Figyelő, 1962. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1962-01-03 / 1. szám
TÖBB MÉRNÖKRE VAN SZÜKSÉG A második ötéves terv egyik fontos célkitűzése a népgazdaság műszaki-technikai színvonalának gyorsütemű emelése. E fontos feladat végrehajtásához a szükséges anyagi bázison kívül, elsősorban megfelelő számú és képzettségű műszaki és gazdasági szakemberre van szükség. A második ötéves tervidőszakban azonban éppen mérnökökből, technikusokból és közgazdászokból nem tudjuk kielégíteni az igényeket. Idejében szóvá kell ezt tenni, mert a szakember-ellátottság jelenlegi színvonala a legközelebbi években fékezőjévé válhat a modernebb technika gyorsütemű megteremtésének. A jelenlegi hiány, feltéve, ha nem teszünk meg mindent már ma (!) a megfelelő számú szakember kiképzésére, a későbbi évekre is előreveti árnyékát. A felszabadulást követő éviekben ugyan gyors ütemben növekedett a diplomás szakemberképzés, 1953 közepétől azonban indokolatlan mértékben csökkentettük az egyetemi és főiskolai oktatást. Egyetemi, főiskolai oktatásunk így a hallgatók számát tekintve, nemcsak a szocialista, de a fejlett kapitalista országok többségének színvonalától is elmaradt. A 100 000 lakosra jutó nappali tagozatos főiskolai hallgatók aránya MagyarorAz egyetemi végzettségű szakemberek közül — jelentőségénél fogva — jelenleg legnagyobb a mérnökhiány. Bár az állami iparban 1949 óta a 10 000 munkásra jutó mérnökök száma 111 főről 171 főre emelkedett, mégis a mérnökképzés az utóbbi években elmaradt a népgazdaság fejlődésétől. Egy-két év óta a mérnökök iránti igény messze meghaladja a végző mérnökök számát. Jellemző, hogy 1960- ban a nappali tagozaton végző 955 mérnöknek 3782 munkahelyet ajánlottak fel. Mérnökképzésünk elégtelenségére hívja fel a figyelmet néhány nemzetközi összehasonlító adat is. A végző mérnökök száma a kereső mérnökök százalékában — a jelenlegi hazai 4—5 százalékkal szemben — Csehszlovákiában 1956-ban 8,7, Lengyelországban 1960-ban 8,1, a Szovjetunióban 1959-ben 9,7 százalék volt. Az állami ipar 10 000 munkására jutó mérnökök száma — megközelítően azonos arányú és képzettségű ellátottság mellett — a Szovjetunióban mintegy kétszertese a jelenlegi hazai színvonalnak. A mérnökhiány, illetve ellátottság színvonala szakmánként különböző. Így kisebb hiány van építészmérnökből, általános mérnökből, nagyobb mértékű a hiány gépészmérnökökből, villamosmérnökökből és számottevő hiány mutatkozik kohó- és vegyészmérnökökből. Az 1989. évigi létszámok csak tájékoztató jellegű adatok, a távlati tervmunka első eredményei alapján. Az ellenőrző számítások azonban azt mutatták, hogy 10-20 százalékos eltérés sem befolyásolta érdemben**00 az fittyes tervidőszakban hozandó intézkedések srányát. A táblázat szerinti szükséglet inkább mint ireálisnak tekinthető, ugyanakkor igen nagy erőfeszítést igényel a kimutatott szükséglet kitágítása. 5 A mérnöklétszám magában foglalja a T /K-vegyészeket, a matematikusokat és fizikusokat. 3 A technikumi oklevelet szerzettek számával nagyobb lesz 76 000 főnél, előreláthatólag 30 000 főt is meghaladja. A technikusiként elvezhető szakemberek száma azonban valónűleg nem haladja meg a 76 000 főt. A persuivikus technikus szükséglet tervezésénél jár számításba vettük, hogy a technikusképzés — azokban a szakmáikban, ahol ez szükséges — felsőfokú technikumokban történik. 