Figyelő, 1963. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1963-07-03 / 27. szám
HÍREK A Magyar Közgazdasági Társaság Elnöksége határozata szerint 1964-ben tudományos ülésszakkal egybekötött közgyűlést rendeznek, amelyre külföldi országok közgazdászait is meghívják. A tudományos ülésszak témajavaslatait a szakosztályok készítik elő. A A gyermekruházati cikkek iránti kereslet jellemzőiről érdekes tanulmányt jelentetett meg a Belkereskedelmi Kutató Intézet. A vizsgálatokból — többek között — kiderült, hogy a gyermekek 80—85 százaléka részére a ruhákat készen veszik, s a méretre csináltatott, átalakított vagy „örökölt” ruhák aránya cikkenként legfeljebb 10—30 százalék. A Szőlészeti Kutató Intézet nagyszabású szőlőtelepítési program keretében új, eddig ismeretlen csemegeszőlőfajtákat ültetett el a tavasszal kecskeméti kísérleti telepén, befejezve azoknak a törzstábláknak kialakítását, ahonnan az állami gazdaságokat és termelőszövetkezeteket elit szaporítóanyaggal látják el. Az idén már 800 hold betelepítésére elegendő dugványt állít elő az intézet 30 új fajtából. A raktárkészletről történő kiszolgálást elsőként az országban a Villamossági és Szerelési Cikkeket Értékesítő Vállalat vezette be. Egy esztendő eredményei bebizonyították a módszer helyességét, a többi között meggyorsult a készletek forgási sebessége, számottevően javult az anyaggazdálkodás. Július 1-én a Műszer- és Irodagépipari Vállalat és a Szerszám- és Kisgépértékesítő Vállalat is bevezette a közvetlen raktári kiszolgálást. A A gépipari termékek egyharmada 1965- ig kicserélődik, meggyorsul a gyártmányfejlesztés. A második ötéves terv utolsó évében a gépiparban sorozatban gyártott termékek 36 százaléka már eléri a nemzetközi színvonalat. Új léghevítő konstrukciót dolgoztak ki a miskolci Tüzeléstechnikai Kutató Intézetben. Az új eljárással a földgáz nagyobb arányú felhasználása mellett 10 százalékkal csökkenthető a nagyolvasztók kokszfogyasztása. A tervek szerint az új módszert még az idén alkalmazzák a diósgyőri Lenin Kohászati Művekben. A Mezőgazdasági robotgép prototípusát mutatták be a Kertészeti Kutató Intézet törökbálinti kísérleti telepén. A berendezés a mezőgazdasági munkák más-más időszakában különböző feladatok elvégzésére alkalmas. Közvéleménykutató központi bizottságot alakított a Gépipari Tudományos Egyesület. A bizottság feladata a szakemberek véleményének összegyűjtése minden olyan műszaki és gazdasági kérdésben, melynek eldöntéséhez, illetve a központi intézkedések megtételéhez kívánatos a minél átfogóbb tájékozottság. A két új könnyűipari iskolatípusban kezdődik meg a következő tanévben az oktatás. Az ősszel megalakult a Felsőfokú Könnyűipari Technikum ruha- és cipőipari tagozatának esti tanfolyama, a következő évben pedig nappali tagozat is indul. Megkezdi működését a Ruha- és Cipőipari Szakközépiskola is, amely a technikumot helyettesíti. A négy évfolyamú szakközépiskola szakmunkásképzést ad. A Könnyűipari Minisztérium a Felsőfokú Könnyűipari Technikum hallgatóit elsősorban ezeket az iskolákat elvégzett tanulókból választja majd ki. A Demográfia 1963. 2. számában Czermak H. és Hanslawka H. az 1—5 éves gyermekek halandóságát elemzik Ausztriában. Valkovics Emil az aktív kereső népesség foglalkozási megoszlásának távlati előreszámításával foglalkozik. Cseh- Szombathy László a KSH-nak az öngyilkosokra vonatkozó teljeskörű adatfelvétele és reprezentatív vizsgálata alapján vizsgálja az öngyilkosságok előfordulásában megfigyelhető törvényszerűségeket. Dr. Vincze Isván a népesség számszerű alakulásának mérésére szolgáló mutatószámok elméleti és gyakorlati problémáival, a demográfiai modellekkel és a népesség alakulásának előreszámításával foglalkozik. Korszerű, nagyteljesítményű mészüzem építését kezdték meg