Fejér Megyei Hírlap, 2004. augusztus (49. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-31 / 203. szám

2004. augusztus 31., KEDD KULTÚRA FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 7 Láttuk hallottuk olvastuk Hollywood királya ■ Szabó Zoltán Már nagyon hosszú ideje ő Hollywood legtekintélyesebb és valószínűleg leggazdagabb rendezője. Amibe belekezd, az álta­lában siker, s több munkája is ott van a világ legnézettebb, s per­sze legtöbb bevételt hozó filmjei között. Steven Spielberg az utóbbi 10-12 évben már megtehette azt is, hogy ne csak a várha­tó bevétel remény­ében forgasson. Ennek ellenére a Schindler listája például sokkal több nézőt vonzott, mint amennyit erede­tileg reméltek az alkotók. A múlt héten a televízióban vetített Harmadik típusú találkozások a hetvenes évek végén készült. Akkor, amikor Spielberg be akarta bizonyítani, hogy bármilyen forgatókönyvből képes kasszasikert készíteni. Előtte már, 25 évesen megcsinálta a Párbajt, amely sokak szerint máig a legki­tűnőbb rendezése. Nem volt még harminc éves, amikor a Cápát forgatta, amely hihetetlen sikert aratott, s ma nézve is lenyűgö­ző a rendező arány érzéke, a film dramaturgiája. Ezután már bármit rá mertek bízni, és szinte bármennyit elkölthetett, a stú­diók, producerek biztosak voltak abban, hogy a befektetés meg­térül. A Cápában Richard Dreyfuss alakította az oceanológust, s miután Spielberg és Dreyfuss összehaverkodtak, a színész kapta a Harmadik típusú találkozások egyik főszerepét. A mási­kat bizonyos Francois T­ruffaut, a francia új hullám egyik vezér­alakja, akit Hollywood királya mindig is rettenetesen tisztelt. Maga a film egy kedves, optimista mese arról, miként is kellene közelednie egymáshoz a különböző világoknak, az eltérő külső­vel és ésszel megáldott-meg­vert teremtményeknek. Akkor igen látványos darabnak számított, s ma sem vall szégyent, főleg az Oscar-díjas operatőrnek, Zsigmond Vilmosnak köszönhetően. Öngyilkos kentaur ■ Zágoni Erzsébet A Kossuth-adón ismerős versét hallom, Gál Sándor: Jégcsa­pok. A Hitel című folyóiratról beszélnek az irodalmi műsorban. A Szlovákiában, Pozsonyban élő költő, író régi ismerősünk, a határon túli magyar irodalmi konferencia - amelynek évek óta Székesfehérvár ad otthont­ visszatérő vendége, „közelítvén a havazáshoz / bekerít az örök csend derűje / önmagát szüli újjá a Nap / s meghinti aranyával a tájat / miféle hitet ebben a láto­másban / a pillanatot ki­röppenti az égre is mi ez a feltörő izzó fehérség / az emelkedésben kié a mozdulat.— kérdezi a költő, miközben hallani vélem, amit a tavalyi találkozáson mesélt a többi között Pesti Jánosról, aki meghívta Alba Regiába egy iro­dalmi estre. Akkor ismerte meg Takács Imrét, eleven József At­­tila-díjast akkor látott először. Sobor Antallal is találkozott. Az élményt különössé színezte, hogy mindketten rajzoltak, festet­tek, Takács szobrászkodott is. Később a pozsonyi Szabad Föld­művesben Sobor több grafikáját közölte. Életreszóló élmény mégsem ezektől lett a hajdani fehérvári találkozás, hanem attól, hogy a Csók István Képtárban láthatta Csontváry Kosztka Tivadar képeit, szemtől szembe csodálhatta a Vihar a nagy Hortobágyon, a Panaszfal Jeruzsálemben, a Magányos cédrus, a Taormina romjai című csodákat, és a mes­ter önarcképén is elmerenghetett. Szerencséje volt a kassai köl­tőnek, mert akkor éppen Vilt Tibor kisplasztikái is Fehérváron vendégszerepeltek. A Szent István Király Múzeumban láthatta több más között az Öngyilkos kentaur című felkavaró fémkom­pozíciót. Felejthetetlen emlékképei között őrzi ezeket az 1966- os fehérvári élményeket. Japán kétszersült... ■ Sajtos Lajos Nyári olvasmányaim között jó néhány folyóirat is akadt: a Békés Megyei Könyvtár kiadásában megjelenő Bárkában köny­­nyed és fajsúlyos írásra egyaránt bukkantam. A békési táj min­dig is jó