4 A szakképzettséget szerzett munkaerők száma " minden kategóriában magasabb az 1960-as tényszámoknál. A kiképzett szakemberek kisebb-nagyobb része nem a szakképzettségének megfelelő foglalkozást folytat. 5 A legtöbb kategóriában a hallgatók jelenlegi létszáma már meghatározza az 1965. évi fedezeti létszámot. Az 1965. évi szükséglet és „várható’ létszám közötti különbség az ötéves tervben várható szakemberhiányt mutatja. A mezőgazdaság gépesítésére 2,1 milliárd forintot fordítottunk 1961-ben. A nagyarányúberuházást lehetővé tette, hogy a Szovjetunióból és Csehszlovákiából terven felül csaknem ezer traktort kaptunk. A főbb gépek közül tavaly 5350 traktort, 2000 kévekötő aratógépet, 800 gabonakombájnt, 300 rendrearatót, 1000 silóbetakarító gépet és sokezer különféle munkagépet kapott a mezőgazdaság. A nagyarányú gépi beruházások eredményeként a mezőgazdaságban növekedett a gépesítettség színvonala. A gabonabetakarítás gépesítése az 1960. évi 60—65 %ról 1961-ben 80—82 %-ra emelkedett. A silókukorica betakarítását 75—80, a cukorrépa betakarítását 25—30 százalékban, a burgonyaszedést a nagyüzemekben csaknem teljesen gépesítették. szágon még 1960-ban is 292 fő volt, és az esti levelező hallgatókkal együtt is csak a 382 főt érte el. Ugyanez a szám a Szovjetunióban 1955-ben 933, 1957-ben 1001, Bulgáriában 535, Romániában 431 stb. A népgazdaság szakember szükségletének tervezését az Országos Tervhivatalban alig másfél éve kezdték meg. Az eltelt időszakban elkészült az első elemzés a népgazdaság jelenlegi szakember ellátottságáról, továbbá a népgazdaság távlati szakember szükségletének első tervvariánsa is. Ez a tervezet helyes kiinduló alapokat teremt a szakmunkaerő-képzéssel kapcsolatos főbb tennivalók eldöntéséhez. Mit mutat a mérleg? A munkaerő újratermelésének sajátosságait a képzéshez szükséges anyagi feltételek biztosítását, illetve a beruházások viszonylag hosszú átfutását, a képzési idő különbözőségeit — figyelembe véve szükséges, hogy a szakember utánpótlás kategóriánkénti fejlesztésére, irányára és ütemére — 10—20 éves távlatban is rendelkezzünk elképzelésekkel. Erre a célra készült az OT-ban az alábbi szakmunkaerő mérleg: A mérnökhiány fő oka, hogy a végző mérnökök száma az előző tíz év átlagos 2400 főnyi létszámával szemben — az 1953 utáni évek alacsony beiskolázása miatt — 1500 alá estett. Ennek következtében, amíg 1958-ban a végző mérnökök száma a kereső mérnökök százalékában átlagosan meghaladta az évi 10 százalékot, addig 1998 után ez az arány 5 százalék alá csökkent. Több hallgatót az egyetemekre A második ötéves tervidőszakban a mérnökhiány tovább fokozódik. 1966-ig — a kiegészítő szükséglettel együtt — 12 500 új mérnököt kellene kiképezni, hogy a népgazdaság szükségletét kielégítsük. A végzők száma azonban aligha lesz több 8500-nál. Legnagyobb lesz a hiány gépész-, kohó- és vegyészmérnökökben, s ez különösen a tervidőszaknak második felében — előreláthatóan — nehezíteni fogja az előrehaladást e gyorsan fejlődő iparágakban. A mérnökhiány fokozatos megszüntetése érdekében a műszaki egyetemek I. évfolyamaira a múlt évben felvett esti, levelező hallgatók számát növelni kell, s a nappali tagozatokra az előző évi maximális 2200 főnél