Fejér Megyei Hírlap, 1983. november (39. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-18 / 272. szám
FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1903. NOVEMBER 18. PÉNTEK Kosárlabda Old boy-parádé Régi ismerősöket, a közelmúlt kiválóságait láthatják ismét a kosárlabda barátai, akik szombaton délután kilátogatnak a Jáky Szakközépiskolába. Az Építők öregfiúk csapata a Soproni MAFC együttesét fogadja 16 órakor barátságos mérkőzésen. A soproniaknál pályára lép a hajdani válogatott Orbay és Tvordy, valamint Varga, Lipták és Zárai. A fehérváriaknál elsősorban a Sopronban végzett erdészmérnökök jutnak szóhoz, néhány további Építők játékossal kiegészülve. Játszik a három Balsay fivér, a két Kisteleki, Laki és Trokán. A nagy mérkőzéshez méltó bírói lesznek a játéknak, akiket szintén nem kell bemutatni: Bogár Pál és Hegedűs István. Dunaújváros-Kairó Karate VB hazai színekkel A nemzetközi karate szövetség IAKF, amely a karate tradicionális ágát, a sportágat védőeszközök nélkül, puszta kézzel és lábbal mívelő versenyzőket tömöríti, november 22-én és 23-án rendezi meg immár a negyedik IAKF világbajnokságot, amelyen az idei müncheni Európa-bajnokságon 5. helyezést elért magyar karate válogatott is tatamira lép. A Börzsei, dr. Szimcsák, Bruzsa, Molnár, Burján, Marosvölgyi, Hecker összeállítású csapat érdekessége, hogy hat versenyző budapesti klub tagja, egyetlen vidéki versenyző kapott helyet a válogatottban, Bruzsa Ferenc dunaújvárosi testnevelő személyében. Bruzsa eddig öt Európa-bajnokságon vett részt, világbajnoki szereplésre most nyílt először lehetősége. A magyar válogatott ma indul Kairóba, a IV. IAKF karate világbajnokság színhelyére. Fegyelmi hírek A megyei labdarúgó szövetség fegyelmi bizottsága Somogyi Imrét (Perkáta) 5 bajnoki vagy kupamérkőzéstől tiltotta el. Ónodi János (Perkáta), Szép Attila (Polgárdi), Sárdi János (Toldi SE), Kiszi József (Mór) 3 mérkőzésen nem szerepelhet. Bogó Antal (Perkáta), Berkes Tibor (Enying) 2 mérkőzésen, Kajári Gyula (Lovasberény), Lestár Attila (Polgárdi), Badi József (Perkáta), Badi János (Perkáta) egy-egy mérkőzésen nem szerepelhet. Három sárga lapos figyelmeztetés miatt a 15. fordulóban nem játszik Barassevich Jenő (Szondi SE), Peterdi Imre (Mezőfalva) és Horváth Tibor (Enying). * Asztalitenisz-hírek A legutóbbi fordulóban mindkét NB III-as csapatunk kikapott. A Dunaújváros BVM együttese Vecséstől, az Enying Komlótól kapott ki 10:6 arányban. Befejeződött a megyei csapatbajnokság. Az utolsó forduló eredményei: Enying II—BVM II. 10:6, Szondi SE II—Csákvár 12:4, Vízművek —Szár 15:1, Nagyvenyim— Sárszentmihály 7:9. Az őszi végeredmény: 1. Fejér megyei Vízművek (13), 2. Sárszentmihály (10), 3. Nagyvenyim (9), 4. Szondi SE II (9), 5. Enying II (6), 6. BVM II (4), 7. Csákvár (4), 8. Szár (1). Az egyenlő pontszámot elért csapatok között a sorrendet az egymás ellen elért eredmények határozták meg. A Fejér megyei Iparcikk Kereskedelmi Vállalat PÁLYÁZATOT HIRDET az alábbi kiskereskedelmi egységek SZERZŐDÉSES ÜZEMELTETÉSÉRE 1984. január 1-től 1987. december 31-ig terjedő időszakra. 