Fejér Megyei Hírlap, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-09 / 186. szám

FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1989. AUGUSZTUS 9. SZERDA Vasmadarak. Másnap reggel, Beverly Hills-i zsaru 2., A légy Augusztusi filmbemutatók Az augusztus is az úgy­nevezett közönségfilmeké a mozikban. Az egyik új film­forgalmazó cég illetékese nemrégiben azt nyilatkozta: tőlük ne várjanak olyan fil­meket, amiket senki sem néz meg, elsődleges céljuk az üz­let a siker. S tényleg: ha ezek a sikerfilmek művészet dolgában hagynak is maguk mögött kívánnivalót, azt nem tagadhatjuk, hogy ve­títésükre megtelnek a film­színházak nézőterei. " A VASMADARAK izgal­­mnas, látványos repülős­történet. Különlegessége, hogy az amerikai és a szov­jet hadsereg egy speciális alakulata együtt küzd meg egy közelebbről meg nem nevezett közös ellenséggel, akik atomrakétákkal fenye­getik mindkét nagyhatalmat. A vállalkozást sok-sok in­dulat és torzsalkodás kíséri, míg végül is a főszereplők felülemelkednek előítéletei­ken, és légi, illetve földi kommandó-akcióban legyő­zik az ellenséget. A filmből nem hiányzik a szerelem és a humor sem. (Köztársaság mozi, augusztus 3—9.)­­ A COCKTAIL című fil­met, ha másért nem is, Tom Cruise és a jó zene miatt ér­demes megnézni (Cruise az Esőemberben nyújtott alakí­tásáért Oscar-díjat kapott.) A történet egyébként kicsit édeskés, szokványos. (A Köztársaság moziban vetítik augusztus 10 és 16 között.) Eddie Murphy napjaink amerikai­­ filmvígjátékainak fenegyereke. Itthon eddig három filmben láthattuk .Negyvennyolc óra. Szerep­csere. Beverly Holls-i zsaru), s most ismét két filmjét kí­­nálják a mozik. Az AMERI­KÁBA JÖTTEM Murphy komédiázó képességeire épít Az alaphelyzet: az ifjú af­rikai herceg barátjával New York-ba utazik feleséget ke­resni. A többit nem árultuk el. (A Köztársaságban lát­hatjuk augusztus 10-től 16- ig.)­­ A BEVERLY HILLS-I ZSARU 2. a sikeres első rész folytatása. Krimi, vígjátéki elemekkel fűszerezve. A chicagói rendőr ismét borsot tör a luxusnegyed maffiózó urainak orra alá. Eddie Murphy partnere a szép Bri­gitte Nielsen, Sylvester Stallone ex-felesége. (A Köz­társaság moziban játszik au­gusztus 17 és 23 között.) A Köztársaság mozi be­mutatói közé tartozik még a SZUPERHEKUSOK, Bud Spencer és Terence Hill fő­szereplésével, a Joe Dante által rendezett kalandos sci­­fi, a VÉRBELI HAJSZA (Dante rendezte egyébként a nemrégiben bemutatott Ször­­nyecskék című horrorparó­diát is), és a HEKUS című kemény amerikai krimi. A Petőfi moziban néhány régebbi sikeres film mellett (Esőember Vörös zsaru, A szakasz) új bemutatókat is tartanak. A LEGÉNYANYA magyar börleszk film, melyben egyik „csoda” a másikat éri. Ren­dezője Garas Dezső, és a sze­replők között olyan neveket találunk, mint Kállai Ferenc, Eperjes Károly, Pogány Ju­dit, Kibédi Ervin, Eszenyi Enikő, Andorai Péter. (A Petőfi moziban vetítik au­gusztus 10-től 13-ig.) A MÁSNAP REGGEL cí­mű amerikai filmnek ha csak a fő­címlistáját nézzük, nem tévedhetünk nagyot, mikor azt mondjuk, ez igen, ezt látni kell! A rendező Sidney Lumet, a főszereplők Jane Fonda, Jeff Bridges, Raul Julia. A Másnap reg­gel nem egyszerűen krimi, a rendező és a színészek szá­mára is sokkal fontosabb volt a szerepek lélektani fel­építése. (Petőfi mozi, au­gusztus 1—13.) A