Fejér Megyei Hírlap, 2014. július (59. évfolyam, 151-177. szám)

2014-07-15 / 163. szám

4 • FEJÉR MEGYEI HÍRLAP RÖVIDEN Elütött szemétszállító Mony (gp) - Munkavégzés közben ütötte el egy személy­autó tegnap a településen sze­métszállítást végző jármű sze­mélyzetének egyik tagját, akit könnyű sérüléssel vittek kór­házba. Körözték a venyimi férfit Nagyvenyim (gp) - A járőrök vasárnap a Kossuth utcában igazoltattak egy 23 éves helyi férfit. Sz- Csabáról megállapí­tották, hogy a Székesfehérvári Törvényszék elrendelte körö­zését. A férfit elfogták. A fogyasztók védelmében Dunaújváros (gp) - A­ Fejér Megyei Kormányhivatal Fo­gyasztóvédelmi Felügyelősé­gének kihelyezett ügyfélszol­gálata július 17-én, csütörtö­kön, délelőtt 9 és délután 15 óra között a polgármesteri hi­vatal „A" épületének 7. eme­leti tárgyalójában (709-711-es iroda) várja az érdeklődőket. Véradások a héten Dunaújváros (gp)­­ Július 15- én kedden, 11 és 15 óra kö­zött a Dunaújváros Sportcsar­nok kistermében rendeznek véradást sportolók és szurko­lók részvételével. Július 16-án szerdán Perkátán szerveznek véradást, ezen a napon a kas­télyban 13 és 17 óra között várják a segíteni szándékozó­kat. Júlis 17-én csütörtökön pedig a vérellátóban (Vasmű út 10.), 8 és 10 óra között. Pályaépítési munkák Dunaújváros (szsz) - A MÁV­­Start Zrt. tájékoztatása szerint július 18-ig éjszakánként Pusztaszabolcs - Dunaújvá­ros állomások között végzett pályaépítési munkák miatt módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok. LAKÓHELYÜNK - DUNAÚJVÁROS ÉS KÖRNYÉKE Esélyek, lehetőségek STRATÉGIA Hogyan tovább Dunaújváros? Tervek gyűjteménye Szabó Szabolcs szabo.szabolcs@dh.pl­.h­u Dunaújváros­­ Már többször is olvashattak lapunkban a következő hét évet átfogó integrált településfejlesztési stra­tégiáról (ITS) amelyet közszemlére tettek,. Elő­nyök, hátrányok, tervek, remények. Az ITS rögzíti a város kö­zéptávú fejlesztési céljait, va­lamint tartalmazza a célok el­érését szolgáló fejlesztési el­képzeléseket is. Mindez nem azt jelenti, hogy az ITS-ben foglalt tervek és fejlesztések jelenlegi formájukban 2020- ig maradéktalanul megvaló­sulhatnak, inkább egyfajta ke­retterv, amelyhez a jövőben meg kell(ene) találni a megfe­lelő forrásokat. A tanulmány számba veszi Dunaújváros esélyeit, gyen-Sajnos, az elöre­gedés üteme töretlen­­eségeit és lehetőségeit, erre építve fogalmazza meg a kitö­rési lehetőségeket. A szakértők megállapítása szerint Dunaújváros fejlett üzleti infrastruktúrával bír, a városban erős az általános is­kolai és a középiskolai képzé­si bázis, valamint teljes mun­kaidőben alkalmazásban állók havi nettó átlagkeresete ked­vező országos viszonylatban és foglalkoztatási és képzési központként működik három megye találkozásánál. A gyengeségek között em­lítik a szerzők például, hogy alacsony vállalkozói aktivitás, hogy a kis- és középvállalko­zások rendszer szintű fejlesz­tése elmaradt, valamint a nép­számlálási adatok az utóbbi évtizedben a lakónépesség erősen csökkenő szintjét jel­zik, az elöregedés üteme tö­retlen volt az elmúlt tíz év­ben. Az ITS-ben foglaltak szerint azonban számos lehe­tőség adódik a város előtt, mos csak néhányat említünk. Az esetleges kikötő- és lo­gisztikai fejlesztések komoly addicionál is generálhatnak a városban. A barnamezős terü­letek hasznosítása is új mun­kahelyeket teremthet. A váro­si szolgáltatások minőségé­nek és a település népesség­vonzó képességének javíthat­ná. A következő évek lehetsé­ges veszélyiről, kockázatairól is számot ad a dolgozat. A nagyfoglalkoztatók ala­csony száma miatt egypólusú gazdasági hálózati szerkezet jellemzi a várost. Ha pedig a gazdasági válság foglalkozta­tási helyzetre gyakorolt hatá­sai nem csökkennek középtá­von sem, az további elvándor­lást és fokozódó szociális fe­szültséget eredményezhet. Az ITS szerzői bíznak benne, hogy a következő hét évben is lesz mód, a város arculatát megszépítő és egyben hasznos beruházásokra, fejlesztésekre Fotó: Ady G. Ónodi Z. A búza nagy része még kinn van a földeken Dunújváros (pl)­­ Végre­­valahára megkezdődött a búza szakemberek által (is) nagyon várt aratása a környéken. A rossz előjelek ellenére hétfőn