimeh vezette szélsőségesen baloldali pa­lesztin gerillasz­ervezet, a de­mokratikus népfront az új -szudáni vezetőkhöz intézett üzenetében rendkívüli meg­elégedéssel nyugtázta a fej­leményeket. Havatateh „jobb­oldali, személyi diktatúrá­nak” minősítette­­ Nimeri rendszerét. Járcudozás Lord Canniington brit had­ügyminiszter szerdán, Mintoff -máltai miniszterelnökkel -folytatott keddi konzultációi után hazautazik Londonba, hogy jelentést tegyen a tár­gyalások eredményéről. A keddi k­ét hivatalos meg­beszélésről kiszivárgott hírek szerint­ a máltai kormány az angolok előzetes becslését — 13 millió fontot — jóval meg­haladó összeget követel a tá­maszpont fejében. Anglia el­eddig évi ötmillió fontot fi­zetett Máltának. Carrington elutazása — mutatnak rá az angol és máltai források — nem je­lenti azt, hogy a tárgyalások megszakadtak volna, és to­vábbi lépésként lehet, hogy máltai küldöttség utazik Lon­donba. hírlap Jordánia Husszein folytatja a leszámolást Tragikus, de valló, hogy a Jordán folyó nyugati partján tartózkodó izraeliek végig­nézhetik, amint Husszein ki­rály katonái a part menti bokrokban és cserjékben rej­tőzködő palesztin gerillákat kifüstölik és legyilkolják. Egy kilenctagú gerilla­cso­portra például dzsipeken és páncélko­csikon törtek rá a kormánycsapatok, s miután házukat géppuskatűzzel meg­ölték, az életben maradt há­rom átkelt a folyón és meg­adta magát az izraelieknek. Eddig 77 palesztin harcos ke­rült ily módon izraeli fog­ságba. Szemtanúk szerint minden húsz percben újabb jordániai járőr érkezik a Jordán folyó mellé, s hangosibeszélőkön szólítja fel a gerillákat: jöj­jenek elő rejtekhelyükről, semmi bántódásuk nem lesz. Mindazonáltal az efféle fel­hívásoknak nincs foganatja. A fogságba esettek közül né­­hányan Izraelben tartózkodó újságíróknak elmondották, inkább kerülnek izraeli kéz­re, mint Husszein fogságába. Ami a jordániai rendszert illeti, elszigeteltsége nőttön nő. Kedden az arab csúcsta­lálkozót sürgető líbiai felhí­váshoz csatlakozott Egyiptom is, az arab országok „haté­kony akcióját” sürgetve a jordániai események követ­kezményeinek elhárítására. Szíria, amely egy héten át — katonai delegációjával — hasztalan próbálkozott köz­vetíteni Ammanban, kedden felhagyott hiábavaló kísérle­teivel. Megvádolta viszont Jordániát azzal, hogy határ­menti szír településekre tü­zel. Kuvait és Libanon úgy­szintén üdvözölte a csúcsta­lálkozó gondolatát, s így tett Husszein jordániai király is, noha Kadhhafi meghívása ne­ki — természetesen — nem szólt. A palesztin gerillák bagda­di rádiója szerint nem elég csúcstalálkozót összehívni. Le kell zárni Jordánia határait, nem szabad fogadni a jordá­­niai repülőgépeket, hajókat, azaz teljesen izolálni kell Husszein rendszerét. Kairóban bejelentették, hogy elindult Damaszkusziba a szaúdi—egyiptomi „közve­títő kettős”. Szalkkaf szaúdi külügyi állam,miniszter és Szabri El-Kholi, Szád­at sze­mélyes képviselője. Öik ket­ten Asszad tábornok-elnök­kel folytatnak majd konzul­tációkat a súlyos jordániai helyzetről. Mindemellett fi­gyelemreméltó, hogy aimmani közlés szerint Szaúd-Arábia kedden — kötelességeinek eleget téve — kifizette Jor­dániának az 1967 óta folyó­sított segély most esedékes részét, közel tízmillió dollárt. Kedden New­­ Yorkiban — ott élő palesztin arabok be­hatoltak a jordániai ENSZ- misszió helyiségeibe, hogy a gerilla-ellenes akciók elleni tiltakozásul petíciót nyújtsa­nak