19. sz. HÁZTARTÁSI-VEGYI Székesfehérvár, Liszt Ferenc u. 3. 27. sz. GÁZCSERETELEP Székesfehérvár, Vásártér 43. sz. PAPÍR-ÍRÓSZER Mór, Köztársaság tér 6. 48. sz. HÁZTARTÁSI-VEGYI Mór, Dózsa György u. 13. 53. sz. ÜVEG-JÁTÉK Mór, Köztársaság tér 1. A pályázatokat 1983. december 19-ig lehet benyújtani a Fejér megyei Iparcikk Kereskedelmi Vállalat közgazdasági főosztályára (Székesfehérvár, Népköztársaság u. 44—46.) A versenytárgyalás 1983. december 22-én 14 órakor lesz a vállalat oktatótermében (Székesfehérvár, Népköztársaság u. 44—46.) Tájékoztató adatokat és bővebb felvilágosítást a vállalat közgazdasági főosztálya ad. 12 476 Luxemburg nem óhajt több angol szurkolót A korábbi nemzetközi mérkőzések szomorú tapasztalatai alapján Luxemburg alaposan felkészült a szerdai Európa-bajnoki selejtező alkalmából hozzájuk látogatott angol szurkolók fogadására. Ennek ellenére a mintegy 600 rendőrből és katonából álló csoport sem tudta megakadályozni a hírhedt szigetországi huligánok újabb botrányait. A csapatuk kiesése miatt dühöngő angolok a 4:0 arányú győzelem után is botrányt botrányra halmoztak. Valósággá csatatérré változtatták a város központját. Betörték az üzletek kirakatait, autókat borítottak fel, verekedtek. A különböző hírügynökségi jelentések szerint egy beteghez igyekvő orvost is összevertek, autóját felborították, feltartóztatták és bántalmazták a békés járókelőket, behatoltak még egy öregek otthonába is, és ott is folytatták a randalírozást. Luxemburg rendőrfőnöke bejelentette, hogy 30 esztendős szolgálata alatt nem tapasztalt sohasem ehhez hasonló botrányokat. Luxemburg hadseregügyi, valamint sport és testnevelési minisztere, és a város polgármestere röviddel az események után megtekintette Luxemburg belvárosát és elkeseredetten közölték, hogy a kár összege sok millió frankra tehető. A rendőrfőnök kijelentette: — Nagyon boldogok leszünk, ha soha többé nem látunk Luxemburgban angol szurkolókat. A hadseregügyi, sport és testnevelésügyi miniszter, a polgármester kijelentette: javaslattal élnek majd a kormány felé. Kérni fogják, hogy az angol szurkolók minősíthetetlen viselkedése miatt a Luxemburgi Labdarúgó Szövetség lépjen vissza minden olyan nemzetközi találkozótól, amely angol szurkolók érkezését jelenthetné az országban. Luxemburg mellett az angol szurkolók botrányokat rendeztek különböző belgiumi városokban is. Belgiumban 17, Luxemburgban pedig több mint 40 angol szurkolót tartóztattak le. Labdarúgás Zárt kapuk A megyei labdarúgó szövetség fegyelmi bizottságának határozata szerint az 1983. november 20-ra kisorsolt Perkáta—IBB Egyetértés megyei felnőtt és ifjúsági mérkőzést zárt kapuk mellett kell lejátszani. Kötelezi a fegyelmi bizottság a Perkáta Tsz SK-t, hogy 1984-ben a soron következő 5 hazai mérkőzésére szövetségi ellenőrt kérjen saját költségére. A Hírlap tippjei A totó 47. heti játékhetére az alábbiakat tippeljük: 1. Arsenal—Everton x, 1 2. Norwich—W. Bromwich 1, x 3. Nottingham—Ipswich 1 4. Sunderland— West Ham United x, 2 5. Wolverh.