Figyelő, 1960. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1960-07-05 / 27. szám
KÍSÉRLET EGY ÚJ SZINTÉZISRE Oskar Lange politikai gazdaságtan könyvéről írta: WLODZIMIERZ RRUS 2, Oskar Lange Ekonomia poldtyczna (Politikai gazdaságtan) című művének első kötete a múlt év végén jelent meg Varsóban. A szerző kísérletet tesz arra, hogy három kötetnyi terjedelemben újra megvizsgálja a marxista politikai gazdaságtan valamennyi fontos problémáját. Természetesen egy műtől sem lehet elvárni, hogy egymagában kielégítse a marxista politikai gazdaságtan modern szintézisére irányuló összes szükségleteket. A tapasztalat azt mutatja, hogy ilyen szintézist nem lehet elvégezni olyan uniformizált, „tökéletes” formulákkal, amelyek azzal az igénnyel lépnek fel, hogy az adott tan egyedül irányadó és helyes értelmezései. Minél többször kísérlik meg egymástól függetlenül különböző közgazdászok és közgazdászcsoportok egy ilyen szintézis kialakítását, annál nagyobb az esélye célunk elérésének, ami végeredményben a politikai gazdaságtan további fejlődésének bátorítása, nem pedig egy zárt rendszer felépítése. A POLITIKAI GAZDASÁGTAN TÁRGYA A Politikai gazdaságtan első kötetének alcíme: Általános problémák. A szerző alapvető módszertani problémának szentelte, a szó legtágabb értelmében. A kötet a politikai gazdaságtan tárgyának meghatározásával kezdődik: 1,A politikai gazdaságtan vagy társadalmi gazdaságtan olyan tudomány, amely az emberi szükségletkielégítés anyagi eszközeinek termelését és elosztását irányító társadalmi törvényekkel foglalkozik." A gazdasági folyamatnak — a javak termelése és elosztása — társadalmi folyamatként való felfogását helyesen tekinti Lange professzor a marxista politikai gazdaságtan megkülönböztető jegyének és ugyanakkor olyan tényezőnek, amely döntő annak tudományos termékenysége szempontjából. Nem meglepő tehát, hogy a szerző nagy teret szentel (a két bevezető fejezet) a társadalmi fejlődésben érvényesülő alapvető elemekre és hatóerőkre vonatkozó marxista nézet kifejtésének. A történelmi materializmus alapelveinek tárgyalása — mint háttér előtt —, amelyhez gyakran a mai társadalomtudomány eredeti kritikai elemzése kapcsolódik — a politikai gazdaságtan tárgyának marxista kifejtése különösen világossá válik. Az alapok kijelölése után Lange professzor a gazdasági törvények és kategóriák rendszerét, mint társadalmi törvényeket és kategóriákat írja le a javak termelésének és elosztásának folyamatában. Fel kívánom hívni a figyelmet azokra a kérdésekre, amelyek a III. fejezet (Gazdaságii törvények) bizonyos részeinek olvasásánál merülnek fel, ahol a szerző a gazdasági törvényeket különböző szempontból érdekesen osztályozza. Külön említi például a termelés úgynevezett mennyiségi-műszaki törvényeit, amelyeknek az a tartalma, hogy sajátos (a műszaki fejlődés adott színvonaléval összhangban meghatározott) arányokat kell fenntartani a különböző termékek különböző termelési színvonala között. Természetesen nehéz az ilyen szükséges műszaki összefüggések létét vitatni. A könyv tárgyára való tekintettel azonban várjuk annak az összefüggésnek a vizsgálatát, amely az ilyenfajta törvények jellege és általában a közgazdasági törvények társadalmi természete között fennáll. Az olvasó erre irányuló érdeklődését azonban a szerző nem teljesen elégíti ki. Tekintetbe véve a gazdasági törvények objektív természetére vonatkozó, lényegbevágó megállapítást, további kétségek merülnek fel „a felépítmény hatásának törvényei” bevezetése következtében, amelyek alatt a szerző azokat a törvényeket érti, amelyek az állam bizonyos gazdasági rendszabályainak meghozatalából, ilyen irányú intézkedéseiből származnak. A MÓDSZER igen érdekes a politikai gazdaságtan módszereiről szóló fejezet. Itt elsősorban arra az igen szabatos elemzésre szeretném a figyelmet felhívni, amely az absztrakciónak a politikai gazdaságtanban betöltött