jóval több hallgatót kell felvenni. Ennek megfelelően a műszaki egyetemek és a tudományegyetemek természettudományi karainak, valamint kollégiumaiknak kapacitásait jelentősen bővíteniük kell. Az ötéves tervben e célra jelentős beruházást irányoztunk elő. A szükséges kapacitásbővítést azonban még így sem hajthatjuk végre. Nagyobb beruházást viszont nemcsak a gazdasági helyzet, de a beruházások előkészítettsége, illetőleg lebonyolíthatósága sem teszi lehetővé. Ezenkívül még 1965 előtt meg kell kezdeni a további fejlesztés műszaki előkészítését, mivel a harmadik ötéves tervidőszakbak a műszaki egyetemeken ismét jelentősebb beruházásokra van szükség és — előreláthatólag — új műszaki egyetem építésére is sor kerül majd. Az előirányzott beruházások időben történő megvalósítása, továbbá a megfelet számú oktató szakember biztosítása esetén — egyéb sokrétű és bonyolult problémák ellenére — 1970-ig jelentősen csökkenthetjük elmaradásunkat. A népgazdaság mérnökszükséglletének kielégítése természetesen igen sok más problémát is érint. Ezek még további széleskörű és alapos vizsgálatot igényelnek, ilyenek például: az egyetemi oktatás korszerűsítése, a feljesztéshez szükséges oktató szakemberek biztosítása, a mérnökök anyagi és erkölcsi megbecsülésével kapcsolatos kérdések tudományos igényű vizsgálata, a műszaki munka hatékonyságának elemzése stb. A műszaki szakember probléma megoldásának fontos követelménye a technikus ellátottság javítása. A mai középiskolai technikumi oktatás mennyiségileg teljesen kielégítené az igényeket, sőt több szakmában „túl”-képzés is van, azonban a technikusok minőségileg nem mindenben felelnek meg a követelményeknek Fontos feladat tehát a mai középiskolai jellegű technikusképzés továbbfejlesztése. Ezt a közoktatási reform felsőfokú, főiskolai jellegű technikusképző intézmények megszervezésével kívánja megoldani. Ez az elképzelés alkalmas a technikus probléma megoldására, és nagy segítséget jelenthet a népgazdaság műszaki szakember ellátásában, enyhítheti a mérnökhiányt. Az átszervezés legfőbb akadályozója ma a nagy beruházási igény. Az eddigi számítások szerint a népgazdaság szükségleteit kielégítő felsőfokú technikusképzés létrehozása — ha csak az 1970-ig szóló szükségletekkel számolunk — mintegy 2 milliárd forint beruházást igényel a következő 5—6 évben. Minőségi követelmények a technikusképzésben A felsőfokú technikusképzés egyidejűleg megköveteli a technikumok átszervezését, és a felsőfokú technikumok beiskolázásához alapot adó középiskolai (szakközépiskolai) oktatási kapacitás pótlását és bővítését, vagyis az átszervezés miatt kieső középiskolák számát meghaladó új középiskolák létesítését. A munkaerő mérleg idézett adataiból az is kitűnik, hogy az egyetemi végzettségű szakemberek közül jelentős hiány van és lesz közgazdászokban is. Tekintve azonban, hogy itt a műszaki szakemberképzéstől eltérő problémák vetődnek fel, ezt a kérdést külön fogjuk tárgyalni. A műszaki káderképzéssel kapcsolatos problémák megoldása a tervező szervek feladatává teszi, hogy a technika várható fejlődésének megfelelően minél részletesebben tanulmányozzák a népgazdaság várható műszaki szakemberigényét, és hogy — ennek alapján — minél előbb igyekezzenek összhangot teremteni a képzés jelenlegi színvonala (részben