—Coventry 2, x 6. Avellino—Sampdoria 1, x 7. Catania—Juventus x, 2 8. Genoa—Internazionale 1. x 9. Milan—Fiorentina x, 1 10. Pisa—Udinese x, 2 11. Cavese—Lecce 1, x 12. CampSbasso—Arezzo x, 1 13. Padova—Palermo 1, x Pótmérközések: l, 2, x Sport Labdarúgó MNK Kaposváron játszik a Videoton, Dunaújvárosban a Vasas A labdarúgó MNK szerdai fordulója — amint az a kupában megszokott, — nagy meglepetéseket hozott. Az NB I-es csapatok közül elbúcsúzott a Szombathely és a Szeged és csak hosszabbításban harcolta ki a továbbjutást a Rába ETO és a Pécs is. November 23-án már a legjobb 32 közé jutásért mérkőznek a csapatok. A Videoton a területi bajnokságban szereplő Kaposvári Rákóczi vendége lesz,Dunaújvárosba pedig az NB I-es Vasas látogat. Érdekesebb mérkőzések: Győrszentiván —Rába ETO, Oroszlány—Ferencváros, BKV Előre—Újpest, Pénzügyőr—Bp. Honvéd, Budaörs—Tatabánya. A 16 közé kerülésért 1984. február 26-án, a nyolcba jutásért pedig február 29-én játszanak. SAKK Két héttel ezelőtti tanulmányunkban (Vil, Kg5, Ve1, Bc5, sőt: Ke7, Vb8, Bd8) nem a kezdőlépés okozott nehézséget: 1. Bc7+ logikusnak látszik. A kényszerű védekezés után nem is a második lépésen kell törni a fejet: 1. 1, Bd7 2. Vc5 sakk kézenfekvő. A kulcslépés tulajdonképpen most következik, hogyan nyer világos, ha sötét elbújik a bástya mögött: 2. —, Kh8. Nos, erre egy egyszerű — a bástya sakkot kizáró — tempólépés következik: 3. Kh6. S bármit is lép sötét, vagy mattot kap, vagy bástyát veszi vagy vezért kénytelen adni bástyáért. (H. Rinck szerzeménye). Mai feladványunk megfejtését november 27-ig lehet a megyei sakkszövetség címére beküldeni (Szivár, Ady E. u. 21.); a kérdés ismét az, hogy miképp nyer világos? Az állás betűjelzésben: Világos Kdl, Hf8, gyalogok a5, d6, e6, f2; sötét Kh8, Bh4, Fd3, Hc6 gyalog f4. Sakkhírek A sakk-sportág népszerűsítésében mindig döntő szerepet vittek az SZMT sportbizottsága által rendezett versenyek. Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is szép sikerrel folyt le az SZMT- nek a városi szakmaközi bizottsággal és a sportfelügyelőséggel megrendezett November 7. Kupa ünnepi tornája. Az egyéni versenyen 11 vállalat dolgozói vettek részt. A versenyben a győzelmet Szúnyog István, a Videoton dolgozója szerezte meg. Az élmezőnyben végeztek még: 2. Mihályi János (V. T.), 3. Babos Ferenc (Volán), 4. Füller Kálmán (Köfém), 5. Borzas Ferenc (Állatforgalmi V.), G. Papp István (Velencei kisegítő iskola és nevelőotthon). A mezőnyben több jó képességű játékos vett részt, akik jól megállták helyüket az egyesületek rendszeresen versenyző játékosai között. Korábban az SZMT a Köfémben rendezett jól sikerült tömegversenyt. A 25 résztvevős mezőnyben a győzelmet Scharf István (Videoton) szerezte meg, 2. lett Viola József, 3. Varga Pál. A Bicskei Spartacus TC és a Petőfi Művelődési Központ november 20-án délelőtt fél 9 órai kezdettel rendezi meg népszerű Eloriana Kupa csapatversenyét a művelődési központban. (Kossuth Lajos u. 20. sz.). A versenyen megyénkbeli 4 fős csapatok vehetnek részt, egy szakosztály több csapattal is indulhat. Nevezni a helyszínen lehet, nevezési díj nincs. * Sakkszakosztály alakult és kezdte meg működését Nagyvenyimen a klubkönyvtár helyiségében. A helyi általános iskolásokból verbuválódott kis csapat (21 gyerek), hetenként egy alkalommal tartja edzését. Bronzérmes az Ercsi Befejeződött az öregfiúk labdarúgó-bajnoksága. A kiemelt csoportban szereplő Ercsi Kinizsi csapata a rangos mezőnyben a 22-es Volán és a Ferencváros mögött az előkelő ,harmadik helyet harcolta ki. Gratulálunk az ercsi zöld-fehéreknek! ŐSZI VÉGEREDMÉNY ÖREGFIÚK BAJNOKSÁG Kiemelt csoport 1. 