Fejér Megyei Hírlap, 1992. január (48. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-31 / 26. szám

FEJÉR MEGYEI HÍRLAP • 1992. JANUÁR 31. PÉNTEK KLUB, SZÖVETSÉG, BAJNOKSÁG... A „Dart’s”-nak van egy dobása Dart, az angol szótár szerint azt jelenti: dárda. Az ebből ere­­dező Dart’s kifejezés pedig egy olyan játékot jelöl, amely vélhe­tően több száz évvel ezelőtt ala­kult ki az íjászatból. Úgy sejtem, akkor kezdték el a nyílvesszőt célba dobálni, amikor eltört az íj, vagy elszakadt a húrja. A játék egyszerű és viszonylag kevés esz­közt igényel. Nem véletlen hát, hogy a háromszögekre felszab­dalt, számozott koncentrikus kö­rökből álló táblára ma már sok millió ember dobál rendszeresen szerte a világon. És ahogy az lenni szokott, amit sokan és sok­szor csinálnak, abból előbb­­utóbb versenyt is rendeznek - te­hát sport lesz, sportággá minő­sül. Magát a táblát - és hellyel-köz­­zel a játékot is - ismerik Magyar­­országon, hiszen a játékboltok egyik-másikában évek óta lehet kapni Dart’s készletet. A sport­ágat viszont ami ebből kifejlő­dött­­ és elsősorban Angliában, Amerikában és Németországban hallatlanul népszerű csak mos­tanság kezdik megismerni Ma­gyarországon, néhány lelkes híve jóvoltából. Egyikőjük a székesfehérvári Völgyi Sándor, aki nemrégiben Budai úti pinceklubjában két ver­senyzésre is alkalmas automata Dart’s-masinát állított fel. Látva a játék népszerűségét azon nyom­ban el is határozta, hogy szövet­séget, mi több, versenyeket, baj­nokságot szervez. - Egy német elektronikai cég segítségével próbálkozunk a sportág magyarországi elterjesz­tésével - kezdi Völgyi úr. Az NSM Löwen Vállalat biztosít minden technikai és szervezési feltételt ahhoz, hogy már a közel­jövőben megkezdhessük a baj­nokságot, sőt szombaton délután már versenyt is rendezünk a Gilde Dart Klubban. Völgyi úr szerint már most is akad néhány nagyon jó játékos, de azoknak, akik nem ismernék a Dart’s-ot, érdemes néhány szót ejteni a sza­bályokról. Egy körülbelül 30 cen­timéter átmérőjű céltáblára do­bálnak a játékosok 220 centimé­terről három darab tollasvégű - körülbelül 15 centiméter hosszú­­ dárdával. Az alapjátékban­­ egy sorozat három dobásból áll és összesen tíz sorozatot teljesít­het alkalmanként négy-négy vagy csak két versenyző. A küz­delem két nyert játszmáig zajlik - kieséses alapon - a végső győ­zelemig. A játékokat - a számo­lás rendje alapján - lehet aztán variálni, az egyik legnépszerűbb forma például, amikor 301-ről visszafelé indulnak el a küzdők. Völgyi Sándor szerint a Dart’s nem igényel különösebb felké­szültséget, egy kis érzék kell hoz­zá, semmi más. A Gilde Dart’s Klubban felállí­tott gépek hivatalos verseny­au­tomatának minősülnek. Az elekt­romos érzékelők és számlálók biztosítják, hogy a győztes kiléte vitathatatlan legyen. Akár már most szombaton is... - sáringer - Lehet, hogy a több százéves játék hamarosan nálunk is sport lesz? Fotó: SOMOGYI TAMÁS KOSÁRLABDA