Fejér Megyei Hírlap, 1993. május (49. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-24 / 119. szám

1993. MÁJUS 24. HÉTFŐ AZ OLVASÓ ÍRJA Az illetékes válaszol Felszámolják a környezetszennyezést Az 1993. május 6-án a Fejér Megyei Hírlap „Az olvasó úra” rovatában megjelent „Minden hulladék veszélyes lehet” című levélben foglaltak KDT. Környezetvédelmi Felügyelőségre vonatkozó megállapításai nem felelnek meg a valóságnak, sértik Felügyelőségünk szakmai, etikai tisztességét, jó hírét. A levélíró nem „egyszerű újságolvasó”-ként szemléli az ügyet, feltehetően lelkiismeretfurdalás motiválja, ugyanis a Bakony-Metal Kft. megalakulásától — 1991. augusztus 12-ig bizonyíthatóan — annak ügyvezető igazgató-helyettese volt. A szabálytalan veszélyeshulladék átadás-átvétel időpontjában is e tisztség viselője volt. A Bakony-Metal Kft. számos — a környezetet szennyező — tevékenységet folytatott hatósági engedélyek nélkül, Várpalota város vízellátását szolgáló védterületén. Felügyelőségünk lakossági bejelentés alapján értesült arról, hogy a Bakony-Metal Kft. által Mosonmagyaróvári KÜHNE cégtől átvett galvániszap lerakása folyamán környezetszennyezés történt. A Bakony-Metal Kft. a hulladékok átvételére, tárolására érvényes engedéllyel nem rendelkezett és nem is rendelkezik. Ezt a tényt a közigazgatási bíróság ítéletében állapította meg, amely már jogerőssé vált. Tóth János levelének azon részeit, melyben az „engedélyt kiadók felelősségét” állapítja meg, visszautasítjuk, mivel azok valótlan állításokat tartalmaznak. Sajnálatos tény, hogy a Bakony- Metal Kft. tevékenysége során a környezetvédelemre vonatkozó jogszabályokat figyelmen kívül hagyta, előírásainkat pedig nem teljesítette. Felügyelőségünk a Bakony- Metal Kft. által okozott környezetszennyezés felszámolása érdekében hatósági jogkörétől és pénzügyi lehetőségeitől függően mindent megtesz, jóllehet ez a Kft. kötelessége lenne. Intézkedéseink eredményeként várható, hogy a galvániszapoknak az aszódi veszélyeshulladék-tárolóba történő szállítása belátható időn belül megtörténik, és az ügy közmegelégedésre rendeződik. Erről a Tisztelt Olvasókat tájékoztatni fogjuk. Ary Károly, a KDT Környezetvédelmi Felügyelőség igazgatója jóra megvalósításra előirányzott ún. nyugati elkerülő út tehermentesíti majd a város szívében áthaladó észak-déli irányú utakat az átmenő forgalomtól. Ez a megoldás a városközpontot kikerülve a városrészek közötti forgalom számára is a gyors, biztonságos közelkedés alternatíváját kínálja. Az út nyomvonalának kijelölése előtt a tervezők 3 lehetséges megoldást vizsgáltak, a döntéshozók — szakemberek és politikusok — pedig a környezetvédelmi vizsgálatok eredményeit hangsúlyozottan figyelembe véve választották ki a legoptimálisabb megoldást. Eszerint a nyugati elkerülő út a város lakott területeit elkerülve, a szomszédos települések érdekeit nem sértő nyomvonalon, a terepadottságokra figyelemmel és biztonságos útkapcsolatokkal kerül megtervezésre. Az út a város és a pentelei parkerdő között halad majd, mintegy 80 km-re a parkerdő szélétől, észak-déli irányban átszellőző sávban. A nyomvonalvezetés e helyen figyelembe veszi az itt húzódó magasfeszültségű elektromos vezetéket és a gázvezetéket is. A parkerdő valóban kedvelt kirándulóhely a Székesfehérváriak számára, ezért biztonságos megközelítése — közúton, gyalogosan, kerékpárral — fontos szempont. Az út részletes tervezése során a tervezők ennek módjára szakszerű és megnyugtató megoldást fognak kidolgozni. Az előzőekben részletezettek szerint kialakított elkerülő út megépülésével jelentősen csökkenti a város lakóira kedvezőtlen levegőszennyezési és zajártalmakat, ugyanakkor nem jelent veszélyt kedvelt