Hejőcsabán. Az 1965-ben elkészülő beruházás költségeire több, mint százmillió forintot fordítanak majd. Az öt, földgáztüzelésű aknamedencével működő mészüzemben csaknem minden munkaműveletet gépesítenek, a levegő tisztítására pedig portalanító berendezéseket szerelnek fel. Az alkalmazandó korszerű technológia lehetővé teszi, hogy a jelenlegi nyolc óra helyett két és fél óra alatt égessenek ki egy tonna meszet. Az új mészüzem évi teljesítménye 100 ezer tonna lesz. A A A A A A 9 FÓRUM Új problémák a tüzelésben Nem véletlen, hogy a vezetéssel kapcsolatos számos kérdés közül az egyszemélyi vezetés és a funkcionális vezetés az érdeklődés előterébe került. A vezetési módszerek felülvizsgálatát indokolja a vállalatok — az összevonások révén ugrásszerűen meggyorsult a növekedése, a nagy önállósággal rendelkező szervezeti egységek megjelenése a vállalaton belül, s mindezekkel összefüggésben a vállalati szervezet átalakulása. Voltak ugyan eddig is nagy vállalataink, amelyek szervezete hasonlított az új öszszevont vállalatok felépítéséhez. A vertikális vállalatiforma azonban mindinkább döntővé válik iparunkban; irányításuk alapjainak a meghatározása napjaink feladata. Az egyszemélyi vezetés és funkcionális vezetés problémáinak megítélésekor abból kell kiindulni, hogy a vállalati vezetés különböző szintjei mellett a funkcionális szervek az idők folyamán azért jöttek létre, mert — a vállalatok méretei növekedtek és a vezetőknek — kis méretek mellett még személyesen (vagy személyesen irányított közvetlen beosztottakkal) ellátott — feladataikat (pl. beszerzés, eladás, munkaerőgazdálkodás, bérezés) meg kellett osztaniuk alacsonyabb szintű vezetőkkel, illetve azok alá tartozó szervekkel; — a modern iparban a végrehajtás számos korábbi funkciója vezetési funkcióvá vált (gyártmány- és technológiatervezés, normakészítés, a termelés felső irányítása stb.); — a megnövekedett vezetési feladatokat azok szakmai tagolódása miatt is meg kellett osztani a szakvezetőkkel. A funkcionális szervek tehát átruházott vezetői feladatokat látnak el. Ez határozza meg az egyszemélyi vezetés és a funkcionális vezetés egységének szükségességét. További kérdések: Adhatnak-e funkcionális szervek vezetői maguk is utasításokat és számon kérhetik-e azok teljesítését? A célszerűség a vezető tehermentesítését diktálja, tehát azt, hogy általában a szakvezetésnek is legyen közvetlen rendelkezési joga. Milyen vállalati részlegekre terjed ki és hogyan érvényesül a szakvezetés rendelkezési joga? Kapjanak-e a központi funkcionális szenek közvetlen rendelkezési jogot a gyáregységi funkcionális szervek felett? Mennyiben jelenti ez a szolgálati út feloldását, a központi funkcionális szervek közös vezetőjének és a gyáregységek vezetőinek a kikapcsolását? Hogyan érhető el, hogy a központi funkcionális szervek vezetőinek ilyen jogköre sem a vállalati igazgató, sem a gyáregységvezetők hatáskörét ne csorbítsa, vezetési tevékenységét ne zavarja? Miként valósuljon meg szervezetileg a központi és a gyáregységi funkcionális szervek kapcsolata? Hogyan működjenek együtt a gyéregységvezetők és a szakmailag föléjük rendelt funkcionális szervek vezetői? Végeredményben, milyen legyen az egyszemélyi vezetés és funkcionális vezetés tartalma és módszere? Időszerű probléma az is, hogy a gazdasági vezetés és a gazdasági igazgató, főkönyvelő milyen helyet foglaljon el a vállalat irányításában. A vezérigazgató és a gazdasági igazgató, illetve a vállalati igazgató és a főkönyvelő között milyen munkamegosztás alakuljon ki, mi legyen munkájuk tartalma a gazdasági irányítás terén. Ezeket tartom jelenleg az egyszemélyi vezetés és a funkcionális vezetés fő és ugyanakkor a legkevésbé tisztázott kérdéseinek. Néhány általános következtetés minden esetre már most is