LÉGY horrorfilm a ja­vából, borzongással, rettegés­sel, vérrel és minden mo­csokkal A kissé őrültnek tű­nő fiatal tudós anyagátviteli szuperberendezésébe kísér­let közben egy légy kerül, amikor a férfi egyik helyről a másikra akarja teleportál­ni saját magát. A végzetes gombnyomás után már min­den visszafordíthatatlan, és lassan megkezdődik a főhős szörnyűséges átalakulása. A film az 1957-es változat új­rafeldolgozása, és időközben elkészült a folytatása is. (A Petőfi moziban­ láthatjuk augusztus 24-től 30-ig.) A Vidám Park szabadtéri mozi a szokásoshoz híven a sikeres alkotásokból válogat. Néhány filmcím: Törvény­széki héják, A magányos farkas, Ikrek, Az istenek fegyvere, Dirty Dancing. A Jancsár utcai Videomozi augusztusban ismét üzemel, sci-fit, karate-filmet, krimit, vígjátékot, horrort kínál (Az időlovas, Amszterdami gyil­kosság, Szoknyás Faust, Kamaszszerelem, Amerikai rémregény). A Barátság klubmozi még augusztusban is zárva tart V. V. Eddie Murphyt a hónap során két filmben is láthatjuk. A képen a Beverly Hills-i zsaru 2. című krimi-vígjáték va­gány rendőreként az egyik üldözési jelenetben A Vérbeli hajsza Joe Dante izgalmas sci-fije I NYÁRI VÁSÁRI AJÁNLASAllNK: Damaszt abrosz 90x90 81,50 helyett 57 Ft IKI Damaszt szalvéta 45x45 35 helyett 24,50 Ft sK­i IKH Gyermek t. u. garn. 92—110-ig 221 helyett 154,70 Ft |xf| ||jS| Női hálóing 44—46-ig 430 helyett 301 Ft JH Női, bakfis, lányka fürdőruhák |||| |N­ '11 engedménnyel kaphatók. jjjjk 3||| Műszaki osztályunk engedményes kínálata: ||||| H­­ RT 7300 TUNER 12 300 Ft helyett 10 300 Ft ||| 3|| EA 7386 erősítő 10 800 Ft helyett 9000 Ft |||| ffpj Signál rádió 730 Ft helyett 590 Ft |ffp Neyra rádió 426 Ft helyett 370 Ft Wm |fl Stereó rádiómagnó 8520 Ft helyett 7500 Ft Sl| 'fű Asztali rádió 2310 Ft helyett 1790 Ft fi|| tej Autórádió magnó hangfallal 40 m n engedménnyel. |Ífj Augusztus 7—19-ig FOTOPRESS AKCIÓ! IS. EXTRA határidő (1 munkanap) 'ph |g| NORMÁL ár (12 FCkép) ||g| S 16 581 B Immun I |§|fölÖPR«S | Művelődéspolitika „Fordított világ...” Hogy könnyebb legyen az indulás „Miért keressem anyá­mat? Micsoda fordított vi­lág az, ahol a gyerek keres­géli a szülőjét... Ha látni akarna, megtalálna, de nem kíváncsi rám. Különben is, ez teljesen lényegtelen do­log... ” Keményen pattognak a szavak, fájdalmasan konga­nak a mondatok. Az állami gondozottak idejekorán tisz­tázzák magukban, hogy szü­lői támasz nélkül állnak a világban. Az igazi bajok csak akkor kezdődnek, ami­kor a viszonylag békés gye­rekkor után bezáródik mö­göttük a nevelőotthon ka­puja. Előszálláson azonban if­júsági otthont építettek a nevelőotthon szomszédsá­gában. Nem egyedi jelenség, szerencsére napjainkban egyre több helyen kísérle­teznek ilyen intézmény léte­sítésével. Új fejezete ez az állami gondozottak életé­nek, hiszen átsegíti őket az életkezdés nehézségein. Elő­szálláson egyelőre tizenhá­rom fiatal él a csodaszép kétszintes házban. Vala­mennyien túl az általános iskolán­ készülnek a nagy­betűs életre, ízlelgetik a fel­nőttvilágot. Kellemes ebéd utáni be­szélgetésbe csöppenek a földszinti nappaliban. A munkába indulók ugyan már szedelőzködnek, de a többiek ráérősen vakációz­nak. A szakmunkástanulók­nak nyári üzemi gyakorla­tuk van, s ez már munká­nak számít. A közeli Duna­újvárosba inaáznak