táptalaja volt a magyar irodalomnak - elég Szabó Pál vagy Simony­i Imre nevét említenünk­, s az ma is. Az Elek Tibor főszerkesztő által jegyzett, tizenkettedik évfolyamában járó Bárka nyári számában éppen Simonyi Imre költészetével fog­lalkozik több írás is. A vidéki­séget vállaló költő pályaképét Csibra István rajzolta meg: „ Én, mint a költőnél csaknem egy generációval fiatalabb ember már az 1950-es évek második fe­létől, azaz a tisztességes írástól végig kísérhettem Simonyinak a politikai-ideológiai körülmények miatt sokszor emberfelet­tien nehéz pályáját...” - olvasható Csibra tanulmányában. Nos, a nehéz körülmények közepette számos tisztességes írás hagyta el Simonyi írószobáját, benne a Németh Lászlóról írott portréversekkel, melyekről már Tüskés Tibor ír. Alföldy Jenő pedig A szókimondás előnyei (és hátrányai) címmel a fent emlí­tett Csibra „ tudományos” könyvét, benne a monográfia ala­nyát, tárgyát - azaz Simony­it- veszi górcső alá. Emellett a Bár­ka szépirodalmi összeállításban, a nagyok közt ott van a mi Sze­gedi Kovács Györgyünk is. Igaz, csak két verssel, ám ezek-el­fogulatlanul állíthatjuk- a lapot erősítik....S majd holnap / ha reggel felébredek! álmaimba húzom / bársonyos kezed // S még tart számban az 'első'kétszersült s ropogósan­ gyöngyöző íze! még hiszek az 'ebédszünet ' megújító erejében is.” — olvasható Szegedi Japán kert című versének soraiban. Itt a szolga „parancsol” Sokan voltak kíváncsiak a gorsiumi Plautus-bemutatóra ■ Szabó Zoltán Rengetegen voltak a gorsiu­­­­mi nyári játékok szombati be­mutatóján. Plautus darabja, A­­ hetvenkedő katona, no és a kör­­­­nyezet sokakat vonzott. S igazi­­ nyári meleg is volt. Amíg le nem bukott a Nap, az ember csak irigykedve figyelte Rékasi Ká­­­­rolyt, aki a színtér közepén elhe­lyezett vízköpős betonteknőből szórta magára a hűsítő permetet. Rékasi egyébként (jól megol­dott) szerepe miatt frissítette magát: ez a Palaestrio örökké rohan, tesz-vesz, szervezkedik, cselt sző, furfangos terveket eszel ki és visz véghez sikerrel. S mindezt csupa jószándékból teszi a szolga: azért, hogy akik egymásnak valók, boldogok le­gyenek, akik pedig megérdem­lik, megbűnhődjenek. Ez az ő élete, s a figura ké­sőbb gyakran felbukkan az eu­rópai dráma- (vígjátéki) iroda­lomban. Jelképes alak, s némi fricska a gazdagoknak, hatal­mon levőknek, rátartiaknak, hogy a szolgába általában több gógyi és talpraesettség szorult, mint az összes többi szereplőbe együttvéve. A jóravaló szerel­mesek tesze-toszák, a negatív hős pedig annyira öntelt és buta, hogy bedől minden cselvetés­nek. Jelen esetben a katona az, őt Koncz Gábor alakítja. Trottyos­­i­ra veszi a figurát, már a járásá­val, tartásával is jelzi, hogy egy­általán nem félelmetes, inkább nevetséges, groteszk, már-már szánandó ez a Pyrgopolinices. Koncz időnként mai ízeket, ki­szólásokat (pl. „kajakra”) visz a játékba, többnyire sikerrel. Egyébként is, az előadás akkor ül, amikor öniróniát csempész­nek a jelenetekbe. Mert ezen darabok sajátossá­ga, hogy sokat beszélnek ben­nük, s gyakran bizony mindent kétszer „mondanak”. Először hosszasan elmondják, hogy mit tesznek, milyen cselt vetnek, majd el is játsszák azt. A kímé­letlenebb húzás ez esetben sem ártott volna a produkciónak. A rendező, Pécsi Ildikó (balesete miatt a próbák végső stádiumá­ban és a bemutatón nem lehetett ott) azonban vajszívű, s minden főbb szereplőnek adni akart egy-egy nagyobb lehetőséget, így például a hetérát alakító Dé­­tár Enikőnek, aki a szolgával együtt katonát győz. A részeges másik szolgát, Scelebrust meg­formáló Bregyán Péternek, a szerelmes lány, Philocomasium szerepében Xantus Barbarának. Ezzel együtt az előadás kerek, a bemutató összeállt, s a nagyobb tér miatt több gesztust, mozgást igénylő játékstílus is csak annyi­ra teátrális, amennyire kell. A szép számú közönség méltá­nyolta