Fejér Megyei Hírlap, 1991. július (47. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-06 / 157. szám
FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 1991. JÚLIUS 6. SZOMBAT MAGYAR PÉTER AVOJTYLA-REJTÉLY II. János Pál élete, pápasága, a tervezett magyarország utazás közeledtével minden eddiginél fokozottabban krül az érdeklődés középpontjába. Ezt elégíti ki az MI római tudósítójának könyve, mely a közeljövőben jelik meg. Ebből közlünk részleteket. 6. A VILÁGJÁRÓ PÁPA A pápai helikopter a Tevere folyó fölé ért, és irányt vett a hatalmas kupola felé. Átrepülve a Szent Péter tér fölött, a vatikáni kertben készült leszállni. II. János visszatérőben volt számtalan külföldi utazása egyikéről. Mint ilyenkor mindig, elválaszthatatlan személyi titkára. Stanislaw Dziwisz ott ült mellette, iratokkal fölpakolva. Wojtyla egy pillantást vetett az előjegyzési naptárra, és így szólt: „Úgy látom, jövő vasárnap délutánra nincs beírva semmi. Keressen egy plébániát vagy szentélyt, amit meglátogathatunk.” II. János Pál nemcsak külföldre utazik, hanem Olaszországot is fáradhatatlanul járja, mintha csak azt a célt tűzte volna maga elé, hogy valamennyi városát, templomát és kegyhelyét felkeresi. A sok ráaggatott név közül az egyik, s talán a legtalálóbbak közé tartozó: „Higanycsepp" - mert állandóan mozog, képtelen egy helyben maradni. Akik kapcsolatban álltak vele már bíboros korában is, nagyon jól ismerték erről az oldaláról. Egyikük, Jerzy Turowicz katolikus újságíró már az egyházfővé választást követő héten azt mondta: „Őszintén szólva, alig hiszem, hogy Karol Wojtyla sokáig kibírja a vatikáni palotába zárkózva. Máris tudjuk, hogy előbb-utóbb elutazik Lengyelországba. Márpedig ha oda elmegy, máshová is el kell mennie, különben nagyon egyoldalúnak tűnne az egész...” Turowicz, egy katolikus hetilap főszerkesztője és a Szejm akkori kis katolikus csoportjának egyik befolyásos személyisége már akkor sejtette, tudta, hogy Wojtyla figyelme nem fordul el Lengyelországtól egyházfővé választása után sem, hanem - ha tehát - még fokozódik. Nem kellett tehát prófétának lenni a lengyelországi út megjósolásához, és ha egy országba elment a pápa, akkor az összes többi - katolikus és nem katolikus - ugyanolyan joggal hívhatja, várhatja őt. Az utazások így rögtön elkezdődtek, és a vatikáni sajtóhivatalban naponta kiadott szűkszavú tájékoztatások között az újságírók legnagyobb izgalommal várták, hová utazik a következő hetekben a pápa. Kiderült, hogy sokfelé és Olaszországon belül is. Csak Rómában 500 templom működik, az egész országban több ezer, ezenkívül számtalan egyházi intézmény, társadalmi szervezet, jótékonysági egyesület, egyházi szanatórium, kórház, szociális otthon. Nem is beszélve a rendházakról, szentélyekről, kegyhelyekről. II. János Pál szinte mindet kész volt felkeresni, és ha szünetet tartott, csak azért történt, mert az egyik földrészről a másikra röpködött. Első külföldi útja Mexikóba vezetett, a latin-amerikai püspökök pueblai konferenciájára. Majd hamarosan sorra került a „fekete földrész”, Afrika is - tehát ez a két kontinens, ahol a katolikus egyház jövője eldől. Mert Európa inkább a jelen és múlt, mint a jövő - ezzel nagyjából tisztában voltak az egyház központjában. Nagyon hamar megszületett az első vatikáni vicc is a pápa világjáró szenvedélyéről: „Mi a különbség a jóisten és Wojtyla között? Nos, Isten mindenütt jelen van, Wojtyla pedig mindenütt jelen volt már”. Ugyanis krakkói érsekként is sokat utazott, bejárta szinte az egész világot. Eljutott Ausztráliába és Óceániába is, a pápuák közé. Nem egyházfőként kereste fel őket először. Turowicz jól ismerte ezt a fékezhetetlen utazási szenvedélyt és ezért jósolta nagy biztonsággal, hogy aligha marad