menynyiségi, részben minőségi értelemben) és a népgazdaság szükségletei között. Ez ugyanis az elkövetkezendő évtizedekben sok tekintetben befolyásolja — előrelendítheti vagy hátráltathatja — a műszakitechnikai előrehaladás ütemét. Kakulics István inf . , 1960. évi 1965. évi 1980.1 * 3 évi Index a megnevezés tény+ szükséglet várható terv 1980/60 Mérnök 30,5 40 0 35,6 9,0 295 Technikus® 48,0 16,0 78,0 220,0 * 458 Agrármérnök + állatorvos 10,0 15,0 13,0 24,5 245 Agrártechnikus 6,7 15,0 15,0 31,0 463 Pedagógus 81,5 92,0 85,0 140,0 172 Orvos, gyógyszerész 19,0 23,0 23,0 33,0 172 Közgazdász 6,5 9,0 7,8 20,0 308 Jogász 9,5 12,0 11,3 20,0 211 A matematikus— közgazdász vitáról IT/ A matematikai módszerek gazdasági alkalmazásának helyzetéről rendezett vitát december 19-én a TIT Közgazdasági Választmánya és a Magyar Közgazdasági Társaság. Vitaindító előadásában Aczél István, az MTA Számítástechnikai Központjának igazgatója rámutatott arra, hogy az elmúlt években ugyan gyors léptekkel fejlődött hazánkban a matematikai módszereik gazdasági alkalmazása, azonban — figyelembe véve akár a nemzetközi színvonalat, akár hazai lehetőségeinket is — a helyzet távolról sem kielégítő. Még ma is, mindössze néhány helyen, kis számú szakember foglalkozik a matematikai módszerek gazdasági alkalmazásával. A gazdasági vezetők nagy része ma sem igényli a korszerű gazdaságvezetésnek ezeket a módszereit, s nem részesíti aktív támogatásban ezek művelőit. Késlelteti az előrehaladást, hogy közgaszdászaink közül csak kevesen szánják rá magukat a matematikai ismeretek elsajátítására. Az előadó a matematikai módszerekkel végzett, illetve végzendő munkák ismertetése után a matematikai módszerek közgazdasági alkalmazásával kapcsolatos feladatokat összegezte: 1. A közgazdászoknak el kell sajátítaniuk a korszerű számítási és számítástechnikai módszereket; 2. Olyan számítástechnikai gépekre van szükség, amelyeknek sebessége 10 ezer művelt másodpercenként és operatív tárolóikban legalább 12 ezer szó fér el. 3. Jelenleg nincs olyan felelős szerv, amely országos méretekben irányítaná, tervezni és szervezné a munkát. Időszerűvé vált a gépesítés és a káderképzés központi tervezése és az eredmények szervezett országos méretű gyakorlati alkalmazása is. Az előadást követő élénk vitában, amelyben sajnálatos módon elméleti és gyakorlati közgazdászok nem vehettek részt (a rendezők csak matematikusokat és azt a néhány közgazdászt hívták meg, akik terv-rmetriával foglalkoznak), több figyelemreméltó megállapítás és javaslat hangzott el. Többen szóltak a káderképzés elégtelenségéről, mint e munka kiterjesztésének jelenlegi korlátjáról, és jövőbeni előrehaladásának alapjáról. Egybehangzó volt az a vélemény, hogy az elmaradásért nagy felelősség terheli a Közgazdasági Egyetemet is. A tervtanszéken folyó terometrikus képzésben mindöszsze 20 hallgató vesz részt és ez távolról sem elégíti ki az igényeket. Az egyetemi matematikai és a közgazdasági oktatás (politikai gazdaságtan) és ágazati) tematikája nem kapcsolódik, nem egészíti ki egymást, és ezért a hallgatók nagy része öncélúnak látja a magasfokú matematikai képzést. E probléma hatásos és gyors megoldására külön tanszék létesítését javasolták. A káderképzésben 10—20 év távlatában kell gondolkodnunk ami azt