kirándulóhelyünkre, a sárpentelei parkerdőre sem. E tervek megértésre találtak mindazok körében is, akik az útvonalvezetésre vonatkozó döntést megelőzően, a város területrendezési tervének ismertetése kapcsán, 1991. őszén városrészenként megtartott lakossági fórumokon ill. szakmai egyeztetéseken konsturktív részvételükkel segítették a legoptimálisabb megoldás kiválasztását. Sztanekné dr. Apai Gabriella városi főépítész Eltűnt, keressük Azért fordulok Önökhöz, mert talán segítségüket igénybe véve nyomára juthatnánk elhurcolt nagybátyámnak, mert talán volt valaki, aki beszélt vele akkor, amikor Székesfehérváron a kommandón volt. Ugyanis az orosz hadifogságból 1946 szeptember 10-én jött haza Süttői lakására. 1946 október 22-én egy személygépkocsi két emberrel, azzal vitte el a lakásáról, hogy interjút készítenek vele, mindjárt jöhet haza. Ne vigyen magával semmit. Azóta nem láttuk. Mindent, ami lehetséges volt az akkori viszonyok között, megtettünk, míg azt nem mondták, hogy ne kutassuk... Van azonban birtokunkban egy levelezőlap, amit valaki feladott, akivel együtt hozták fel, Székesfehérvárról Budapestre. Hogy miért vitték a Székesfehérvári kommandóra és miért hozták onnan Budapestre, kihallgatásra, nem tudjuk. Nem tudjuk, ki lehetett az a jószándékú valaki, aki ezt a lapot megírta és bedobta. Talán van valaki Székesfehérvár környékén, aki beszélt vele. Pikó Béla nagybátyám adatai: Született 1919. augusztus 14. Anyja: Kreutz Margit. Édesapja Esztergom mellett Kenyérmezőn volt állomásfőnök. Eltűnésekor Süttőn lakott feleségével, Staudinger Ilonával és Marika nevű kislányával. Farkas Margit Esztergom, Budai Nagy Antal u. 7/A. Ki lenne az, aki tehetne? Előre bocsátom, szeretem a természetet, a fákat, az állatokat ugyanakkor az emberiség öngyilkolása aggaszt. A következő a gondom: Mártírok útján a tüzéppel szemben van egy üres telek, amely tudomásom szerint MÁV- tulajdon. E telken több mint tíz, jelenleg teljes pompájában virágzó — így télies hangulatot árasztó—nyárfa van. Házaink tájéka, az utca, tele a virággal, növényeken, ablakokon a szúnyoghálóba berakodva, de ha kibejárkálunk a lakásba, minden ajtónyitáskor besurran a pihe. A nem kapált kerteket, utakat mintha hó borítaná. Kint tartózkodáskor orrunk, hajunk telerakódik. Ebből eredően két dolog: az érzékenyebb emberek, pici gyerekek közérzetét, egészségét negatívan befolyásolja. Nekünk, háziasszonyoknak, hiábavaló küzdelem a takarítás. Ezek miatt jó lenne, ha lenne valaki, aki tenne, ha teheti! A mi közvetlen környezetünkön kívül is, úgy gondolom, az egész városban probléma ez. Még ez évben, ősszel szerintem megoldható lenne. Bagó Dénesné Az út nem a parkerdőn át vezet! A Fejér Megyei Hírlap 1993. május 6. és május 12-i „Olvasó írja” rovatában megjelent írásokkal kapcsolatosan az alábbi tájékoztatást adom: Az ókori főúthálózat mentén települt ősi székvárosunk ezer éves fejlődését elsősorban kedvező térszerkezeti adottságainak köszönheti. A jelentős utak kereszteződésében épült város jövőjéért aggódók kérdésfelvetése indokolt, hogy biztosíthatók továbbra is a tranzitforgalomból eredető gazdasági-idegenforgalmi előnyök, a harmonikus fejlődés feltételei úgy, hogy elkerüljük a motorizáció következtében fellépő kedvezőtlen környezeti hatásokat? A várost övező körgyűrű hosszabb távon tervezett kiépítése e kérdésre megnyugtató választ ad. Az országos közúthálózatfejlesztés keretében az ezredfordu TÁRSADALOM A sportcsatornának örülnék... A DSF sportcsatorna bevezetésére meghirdetett közvéleménykutatás, valamint a május 19-i számunkban megjelent — Nagyvári Antal úr által írt — olvasói levéllel kapcsolatban szeretném elmondani véleményemet. A közvéleménykutatás alkalmazott