bezárkózva a Vatikánban. „Az az igazság, hogy a krakkói érseki palotában sem volt képes egyhuzamban megmaradni egy hétnél tovább” - mondta. Ráérő statisztikusok kiszámították, hány kilométert tett meg útjain az egyházfő. Az adatok már az első években félelmetes gyorsasággal nőttek. A tizedik évfordulón már csillagászati kilométerszám jelezte a pápa világjáró szenvedélyét. Az ütem csak az elmúlt két évben lassult kissé: II. János Pál a hetvenedik évét elérve, mintha kevésbé szeretne utazni. (De az is lehet, hogy nem látja értelmét másodszor vagy harmadszor felkeresni ugyanazokat a helyeket.) 1990 végén - tizenkét évi pápaság alatt - az egyházfő összesen 742 660 kilométert tett meg öt földrészen, és 46 616 kilométert Olaszországon belül. Ez együtt több, mint a Föld-Hold távolság oda-vissza. Külföldi utazásainak száma 49 volt a múlt év végéig. 1991-re mindössze három út szerepel a programban, a harmadik Magyarországra vezet. Az olaszországi látogatások száma 93. Ezeket az utakat a legkülönfélébb eszközökkel tette meg: helikopterrel, repülővel, vonaton, hajón, gépkocsin. Az adat nem tartalmazza a Rómán belüli szintén gyakori kiruccanásokat, és a Vatikán-Castelgandolfo utakat, melyeket mitiderit'Tiy'áfon 'többször' ik'meg kell tennie. „Utazni kell, hogy éljünk, és élni, hogy utazhassunk” - így vallott egy barátjának maga Wojtyla. Korántsem egyéni szenvedélyről és nyughatatlanságról van azonban szó. A pápai utazások gyakorlata tömény politika és egyházpolitika. A misszionárius pápa működésének megnyilvánulása. S az igazság az, hogy ezt a gyakorlatot nem is II. János Pál kezdte el. A barát jóslatáról sokat írtak, maga Wojtyla sohasem erősítette meg, nem is cáfolta. A jóslat egyik változata még arról is szólt állítólag, hogy a pápa „mártírként” végzi életét. 1981. május 31-én kis híján betelt a jóslat - ha volt. A misztikára kevésbé hajlamos egyháztudósoknak azonban nem tetszik mindez. A nagyon konzervatív Joseph de Maistre például azt írta ezzel kapcsolatban: „Az isteni művek lassan készülnek... rohanvást bizony nem lehet alapos munkát végezni.” Sokan bírálják és kifogásolják II. János Pál állandó rohanását, az „utazó pápaságot” vagy még keményebb kifejezéssel, a kábítószerfüggőségre utalva a pápa „utazás-függőségét”. A bírálók egyike szerint „Wojtyla pápa azért fél abbahagyni ezt az állandó jövés-menést, mert akkor számvetést kellene készítenie és szembekerülne számos önellentmondásával”. Egy másik észrevétel: „Időnként meg kellene azért állnia egy kicsit, elgondolkodnia, rendszerbe szedni az eddigieket. Mikor gondolkodik ez a pápa, ha állandóan úton van?!! Az ellenérveket gondosan felsorakoztató kérdésre maga Wojtyla azzal válaszolt, hogy utazásait „apostoli szolgálatként" végzi, és hogy „ha az Úr megengedi, eleget fog tenni a legtöbb meghívásnak, amit kap”. Nincs szükségállapot, legfeljebb „sürgető helyzet”. Mint kifejti: a lelkipásztornak egybe kell gyűjtenie népét, hogy az egyes közösségek „önmagukra találjanak”. „Minél nehezebbé válik az emberek, családok, közösségek és a világ élete, annál szükségesebb, hogy tudatosodjék a jó pásztor jelenléte, aki életét adja juhaiért.” A hittől, istentől elforduló világ állapota indokolja a küldetést, amit neki teljesítenie kell, önmagát is feláldozó mártírként - ez bontakozik ki a pápa szavaiból. Hivatkozik elődeire, XXIII. Jánosra, 80 évesen mozdult ki a Vatikánból zarándoklatra Loretóba és Assisibe. És VI. Pálra, aki „törékeny egészsége” ellenére pápasága programjára tűzte a rendszeres utazásokat. „Én tehát már nyitva találtam a pápai szolgálat történetének e fejezetét, és gyorsan meggyőződtem arról, hogy folytatnom kell azt. Hogyan is ne vállalta volna fel egy fiatal és általában jó egészségnek örvendő