szerepével és az absztrakttól a konkrét felé történő fokozatos mozgás, az absztrakció magasabb fokától az alacsonyabb felé való előrehaladás folyamatával foglalkozik. A tőke I. kötetének megjelenése óta eltelt száz esztendő különösen szembetűnővé tette egy ilyen elemzés szükségességét. Éppen az absztrakció módszerének félreértéséből származtak ugyanis Marx bírálóinak tévedései. Böhm-Bawerk műveitől John Robinson An Essay on Marxian Economics (Tanulmány a marxista közgazdaságtanról) című munkájáig (még ha a legjobb szándékkal is írták) szakadatlanul ugyanazzal a félreértéssel találkozunk, azzal az állítással, hogy nincsen összhang A tőke 1. és 111. kötete között. Ezzel szemben valójában az absztrakció különböző fokán elvégzett elméleti elemzésről van szó, amelyben Marx a magasabb foktól az alacsonyabb és a konkrétabb felé halad (a fokozatos megközelítés folyamata), lépésről lépésre, a közbenső fokok egyikét sem hagyva ki. Lange nagy teret szentel a közgazdasági törvények és elméletek bizonyítására szolgáló módszereknek. Hangsúlyozza, hogy a nagymértékben absztrakt közgazdasági kategóriákat nem lehet közvetlenül a valóságra vonatkoztatni, hanem először, amennyire csak lehet, konkréttá kell tenni azokat. Igen érdekes itt megemlíteni a szerzőnek azokat a nézeteit, amelyek a tőkés felhalmozás abszolút, általános törvényeinek és a belőle levezetett elnyomorodási elmélet bizonyítására vonatkoznak. Lange kijelenti, hogy ennek a törvénynek valóságra való közvetlen alkalmazása ahhoz a módszertani tévedéshez vezet, amelyet Whitehead „a rossz helyen alkalmazott konkretizálásból levont téves következtetésnek” nevezett. Az elnyomorodás elméletét ugyanis egy nagymértékben absztrakt szinten fogalmazták meg és a valóságra csak úgy alkalmazható, hogy előzőleg egy sor közbenső láncszemet iktatnak be, hogy nemcsak az elméletben foglalt általános irányzatot, hanem a sok közbekapcsolódó ellentétes irányzatot is megvizsgálják, amely utóbbiak az idő és tér konkrét feltételeiből származnak. A GAZDASÁGOSSÁGI ELVRŐL Éppen a konkrétság szintjének fokozatos eléréséből álló tudományos eljárással kapcsolatban — amely lehetővé teszi számunkra a gazdasági törvényeknek és elméleteknek a valóság területén való ellenőrzését — tárgyalja Lange professzor egyebek közt az ökonometria szerepét, amely konkrét matematikai formába önti a politikai gazdaságtan által kimutatott törvényeket. Nézetem szerint az I. kötet kulcsfejezete az ötödik, amely az úgynevezett gazdaságossági elv („adott célok megvalósítása a lehető legmagasabb fokon, az adott eszközökkel”), valamint a közgazdaságtan és praxiológia közti viszony elemzése marxista szempontból. Kétségtelen, hogy a gazdaságossági elvet sok marxista műben leegyszerűsített módon tárgyalták. Marxista bírálók helyesen vetették fel azt, hogy a gazdaságossági elv a politikai gazdaságtan általános, állandó alapja, függetlenül társadalmi alapjától. De nem mentek túl a tagadáson. Nem tettek kísérletet arra, hogy kijelöljék azt a helyet, amely ezt az elvet megilleti a közgazdaságtan módszertanában és különösen nem tettek kísérletet, hogy kimutassák jelentőségét az ésszerű gazdasági tevékenység számos technikai eszközének fejlődése szempontjából. Lange professzor fontos kísérletet tesz arra, hogy kialakítsa a probléma új koncepcióját. Mindenekelőtt kimutatja, hogy a gazdaságossági elv a történelmi feltételektől függ. A történelmi fejlődésnek csak meghatározott fokán léphet fel, meghatározva az áttérést a gazdasági tevékenység hagyományos formáiról az eszközök és az elért eredmények összehasonlításán és a legkedvezőbb megoldás kiválasztásán alapuló ésszerű tevékenységre (az utóbbi kapcsolatos a célok és az eszközök menynyiségi mérésének lehetőségével). Lange itt megcáfolja mindazokat az elméleti konstrukciókat, amelyek a gazdaságossági elven, mint „minden dolog eredetén” alapulnak, az elv önmagában