napon­ta. Egyébként csaknem va­lamennyien ott tanulnak. Az itthonmaradók, a kez­deti bizalmatlanság után szívesen beszélgetnek velem is, már nem méregetnek gyanús pillantásokkal. — A felnőttek egy kicsit mindig gyanúsak, hiszen a számunkra legfontosabb fel­nőtt cserbenhagyott minket — jegyzi meg keserűen a széparcú és barátságos Nyá­ri Barbara. Tizenöt esztendejéhez ké­pest különös bölcsességgel szemléli a világot, életfilo­zófiája megdöbbentő, ő az, aki fordítottnak érzi a vilá­got, de mégsem hibáztat senkit. Egyszerűen elfogadja a tényeket, s a fájdalmas tapasztalatok birtokában el­szántan tervezi a normális jövőt. Nyomdásznak készül. Nővérével együtt élnek itt, hat, illetve hét esztendősen kerültek az előszállási neve­lőotthonba. — Édesanyánkat a kór­házban felejtették születése után, ez minden baj forrása. Később nevelőszülőkhöz ke­rült, akik sajátjukként sze­rették és nevelték tizenkét éves koráig. Akkor egy „jó­akaró” felvilágosította, hogy nem az édes szülei nevelik. A csalódást nem tudta elvi­selni és soha többé nem nyugodott meg. Idekerült a nevelőotthonba, apát is itt ismerte meg. Szerintem úgy gondolta, hogy normális éle­tük lesz, csak gyenge volt ehhez, összeházasodtak, megszülettünk, anyu pedig azóta is egyvégtében csava­rog, iszik és nem törődik senkivel, semmivel. Apu sokszor megvert bennünket, de ő legalább tudomásul vette, hogy létezünk. Talán szeretett is ... Mindenesetre ez nem ismétlődhet meg, nekem nagyon erősnek kell lennem. Igazi családot aka­rok magamnak. . . Az ifjúsági szálláson úgy élnek, mint egy nagy család szülők nélkül, de a támaszt, a segítő kezeket érzik ma­guk mögött. A nevelőotthon­hoz tartoznak változatlanul, ám nem gyerekként kezelik őket, nagy önállóságot kap­nak. Gyermekkorukról nin­csenek iszonyú emlékeik, hiszen a családias típusú nevelési minta lehetővé tet­te, hogy együtt legyenek a testvérek, megtanuljanak főzni, mosni, élni. A ka­­szárnyaszellemű módszere­ket nem ismerik szerencsé­re. Előszálláson Sörös Lász­ló, a nevelőotthon igazgató­ja mindent megtesz, hogy megfelelő légkörben nevel­kedjenek a gyerekek, a test­véreket felkutatja és ide­hozza. Pretor László és három testvére is Előszálláson nőtt fel, illetve nevelkednek, öccsei még általános iskolá­sok, a nevelőotthonban él­nek, bátyja már dolgozik, tehát az ifjúsági szállás az otthona. Laci a vakációt tölti „itthon”. — Szobafestőnek tanulok Fóton. A bátyám is ott ta­nult, azért jelentkeztem Fótra. Ő végzett, én marad­tam. Nagyon rossz egyedül. Laci bácsi (Sörös Lászlóról van szó) megengedte, hogy itt vakációzhassak, az isko­la befejezése után pedig ha­zajöhetek. A jövő? Nem érdemes túl sokat foglal­kozni vele. Ha majd dolgo­zom, a fizetésem felét félre­teszem; ez egyébként a fel­tétele annak, hogy az ott­honban élhessek. A megta­karított pénz talán elegendő lesz a kezdéshez ... A nappali egyik szekré­nyén kis papírra írt takarí­tási rendet találok. Nem kell kifüggeszteni, úgy is tudja mindenki a dolgát. Házirend is van több válto­zatban, kézzel írt kedves cédulák ezek. Dr. Nemesné Tichy Rita, az ifjúsági ott­hon vezető nevelője nagyon demokratikus módon állítja össze a szabálygyűjteményt, különös tekintettel a betart­hatóságra. Figyelembe veszi a fiatalok kívánságait, úgy próbál szigorú lenni, hogy az elviselhető legyen. Mint egy