Fejér Megyei Hírlap, 2002. július (47. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-22 / 169. szám
2002. július 22., HÉTFŐ NYÍLTTÉR - FÓRUM FEJÉR MEGYEI HÍRLAP • Nagyon szomorú... Túlpolitizált világunkban nem kívánom ragozni a dolgokat. Mindenki tudja, látja, mi zajlik körülöttünk. Egy dolog mellett mégsem tudok elmenni szótlanul. A közelmúltban a reggeli órákban rádiót hallgatván megállt kezemben a főzőkanál. Miniszterelnökünk nyilatkozott. Ország, világ előtt kijelentette, hogy ifjúságunkat nem érdekli a múlt, csak az, hogy legyen elég pénze a bulira. Legalább hozzátette volna, hogy sajnos. De nem. Ez az erkölcsi színvonal. Szerinte. Merem remélni, hogy ifjúságunk eme jelenképe, csak a kisebbik hányadra vonatkozik. A jövőt ugyanis nem ők fogják építeni, vagy ha ők, akkor jaj nekünk. Ezt mindenki tapasztalhatja saját környezetében, hiszen van rá példa elég. Az volt az egészben a legszomorúbb, hogy ezt a miniszterelnök szájából kellett hallanom. Nem gondolom, hogy soraim megjelenhetnek, de kikívánkozott belőlem. Rézmann Lászlóné Szerkesztői üzenetek Brájer György, velencei olvasónk levelet juttatott el hozzánk, amelyben Dömölki Lajosnak a június 15-i Nyílttérben megjelent írásához fűz véleményt. A szerkesztőség a témával kapcsolatban - mint megírtuk - lezártnak tekinti a vitát. Mégis fontosnak tartjuk a levéllel kapcsolatban megjegyezni, a különböző véleményeknek mindenkor szívesen adunk teret, ám ragaszkodunk hozzá, hogy a megfogalmazás ne sértse mások becsületét, az indulatok helyett az érvek beszéljenek. Pál Szonja levélírónknak üzenjük, bár a vitát lezártuk a lap hasábjain, az érvek ütköztetése folytatódhat, újabb, álláspontját kifejtő írását eljuttattuk Dömölki Lajonak, aki levélben válaszol önnek. Kellő tisztelettel: Mihók Lenke ■ Dömölki Lajos írása A közelmúlt politikai életét meglehetősen megkavarta és terhelte az autópálya-építés kínos-kényes története. Egyrészt azért mert alig épült, de ha igen akkor minden „közeli” cég ott járt a nagy kondérnál ahol a leves javát ki lehetett szedni. Csak sejteni lehet, hogy a hajdan kitüntetetten első számú megrendelést szerzett Vegyépszer mit kaszált, hiszen milliárdokban mérve megnégyszerezte a forgalmát, holott majdnem csődben volt az M7-es felújítási programja előtt. Ugyan eredetileg nem útépítésre szakosodott, de jól szervezett ez a cég és így például a Betonútépítő Vállalattal és számtalan alvállalkozóval együtt képesnek is mutatkozott a feladat ellátására. S hogy milyen eredménnyel? Utazzon bárki az M7- esen (a manapság csak halálútnak nevezett sztrádán) a Balaton felé és majd megtudja. Példa lehetne a Siófok előtti félpálya, amelyet a „fogorvosok próbaszakaszának” is neveznek, tekintettel arra, hogy a hajdani betontáblák döcögését az új aszfaltburkolat sem szüntette meg , így ha ott a „tömés a fogból nem jön ki akkor jó a fogorvos”. Nem lehet viszont mindent „plasztikázni”. Ugyanis a magyar törvények szerint a megbízást - még az Orbán-kormánynak is - az úgynevezett közbeszerzési eljárás keretében kellett volna kiadnia. Ezt mellőzték, a törvény első bekezdésére hivatkozva, és egyedüli meghívott lett a Vegyépszer, amely cég viszont sorra „meghívott” a buliba olyan érdekeltségeket amelyeknek természete nem kíván bemutatást. Minden beszállító és közreműködő jeleskedett abban, hogy politikaközeli legyen... (És hogy hová tejeltek azt csak az ügyészek és a jó Isten tudhatják. Ez vélemény.) Az új kurzus a választási hadjáratában leginkább ezt a „megoldást” nehezményezte és ezzel meglehetősen népszerű is lett. A legújabb fejleményt Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter jelentette be egyszer olyan formában, hogy még Klárika nyugdíja Ha nyugdíjfizetési napon az előző haviból még kuncog néhány apró az erszényben, Klárika elégedett. Klárika hetvenéves, egyedül él, nyugdíja 33 800 forint, bő 50 százalékkal több a hivatalos minimálnyugdíjnál, és megközelíti az adómentes minimálbér 80 százalékát. Harmincöt munkában töltött év után. A Magyar Köztársaság társadalmi viszonyai, a gazdasági ereje ezt teszik lehetővé. Klárika elviseli, mert kellemes arcvonásaival, kedves modorával fenséges, mint egy ortodox templom egy görög szigeten, és szelíd, mint egy ferences barát. Több tízezren élnek így a hazában Klárikák, Jánoskák, Marcsikák, általában fedőnevükön: kisnyugdíjasok. Legutóbb már az első napja nagyon költségesre sikeredett. Kiváltotta a legszükségesebb gyógyszereit, utána elment a boltba olajért, kenyérért, lisztért, parizerért. Visszafelé összefutott a cserfes Icukával, aki a szemétdíjat szedi, rögtön levette kétezer forinttal. Úgyhogy az első „szentistván” csaknem teljesen odalett. Hátravan még 29 nap, meg egykét húzós közületi számla. Klárika átvészeli a nyugdíjas éveit. Gyerekeitől nem szívesen fogad el pénzt, szűken élnek, nevelik az unokáit. Egyszer nagyon megszorult, segélyt kért a hivataltól. Keveset adtak, szánakozva néztek rá, többet oda nem megy. Lehetne a nyugdíja több is, ha a politikusok évtizedek óta nem játszadoznának a nyugdíjakkal, mint pajkos ördögfiak a varázssipkával. Meg ha nem lennének ordenáré síbolások, százmilliós végkielégítések, vérlázító „umbulda pénzek” és egyéb arcátlan pimaszságok. (Klárika ezeket nem gondolja, én vagyok ilyen undok.) Hallotta, hogy grandiózus béremelések lesznek. Neki is leesik néhány falat egyszeri 19 000 forint képében. Azért egyszeri, mert ha beépülne a nyugdíjalapba, jövőre akár havi 1700 forinttal is megdobná a nyugdíját. Ilyet nem szabad, mert a költségvetés is belerokkan. Nem is tesznek ilyet, szerencsére nekünk évszázadok óta bölcs, korrekt, megfontolt országvezetőink vannak. Klárika - bár nem kérte - a 19 000 forintot köszönettel elfogadja. Meghozatja a szenet, mert bárki bármit is mond, tél az idén is lesz. Dr. Tál Attila Ismét a választásról Legyen igazság! - időszerű Olvasom a Fejér Megyei Hírlap július 15-i számában az exminiszterelnök felhívását az önkormányzati választásokra való felkészülésről, melyben kéri szimpatizánsait a szavazatszámláló bizottságba való jelentkezésre, olyanokét, akik a „korábbinál sokkal erőteljesebben figyelik a választások tisztaságát!” Nos, ezt sértőnek és felháborítónak érzem. Ugyanis tudvalévőig a pártok eddig is az általuk legmegbízhatóbbnak, legrátermettebbnek ítélt tagjait (szimpatizánsait) delegálták a bizottságokba. Meggyőződésem, hogy ők valóban kellő hozzáértéssel és tisztességgel végezték munkájukat, és ehhez semmi kétség nem fér! Aláírásukkal igazolták a választások tisztaságát és eredményét! Köszönet helyett azonban megrágalmazták saját megbízóik! Ezek után kérdezem ki lesz az, aki egy ilyen pártnak még egyszer odadobja a becsületét? A választási eredményeket a jobboldal agresszivitása eredményezte, és kétszínűségét bizonyítja, hogy egyrészt elismeri annak eredményét, de követeli az újraszámlálást! Ideje lenne már beletörődni a vereségbe és az ország valós gondjaival foglalkozni. Ugyanis mi választópolgárok nyugalmat és békét akarunk és nem anarchiát. A jobboldal felkorbácsolta a tengert és vajon lehet így biztonságosan hajózni? Nos, nyugalomra vágyó, tisztességes polgártársaim! Ez a politikai csoportosulás nem érdemli meg, hogy színeiben ismét bizottsági tagságot vállaljunk! Én magam is