GYŐZELMEK! Megyénk mindkét NB I-es férfi kosárlabdacsapata szerdán idegenben lépett pályára, és mindkettő győzött! A Videoton a MAFC ellenfele volt Budapes­ten. Ősszel hazai pályán bosz­­szantó vereséget szenvedtek az egyetemistáktól. Ha az a vereség nem lenne, a negyedik helyen áll­hatnának! Itt volt a lehetőség a visszavágásra. A Videoton tulaj­donképpen végig vezetve nyert, bár a játék nem minden esetben varázsolta el a maroknyi nézőt. Néha villantak a székesfehérvári­ak, s elhúztak 10-12 ponttal, utána kiengedtek, a MAFC ezt kihasználta, s rögtön szoros lett a mérkőzés. A lefújás előtt az okozott izgalmakat, hogy Lesti távolról szórta a hárompontos kosarakat, de Rajkónak helyén volt a szíve, s a büntetőket rendre bedobta, így a Videoton 93:86 (46:40) arányban nyert. A következő csapat harcolta ki a győzelmet: PEKAREK 23, MA­TUS 17/6, Milivojsa 12, HEGE­DŰS 20/15, Rajkó 13, csere: Szi­­getvári-dr. Bencze 8. A Videoton ezzel a győzelemmel segített a másik székesfehérvári csapat­nak, az Építőknek, mivel azok ri­válisától vették el a pontokat. Az AR Építők Szegedre uta­zott, és TRUSIN 17, VARGA 26, Horváth 11/3, Huber 6, JEKAB­­SONS 29 csere: Tóth 2, Garai- Makó-Bartók 2, Köves 3 összeál­lításban szerezték meg a győzel­met. Az első játékrész még na­gyon szoros volt, ekkor mind­össze egyetlen pont előnyt tudott szerezni a kék-fehér gárda. (42:41). A folytatásban aztán mind jobban kiütközött a két le­génység tudása közötti különb­ség. Végre Jekabsons jól játszott, Trusin is megtette a magáét, de ez Varga napja volt! Válogatott­hoz méltó játékot nyújtott, rá­adásul eredményes is tudott len­ni. Az AR Építők 96:82 arányú győzelme azt jelenti, hogy egyre biztosabbnak tűnik helyük az első nyolc között. Az állás 1. Bp. Honvéd 16 1 1874-1288 33 2. Kaposcukor 14 3 1634-1539 31 3. Csepel SC 12 5 1568-1454 29 4. Atomerőmű SE 11 6 1610-1547 28 5. Videoton SC 10 7 1571-1489 27 6. Soproni KC 10 7 1530-1514 27 7. B. Bácska 8 9 1445-1485 25 8. AB Építők 7 10 1531-1487 24 9. MAFC 5 12 1518-1621 22 10. DekoRt.SE 5 12 1524-1686 22 11. Dombóv. VMSE 4 13 1468-1665 21 12. Szeged SC­­ 17 1328-182617 - sis - ■Äö I Szombat Asztalitenisz Polgárdi Általános Iskola tor­naterme, 9 óra: városi és körzeti ifjúsági egyéni verseny. Megyei négypróba Gyalogtúra a Velencei hegy­ségbe, jelentkezés Velencén az Édosz üdülőben (Országút 23.) 8 és 9 óra között. Kosárlabda ARÉV csarnok, 16.00 Alba Regia Építők-Dombóvár (NB 1 férfi). Berényi úti csarnok, 18.00: Vi­­deoton-Kaposcukor (NB 1 férfi). Labdarúgás Sopron, 11.00: Soproni FC-Vi­­deoton-Waltham (előkészületi mérkőzés). Gilde dart’s Gilde dart’s klub (Budai út 14.) 14 órától: célbadobó verseny. Vasárnap Természetjárás A Pénzintézetek Vörös Meteor SE Csákvár-Vérteskozma-Vár­­gesztes-Kőhányáspuszta 20 kilo­méteres útvonalon nyílt túrát rendez. Találkozás 7.30 órakor a Volán pályaudvaron. Vezető: Ta­kács László. Labdarúgás Berényi úti csarnok, Zöldért- Kurir kispályás torna. 