pápa, mint én, ezt a szolgálatot? - kérdezi bírálóitól. (Következik: Új zsinat felé) II. János Pál pápa a szovjet elnökkel és annak feleségével Rómában, 1981. december 1-jén HÉT KÉRDÉS A KORMÁNYBIZTOSNAK A világkiállítás és az önkormányzatok A most már 1996-ra tervezett és országos jellegűre méretezett világkiállítás megrendezésében az önkormányzatoknak tevékeny részt lehet és kell is vállalniuk. Ám bekapcsolódásuk tisztázandó kérdések egész sorát veti fel. Ezek közül a legfontosabbakra Baráth Etelétől, a világkiállítás kormánybiztosától kértünk választ. Világkiállítási törvény - Az 1996-os világkiállítás megrendezése milyen állami törvények meghozatalát indokolja? E törvények miként érinthetik a települési önkormányzatok érdekeit? - A magyar Országgyűlés 1991. június 3-án hozott határozatot arról, hogy a kormánynak a végrehajtás érdekében milyen előkészítő, szervező és törvényelőkészítő munkát kell elvégeznie. Az úgynevezett vagyonátadási törvényt jelenleg tárgyalja az Országgyűlés. Ez előírja, hogy a világkiállítási területeken fekvő ingatlanok tulajdonba adásáról is törvényben kell rendelkezni, ez része lesz a világkiállítási törvénynek, amelynek tervezetét ez év szeptember 30-ig a parlament elé kell terjeszteni. A tulajdonlás kérdése ma még a tárcáktól és az önkormányzatoktól függ, s ha a tervezetet szándékaink szerinti tartalommal fogadja el a Ház, akkor az alönkormányzati tulajdont, ezzel a részvétel lehetőségét fogja tovább erősíteni. Nincs szó tőke-átcsoportosításról Az expo jelentős tőkemozgatást feltételez■ Mi a társadalmi haszna, s egyben az ára annak, hogy mind a külföldi, mind pedig a hazai tőke nagy részét a világkiállítás céljaira fogjuk átcsoportosítani? - Szó sincs e tőkék nagy részének átcsoportosításáról! A világkiállítás létesítményei - az utóhasznosítás jellegéből adódó - sajátos tőkét vonzanak, s az infrastruktúra megteremtése egyébként is szükséges lenne a világkiállítás helyszínein. Azt állítom, hogy a tőke mindenütt rendeltetésének megfelelően vehet részt a megvalósításban. Tehát nem kell sehonnan átcsoportosítani, legfeljebb a befektetést kell gyorsítani. A valóban komoly tőke bevonásának társadalmi hasznossága nyilvánvaló. Várhatóan felpezsdíti a gazdaságot, ami új munkaalkalmak megteremtésével és a privatizálandó vállalatok rendelésállományának megnövekedésével jár majd együtt. Az ország számára pótlólagos forrásokat jelentő tőkebehozatal és a belföldi tőkemozgás növeli az államháztartás bevételeit, ezáltal a központi költségvetés nettó hitelállományát csökkenti. Azt viszont elismerem: kétségtelenül veszélyes lenne, ha a költségvetésben kellene nagyobb arányú átcsoportosítást végrehajtani, hiszen akkor más, döntő fontosságú szféráktól kellene pénzt elvonni, például a szociálpolitikától. Ennek hatását is csak a másik oldal pozitívumaival összevetve lehetne mérlegelni, közlekedési, idegenforgalmi és kulturális célú fejlesztésekre. Az expo az új politikai helyzetben - Szó esik a rendezés kapcsán az állami, kormányzati kötelezettségvállalásról. Csakhogy 1996-ra már egy új parlamenti, illetve önkormányzati ciklus elképzeléseit kell e kötelezettségekkel összehangolni. Nem jelent ez majd feszültséget? - A világkiállítás megrendezése hosszú távú vállalkozás. Ezért is igényli a jelenlegi parlament körültekintő állásfoglalását. Tekintettel arra, hogy a világkiállítás ellenzői elsődlegesen az ország mai gazdasági helyzetével érvelnek, én úgy ítélem meg, hogy az 1991-93 után várható gazdasági fellendülés hatására az expo a netán változó politikai struktúrába is beilleszthető elképzelés marad. Egy új parlament és önkormányzati rendszer évszázados értékekre támaszkodhat, s persze ugyanennyi idő - benne az elmúlt 40 év - örökölt