megkezdték a búza aratását Dunaújváros környé­kén a Pentele Mezőgazdasági Zrt. munkatársai. Márkli János, a cég vezető­je lapunknak elmondta: az el­múlt napoknak a búza szem­pontjából túlságosan is csapa­dékos időjárása ellenére a hétvégi szerény napsütés mégis eleget szárított legfon­tosabb kenyérgabonánk itteni tábláin ahhoz, hogy arathas­sanak. Ám minden további eső károkat okozhat, és elodáz­hatja a betakarítást. Mintegy tíz-tizenegy napra becsüli Márkli János a búza aratásának idejét. Már akkor, ha nem jönnek közbe kisebb-nagyobb esők és az azokat kísérő szelek, amelyek tovább hátráltatják a munkát, megdöntve a gabo­nát, és növelve nedvességtar­talmát. A Pentele Mezőgazdasági Zrt. 327 hektáron vetett búzát tavaly ősszel. A cégnek két kombájnja van. Mivel egy kombájn napi teljesítménye a terep-és az időjárási viszonyoktól függő­en környékünkön 15 hektár naponta, könnyen kiszámítha­tó, hogy a tíz-tizenegy napi búzaaratás, reális időszaknak tűnik. Tegnap a 6. számú főút mellett, a 72. kilométerkő magasságában aratták a ke­nyérgabonát a cég gépei. Hétfőn reggel mintegy 16 százalékos volt a búza ned­vességtartalma, tehát (Márkli János szerint) éppen aratható állapotban volt. Tisztítás után, jól átszellőztetve ez a termés még éppen elfogadható, je­lentette ki a cégvezető. Aki viszont nem is meri megnézni az időjárásjelenté­seket, válaszolta kérdésünkre, hogy mit szól a hétfői időjá­rás-előrejelzésekhez, amelyek hétfőre és keddre újabb felhő­­szakadásokat jósoltak a Du­nántúlra és az ország középső területeire. Amely meghatáro­zások, akárhogy is nézzük, éppen ránk vonatkoznak... Viszont előfordult már, hogy az időjósok is tévedtek. A búza nagy része még kinn van a határban mindenütt, mondta Márkli. Nem csak a mi gondunk hát az idő... ámbó Róbert kombájnja a 6. számú főút melletti táblában 2014. JÚLIUS 15., KEDD Megszűnt a német önkormányzat Rácalmás (ke)­­ A Fe­jér Megyei Kormány­­hivatal közreműkö­désével lefolytatott átadás-átvételi eljá­rással megszűnt a Rácalmási Német Nemzetiségi Önkor­mányzat. Rácalmáson 2010- ben alakult meg a német nemzetiségi önkor­mányzat, négy képvise­lővel. A négyből egy képviselő, 2011-ben le­mondott mandátumáról, a testület három taggal folytatta a munkát. A megszűnést előidéző to­vábbi körülményről Győre Andrea jegyző tá­jékoztatott: „A közel­múltban a Fejér Megyei Kormányhivatal, egy bejelentés kivizsgálását követően, felszólította Nagy Viktor elnököt, hogy a személye és az általa betöltött tisztség között fennálló össze­férhetetlenségi okot szüntesse meg, illetve tegyen erre vonatkozóan nyilatkozatot. Nagy Viktor ennek oly módon tette eleget, hogy július 10-ei hatállyal lemon­dott elnöki és képviselői mandátumáról.” A Rácalmási Német Önkormányzat képvise­lői létszáma így a mini­mum alá csökkent, ami a megszűnését eredmé­nyezte. Az önkormány­zat tulajdonában lévő eszközök a Magyaror­szági Németek Orszá­­gos Önkormányzata ide­iglenes kezelésébe ke­rültek, ezeket a szerve­zet felelős megőrzésre a rácalmási polgármesteri hivatalban hagyta. A nemzetiségi önkor­mányzat számláján lévő pénzt is a Magyarorszá­gi Németek Országos Önkormányzata számá­ra utalták át. Az őszi helyhatósági választá­sokkal egy időben ismét kiírják a német nemzeti­ségi önkormányzati vá­lasztást Rácalmáson. Lovasok találkoztak Perkáta (liga) - Két ha­gyományőrző lovas, Oláh István és Cséza László lo­vas találkozóval gazdagí­totta Perkáta rendezvény­palettáját. A településen egyre többen foglalkoznak a lovakkal, így bővül azoknak a köre, akik szívesen vesznek részt hagyo­mányőrző lovas felvonuláso­kon, legyen az nemzeti ün­nep, vagy szüreti mulatság. A lovasok első perkátai találko­zója jól sikerült: a helyieken kívül érkeztek vendégek, ver­senyzők Pusztaszabolcsról, Iváncsáról, Besnyőről, Nagy­­venyimről, Szabadegyházá­ról, Seregélyesről és Sárosd­­ról. A színpadon a perkátai néptáncos gyerekek műsora volt látható, majd a Rozma­ring Énekkar lovas dalokat énekelt a vendégeknek. Foga­­tos és csikós bemutató mellett a gyerekeket lovaglási lehető­ség, légvár, íjászkodás, arc­festés és tetkózás várta. Makai Gábor fogathajtó a gyermekeivel együtt mutatkozott be

Next