át. Eközben elégettek egy Husszeint ábrázoló kari­katúrát, s Palesztinát éltető, Husszein pusztulását jöven­dölő jelszavakat hangoztat­tak. A New York-i rendőr­ség „rendzavarás” címén a tüntetők közül nyolcat őri­zetbe vett. fi pótló 75 Holdrejtélyek Az Apolló—15 három űr­hajósa — David Scott, Al­fred Worden és James Irwin — szerdán az amerikai űr­hajó július 26-ra kitűzött fellövését megelőző orvosi vizsgálatoknak veti magát alá. A földi irányító személy­zet szerdán a „Sólyom” ne­­­­vű Hold-modul elektromos berendezéseit ellenőrzi. Az Apolló—15 több mint százórás tudományos prog­ramján a Hold körüli sok­­sok „rejtély” felderítésének megkísérlése szerepel. Az egyik ilyen rejtély a Hold kora. Az eddigi szov­jet és amerikai űrkutatási programok keretében a Holdról a Földre szállított kőzetminták alapján 3,2—4,3 milliárd évre­ becsülik a föl­dünket kísérő égitest korát.­ De vajon pontosan mikor ke­letkezett a Hold? Ha a tu­dósoknak erre a kérdésre si­kerül választ adniuk, akkor talán sikerül megállapítani­uk keletkezésének körülmé­nyeit is, amelyek még min­dig felderítésre várnak. A másik izgalmas kérdés a Hold hőgazdálkodása, ami­kor Hold-nappal van, az égitest felszíne több mint 150 fokra melegszik fel, a Hold-éjszakán pedig —150 fok uralkodik. Az Anolló—15­0. asztronautái hőmérődet, he­lyeznek majd el a Hold ra­­­­égjába a hőmérséklet ötszá­­zázos­os pontosságú mérésére. Másik rejtélyes kérdés: milyen a Hold struktúrája. Teljesen hideg és merev égi­test, vagy van-e folyékony és meleg magva? Erre a kér­désre az eddigi kutatások nem derítettek fényt. Lapzárta Küldöttség A kairói AH Akihibar je­lentése szerint kedden, késő délután egyiptomi delegáció indult Szudánba egy katonai repülőgép fedélzetén. A gép különleges leszállási enge­délyt kapott a khartoumi ha­tóságoktól. Az Al Aikihbar nem közöl­te, milyen delegációról van szó, s kik a tagjai. Magyar vezetők üdvözli távirata A Lengyel Népköztársaság nemzeti ünnepe alkalmából az MSZMP KB, a Népköz­­társaság Elnöki Tanácsa, a kormány és az egész dol­gozó nép nevében távirat­ban üdvözölte a LEMP ve­zetőségét, a lengyel kor­mányt, valamint a testvéri lengyel népet Kádár Já­nos, az MSZMP KB első titkára, Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsának elnöke és Fock Jenő, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány el­nöke. A távirat többek között hangsúlyozta, hogy a lengyel nép a LEMP vezetésével ki­emelkedő eredményeket ért el a szocializmus építésében, a Lengyel Népköztársaság fennállása óta nagy megbe­csülést vívott ki magának a béke és biztonság megszilár­dítása, a nemzetközi együtt­működés fejlesztése érdeké­ben kifejtett, a szocializmus és az emberi haladás ügyét szolgáló következetes interna­cionalista politikájával. 4 Nixon—Mao kézszorítás előtt (1.) A „piros könyvecske“ a tengerárról Genf és Varsó: a kézszorítás előzményei AKAD JÓ NÉHÁNY NYU­GATI — elsősorban amerikai — újság, amely könnyedén leírta az elmúlt napokban: „radikális fordulat történt Kína és az USA viszonyá­ban.” Már fogadásokat is kötnek arra vonatkozólag, mit is jelent a Pekingben és Washingtonban egyszerre közölt bejelentés, amely sze­rint „Nixon elnök, Csou En­­laj miniszterelnök meghívá­sát elfogadva 1972 májusa előtt látogatást tesz a Kínai Népköztársaságban.” A kér­dések lényege így foglalható össze: mikor utazik Nixon Pekingbe, milyen témákról tárgyal majd Csou En-laj­­jal (és egészen