jelenti, hogy már ma olyan korszerű ismeretanyagot kell tanítani, amely alkalmassá teszi a közgazdászokat a távolabbi jövő feladatainak megoldására is. Javaslat hangzott el, hogy az egyetemi oktatás fejlesztése mellett a Magyar Közgazdasági Társaság és a TIT közgazdasági választmánya is teremtsen lehetőséget a közgazdászok matematikai, illetve számítástechnikai továbbképzésére. A gazdasági vezetők érdeklődésének felkeltésére javasolták, hogy a matematikai módszerekkel végrehajtott vizsgálatot ne az adott terület gazdasági vezetői nélkül, hanem azok közreműködésével és bevonásával hajtsák végre, így a vizsgálati eredményben — amely rendszerint az eddigi vezetési, tervezési, stb. módszerek kritikáját is jelentik —, s az eredmény gyakorlati hasznosításában a gazdasági vezetők is érdekeltté válnak. A közös munkában megismerkednek az alkalmazott matematikai módszerekkel, s a jövőben már ők maguk is kezdeményezhetik ilyen jellegű feladatok végrehajtását. Erre vonatkozóan a pamutiparban és az építőanyagiparban igen pozitívek a; tapasztalatok. A vita egyik említésreméltó eredménye az a következtetés, hogy a kutatómunka közeledjék a gyakorlathoz, több, a gyakorlatban is hasznosítható eredményt kell produkálnia annak érdekében, hogyaz új módszerek megnyerjék a gazdasági vezetők bizalmát és támogatását. Helyesen hangsúlyozták, hogy a matematikusok és a matematikát alkalmazó köze»zöáció rov rntinVümci4 5'”hálypn munkastílusában is van javítanivaló. A matematikusok egy része változatlanul elefántcsonttoronyba zárkózva műveli a tudományt, a matematikai módszereket alkalmazó közgazdászok egy része pedig „arisztokratikus” magatartást tanúsít a gazdasági vezetőkkel szemben. Magában a vitában is néhány felszólaló túlságosan előtérbe állította a matematika szerepét. Az eredményes előrehaladás egyik feltétele, hogy józanul állapítsuk meg a matematika helyét a közgazdaságban, s ez ebben az összefüggésben aligha lehet több széleskörűen alkalmazott segédtudománynál. Néhányan egy új akadémiai bizottság megteremtésétől várják a fordulatot a matematikai módszerek széleskörű alkalmazásában. Úgy gondoljuk, hogy egy ilyen (vagy más) bizottság kétségtelenül produkálhat eredményeket elsősorban a munkák koordinálásában, az erők tervszerű összefogásában, de aligha eredményezheti valamilyen „fordulat” bekövetkeztét. Először is azért, mert a fordulat nálunk az elmúlt években már bekövetkezett (ezt bizonyította — a többi között — az 1960 nyarán rendezett statisztikai konferencia is), másrészt az előrehaladás elsősorban a racionális gazdálkodás követelményeinek térhódításától, illetve az ezt alátámasztó módszerek iránti igény fokozódásától függ. A vita bizonyította: a gyorsabb előrehaladás időszerűvé és szükségszerűvé vált, ennek azonban meg kell teremteni az előfeltételeit, a közgazdász és a matematikus káderképzésben, kutatómunkában és a gyakorlati alkalmazásban egyaránt. dr. Varga György 3 budai * rrif radio- mMSm 52ER ELÖK M4WM KT52 j1Élg||§§ Bp., II., FRANKEL LEO Ol 23. SZ. Telefon: 154—883, 155—634, 152-454. JAVÍTÓ PIOKOK: I. sz. Dók: I., Fő ütés 37/c. Telefon: 159—321. I. sz. dók: VI., Bajcsy-Zsilinszky út 19/a. Telefon: 311-489. VÁLLAL: világítási és erőátviteli villanyszerelési munkákat, gyárt, fodrászipari hajszárító és itajgőzöld burát.