is ezt, továbbá azt, hogy külön koreográfia készült a tapsrendre. Szeptember 4-én le­het majd ismételni. Hevér Zsófia (Phedr­a), Bessenyei Emma (Lyra) és Koncz Gábor Fotó: Nagy Norbert Változik a nyitva tartás Székesfehérvár (gy)­­ A Gárdonyi Géza Művelődési Ház Könyvtára értesíti az olvasókat, hogy szeptember 1-jétől a könyvtár nyitva tartása megvál­tozik. Eszerint hétfőn, kedden és pénteken 9 órától 16 óráig, szer­dán és csütörtökön pedig 13 órá­tól 18 óráig várják a könyvtár lá­togatóit. Mindez azt jelenti, hogy a szombati nyitva tartás szeptember 1-jével megszűnik, ám a szolgáltatások hétköznap a korábbinál magasabb óraszám­ban vehetők igénybe. A könyv­tárban minden hónap első hétfő­je szünnap. A dédszülők iskolaszerei Székesfehérvár (gy)­­ Szep­tember 3-án 15 órakor Warva­­sovszky Tihamér polgármester adja át ünnepélyesen a Fehérvá­ri Babaházhoz tartozó játszóhá­zat, amely ezután - a kiállítá­sokhoz kapcsolódó - programo­kat kínál a gyerekeknek. Kama­ratárlat is nyílik: Becsengettek címmel mutatják be dédszü­­leink iskolaszereit, könyveit, hímzésmintáit, fotóit. A tárlat anyaga dr. Moskovszky Éva, Schmid Katalin, Zsidek Katalin és mások gyűjteményéből való. A kiállítást dr. Vígh Annamária, a kultuszminisztérium főosz­tályvezetője nyitja meg. trifflitoroszkóp- gyilkos Még láttuk, ahogy a karjai kiemelkednek a vízből. Ne­gyedóra múlva elcsendesedett a vihar. Kiúsztunk. Zsuzsa azt vágta a fejemhez, hogy gyilkos vagyok. Fogd be a szád, mert megöllek, fenyegettem meg, de nem gondoltam komolyan. Egy ideig rettegtem, hogy megtalál a rendőrség, de nem kerestek. A butikos házaspár­nak azt mondtam, hogy amikor kitört a vihar, még nem voltam a vitorláson. Aznap éjjel soká­ig foglaltak voltak a teniszpá­lyák, villanyfénynél játszották a mérkőzéseket. A klubház körül sündörögtem, senkinek nem tűnt fel, hogy csak később mentem oda. Zsuzsával többet nem találkoztam, engem, is­métlem, senki nem zsarolt meg. A tenisztréner mintha meg­könnyebbült volna. - Most pedig halljuk a be­tegkísérő vallomását - mondta az alezredes. Kerekes lehajtotta a fejét. - Egy ideje nem vagyok tel­jesen rendben, erre akkor jöt­tem rá, amikor tavaly, a szezon végén megismertem Verát. Persze korábban is voltak ha­sonló, átmeneti gondjaim. - Ő a barna hajú hölgy a plázából? - kérdeztem. A férfi hitetlenkedve rám nézett. - Ismeri? - Látásból - feleltem. - Mi a teljes neve? - Ónody... Ónody Vera... Egymásba szerettünk, Vera hozzám költözött. Eleinte nem volt probléma, de aztán egyre gyakrabban csődöt mondott a férfiasságom. Vera türelmes, de néha kirobban, ócsárol. Csodálatos partner, meggyő­ződésem, hogy időnként ijesz­tően dús, bőséges formáitól blokkolok le... Itt lépett a kép­be Margit néni, akit szívműtéte után három hétig kezeltek a szanatóriumban. Tolószékkel én vittem a vizsgálatokra, s közben összebarátkoztunk. Margit néni erőszakos, elné­­míthatatlanul pletykás, szóra­koztatta a betegtársait, nevet­tek a történetein. Természetesen a férfiak is szóba jöttek. Nála még egyet­lenegy férfi sem vallott kudar­cot. Van nekem otthon, édes­­kéim, egy receptem, eddig be­vált. A főzettől megtáltosodtak a palik, úgy löktem le őket ma­gamról. Ha kéritek, lemásolom és elküldöm. A konyhaszek­rényben, a szakácskönyvek között őrzöm, mint egy párat­lan kincset. Már gondolkod­tam azon, hogy szólok a fiam­nak, szabadalmaztatni kéne, mondogatta. Nekem nagy szükségem lenne a receptre, gondoltam, de nem mertem el­kérni, Margit néni világgá kür­tölte volna a gondomat. Elha­tároztam: míg a szanatórium­ban lesz, ellopom a receptet, lemásolom és visszateszem a helyére. A lakás kulcsait külön erszényben tartotta. Kettőről mintát vettem, a harmadikat pedig levettem a karikáról, mert abból duplán volt neki. Ez az a kulcs, amely a fotón mö­göttem látható. De azóta elve­szett. (Folytatjuk)

Next