bizonyosan J Mao Ce-tunggal is); milyen mélységű megállapodást kö­tött a további kapcsolatokra vonatkozóan rejtelmes pe­kingi repülőútján, Kína mai vezetőivel Henry Kissinger, Nixon elsőszámú külpoliti­kai tanácsadója? A feltett kérdésekre akkor könnyebb a válaszadás, ha kellő figyelemmel vizsgáljuk Nixon rendkívüli tv-nyilat­­kozatának egyik részletét. „Amint az elmúlt három év­ben többször hangsúlyoztam, nem lehet tartós és szilárd béke a világban a Kínai Népköztársaságnak és 750, milliós népének részvétele nélkül. Ezért tettem több kezdeményező lépést, hogy megnyissuk a kapukat orszá­gaink normálisabb kapcsola­tai előtt” — mondta Nixon. Az elnöki megjegyzések ter­mészetesen nem csak arra a különleges engedélyre vo­natkoznak, amelyek alapján, sok év után először, amerikai és kínai asztaliteniszezők labdái pattoghattak egy kí­nai pingpongasztal fölött. A kereskedőknek és újságírók­nak adott amerikai utazási engedélyek, számos kereske­delmi korlátozás, embargó­rendelkezés, megsemmisítése előzte meg a republikánus elnök nemzetbiztonsági ta­nácsadója repülőgépének pa­kisztáni startját és kínai földreszállását. Volt persze az amerikai— kínai viszonyban igen sok látványos szitkozódás, átok özön, fenyegetődzés is. Ha Pekingből körülbelül ötszáz „utolsó és legutolsó figyel­meztetést” küldtek Washing­tonnak amerikaiak légi vagy tengeri határsértései miatt, amerikai politikusok és saj­tóemberek sem voltak res­tek nyugtalanítóan fenyege­tő hangú nyilatkozatok sorá­ban „skrupulus nélküli ag­­resszornak”, „véreskezű ter­rorista bandafőnök gyüleke­zetének” titulálni a pekingi vezetést, kormányt. NEMCSAK KÍNÁBAN is­merték jól Mao Ce-tung hí­res ki­s vörös könyvét, a „Mao-bibliát” — ennek hato­dik fejezetében található az a kínai csoportok által oly sokszor hangosan felolvasott idézet: „Az amerikai impe­rializmus mindenütt, garáz­dálkodik, ezáltal önmagát teszi a világ népeinek ellen­ségévé, és egyre jobban el­szigetelődik ... A világ né­peinek az amerikai agresz­­szorok ellen zúduló haragos tengerárja feltartóztathatat­lan ...” Most azonban Pe­kingben már készülnek az „elszigetelt” Egyesült Álla­mok elnökének fogadására és teljességgel valószínűtlen, hogy Nixont „a harag ten­gerárja”, sokkal inkább a kínai udvariassággal korsze­rűen párosuló diplomáciai etikett várja majd. A Kissinger—Csou-En-laj beszélgetés ugyanis csak pont volt az i betűn: befeje­zése a régóta folyó kínai— amerikai megbeszéléseknek. A két ország, amely között 1949, a Kínai Népköztársaság m­'e-’árulása óta ,soha n­em volt nemcsak diplomáciai, de tulajdonképpen semmiféle szabályos államközi kapcso­lat sem, régóta készül erre a magasszintű találkozóra. De térjünk csak vissza egy kicsit az előzményekre. 1945. szeptember 2-án Japán kapi­tulál és az eddig japán meg­szállás alatt levő Ta­jvan­­szigetet ismét Kínához, csa­tolják. 1945-től 1949-ig a kommunisták vezette népi demokratikus mozgalom for­radalmi polgárháborúban megdönti a Csang Ka­i-sek vezette Kuomintang-klikk uralmát és 1949. október el­sején kikiáltják a Kínai Nép­­köztársaságot. Csang Kaj-sek, fegyveres erőinek maradvá­nyaival Tajvan­ szigetére me­nekül, ahol az amerikaiak segítségével bábkormányt alakít, s ezzel megakadályoz­za, hogy a Kínai Népköztár­saság elfoglalja helyét az ENSZ-ben. 1950 júniusában Truman amerikai elnök, hogy megakadályozza Taj­van felszabadítását, elrende­li a sziget amerikai megszál­lását. Ezekben