módszere sokkal nagyobb tömeg számára biztosította a véleménynyilvánítás lehetőségét korrektebb formában, mint az olvasó által javasolt kényelmes telefonos megoldás. Ez utóbbi meggyőződésem szerint csak azoknak jelentene időben és pénzben előnyösebb helyzetet, akik már rendelkeznek saját telefonnal. Nagyvári úr által vélt vagy valós okokra való hivatkozással nem értek egyet az alábbiak miatt: anyagilag a postai levelezőlap 10 Ft-os bélyegdíja és a minimum 5 Ft-os telefontarifa különbsége nem riaszthat el senkit, ha valamilyen módon kikérik a véleményemet, válaszolok ha érintett vagyok a dologban, függetlenül attól, hogy szeretek-e írni vagy sem, hinni másban kell, nem abban, hogy mások „kaparják ki nekem a gesztenyét”. Amennyiben komolyan gondolta indokait, nem értem hogyan olvashattam mégis sorait az újságban. Nem vagyok jogász, de véleményem szerint közvéleménykutatásra hivatkozva a KÁBELKOM KFT., mint szolgáltató nem módosíthatná a vele kötött szerződéseket egyoldalúan a szerződési feltételek alapján. A sportcsatornának én is örülnék, de csak akkor, ha műszakilag megoldható lenne, hogy választékbővítésként jelenjen meg a kínálatban. Ekkor aki kéri, az ennek megfelelően fizesse a díjat is. Jelenleg megoldás lehetne a csak napi 6 órában sugárzó Duna TV társítása más csatornával (pl. a leggyengébb minőségben fogható ORFI-el, bár ez is szerződésbe ütközik?!), és az így felszabadult csatornán lehetne adni a DSF-et. A TV5 műsorát—mivel ez az egyetlen francia nyelvű műsor a választékban — nem szerencsés megszüntetni, a család részéről kifejezetten ezért választottuk az ALAP II-es programcsomagot. Szívesen látnék a lehetséges választékban más pld. olasz TV csatornát, gondolva a város olasz kapcsolataira és a nyelvi választék bővítésére. Végezetül csak annyit, hogy szomorúbb az, ha a Nagyvári úr által a többségre nézve leírt magatartásforma igaz lenne, semmint az, hogy nincs a „sport városának” sportcsatornája. Csörgei János Székesfehérvár Veszélyes akna A Fejér Megyei Víz és Csatornaművek egyes dolgozóinak a közömbösségével kapcsolatban szeretnék egy pár sort leírni. A tél folyamán Székesfehérváron a Béke téri általános iskolával szemben, a József Attila utcai oldalon, a csatornatisztítók beleejtették a zárófedelet az aknába, és még a mai napig is úgy van. A közelmúltban volt egy tragédia Kisfaludon, ami még most is élénken él a közvéleményben. Meg akarják várni, míg megismétlődik a tragédia? Ugyancsak csatorna ügy. Az elmúlt évben bent voltam a műveknél bejelentést tenni, hogy az Árpád úton, a József utcai oldalon, ha esőzés van, nem folyik le az esővíz, mert eldugul a lefolyó. Az illetékes úr azt mondta, hogy ez nem hozzájuk tartozik, hanem menjek az önkormányzathoz. Kértem, hogy legyen szíves telefonon felhívni az illetékest, akit úgyis ismert és mondja meg, hogy javítsák ki. Az út hajthatatlan maradt, ellenben azt megígérte, hogy oda fognak figyelni a tisztításra, azóta is figyelnek. Jó volna, ha a lefolyó útját ugyanúgy megcsinálnák mint ahogy az a szovjet temető előtt van, úgy ahogy illik. Szabó Zsigmond Székesfehérvár ____ Az e helyütt megjelentetett írások egyéni véleményeket tükröznek, azok tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért mindenben egyet. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 9. OLDAL Rabló-pandúr játék helyett kölcsönös tisztelet és együttműködés AZ AUTÓS ÉS A RENDŐR A hatóság beavatkozása az autósok közúti „magánéletébe” nem a motorizáció elterjedésének következménye. A rend őrei már az autómobilizmus első „lépéseinél” árgus szemmel figyelték a sofőröket, akik nem átallották, hogy pöfögő gépeikkel vagy 10 mérföldes sebességgel robogjanak, büdösséget és porfelhőt hagyván maguk mögött. Megbüntetésüket is csakhamar föltalálták. De föltalálták magukat az esztelen száguldozók is: kerékpárosokból álló szolgálatot szerveztek, akiknek feladata volt, hogy földerítsék az utakat figyelő rendőröket, amiről aztán a rohanást kedvelő társaikat tájékoztatták. Így alakult meg a világ első autóklubja , Angliában... A „rabló-pandúr” játék azóta sem ért véget, bár ugyanaz a technikai fejlődés, amely létrehozta ezeket a száguldó masinákat kifejlesztette azokat az eszközöket is, amelyekkel szabálytalan sebességük és manővereik hitelt érdemlően rögzíthetők. Mindez részben gátolja a hatóságok túlkapásait és visszatarthatja az autósokat a felesleges kockázatvállalástól. Legalább is ott, ahol az ilyen ellenőrzéssel számolniok kell. A kihelyezett járőrkocsik hatósugara azonban nem túl jelentős. A vizsgálatokból kitűnően átlagosan mintegy 2 km. Ettől távolodva a járművezetők ismét kevésbé ügyelnek a közlekedési táblák jelzéseire vagy a sebességkorlátozás betartására. A szabályok felülbírálását az autósok egyébként is gyakran megteszik. Különösen olyan esetekben, amikor a megkötések értelme nem látható be. Minthogy minden hatóság hajlamos a túlszabályozásra, erre számos alkalom kínálkozik. Erre nézve a közelmúltban bevezetett 50 km-es óránkénti sebesség szolgál példával. A lakott területen áthaladók tempócsökkentése Európa-szerte alkalmazott és bevált módszer. E korlátozást azonban minden olyan helyen föloldják, ahol ezt az út- és forgalmi viszonyok lehetővé teszik. Ezt nálunk csak elvétve alkalmazzák — legalább is egyelőre, így a rendőrség sok szabálysértőt csíphet majd nyakon olyan helyeken is, ahol a forgalmi viszonyok egyébként nem indokolják az ilyen mérvű sebességkorlátozást. Hasonló helyzet alakult ki az országutakon engedélyezett óránkénti 80 km-es tempónál is. Ez egyfelől eltér az európai gyakorlattól (általában 10—20 km/ó sebességgel nagyobb az engedélyezett felső határ), másfelől ezt a korlátozást senki sem tartja be. Márpedig, ha ilyen mértékben hágnak át egy szabályt, akkor ott nem a járművezetők magatartását kell felülbírálni, hanem a hatósági előírást. Hasonló sorsra kell jutnia a tompított fényszórók használatának is. A járművek jó látási viszonyok mellett történő kivilágításának a biztonságosabb előzést kellene elősegíteni. A két fényforrás azonban, különösen sűrűbb forgalomban, inkább zavaró a közeledő jármű távolságának és sebességének megítélésében. Több, a közlekedés biztonságával foglalkozó intézet — így az angol Read Research Laboratory — csak a motorkerékpároknál tartotta indokoltnak a tompított fény nappali használatát. Fontosabb lenne a rossz előzési szokásokkal szemben kifejtett ismeretek népszerűsítése. Csak példaként említve az egyik leggyakoribb hibát, amikor az előzésbe kezdő vezető a rendelkezésre álló 40—60 vagy még több kW teljesítményből alig 15—20 kW-ot vesz igénybe, a visszakapcsolás elmulasztása miatt, a nélkülözhetetlen gyorsításhoz, ami indokolatlanul hosszúra nyújtja az előzés kockázatos útszakaszát... A fényűző kivilágítás egyébként pénzbe is kerül Egy Pécs-Budapest- Pécs utazás alatt például mintegy 0,4—0,5 liter benzin energiáját „értékesítik” a lámpák. Van persze más vonatkozás is, ahol kilógunk az európai sorból. Németországban például a lakott területen elkövetett 21—25 km/ó sebességtúllépést 100 DM pénzbírsággal és 1 büntetőponttal honorálják. Ekkora bírságot a magyar autósok — az átlagos jövedelmi viszonyok arányait tekintve — már mintegy 7 km/ó túllépésnél kifizethetnek. Azt alighanem felesleges megjegyzni, hogy a pénzbírságok mértékét mindenhol a lakosság jövedelmi viszonyaihoz mérten állapítják meg. Nálunk nem ez történt. A hazai szigorítások