pártonkívüliként egy kis párt képviselője voltam több cikluson keresztül, de az eredményeiktől függetlenül megköszönte és nem megkérdőjelezte munkámat, így meggyőződéssel jelenthetem ki, hogy minden párt delegáltja a legjobb tudása szerint, a legnagyobb körültekintéssel látta el feladatát - melyért, ha javadalmazás nem - legalább köszönet járna. Nos, én megteszem helyettük: köszönöm bizottsági tagtársaim önzetlen és felelősségteljes helytállását. Kovács László Polgárdi Válasz Pálinkás Andor úr július 15-én megjelent írására. Legyen igazság! Mondod te! Akkor miért „tévedtél” két évig ugyanazon az 1956-os emléklapra történt felterjesztésnél melyet akkor patronáltam. - 2000-ben az elkésett határidő közlésével tetted lehetetlenné. 2001-ben azért mert „elfelejtetted” a tájékoztatást továbbadni a felterjesztés feltételéről, arról, hogy legalább állásvesztés legyen az 1956-os eseményekből adódóan. Emlékezhetsz erre, mert már akkor kerestem az igazságot. Röviddel később olvasom az újságban - amit félretettem - hogy 1956-os emléklapot kaptak... stb. de két főnél még állásvesztés sem szerepelt. Kerestem az igazságot! Az etikai bizottságtól erről is kértem az ügy kivizsgálását. Válaszra sem méltattak. Hol az igazság? 2000-ben az elkésett felterjesztést próbaként közvetlenül a köztársasági elnök úrhoz terjesztettük fel. Kedves tartalmú levelet kaptunk a sorrendiség szükséges betartásáról. Tehát két év alatt egy válasz érkezett. Igaz, a köztársasági elnök úr az „csak” az ország első embere. Hol az igazság? Hol lehet a hiba? Itt és nem sokkal felettünk, de szervezeten belül. A váltás amiről írsz, talán visszafelé sikerül. Közben, talán tehetetlenségünkben másokat szidunk és lekotorjuk azok virágait az emlékműről. Legyen igazság előbb házon belül, amit más nem fog helyettünk megoldani: ennek egyik fokmérője a mindenkori tagdíjfizetők és nem fizetők aránya. Soraimból kitűnhetett, hogy mind a ketten az igazságot keressük. Illő lenne mondanom, keressük együtt. Sajnos nem tehetem mert én nem a kedvezményezett körbe tartozom, valamint az én, vagy talán a mi igazságunk bizalom híján már nem a Pofoszhoz tartozik. A sorozatos „feledékenység” a válaszadásra sem méltatás már nem véletlen. Ennek eredője valószínű 1956. november 3. az általam észrevételezett egyik eseménye lehet. Mindig az országot megszállók, illetve a szövetségesekből lett megszállók ellen voltam, címerüktől függetlenül, így 1945-ben és 1956-ban is. Előtte háromszor voltam a fronton. A háború alatt parancsnokaink nem hagytak el bennünket, de 1956-ban tapasztaltam ilyet. Az akkor kapott szervezői, tervezői feladatomat igyekeztem elkezdeni és a lehetőségig folytatni, mint tüzér százados. Ugyanis az akadémián e tárgyból diplomát szereztem és 1956-ig az akadémia tanszékén dolgoztam. E pár sort csak azért említettem, mert némi tapasztalatom volt e téren (1956. január 2-től a bányában segédmunkás voltam évekig, mert a polgári szakmámban az akkori munkaközvetítő hivatal máshová nem irányíthatott. 12 évi Pofosztagságomból az utolsó néhány év olyan csalódásokat okozott, hogy tisztségemről, tagságomról lemondok. Nem az átvilágítástól tartok, mert azt, mint tisztségviselő 2001-ben megtettem, leadtam. Okulva a leírtakból ezek után a társadalmi élet olyan szervezetében szeretnék részt venni, ahol a tagság összetartó és egymást tisztelő, mert ezt tartom fontosabbnak. Egy rehabilitált (név és cím a szerkesztőségben) A Nyílttérbe szánt leveleiket a szerkesztőség címére várjuk: Fejér Megyei Hírlap 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 8. Fax: 542-719. E-mail címünk: szerk@fmh.pk.hu. A levelek