Felsőbányai Hírlap, 1913 (18. évfolyam, 1-25. szám)

1913-06-12 / 11. szám

Felsőbányai Hírlap ember, napbarnított érdekes arcú férfi, bárhová fordult, mindenütt barátsággal, a legnagyobb szívességgel fogadták s ő meghatottan, csillogó szemmel, sugárzó és mosolygó arccal járt-kelt mindenütt és szívta föl magába a benyomásokat, hogy azokat szivében, lelkében örökre megtartsa és távoli szerető családja körében majd újból felújítsa. A munka és szorgalom rettenthetetlen har­cosa itt érzelmes ünnepnapokat ült s míg szülő­városának látása boldoggá tette, szeretetteljesen emlegette nejét, leányát, két serdült fiát. Rend­kívül érdekes dolgokat beszélt el küzdelmeiről s büszkén mondotta, hogy életét Felsőbányán mint cipész-inas kezdte, később szabó, végül lakatos lett. Ezen iparágban fejlődött annyira, hogy most Ausztráliában virágzó ipartelepe van, mely 100—115 munkást foglalkoztat. Jól esett halla­nunk nekünk, milyen becsülésnek és tiszteletnek örvend ott honfitársunk, a munka embere s hogy magyar Perth városban, mely mintegy 40,000 lakosú város, a német klubnak ő az elnöke. Sok volna leírni mindent, mit tapasztalatairól és — szerényen — magáról mondott, de lapunk szer­kesztőjének megígérte, hogy egy hosszú levelet fog írni hazafelé 42 napos tengeri utazása alatt az ausztráliai viszonyokról s azt majd közölni fogjuk. Június 3-ikán este mindazokat, kikkel Puskás Ferencz kertjében összejött vacsorára, mint mondta, búcsuestélyére hivta meg Makutz Béla. Ott vol­tak fivérén és sógornőjén kívül, Újhelyi András nejével, Farkas Jenő nejével és leányával, Bra­­doska Frigyes, Münnich Sándor nejével, Puskás Ferencz nejével, Pap Márton nejével és leányá­val, Varga János nejével, Ádámcsik Gyula, Túri István és Moldován Ferencz. Vacsora alatt az ünnepeltet Farkas Jenő köszöntötte föl, utána Pap Márton angol nyelven üdvözölte elszárma­zott honfitársunkat. Erre Makutz Béla meghatva mondott tört magyarsággal, de szívhez szólóan köszönetet a szives fogadtatásért és vendégeire, Felsőbánya és Magyarország boldogságára ürí­tette poharát. Utána fivére Makutz Gyula, ki annál nagyobb ura a szép magyar szónak, lelkes beszédet mondott és szintén a vendégeket és Felsőbányát éltette. Utóbb Farkas Jenő Makutz Gyulát és nejét, Makutz Gyula Bradoska Frigyest és Újhelyi Andrást köszöntötte föl. A Rumpold Jó­­zsefné által készített kitűnő vacsora után, mely­nek gazdájával Makiutz magyar voltát szintén be­bizonyította, vidám czigányzene és pezsgő mel­lett a legvidámabb és fesztelenebb hangulatban folyt a mulatozás. Megható volt mikor ausztráliai honfitársunknak eszébe jutottak a régi magyar dalok, miket nem feledett el és a czigány egy­másután elhúzta. Befordultam a korcsmába, Ke­rek ez a zsemle, Sajó kutyám, Cserebogár, sárga cserebogár*! Késő éjjel oszlott el a társaság s másnap délelőtt elutaztak a kedves vendégek. Makutz Béla Német és Franciaországon át Angliába uta­zik s onnan Brenán át hajón Ausztráliába. Ez a hajó­ itt 42 napig fog tartani. A vonathoz régi és uj ismerősei közül többen kikisérték az utasokat s az érzékeny bucsuzásnál megígérte, hogy 5 év múlva ismét felkeresi hazáját. Kívánjuk, hogy Felsőbánya kiváló fiának nemes szándéka telje­süljön ! Dr. M. F. Különfélék. Madarak és fák ünnepe. A helybeli reform, a felekezeti iskola fiú- és leánynövendékei Csonka József és Hajdú Sándor tanítók vezetése alatt tartották meg a madarak és fák ünnepélyét folyó hó 4-én délután. Igen szép idő is ked­vezett, hogy az ünnepélyen a teljes számban megjelent gyermekek örömét ne zavarja meg semmi sem a nyugati árokra történt a kirán­­­­dulás. Ott a szép nyári természet ölében alig érkeztünk meg, megható volt, mikor az iskolás gyermekek serege elénekelte :»A csillagos égnek seregei ott fent« kezdetű gyönyörű vallásos énekművet, majd alkalmas költemények szava­lása, hazafias dalolások által élénkítették az