oka egyébként az, hogy a közlekedési balesetek áldozatainak a száma egyre szaporodik. Gyakorta emlegetett adat ezzel kapcsolatban, hogy nálunk 100 balesetből 9 jár halálos áldozattal, szemben az európai 2—4 halálos sérüléssel. Ez azt a feltételezést sugallja, hogy a magyar autóvezetők rosszabbak európai társaiknál. Pedig az említett összehasonlítás ennek megítélésére a legkevésbé alkalmas. A valódi ok egyszerűen az, hogy a még mindig elmaradott távbeszélőrendszer miatt a szakszerű segítség nem ritkán annyira későn érkezik a baleset színhelyére, ami több, mint elegendő az egyébként nem életveszélyes sérült elhalálozására (pl. elvérzik, megfullad stb.). További ok: a hazai autósok többsége a passzív biztonság elemi követelményeit sem kielégítő kocsikkal közlekedik. Az utasok súlyos sérülésének a kockázata tehát sokkal nagyobb, mint egy korszerű autóban lenne. Az sem elhanyagolható tény, hogy a gyalogosok hihetetlenül meggondolatlanok. A városi forgalomban előforduló elütéses baleseteknek több, mint a fele írható felelőtlen magatartásuk rovására. Sajnálatos tény az is, hogy a hétvégi balesetek nagy számai mögött a gyakorlatlanság húzódik meg 40—45 százalékban. Ugyanakkor fölmenti a magyar autósokat az előforduló baleseteknek egyharmada alól, minthogy ezeket a hazai útjainkon megforduló, közel 9 millió külföldi járművezető okozza. Az elmondottak két feltételezést mégis megengednek. Egyfelől azt, hogy a magyar autósok nem rosszabbak európai társaiknál, de lényegesen kedvezőtlenebb körülmények között használják elavult kocsijaikat. Másfelől az említett, és a balesetek jelentős részéért felelős, okok csökkentését a büntetések nem segíthetik elő. Mi több, hatásuk kedvezőtlen is lehet. Rontja ugyanis a rendőrök és az autósok viszonyát, holott — erre nézve több, de elsősorban angol példa szolgál — jó kapcsolat, mint biztonságot fokozó tényező jelenik meg a közlekedésben. Ennek felismerését tükrözi a nálunk is ébredező törekvés: a polgárbarát rendőr. Ez azonban kudarcra lenne ítélve, ha „egyirányú utca” maradna. Azaz ebben a kapcsolatrendszerben nem kevésbé fontos a rendőrbarát polgár. Az úton-útfélen a legkisebb kihágásért is büntetgető rendőr persze nem fogja kivívni az autósok elismerését, miként a megkülönböztetett jelzés nélkül a városon átszáguldó, netán a piroson áthajtó rendőrségi kocsi sem kelt ilyen késztetést. A polgárnak tehát azt kell tapasztalnia, hogy a rendőr nincs kivételezett helyzetben csak azért, mert rendőr, hanem jelenlétével, intézkedésével a polgár jogos érdekeit védi, biztonságát szolgálja. E területen kétségtelenül a rendőrségre hárul a nehezebb feladat. Ám számos olyan lehetőség kínálkozik, amely közelebb hozhatja a túlnyomó többségében törvény- és szabálytisztelő autósokat és a túlnyomó többségükben feladatukat ugyancsak szolgálatnak tekintő rendőröket. Az autós-rendőr közeledését, egyben a közutak biztonságát javíthatná egy újszerű kezdeményezés is. Ennek lényege az, hogy civil rendszámú kocsikkal polgári ruhás rendőrök járőröznek egy-egy útszakaszon. A biztonságot valóban veszélyeztető autók rendszámát rádiókapcsolat segítségével jelzik a legközelebbi lakott területen lévő rendőröknek is. Az ő feladatuk nem a büntetés kiszabása lenne, hanem a felvilágosítás, hogy az elkövetett szabálysértés milyen veszélyekkel járhat. A figyelmeztetett vezető adatait és a kihágás jellegét följegyezve és tárolva lehetőség nyílna a gyakran szabálytalankodó vezetők felelősségvonására is... Csaknem bizonyosra vehető, hogy egy ilyen jellegű, vagy ehhez hasonló rendszer kialakítása egyaránt szolgálná az autósok és a rendőrök barátságos kapcsolatát, valamint a nyugodtabb, biztonságosabb közúti közlekedést is. B.L.