rövidítésének jogát fenntartjuk. A Nyílttérben kifejtett álláspontokkal a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. A hétfőnként megjelenő véleményekhez kapcsolódó észrevételeket csak akkor tudjuk a megjelentetésnél figyelembe venni, ha azok csütörtökig a szerkesztőségbe érkeznek. Rovatszerkesztő: Mihók Lenke DÉJA VU — sem lesz közbeszerzési eljárás az autópályák soron következő szakaszainak megépítését megelőzően, majd ezt módosítva egy részleges tervet terjesztett be. Eszerint a mintegy 200 milliárd forintnyi beruházás „meghívásos eljárás” keretében kerül versenyeztetésre, amelyeknél még az előkészítést a Nemzeti Autópálya Rt. korábbi vezetése végezte el. Ha pontosan idézzük a szavait, akkor ez a meghívásos eljárás „kármentesítésre irányul”. Ha tovább pontosítunk akkor egyértelművé válik a képlet azzal, hogy a korábbi egyedüli ajánlattevő Vegyépszert ebbe a megmérettetésbe nem vonták be, mondván, hogy korábban már egyszer nyilatkozott. A most megversenyeztetni kívánt négy cég egyébként előzőleg a Vegyépszerrel valamilyen kapcsolatban állt, mint alvállalkozó. Ilyen volt a Betonút Rt. (amely sokszor sérelmezte a profiljának teljesen megfelelő munkában a másodhegedűs szerepet). Klasszikusok is visszatérnek a témában, így az osztrák érdekeltségű Strabag vagy a francia dominenciájú Egut és a Hídépítő Rt. A sajátos pályáztatás nem sok jóval kecsegtet, hiszen minden újabb jelölt már ismeri a Vegyépszer ajánlatát (aki most nem korrigálhat). A fair play tehát nem adott. Most már csak az a kérdés, hogy az újabb kormány miben érdekelt. Lehet, hogy vannak kőbányái és előre felvásárolt területei, amelyek termékeit és ingatlanait szép áron az autópálya nyomvonalán értékesíteni lehet, holott bagóért vették a „közeli” cégek és befektetők? No, most kellene igazán az „üvegzseb”, ami szintén politikai programként szerepelt a választásokon. Meg kellene méretni a résztvevőket... Déja vu... Történt volt, hogy Erős Ágost 1695-ben egy „mérlegkönyvet” vezetett be. A drezdai udvarban s ezután jegyezték, hogy például Lipsky alkancellár úr az ebédre érkeztekor 273 fontot nyomott, míg a távoztakor már 278-at. Összehasonlításként eme „államdokumentumból” kiemelhetjük Poniatowsky kincstárnok urat, aki 207-ről indult és 212-re gyarapodott. Mondhatnánk azt is, hogy ez természetes dolog, hiszen ezek a „Schauessenek” (mondhatnánk: kirakati étkezésnek is) több órán át tartottak. A megméretést Erős Ágost a Szász Törvénykönyv rendelkezéseivel indokolta (bár maga nem mázsálkodott). Egyébiránt - eme demokratikusnak mondható - törvénykönyv is módosult némileg például Erdélyben, mert ott 1755-ben „megszorító intézkedéseket” vezettek be. Három osztályba sorolták a polgárokat és rendelkeztek a lakomákról. Ennek értelmében a patríciusok és a nemesek a lakodalmakon tíz fogást fogyaszthattak el. A „száz személyek” (ők lettek volna az önkormányzati képviselők) csak nyolcat, míg a többiek csak hatot. A második és harmadik kategóriában a torta és pástétom tiltott étel volt. Az „alsóbbak” minden pluszban elfogyasztott étel után 2 aranyforint lakomapénzt fizettek. Természetesen nem csak az alacsonyabb rangúakat kényszerítették fegyelemre. Adtak a módira mert - igen demokratikusan - a felsőbbek gyümölcsös táljába valókat is előírták a törvények. Természetesen nem kérdés, hogy kik hozták az ételsorokra vonatkozó igen szigorú előírásokat... Déja vu... kik is hozták a közbeszerzési törvények felszabadító cikkelyeit? Azokat, amelyek szerint, ha akarom vemhes, ha nem hát nem? Ki akar már megint jóllakni? Egyszóval ki nem fizet súlyadót majd az autópályán? „Súlyadó autópálya”