ünnepélyt. Előzőleg Csonka József, majd Hajdú Sándor tanítók magyarázták növendékeiknek a madarak és fák hasznait, buzdították a hallottak és tanultak megtartására. Igazán nem ok nélkül karolta fel s tartja nyilván a magyar közoktatás­­ügyi kormány is az ilyen ünnepélyek megtar­tását. Nagy haszna, sokaknál maradandó becse van a szabadba való felügyelet alatti kirándulá­soknak. Örömmel emlékeznek, gondolnak ké­sőbbi években is a gyermekek az építő lelkü­ket nemesítő ünnepélyekre. Ha némely mag útfélre, vagy köves helyre hull is, de bizonyo­san sok esik azok közül jó, termékeny földbe is, ahol megtenni a kívánt gyümölcsöt. Miként a természeti, nem másképpen van az emberi világunkban is. A gyermekek örömében részt vettek a tanítókon kívül Nagy Lajos, Spácay Gyula, Boczor Sándor, Rettegi Lajos, továbbá Csonka József volt tanítványai közzül sokan, kiknek némelyike gyermeke ártatlan örömében e megjelenés által is akart gyönyörködni, s mindannyian hálás köszönetünket nyilvánítottuk a szép ünnepélyt rendező tanító uraknak­­. V —s Személyi hírek Tomasovszky Imre minis­­teriumi főerdőmérnök nejével Budapestről egy hétre Felsőbányára jött szülei látogatására. — Schwechla Gyula ministeri tanácsos nyug. sel­mecbányai bányaigazgató nejével, Margaretha István debreczeni móv. főellenőr családjával nyaralásra Felsőbányára érkeztek. Felmentés: Vármegyénk főispánja Koródi Katona János vármegyei közig. gyakornokot a főispáni titkári helyettesítésétől felmentette. Nyugdíjazás: A földmivelésügyi miniszter Radó Pál nagybányai erdőtanácsost véglegesen nyugalomba helyezte. Tisztujitás Felsőbánya r. t. városnál alkal­mazásban levő s választás alá kerülő tisztviselők mandátuma lejárt, a megüresedett állásokra a pályázat lapunk hirdetési rovatában látható. Az uj hajdudorogi püspök. Már legutóbbi számunkban jeleztük, hogy őfelsége a király hajdudorogi püspökké Miklóssy István sátoralja­újhelyi­­ kath. plébánost, zempléni főesperest nevezte ki. Miklóssy István 1857. augusztus 22 én született Zemplén vármegye Rákóc köz­ségében. 1888-ban püspöki titkár lett; 1890-ben szentszéki tanácsos 1893-ban elnyerte a sátor­aljaujhelyi plébániát, ahol azóta nagy buzgalom­mal és eredményesen működött. Érdemei elis­meréséül püspöke 1905-ben főesperességgel, a király pedig 1907-ben a Ferencz József-rend lovag­keresztjével tüntette ki. Az uj püspök méltó­ságának elfoglalásával egyidejűleg érintkezésbe fog lépni a román gör. kath. papság főpásztorai­val, hogy velük egyetértően megbeszélje azokat a módozatokat, miképpen lehetne a hajdúdorogi püspökséghez beosztott községekben a nyugal­mat helyreállítani. Mint a püspök környezeté­ben beszélik, a főpásztor nagy súlyt vet arra, hogy a Jaczkovics Mihály püspöki helynök inzultálásával kapcsolatban megindult bírói eljá­rás mielőbb befejezéshez jusson, hogy a kedélyek minél hamarabb lecsillapuljanak. A festőművészet köréből. A budapesti kép­zőművészeti festőiskola tanítványai közül 13-an, állami ösztöndíjjal, Nagybányára jönnek a nyári idényre. Két és fél hónapig fognak állandóan ott tartózkodni s az ottani festőiskolának tag­jai lesznek. A 13 ösztöndíjra összesen 18-an pályáztak. Érettségi vizsgálat: Csausz Károly, Dr. Csausz Károly városi főorvos fia az érettségi vizsgálatot a nagybányai főgimnáziumban »jó« eredmén­nyel letette és atyja pályájára fog lépni. Gratulálunk. Városi képviselőválasztás. A városi kép­viselőtestület kiegészítése 1. hó - án ment végbe A választás semmi különös érdeklődést nem keltett és 137 választóból csak 56 an adták le szavazatukat. A választás kiküldött elnöke Farkas Jenő polgármester volt, jegyzővé dr. Moldován Ferenc főjegyzőt, bizalmi férfiakut Újhelyi András Münni­ch Sándor, Puskás Ferenc és Varga János választókat választották meg. Megválasztatott 12 rendes 6 póttag Rendes képviselőtestületi tagok lettek : Pap János, Kováts Gyula, Fizély Sándor, Dimand Károly, Münnich Sándor, Tanczer György, Jékly Károly, Róth Salamon, Mikola Antal Gyula, Salamon Mayer, Makray Lajos és Alexy Pál. Képviselőtestületi tagok lettek: Rusolán István, Schnier Imre, Gerő Gyula, Weisz Jenő, Maár József, Harant Gyula. A választmány ellen fellebezés nem adatott be.