semmit sem magyaráz meg. Éppen ellenkezőleg. Felmerülését magát, jellegét, érvényesülésének korlátait és formáit csak a gazdasági fejlődés társadalmi törvényeinek elemzésén keresztül lehet meghatározni. Lange a továbbiakban bemutatja azokat a sajátos formákat, amelyekben a gazdaságossági elv a különböző társadalmi-gazdasági formációkban megjelenik. Különös figyelmet fordít a szocializmusra, amely megteremti a magángazdasági szintű ésszerűségről a népgazdasági szintű ésszerűségre való áttérés lehetőségét és szükségességét. A probléma szemléletének ez a gyökeresen eredeti módja egyrészt teljesen meggyőz bennünket a közgazdaságtanban alkalmazott marxista módszertan helyességéről, másrészt meg is akadályozza azt, hogy a fürdővízzel a gyermeket is kiöntsük. A gazdaságossági elv, mint az ésszerű emberi magatartás minden területén előforduló praxiológiai elv, megtalálja megfelelő helyét a közgazdaságtanban. Lange hosszú általános elemzést ad a praxiológia és a közgazdaságtan viszonyáról, sokszor utalva a praxiológia egyik alapítója, a kiváló lengyel filozófus, Tadeusz Kotarbinski munkájára. Azokkal a tárgyakkal is foglalkozik, amelyek beletartoznak az ésszerű magatartás általános elméletének területébe, amilyenek a műveleti kutatás (operations research) és a programozás tudománya. Ezen túlmenően tárgyalja a praxiológia, a kibernetika és a közgazdaságtan közti kapcsolatokat. Kimutatva, hogy a praxiológia főként azért jelentős a politikai gazdaságtan szempontjából, mert magában foglalja a programozás tudományát. Lange különböző programozási módszereket elemez, különösen a határköltség-számítást (marginal accounting) és a lineáris programozást. A fejezet egy függeléke a programozás matematikai alapjait tartalmazza. KÉT ISKOLA ÉS A MARXIZMUS A mai modern politikai gazdaságtanban mutatkozó nagyszámú irányzatot két fő iskolára lehet összevonni — írja Lange — a szubjektivistára és a történetire; mindkettő — a marxizmushoz hasonlóan — a klasszikus közgazdaságtanból mint közös törzsből származik. Amíg azonban a marxista iskola magába olvasztotta mindazt, ami értékes a klaszszikus közgazdaságtanban, illetve beható bírálatának vetette alá azt és továbbfejlesztette, megteremtve ezáltal a politikai gazdaságtannak, mint egésznek egy új szintézisét, a két másik iskola eltúlzott és ennek eredményeként eltorzított bizonyos elemeket, amelyeket magában a klasszikus közgazdaságtanban találtak. Részletes elemzéssel jut el Lange ahhoz a következtetéshez, hogy sem a szubjektivista, sem a történeti iskola nem képes eleget tenni mindazoknak a követelményeknek, amelyeket a gazdasági törvényi tudományos kutatása, támaszt: az előbbi megszünteti a közgazdaságtant, mint társadalomtudományt, az utóbbi pedig megszünteti, mint elméleti tudományt. A marxizmus képes arra, hogy mindezeknek a követelményeknek eleget tegyen. Helyesen értelmezve lehetővé teszi mind a szubjektivista, mind a történeti iskola valamenynyi helyes megfogalmazásának használatát. Közelebbről — itt utalok a fent mondottakra — megengedi a praxiológiának, amelynek fejlődését a szubjektivisták bizonyos mértékig közvetve elősegítették, segédtudományként való felhasználását. A POLITIKAI GAZDASÁGTAN ÉS AMUNKÁSMOZGALOM KAPCSOLATA Az első kötet a Társadalmi determináció és a tudományos közgazdaságtan társadalmi szerepe című fejezettel zárul. Itt Lange arról ír, ami bizonyára a társadalomtudományok kulcsproblémája, egyfelől társadalmi meghatározottság és kapcsolat az osztályérdekekkel és másfelől képesség a valóságra vonatkozó objektív ismeret megszerzésére. Az általa levont általános következtetés nem különbözik attól, amelyet a marxisták általában magukénak vallanak: hogy egy olyan osztály érdekeivel való kapcsolat, amelyik egy adott történelmi időpontban feltörőben van, nemcsak, hogy nem zárja ki az objektivizmust, hanem éppen ellenkezőleg létezésének alapvető feltétele. Lange