az években semmiféle kapcsolat nem volt a két ország között. Az Csütörtök, 1971. július 22. Kenyér és virág Huszonhét évvel ezelőtt, 1944. július 22-én a kelet­lengyelországi Lubilíníban megalakult az Ideiglenes Lengyel Népi Kormány. Az állam kilépett az ille­galitásból. Nem nyelvbotlás,­­ az államról van szó, mert a fasiszta megszállás alatt nemcsak a kommunista párt vonult illegalitásba, hanem a hadsereg is, sőt, illegalitás­ban működtek az iskolák és az egyetemek. A fiatalok ez­rei titokban tanultak és érett­ségiztek, s fegyveres bűncse­lekménynek számított, ha a német őrjárat valakinél ille­gális tankönyvet, vagy jegy­zetet talált. Számos kiváló pedagógus szenvedett mártír­halált, mert a tudományt terjesztette a fiatalok között. A megszállás éveiben illegá­lis lengyel bíróság működött, amely adatokat gyűjtött, ta­núkat hallgatott ki, ítélete­ket, gyakran halálos ítélete­ket hozott, s ezzel mintegy figyelmeztette a zabolátlanul működő kollaboránsokat a megtorlás lehetőségeire. . . . Ma is látom lelki sze­meim előtt azt a forró júliu­si napot. Fekete füstfelhők emelkedtek a kék ég felé, hatalmas porfelleget kavart a harckocsik lánctalpa. A hitleristák t-’tetetlen dühük­ben körös-körül mindent el­pusztítottak. Mindnyájan tudtuk, hogy az égő falu mö­gött, az erdő vonulata felett ott van az elkeseredett ellen­ség, hogy elvágja utunkat. Emlékszem a virágtengerre is, a szó szoros értelmében virágba borull harckocsikra és katonákra. Ezen a nagy ünnepen megosztottuk egy­mással kenyerünket és sza­badságunkat. Mert valóban, kenyér és szabadság volt számunkra, ami a népi Len­gyelország fennállásának el­ső napjaiban történt: a föld­reform, az iskolák megnyitá­sa, az emberi méltóság elis­merése. Az ideiglenes népi kormány egyik legelső tevékenysége az volt, hogy határozatot hoz­zon Adam Mickiewicz len­gyel költő műveinek kiadásá­ra. Ha ma az ember fiatalok előtt beszél erről, azok mo­solyogva kérdezik: „Vajon nem volt ennél fontosabb dolguk?” Bizony, a mai fiataloknak nehéz megmagyarázni, hogy ez a döntés akkoriban meny­nyire fontos volt. Azután a borzalmas öt esztendő után, ami alatt elképesztő szerve­zettséggel pusztítottak min­dent, ami népünk kultúrájá­nak volt nevezhető, Mickie­­­wicz verseskötete legalább olyan szükséges volt, mint a kenyér vagy a ruha. Nyugaton még folytak a harcok, ott még kergettük a gyilkosokat, a hóhérokat. Ak­kor még nem tudtuk, hogy teljes kiűzésükig még majd­nem egy év is eltelik, s ez az idő még mennyi emberál­dozatot követel. Ma nem hi­ba, h­a újból felidézzük mind­ezt, nem kár, ha eszébe jut­tatjuk az új nemzedéknek, hogy milyen árat fizettek a Szovjetunió, Lengyelország és a nácik által leigazolt más népek a szabadságért. 1944. július 22-én tehát megszületett az új, ném­ Len­gyelország. Az ünnep mindig jó alkalom az eredmények összegezésére. Hiányossága­­­ink ellenére tudjuk: van mi­vel büszkélkednünk. Helyre­állítottuk szétrombolt nép­gazdaságunkat, újra felépí­tettük városainkat és f­alva­inkat, új iparágakat terem­tettünk, gyors fejlődésnek indult a tudomány, az okta­tás és a kultúra. És most is előttünk a cél: tovább kell munkálkodnunk, hogy még gyorsabban kiaknázhassun­k­ minden napot és minden ta­pasztalatot és még gyorsab­ban haladhassunk előre a Szovjetunióval és a többi testvéri országgal együtt a szocialista úton. W. Zukrowski (Fordította: Horváth Tibor) A megújult Varsó modern belvárosa

Next