tehető. — A szakvezetés hatáskörét növelni kell. — Elsősorban a gazdasági szakvezetést kell új alapokra helyezni, sőt valójában kifejleszteni. — Az egyszemélyi vezetőknek, különösen a vállalati igazgatóknak nagyobb lehetőséget kell kapniok szakvezetőik, elsősorban az igazgatóhelyettesek kiválasztására. — A vállalati igazgatóknak és a gyáregységek vezetőinek a szakvezetés jobb felhasználása alapján új vezetési módszereket kell kialakítaniok. — Minden irányító módszer helyességének alapvető feltétele, hogy megfeleljen a helyi, vállalati tárgyi feltételeknek és a vállalati dolgozók minden rétege egyetértéssel, helyesléssel fogadja azokat. Antal Iván A gazdasági tevékenység elemzése Érdeklődéssel olvastam a Figyelő 1963. május 29-i számában a mérlegbeszámolókról írott cikket. A jelenlegi mérlegbeszámoló-rendszer fogyatékosságait — a többi között — a következőkben látom: A gazdálkodásról nem ad átfogó képet, pedig — a cikkírók kifejezését használva — a gazdálkodási tevékenység elemzésének „komplexnek kell lennie”. Az erre irányuló törekvések jelentősen megnövelik a mérlegek terjedelmét. A mérleg és az eredménykimutatások alapján az eszközök, a jövedelmezőség és az önköltség alakulását, a tervek teljesítését aránylag kielégítően lehet értékelni, de a gazdálkodási tevékenység egyes fontos területeire (pl. munkaügyi kérdések, kapacitáskihasználtság stb.) a mérlegbeszámolókban csak futólag lehet kitérni. A pénzügyi szemlélet miatt a gazdaságosságot, az eszközök hatékonyságát jelző mutatószámok háttérbe szorulnak. Elemzési módszerei eléggé merevek, pl. a költségeik zömét csak a forgalom, a termelési érték százalékában fejezzük ki, bázisadatként csak egyetlen időszakot veszünk számításba. A negyedéves beszámolók elkészítése igen munkaigényes. A gyengén gépesített vállalatoknál — és ilyen sok van — a negyedév végi zárás, mérlegkészítés hajrája az elemző munka rovására megy. A mérleg és a statisztikai beszámolórendszer között helyenként párhuzamosság található. Az egységes beszámolási rendszernek — véleményem szerint — az alábbi követelményeket kellene kielégíteni : — A vizsgált szerv teljes gazdasági tevékenységét fogja át. — A kötelezően előírt adatok, mutatók száma a vizsgáló, értékelő szerv szerepétől függően különböző legyen. — Az elemzés az operatív irányítást és a hosszú lejáratú döntéseket egyaránt segítse, az adatokat ne csak egyetlen „bázisidőszakkal” viszonyítsák, hanem — a lehetőségekhez képest — több év távlatában is értékeljék. A gazdaságosságot, az eszközök kihasználtságát jelző mutatók, adatok körét bővíteni kell. Az egységes beszámolási rendszert a mérlegbeszámoló-rendszer és a statisztika gazdálkodással foglalkozó részeinek összevonása útján kellene kialakítani; főbb vizsgálati területei az alábbiak lehetnének: 1. termelési, áruforgalmi stb. tervek teljesítésének elemzése, 2. a vállalat jövedelmezőségének elemzése (eredményvizsgálat), 3. a pénzügyi mutatók alakulásának elemzése (eszközök és források vizsgálata), 4. az állóeszközök kihasználtságának elemzése, 5. a készletgazdálkodás elemzése, 6. a munkaerő-felhasználás hatékonysága és egyéb munkaügyi kérdések elemzése. Egyetlen szöveges beszámolóban mutatná be a vállalat egész gazdálkodási tevékenységét. A könyvelés és a statisztika eltérő jellegéből, rendeltetéséből következően a számszaki adatok továbbra is külön szerepelnének. Célszerűnek tartom, hogy az egységes beszámolási rendszer kidolgozásakor ne csak a felső vezetés szempontjait, hanem a vállalatok és a középfokú irányítószervek feladatait és lehetőségeit is vegyék számításba, támaszkodjanak javaslataikra, észrevételeikre. Májer János közgazdász A tsz-hitelek visszafizetéséről Az országos tervek lebontása alkalmával több szövetkezetben kiderült, hogy nem jól mérték fel a saját