8.00: Fedél Kft.-MÁV Előre, 8.45: Vasco de Game-Geng Víz­mű, 9.30: Söri-böri-Közraktár, 10.15: Csuromvíz-Fehérvár Áru­ház, 11.00: AS Róma-SZIM, 11.45: Pompogi-Lake City Stars, 12.30: New Stars-Tűzoltók, 13.15: Motor-Szabadbattyán II, 14.00: Kuckó Mór-Futaki, 14.45: Milan-Zseton, 15.30: Pucok-Pilsner, 16.15: Snooker-Fortuna, 17.00: Szabadbattyán I-AEK Ko­rona, 1145: Unicum-Testcsel 06, 18.30: Denim-H + D Kft. WZ^w'!'''''-y!t'- v$&^'yi. % '■■ *%?■■` * 4-'1 * 5A~\­ 1 1 ül iff § - 1 1 1 ' '' S H KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET (Szombat reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig). Székesfehérvár város környéki községek központi ügyelete: Székesfehérváron, az Engels F. u. 7. sz. alatt (földszint jobbra, te­lefon: 11-137) a következő községek részé­re: Csór, Iszkaszentgyörgy, Sárkeresztes, Moha, Szabadbattyán, Kőszárhegy, Tác, Úrhida, Soponya, Csősz, Sárszentmihály, Sárkeszi, Nádasdladány, Jenő, Lovasbe­­rény, Seregélyes, Pátka, Zámoly. Székesfehérvár környéke: 1. körzet (Enying, Mátyásdomb, Lepsény, Mezőszentgyörgy): dr. Nemesvári Aladár Enying, Szabadság tér 14. 2. körzet (Polgárdi, Kisláng): dr. Csóka Klára Polgárdi, Május 1. út 21. Telefon: 66-190. 3. körzet (Martonvásár, Tordas, Baracs­ka): dr. Hargitai Ferenc Baracska I. 4. körzet (Velence, Kápolnásnyék, Pá­­kozd, Pázmánd, Véreb, Nadap, Sukoró, Pet­­tend), dr. Sirák András és dr. Nagy Hilda Ve­lence, Tópart u. 34.Tel.: 68-242. Gárdonyban: Agárd, Gárdony, Zichyújfa­­lu, Dinnyés. Ügyelet helye: Gárdony, Sza­badság út 12. Telefon: 55-151. (Szombaton fogorvosi ügyelet nincs). Bicske és környéke: 1. körzet (Bicske és környéke, Szár, Szár­liget): Bicske, Kossuth téri orvosi rendelő. 2. körzet (Csákvár, Vértesboglár, Vértes­­kozma, Gánt, Bodmér, Móriczmajor, Kőhá­nyás): dr. Wiesler Ferenc Csákvár, Kálvin u. 2. Telefon: 54-321. 3. körzet (Alcsútdoboz, Vál, Felcsút,Vér­­tesacsa, Tabajd): dr. Milvius Lóránt Vál, or­vosi rendelő.Tel.: 53-462. 4. körzet (Etyek, Háromrózsa, Dávidma­­jor, Göbölpuszta): dr. Papp Ferenc Etyek, orvosi rendelő. Telefon: 53-634. Sárbogárd és környéke: 1. körzet (Sárbogárd, Pusztaegres): Folya­matos orvosi ügyelet. Sárbogárd, Rendelő­intézet. 2. körzet (Lajoskomárom, Mezőkomá­­rom, Szabadhídvég): dr. Oravecz Éva Lajos­komárom. 3. körzet (Dég, Igar, Mezőszilas): dr. Fák­lya Csaba Dég. 4/1. körzet (Sárkeresztúr, Sárszentágota, Kálóz): dr. Juhász László Sárszentágota. 4/2. körzet (Aba): dr. Niczky Gabriella. 5. körzet (Sárosd, Szabadegyháza, Nagy­lók, Hantos): dr. Mrázik Sándor Sárosd. 