­­ Gyászhír: Róth Salamon malomtulajdonos és városi képviselő neje szül. Deutsch Czeczilia f. hó 6-án 66 éves korában elhunyt. Temetése f. hó 8-án délelőtt volt nagy részvét mellett. A gyászszertartást Fuksz nagybányai rabbi végezte. A szállásadó közönség figyelmébe. Miután a nyári napok bekövetkeztével az idegen­for­galom is egyre élénkül városunkban, figyel­meztetnek a szállásadók, hogy minden meg­szálló idegent 24 óra alatt a rendőrkapitány­ságnál jelentsenek be. A mulasztókat szigorúan büntetik. A gazd. népiskola záró vizsgája, június hó 6-án fog megtartatni, melyre az érdeklődő kö­zönséget a gondnokság meghívja. Délelőtt 9 órakor a fiuk vizsgálata, délután 3 órakor a leányoké lesz. A katonák segélyezése. A rendkívüli tény­leges katonai szolgálatra behívott tartalékosok között a pénzügyminiszter már kiosztotta a se­gélyeket. Felsőbányán 13-an részesültek segély­ben. 30 korona segélyt 3 tartalékos, 50 K-át 2, 60 K-át 3, 70 K-át 5 tartalékos kapott. Zene­vizsga. Az irgalmas nővérek zárdájá­ban a növendékekkel a zenevizsga f. hó 9-én délután folyt le. Különös ünnepélyességet köl­csönzött a vizsgának az, hogy az ünnepélyt Dr. Boromissza Tibor megyés püspök aranymisés jubileuma tiszteletére rendezték. Ezen alkalommal a folyosók és terem virággal és lombokkal igen szépen fel lettek díszítve s a jubiláló püspök arczképe megkoszorúzva. A vizsga, illetve ünne­pély igen szépen sikerült. Pály Ede esperes plébá­nos nyitotta meg és zárta be az ünnepélyt. A 25 számból álló programm nagyon kedves és vál­tozatos volt; ének, zongora, cimbalom, szavalat színdarab váltogatták egymást. A leánykák mind igen szépen és kedvesen szerepeltek; fellépésük­ben és tudásukban meglátszott a gondos nevelés és tanítás, melyben a növendékek részesülnek s a melyről a derék irgalmas nővérek messze föl­­dön híresek. Legszebb bizonyítéka annak az, hogy a bennlakó növendékek mind távolabbi vidékről valók, leginkább gör. kath. papok jegyzők, birtokosok leánykái, kik között a nővérek igen üdvös hazafias missziót is teljesítenek! A zene vizsgán vidékről is szép és nagy közönség jelent meg és a hőség daczára élvezettel hallgatta végig mindenki a sikerült számokat. Egyház- és iskolalátogatás. A ref. egyházat és iskolát f. hó U-én látogatták meg Papolczy Zoltán apai ref. lelkész esperesi kiküldött, L. Bay Lajos egyházkerületi tanácsbiró. A látogatáson helyből részt vettek Nagy Lajos, Spáczay Gyula és Pap Márton gondnokok és a presbitérium. A hivatalos teendők után Nagy Lajos lelkész ven­­dégül látta a látogató bizottságot. Múlt héten Nagy Lajos Avasújvárosban tartott mint esperesi kiküldött egyház- és iskolalátogatást. A tennis-pálya a Petőfi-ligetben már napok óta készen van, de a kedvezőtlen idő miatt az még nem volt megnyitható. Az első szép délután nagyobb társaság készül a ligetbe a megnyitásra. A kaszinó könyvtárát a kaszinó közgyűlése által felkért bizottság dicséretreméltó fáradozás­sal teljesen rendbehozta és a szépszámú könyv­vel gyarapodott. A könyvtár használatát a kö­zönség figyelmébe ajánljuk. A Magyarországi Kárpát-Egyesület gutini csoportjának tagjai száma állandóan és örvende­tesen szaporodik. Újabban tagok lettek: Makutz Béla gyártulajdonos, Pert-Wust Ausztrália, Ma­kutz Gyula máv. főellenőr, Érmihályfalva, Újhelyi András ny. kúriai biró, Varga János vál. állat­orvos, Ádámcsik Gyula bányamérnök, Felsőbánya, Jancsó Vilmos Ganz-gyári üzemfelügyelő, Buda­pest, Szkicsák Ödön Ganz-gyári üzemvezető­mérnök Nagybánya és Szabó Vince birtokos, Rójahida. Kiadótulajdonos: Nánásy István.

Next