szövetkezeti alap évi növekedését. Nem számoltak az előző években felvett közép- és hosszú lejárat hitelek visszafizetésével. A gyöngyösi járásban például, ha a hitelek visszafizetése mellett a legszükségesebb beruházásokat is meg akarják valósítani, úgy az összes fel nem osztható szövetkezeti alaphoz való hozzájárulást legalább 15—17 százalékra kell felemelni, az ajánlott és szokásos 10 százalékos hozzájárulás helyett. A járás termelőszövetkezeteinek egy része még csak gyerekcipőben jár. Ezek számára bizony szinte megoldhatatlan feladat a tiszta jövedelem 15—20 százalékának a felhalmozása, annak ellenére, hogy a tagok kívánják a beruházást, mert megismerték hasznosságát. Voltak olyan szövetkezetek, amelyek közgyűlésén, amidőn a zárszámadásnál a tagság látta, hogy a kiosztható jövedelem a beruházások miatt csökkent, viták támadtak. Úgy vélem, hogy a hitelek visszafizetését általános elvi intézkedéssel egyensúlyba kell hozni a beruházásokkal és a jövedelemmel. Zarándi Vilmos (főkönyvelő: Abasárt kell-e még mangalica a szalálmigyártáshoz? Közismert tény, hogy a magyar szalámi világhírű, s hogy a szalámi nyersanyaga a mangalicasertés húsa. Ha tehát a mangalicasertés húsából nincs elegendő, veszély fenyegeti a magyar szalámi világhírét és exportját. A múltban a hazai sertésállomány 90 százaléka mangalica fajta volt. Ennélfogva a szalámigyártáshoz korlátlan mennyiségű nyersanyaggal rendelkeztünk. A legutóbbi sertésszámlálás adatai szerint azonban a mangalicaállomány aránya 82 százalékra csökkent. Emiatt nyugtalanít a kérdés: lesz-e elegendő mangalicasertés a jövőben a szalámigyártáshoz? Régente a szegedi szalámigyár — amelyet 50 éven át vezettem — csaknem kizárólag szalmán pörkölt bőrű mangalicasertés húsát dolgozta fel, mert különb íze, zamatja van a pörkölt sertésnek, mint a kopasztottnak. A mai viszonyok között megfelelne az olajjal pörkölt mangalica is. Dániában minden sertést pörkölnek. Az olaszok, dánok kitűnő szalámit készítenek, de annak más az íze, szaga, színe, rugalmassága, mint a kiváló magyar szaláminak, főleg azért, mert nem mangalicasertés húsa a nyersanyaguk. Vigyázzunk, mert a szomszédos országok (Jugoszlávia, Ausztria) a világpiacon a mangalicasertés-húsból készített szalámit árusítanak. A pártkongresszus kimondotta, hogy a hústermelés fokozására a hússertést kell előtérbe állítani. A hússertés mellett azonban gondoskodni kell a szalámigyártás alapanyagának termeléséről is. Kevés olyan világhírű és értékes specialitása van hazánknak, mint a magyar szalámi; vigyázzunk tehát féltő gonddal a színvonalra és hizlaljunk erre a célra mangalicasertést. Pick Jenő A szerkesztőség megjegyzése: Hazánkban a felszabadulás előtt a szalámigyártás maximálisan évi 200 vagont ért el. Ez a mennyiség 1961- ben és 1962-ben több mint háromszorosára, 650 vagonra emelkedett. Exportáltak annak idején (1938-ban) évi 50 vagonnal, 1961-ben és 1962-ben pedig évi 300 vagonnal. Az export tehát a háború előtti mennyiség hatszorosára emelkedett. Belföldön eladtak a felszabadulás előtt évi 150 vagonnal, mostanában pedig 350 vagonnal, a belföldi fogyasztás tehát több mint kétszeresére emelkedett. E nagy fejlődésnek természetesen előfeltétele volt a sertéstenyésztés megfelelő növekedése. A mangalicaállomány alakulása ebből a szempontból alárendelt jelentőségű, mert a mai technológiával hússertés-fajtákból és mangalica keresztezésekből is kiváló minőségű szalámit gyártanak — kisebb költséggel. Élelmiszeripari szerveink még egy szalámigyár építését tervezik a harmadik ötéves tervben, tehát a szalámigyártás növekedni fog! A szalmigyártás miatt tehát nyugtalanságra ok nincs. A hazai sertéstenyésztés eddig is gondoskodott, és a jövőben is gondoskodik majd megfelelő sertés-alapanyagról a szalámigyártás részére.