családban, ahogyan ez lenni szokott. Szabadsága idejére új házirend lépett életbe, egyrészt alkalmaz­kodva a vakációhoz, más­részt jótanácsokkal tűzdelve a távolléte idejére. Az utol­só napirendi pont után meg­jegyzés: „Csókollak benne­teket, majd jövök.” — Kedveljük Rita nénit, mert nagyon rendes hoz­zánk. Mindent megbeszélhe­tünk vele, amolyan anya­pótlék számunkra — mond­ja a tizennyolc esztendős Gazsi Irén. Ő már kész fel­nőtt, szövőnő a szakmája. A dunaújvárosi fonodában dolgozik, időnként megláto­gatja a városban élő anyját és annak új családját. — Egészen kicsi koromtól fogva állami gondozott va­gyok, anyám keveset törő­dött velem. Évekkel ezelőtt újra férjhez ment, azóta négy féltestvérem született. Érdekes módon, miután be­fejeztem az általános isko­lát, anyám haza akart vin­ni. Gondolni való, hogy nem a nagy szeretet lobbant fel benne, jó lettem volna se­gítségnek. Laci bácsi segít­ségével eldöntöttem, hogy maradok, szerencsém is volt, hogy megnyílt az ifjú­sági szállás. Időnként beko­pogok anyámékhoz, de csak a testvéreim miatt. Nem tu­dom elképzelni, hogy velük éljek. A jövőn sem töröm a fejemet egyelőre, rendesen akarok dolgozni, hogy össze­jöjjön a pénzem egypár év múlva. Aztán majd csak lesz valahogyan... Vidámak, kedvesek, szer­telenek, mint általában a fi­atalok. Aprócska szobáikat otthonossá varázsolták, a szobatársak életre szóló ba­rátságokat kötnek. Ruháik divatosak, a keresők időn­ként meglepik a még tanu­lókat is egy-egy szép holmi­val. Havi zsebpénzüket gyakran költik öltözködésre, na és megtanultak varrni is a lányok. Tichy Rita ügyes érzékkel addig néze­gette közösen velük a Bur­dát, amíg sokan kedvet ka­p­­ta­k­ a szabás-varráshoz. Főznek, mosnak, takaríta­nak, ahogyan egy családban szokás. Készülnek az életre. Virágh Ildikó Az ALBAKER Élelmiszerkereskedelmi és Vendéglátóipari Vállalat ÁTADJA AZ ALÁBBI EGYSÉGEIT: 3 éves időtartamra, szerződéses üzemeltetésre 1989. október 1-től 1992. szeptember 30-ig 3. sz. Fehérvár Bisztró II. o. Székesfehérvár, M7-es autópálya 268. sz. Élelmiszer-háztartási üzlet Székesfehérvár, Adonyi u. 46. 295. sz. Élelmiszer-háztartási üzlet Székesfehérvár, Úttörő u. 11. 297. sz. Élelmiszer-háztartási üzlet . Székesfehérvár, Barátság-liget 303. sz. Húsbolt Székesfehérvár, Géza u. 46. 236. sz. Munkahelyi élelmiszerbolt Székesfehérvár, Takarodó u. 4. 1989. november 1-től 1992. október 31-ig 305. sz. Élelmiszer-háztartási üzlet Székesfehérvár, Géza u. 45. 306. sz. Élelmiszer-háztartási üzlet Székesfehérvár, Feketehegy, Bébié u. 1989. december 1-től 1992. november 30-ig 58. sz. Kuckó Italbolt III. o. Székesfehérvár, Máriavölgy 21. 67. sz. Italbolt Székesfehérvár, Széchenyi u. 113. 5 éves időtartamra, bérletes üzemeltetésre 1989. október 1-től 1994. szeptember 30-ig 233. sz. Élelmiszer-háztartási üzlet Székesfehérvár, Akácfa u. 3. 225. sz. Tijbolt­­ ’ Székesfehérvár, Zalka M. u. 8. Pályázati feltételek: Az egység típusának megfelelő szakmai végzettség, erkölcsi bizonyítvány. A pályázható egységek adatairól felvilágosítást a vállalat közgazdasági osztálya ad, 1989. augusztus 28-tól. (Szivár, Vörös Hadsereg u. 8. I. em. 17.) A pályázat leadásának határideje: 1989. szeptember 6. Versenytárgyalás időpontja: 1989. szeptember 14. 15 óra. Helye: Velence Szálló 16 571 5. OLDAL

Next