6. körzet (Cece, Alap, Alsószentiván, Vaj­ta, Sáregres): dr. Jaskó SándorVajta, Dunaújváros környéke: Az alábbi körzetek részére összevont kör­zeti orvosi ügyelet Dunaújvárosban, a Vasmű út 10. sz. alatt. Előszállás I—II., Nagykarácsony, Baracs I-IL, Adony I-IL, Besnyő, Beloiannisz, Iváncsa, Nagyvenyim, Mezőfalva I-IL, Rácalmás L, Kulcs II., Per­­káta I-IL, Pusztaszabolcs I—III., Ercsi I— III., Ercsi, Esze T. u. központi ügyelet. Mór város és vonzáskörzete, központi or­vosi ügyelet Móron, a rendelőintézetben, te­lefon: Mór 41. Fogorvosi ügyelet szomba­ton, vasárnap 8-11 óráig. Felnőtteknek Székesfehérváron, a Vízivá­ros lakónegyedi orvosi rendelőben, telefon: I­- 456. Gyermekeknek Székesfehérváron, a Vízi­város lakónegyedi orvosi rendelőben, tele­fon: 11-021. Fogorvosi ügyelet az Engels F. út 7. szám alatt szombaton, vasárnap, reggel 7 órától este 7 óráig. Dunaújvárosban: Felnőtteknek és gyermekeknek a rendelő­­intézetben. Vasmű út 10. szám alatt. Fogorvosi ügyelet az Építők útja 2. szám alatt szombaton 8 órától 15 óráig, vasárnap 9 órától 18 óráig. BAJMKYA TOLNA MEGYEI TÉGLA ÉS CSEHÉPVYU*«. [ F1 ]/: m f TÉGLA- ÉS CSERÉPVÁSÁR11: a pécsi TÉGLACENTER Kft. szervezésében amíg a készlet tart 30-35%-os árkedvezményt biztosítunk a Baranya, Tolna Megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat által gyártott mindenféle téglára, sajtolt cserépre és béléstestre Számoljon, ennyiért már megéri! Érdeklődni és befizetni a TÉGLACENTER Kft.-nél, PÉCS, Mártírok útja 12. Telefon: (72) 11-377, fax: 12-507, telex: 12-306 KALOCSA, Felszabadulás u. 5. Telefon: (64) 61-044, KECSKEMÉT Hajnal. u. 2. Telefon: (76) 25-102, TOVÁBBÁ: a B. T M. Tégla- és Cserépipari Vállalat központjában: Pécs, Mártírok útja 12. Telefon: (72) 10-330 és gyáraiban Alsómocsolád téglagyár Mágocs Il. Bátaszék várkerámiagyár (74)12-622 Sásd téglagyár (72)75-180 Bonyhád téglagyár (74)51-723 Tamási téglagyár (71)41-848 Dombóvár téglagyár (74)66-456 Villánykövesd téglagyár Villány 114 Mohács téglagyár (711) 22-11 A MOZAIK Építőanyag Kereskedés Telepein: Pécs (72)24-838 Sopron (99)14-572 Szigetvár (70)11-028 Szekszárd (74)15-848 és a MOZAIK TRADE üzletkötőinél az egész ország területén (72) 10-214 ftFTM ■ 1 Dél-dunántúli TÜZÉP Vállalat telepein­­8 ÁLLATORVOSI ÜGYELET A Fejér Megyei Állategészségügyi és Élel­miszer Ellenőrző Állomás értesíti az üzeme­ket és az állattartó lakosságot az állatorvosi ügyeleti szolgálat beosztásáról. Az ügyelet szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig tart. Bicske és környéke: 1. körzet (Alcsútdoboz, Vál, Bicske, Etyek, Szár, Mány, Vértesacsa, Tabajd): dr. Berecz Botond Vál, Bem u. 4. Telefon: 53-444. 2. körzet (Csákvár, Vértesboglár, Gánt, Vérteskozma): dr. Takács Rudolf Csákvár, Berényi u. 7. Telefon: 54-193. 3. körzet (Mór, Bodajk, Csókakő, Puszta­vám, Balinka, Bakonycsernye, Nagyveleg, Magyaralmás, Isztimér, Seréd, Fehérvár­csurgó, Csákberény, Kincsesbánya, Bakony­­kúti): dr. Karády Sándor Magyaralmás, Sárbogárd és környéke: 1. körzet (Sárbogárd I-II, Pusztaegres, Mezőgazdasági Kombinát IV. ker., Nagyhör­­csök): dr. Páczai István Sárbogárd, Tanács­­köztársaság u. 156. Hatósági ügyeleti szolgá­lat (exportszállítás).Telefon: 269. 2. körzet (Alsószentiván, Cece, Igar, Me­­zőszilas): dr. Lauber János Cece,Tanácsköz­társaság u. 95. 