22. sz. Volán 7 4 0 31- 9 18 2. FTC 7 3 1 22-18 17 3. Ercsi K. 4 6 1 15-10 14 4. Ikarus 5 2 4 18-11 12 5. Göd 4 4 3 14-22 12 6. Diósd 3 5 3 21-19 11 7. Gázművek 3 5 3 18-17 11 8. Vasas 4 3 4 19-19 11 9. Dunakeszi 2 5 4 1°'18 9 10. BKV Előre 1 6 4 15-20 8 11. Kistext 2 3 6 17-20 7 12. Vác 0 2 9 14-34 2 7. OLDAL Nyitva tartó tornatermek November 19. (szombat): Székesfehérvár. 7 órától 13 óráig: Vörösmarty M. Általános Iskola. 9 órától 12 óráig: Ybl M. Általános Iskola, Május 1. Általános Iskola, Schönherz Z. Általános Iskola, Vorosilovgrádi Általános Iskola, Táncsics M. Általános Iskola, Hét vezér téri Általános Iskola, Vasvári P. Gimnázium, 323. sz. Szakmunkásképző Intézet. Dunaújváros: Béke városrészi Általános Iskola, József A. Általános Iskola, Mező I. Általános Iskola, Ságvári E. Általános Iskola, Móricz Zs. Általános Iskola, Petőfi S. Általános Iskola, Bánki D. Szakközép Iskola, Münnich F. Gimnázium, 316. sz. Szakmunkásképző Intézet, Vidék, 2. sz. Általános Iskola Bicske, Fehérvárcsurgói Általános Iskola, Magyaralmási Általános Iskola, Radnóti M. Általános Iskola Mór, November 7. Általános Iskola Mór, Adonyi Általános Iskola, Ercsi Általános Iskola, Dégi Általános Iskola, Nagylóki Általános Iskola, I. sz. Általános Iskola Sárbogárd, Velencei Általános Iskola. 15 órától 18 óráig. Székesfehérvár, Ybl M. Szakközép Iskola, 323. sz. Szakmunkásképző Intézet, Vglinszky L. Általános Iskola. Dunaújváros: Rudas L. Szakközép Iskola. Vidék: Vajda J. Gimnázium Bicske, Kincsesbányai Általános Iskola, Mezőfalvai Általános Iskola. Enyingi Általános Iskola, Martonvásári Általános Iskola. November 20. (vasárnap): 9 órától 12 óráig. Székesfehérvár, 323. sz. Szakmunkásképző Intézet. Dunaújváros: Béke városrészi Általános Iskola, József A. Általános Iskola, Mező I. Általános Iskola, Ságvári E. Általános Iskola, 316. sz. Szakmunkásképző Intézet, Vidék, 319. sz. Szakmunkásképző Intézet Seregélyes, Bodajki Általános Iskola, 2. sz. Általános Iskola Bicske, Fehérvárcsurgói Általános Iskola, Magyaralmási Általános Iskola, November 7. Általános Iskola Mór, Adonyi Általános Iskola, Dégi Általános Iskola, I. sz. Általános Iskola Sárbogárd, Vajda J. Gimnázium Bicske, Kincsesbányai Általános Iskola, Mezőfalvai Általános Iskola, Martonvásári Általános Iskola. Ifjúságiak vetélkedője Az MLSZ-ben elkészítették az Országos Ifjúsági Kupa és az Országos Serdülő Kupa 64-es mezőnyének sorsolását. A mérkőzéseket november 23-án játsszák le 13 órai kezdettel. Az OSK-ban: Boglárlelle—Videoton, Érd—D. Kohász, MÁV Előre—Ferencváros, Ikarus—KSI, az OSK-ban: Siófok—Videoton, Budaörs—D. Kohász, Ikarus—KSI, Perkáta— MTK-VM mérkőzések lesznek.