számos, mind az elméletre, mind a történelmi elemzésre alapított érvet hoz fel, a proletár (marxista) politikai gazdaságtan tudományos értéke mellett és a burzsoá közgazdaságtan korlátaival, szűk terével szemben. (A proletár és burzsoá közgazdaságtan fogalma ebben a fejezetben jelenik meg először, miután a szerző használatuk mellett kimerítő érveket sorakoztat fel.) Az azonban, hogy lange osztozik ebben az általános nézetben, nem foglalja magában, hogy automatikusan helyesli mindazokat a különböző szakaszokat, amelyeken a marxista közgazdaságtan áthaladt, de azt sem jelenti, hogy értéktelenként elveti a modern burzsoá közgazdaságtan minden tételét. Utalva a Marxizmus és polgári közgazdaságtan című jól ismert cikkében tárgyalt problémákra, Lange kifejti, hogy a gyakorlati gazdaságpolitika szükségessége miatt, különösen ott, ahol növekszik az állami beavatkozás, a mai burzsoá közgazdaságtani nézetek értékes elemeket tartalmaznak, nemcsak a gazdaságtudomány specializált (technikai) ágaiban, hanem az elmélet bizonyos területein is. Ez különösen igaz a gazdasági növekedés elméletére. Másrészt, volt egy időszak a marxista politikai gazdaságtan történetében, amelyben a közgazdasági gondolkodás fejlődését a dogmatizmus akadályozta. A társadalom haladó erői azonban, amelyeket mindenekfölött a forradalmi munkásmozgalom képvisel, megszabadítják magukat mindattól, ami a társadalmi valóság alapos és igaz megértésében akadályozza őket. Erre a fejlődés folyamatának dialektikája kényszeríti őket, mert a fejlődés elengedhetetlen feltétele a valóság teljes megismerése és az ezt irányító objektív törvények tudományos ismerete. Ebből adódik a könyv végső következtetése: „A politikai gazdaságtan sorsa ma belső kapcsolatban áll a munkásosztály mozgalmával, továbbá a szocialista társadalom építésével és fejlődésével.’’ ★ Oskar Lange Politikai gazdaságtanának első kötete kétségtelenül széles körű vitát fog kiváltani, mind a marxista közgazdászok, mind az egyéb elméleti iskolák képviselői között. Bárhogyan is zárulnak majd ezek a viták, e könyv jelentős és eredeti kísérlet arra, hogy a közgazdászokat felfegyverezze a marxista politikai gazdaságtan módszertanával, egy olyan eszközzel, amely megfelel a mai tudományos kutatómunka követelményeinek, és felhasznál minden értékest a világ tudományos gondolkodásának eredményéből. A mű második kötete az újratermelés és a felhalmozás elméletével, az árutermeléssel, az értékelmélettel, valamint a társadalmi formációk általános összehasonlító elméletével foglakozik. A harmadik kötet a tőkés rendszer működésének részletes elemzését, és „mozgástörvényeit” tartalmazza majd, emellett egy hasonló elemzést ad a szocialista rendszerről is. (Megjelent a Polish Perspectives 1960. 2. számában.) A Központi Statisztikai Hivatal közli Az állami ipar termelése az év első öt hónapjában Az állami ipar nettó termelése 1960 első öt hónapjában 14,2%-kal volt több, mint egy évvel korábban. Ezen belül a gépipar termelése 19,1%-kal, a vegyipar „ 16,8%-kal, a ruházati ipar „ 22,6%-kal nőtt. Ez év májusában 849 000 munkás dolgozott az állami iparban, közel 55 000- rel — mintegy 7%-kal — több, mint egy évvel ezelőtt, az egy munkásra jutó nettó termelés 6,1%-kal volt nagyobb, mint 1909 májusában. A fontosabb cikkek termelése 1960 első öt hónapjában a múlt évihez képest a következőképpen alakult: _________ 1960 január—május mennyi- 1959 végben jan__máj. %-ában Szén összesen, 1000 to 10 891 104 Kőolaj, 1000 to 483 133 Villamosenergia, millió kWó 3 121,9 no Nyersvas összesen, 1000 to 517 113 Acél, 1000 to 788 110 Bauxit, 1000 to 441 124 Hutaalumínium, 1000 to 20,5 112 Háztartási villamos mosógép, db 56 344 154 Villamos hűtőszekrény, db 3 215 280 Villanytűzhely, db 6 960 157 Porszívó, db 6 825 175 Televízió, db 49 045 185 Pamutszövet millió m’ 96 110 Gyapjúszövet, millió ml 11 119 Bőrcipő, 1000 pár g 751 121