3. körzet (Dég, Lajoskomárom, Mezőko­­márom, Szabadhídvég, Pélpuszta): dr. Szabó Kálmán Mezőkomárom, Petőfi u. 51. 4. körzet (Sárosd, Kálóz, Hantos, Nagy­lók, Szabadegyháza, Sárkeresztúr, Sárszent­ágota): dr. Keszthelyi Gábor Sárkeresztúr, Szent I. u. 3. Telefon: 4. Székesfehérvár környéke: 1. körzet (Baracska, Gárdony, Gyúró, Ka­­jászó, Kápolnásnyék, Martonvásár, Páz­mánd, Sukoró,Tordas, Velence): dr. Farsang Zoltán Kápolnásnyék, Fő u. 2. Telefon: 68-002. 2. körzet (Aba, Seregélyes): dr. Csáki Ta­más Aba-Bodakajtor. Telefon: 60-022. 3. körzet (Csór, Iszkaszentgyörgy, Lovas­­berény, Pákozd, Moha, Pátka, Sárkeresztes, Véreb, Zámoly): dr. Kovács Pál Iszkaszent­györgy, Kossuth tér 3. Telefon: 61-018. 4. körzet (Füle, Jenő, Csősz, Kőszárhegy, Nádasdladány, Polgárdi, Sárkeszi, Sárszent­mihály, Soponya, Szabadbattyán,Tác, Úrhi­da): dr. Horváth Béla Székesfehérvár, Lö­völde u. 25/A. Telefon: 14-859. 5. körzet (Kisláng, Enying, Mátyásdomb, Lepsény, Mezőszentgyörgy): dr. Óvári László Enying, Batthyány u. 8. Telefon: 72-071. Dunaújváros és környéke: 1. körzet (Besnyó, Ercsi, Pusztaszabolcs, Ráckeresztúr, Iváncsa): dr. Antunovics Já­nos Ercsi,Toldi u. 3. 2. körzet (Dunaújváros, Adony, Rácal­más, Perkáta): dr. Szendrőy István Dunaúj­város, Vasmű u. 37. II/2. 3. körzet (Mezőfalva, Nagyvenyim, Nagy­­karácsony, Előszállás, Baracs, Kisapostag): dr. Bodolai György Előszállás, Nagykará­csonyi u. 1/A. Székesfehérvár (A megyeszékhely közigazgatási terüle­te), dr. Osztotics Ferenc Székesfehérvár, Né­meth Gy. u. 3. Telefon: 15-960. Az Állatorvostudományi Egyetem Szivári Gyakorló Klinika Kft. állandó ügyeleti szol­gálattal áll az állattartók rendelkezésére. Cím: Szivár, Homoksor, telefon: 16-419. ASZTALITENISZ Serdülő bajnokság Fehérváron A székesfehérvári városi kör­zeti asztalitenisz serdülő egyéni­csapat bajnokság eredményei: Fiú páros: 1. Gulyás G.-Fa­­ragó V. (Vízmű-Szondi), 2. Czi­­kajló Á.-Tóth Cs. (Szondi), 3. Katus K.-Rottenbacher Cs. (Szondi-Enying), Gubás Z.­­Kósa G. (HétVezér). Fiú egyéni: 1. Földvári Péter (Szondi), 2. Rottenbacher Csaba (Enying), 3. Czikajló Ádám (Szondi) és Sánta Ákos (Szondi). Leány páros: 1. Gyöpös L­­Varga D. (HétVezér), 2. Héger I.-Héger N. (Enying). Leány egyes: 1. Héger Nóra (E­­nying), 2. Héger Judit (Enying), 3. Gyöpös Ildikó (HétVezér) és Var­ga Dorina (HétVezér). 11 . OLDAL A MEGYEI JOGÚ VÁROSOK SZÖVETSÉGÉNEK KÖZGYŰLÉSE pályázatot hirdet ÜGYVEZETŐ munkakör betöltésére. Feladata: a szövetség testületei, tisztségviselői döntéseinek végrehajtására irányuló munka szervezése és koordinálása. Pályázati feltételek: - jogi végzettség (szakvizsga) - legalább 5 éves államigazgatási gyakorlat - nyelvtudás előnyt jelent a pályázat elbírálásánál. Bérezés megállapodás szerint. A munkakör 1992. február 10-től tölthető be. A pályázatokat 1992. február 5-ig kell benyújtani a Megyei Jogú Városok Szövetsége elnökénél. (Cím: Székesfehérvár, Városház tér 1. 8001.) 3685

Next