hibáival is birkózni kénytelen. Ezek sorában a világkiállítási elkötelezettség elenyésző mértékű lehet, előnyös oldalainak kihasználása azonban az új parlamentnek és önkormányzatoknak is óriási politikai perspektívát kínál. És ne felejtsük el: a rendezés elvállalása feltételezi az állami irányítás és az önkormányzatok együttműködését akkor is, ha a a demokrácia szabályainak megfelelően esetleg más politikai erők jutnak hatalomra az új ciklusban. Ezért a kötelezettségvállalást reálisnak tartom. Kell visszavonulási terv is - Elmondhatjuk ugyanezt a befektetők kötelezettségeiről is? Mi van akkor, ha nem folyósíthatják a beígért tőkét? A pótlólagos költségeket milyen tartalékból lehet majd fedezni? - Amennyiben a bel- és külföldi tőke nem teljesíti vállalásait, ez annak a jele, hogy a magyar gazdaságba és a magyar társadalom jövőjébe vetett nemzetközi bizalom megcsappant. Ekkor nem tehetünk mást, mint minimálisra csökkentjük a világkiállítás méreteit és tartalmát. Tehát nem kell különleges tartalékokat képezni, viszont szükséges „viszszavonulási tervet” kidolgozni egy ilyen eshetőségre. Legalább 15 év konjunktúra - Elmúlik a fényes időszak, mi lesz a világkiállítás után szükségtelenné vált munkahelyeken dolgozókkal? - A világkiállítás önmagában nagyon kevés munkaerőt foglalkoztat. A munkaerőpiacon az idegenforgalom, a szolgáltatási szféra, az építés és a hozzájuk tartozó ipari és mezőgazdasági háttér igényel nagyszámú szakembert, munkáskezet. Ez mindenképpen jelentős fejlesztés, ami hozzásegítheti az országot igen elmaradott ágazati szerkezetének előnyös változtatásához és sokfelé a helyi munkanélküliség enyhítéséhez. Ám ha az összes, világkiállítással kapcsolható fejlesztéssel számolunk is, ezek az ezredfordulóig szükségesnek ítélt tennivalóknak csak kis részét jelentik, a hiány sokkal nagyobb nálunk. Nem léhet tehát szükségtelennek nyilvánítani a világkiállítás bezárása után a munkahelyeket. Ha Győr és a határ között megépül az autópálya, attól még nem lesznek munka nélkül az útépítők, hiszen Szegednek, Miskolcnak és a többi városnak is szüksége van utakra, hídra, vasútra. Tehát egy fellendülő építési konjunktúra távlata - a gazdasági erőktől függően - jóval hosszabb, legalább 10-15 év. A fejlett európai országok példája pedig azt mutatja, hogy az előbb említett szektorok a gazdaság más ágait is gyorsan - akár két-háromszoros sebességgel is - dinamizálják és ezzel elindítják a tartós gazdasági fellendülést. ■ Schöffer Jenő (MTI-Press) Megvalósulhatnak a fejlesztések - Az önkormányzatok pénztárcáját mennyire terheli meg a rendezés elvállalása? - Maga a világkiállítás semmiféle önkormányzati hozzájárulást nem igényel. A településeknek viszont az évtizedek óta elmaradt fejlesztések felgyorsítását ígéri és ezekhez többletráfordításokat is közvetíthet. Gondolok itt a környezetvédelmi, közművesítést. 7. OLDal GYÖRKE ZOLTÁN SZEGÉNYLEGÉNY-DAL „Engem az ág is húz, meg a rög is nyom. Marharépa között a búza is gyom (Kovács Vilmos) Futok, mint a patak, mint az űzött vad. Hej, a szülőházam de messze maradt! Vernek jeges esők, villám-korbácsok. Morog rám a vihar, gáncsol az árok. Zsebemben tolvaj szél keze kotorász. Ruhámat karmolja, tép keselyű-ág. Nyergelném lovamat - megbokrosodik. Átmennék a folyón - lyukas a ladik. Nem szólal meg értem ,a hold — néma dob. Hátul tűz, elöl víz - hova futhatok?... Lábamhoz nem hajlik létra-szivárvány. Üres katlan az ég, fagyot lehel rám. Délibáb-hullámon harmatszemű ház. Benne a szeretőm hej, mással cicáz’. De ha odaérek, olyan bosszút lát: rájuk roppantom a mestergerendát. Nyomomban csikaszok hada vicsorog. Dobom a szűrömet, nyáluk rácsorog. Most szurok és torpant, majd csak rám virrad... Keresek szeretőt bor-hegyek alatt